Catherine Doyle: Inferno

Miért: Imádtam az első részt.

Tartalom: Sophie Gracewell's élete a feje tetejére állt, amit neki kell egyenesbe hozni. Ám Nic, a legifjabb Falcone, a jelenlétével folyamatosan emlékezteti a történtekre, na meg arra, hogy nem fogja veszni hagyni a lány szerelmét. Amikor egy másik maffiacsalád darabokra zúzza a törékeny békét, Sophie már tudja, hogy választania kell, miközben az események egyre mélyebbre rántják a maffiózók világába. 

Vélemény: Megkockáztatom, hogy számomra ez az év egyik, ha nem egyenesen a legjobb könyve. Ez így február közepén lehet, hogy egy kicsit elhamarkodott kijelentésnek tetszik a részemről, de higgyétek el nekem, Catherine Doyle valami olyat tett le az asztalra, amiuvel többszörösen felülmúlta azt a sikert, amit a Vendetta-val aratott nálam, pedig azt is imádtam, és az egekig dicsőítettem.
A történet ott folytatódik, ahol az előző kötet véget ért, tehát a raktárban zajlott vérontás után vesszük fel újra a fonalat. Sophie és az édesanyja is szenved az esemény óta, mindketten csak nagyon nehezen tudják feldolgozni az átélteket. A probléma ott kezdődik, amikor kiderül, hogy a lány nagybátyja a Falcone-ok legnagyobb ellensége, a Marino család szárnyai alatt talál magának menedéket. Nem meglepő módon, ez kirobbantja a bandaháborút, amelynek vérontásai közepette Sophie-nak a saját érzéseivel és a múltjával is szembe kell néznie, ha akarja, ha nem. Catherine Doyle már az első résznél bebizonyította, hogy remekül tudja adagolni a csavarokat, és ez most sincs másként. Bár olykor leül a történet, mindig épp a megfelelő pillanatban dobja be a következő fordulatot, ami miatt én kapkodtam a fejem. Ezzel együtt, folyamatosan pörögnek az események, nem igazán van időnk megemészteni bizonyos dolgokat, mert máris történik valami, amire egészen egyszerűen muszáj odafigyelni. Ahogyan keveredik egymással a múlt és a jelen, egyre több fontos részletre derül fény, és azok sokban megváltoztatják Sophie életét, és érzéseit egyaránt. Erre a legjobb példa a szerelmi háromszög, aminek előszelét már láthattuk a Vendetta-ban is, de itt bontotta ki a leginkább az írónő, igaz, nem mindennapi módon. Igaz, a történet megint nem bővelkedik romantikában, hiszen sokkal inkább a háborún van a hangsúly, azért ahogyan Sophie és Luca elkezdenek közelebb kerülni egymáshoz, az fenomális. A leglehetetlenebb helyeken botlanak egymásba, de öröm nézni, a párbeszédeik pedig... imádnivalóak. Egyszerre pattogósak, néha humorosak, remekül vannak összerakva. Azt hiszem, ennyi megmosolyogtatnivaló pedig éppen belefért ebbe a könyvbe, mert egyébként nagyon sötétre sikerült. Az ahogyan a kapcsolatuk fokozatosan megváltozik, sőt el is mélyül, olyan, mint a fény az alagút végén. Tudom, Nicről most nem sokat áradozom, de az igazat megvallva, szerintem nincs is miért, mert szerintem kifordult magából elég rendesen. Abból látszik, hogy ő a legfiatalabb Falcone-fiú, hogy a gondolatai szinte úgy változnak, ahogyan a szél fúj. A Sophie iránti érzelmei, bár stabilnak tűnnek, valójában nagyon gyenge lábakon állnak, és azt hiszem éppen ez az oka annak, hogy mire végeztem a könyvvel, már masszívan a Team Luca tábort erősítettem.
A háború teljes mértékben rányomja a bélyegét a könyvre, folyamatosak a támadások, az intrikák - a két család nőtagjai, mint Donata Marino és Elena Falcone ezt mesteri szinten űzik egyébként, ha az előbbi feltűnt a színen, mindig szabályosan megfagyott az ereimben a vér -. Ő az igazi, könyörtelen maffiafőnök, aki nem ismer kegyelmet. Bármit és bárkit képes lenne feláldozni azért, hogy elérje a célját, és ezen a téren nagyon jó párost alkotnak Jack-kel, aki hozzá hasonlóan csak a saját érdekét tartja szem előtt.  

A könyv olykor már kifejezetten brutális, éppen ezért nem is nagyon ajánlanám 16 éves kor alatt, mert olykor még nekem is felfordult a gyomrom, olyan események történnek. Doyle remekül bánik a maffiavilággal, a stílus továbbra is nagyon-nagyon jó, egyszerűen nem tudok belekötni. Ez a könyv  - a folytatásával együtt, amire egy évet kell várnom - kell nekem a polcra, most azonnal!  

Kedvenc karakter(ek): Sophie, Luca
Gyűlölt karakter(ek): Michael, Jack, Donata
Pont: 10/20

Alapok: 

Nyelv: angol
Kiadta. Chicken House
Év: 2016
Oldalszám: 416
Sorozat: Blood for Blood (#2)

Catherine Doyle: Vendetta

Miért: Megtetszett a fülszövege.

Tartalom: Ha bosszúról van szó, a szerelem komoly bonyodalmat jelent.

Sophie Gracewell élete örökre megváltozik, amikor öt testvér költözik a kisvárosi kísértetházba. Amikor megismeri Nicolit, hirtelen egymással vetélkedő családok kereszttüzében találja magát. Ahogy a lány családjának múltja lassan felszínre tör, rá kell jönnie, hogy a Nicoli iránt érzett vonzalma több veszélyt rejt magában, mint valaha is gondolta volna.

Vélemény: Sokat vártam erre a könyvre, de azt kell mondanom, abszolút megérte, mert Catherine Doyle debütáló regénye remekül sikerült. Engem szinte már a legelső fejezettel sikerült levennie a lábamról. 

Nem mondanám, hogy a stílusa kiemelkedne a többi hasonló YA-regény sorából, ugyanolyan jó, mint bármelyik másik kedvencemé, viszont hangulatteremtés terén azt kell mondjam, számomra hozott valami újat. Remekül egyensúlyozik a kissé baljós hangulat, és a humor között. Az egyik pillanatban még nevettem Sophie esetlenségén - ami egyébként meglepő módon aranyos volt, s nem irritáló, mint a legtöbb esetben -, a következőben pedig teljesen elkomorultam, amikor a Falconi testvérek feltűntek a színen. 

Az öt fiú közül nem meglepő módon, Nicoli a legfiatalabb, akinek igen hamar megtetszik a felszolgálóként dolgozó lány, ám a kapcsolatuk nem bontakozik ki azonnal, mint a példaként szolgáló Rómeó és Júlia esetében, sőt, éppen ellenkezőleg. Sokak számára meglepő lehet, de ebben a regényben a legkevésbé sem a romantikán van a hangsúly. Alig két-három olyan jelenettel találkozhatunk, ahol érezhető, hogy a főszereplőink kezdenek egymásba szeretni. A történet fókusza sokkal inkább Nicoli-ra és a testvéreire fókuszál, a köztük lévő kapcsolatot, és az egymáshoz való hűségüket mutatja be inkább, valamint rávilágít ennek hátterére. 

Érdekes módon, Doyle-nak sikerült elérnie, hogy a fiúk, bár jóllehet, öten vannak, a legkevésbé sem hasonlítanak egymásra belső tekintetében. Mindenki egy-egy egyéniség, aminek én csak örülni tudok. Ez főleg az ikrek esetében válik egyértelművé, akik szinte semmiben sem egyeznek. Közülük én egyedül Luca-t emelném ki, mert, bár nem a legkedvesebb srác, akivel valaha dolgom volt ifjúsági regényben, mégis van benne valami, ami miatt azonnal megszerettem, jóllehet, tartok tőle, hogy ennek meglesz még a böjtje.. De nem érdekel. 

Egy egészen apró problémám mégis csak van a könyvvel, ez pedig Sophie legjobb barátnője, aki szerintem egy annyira elbénázott mellékszereplő, hogy még a nevét sem voltam hajlandó megjegyezni. Értem én, hogy a brit akcentusa miatt egzotikus csajnak számít Chicago-ban, de ami ezen kívül megmaradt a fejemben vele kapcsolatban, az az, hogy elképesztően idegesítő volt. Nagyon okosnak próbálja magát beállítani, de közben olyan hülyeségeket mond és tesz néha, hogy esküszöm, kedvem lett volna előkapni a péklapátot.

Nem is tudom mit emelhetnék még ki ebből a könyvből anélkül, hogy spoilerekkel árasztanám el a bejegyzésemet, de talán még annyit elárulhatok, hogy Doyle egy egészen új színben tünteti fel előttünk a maffiavilágot, ami miatt most én is kicsit más szemmel nézek erre a könyvre.

Az egész köteten érződik, hogy ez csupán egy bevezető volt, eltérően a mostanság olyan divatos, rétestészta módjára nyújtható trendtől, miszerint egy-egy kötet egy-egy pár történetét meséli el nekünk. Mint tudjuk, ennek megvan az a hátránya, hogy mindig újabb és újabb karaktereket lehet behozni, így a sorozatot voltaképpen soha nem kell befejezni. Nos, az írónő ezzel szemben egy hagyományos trilógiával rukkol elő, ami véleményem szerint egy üde színfoltot jelent a mai divatban. 

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki egy kicsit is szerette a Keresztapa-filmeket, vagy csak érdeklődik a téma iránt, mert Catherine Doyle biztosan nem fog csalódást okozni, ezt garantálom. Én már tűkön ülve várom a folytatást, jóllehet, az csak jövő januárban érkezik majd. 

Kedvenc karakter(ek): Nico, Sophie, Luca

Gyűlölt karakter(ek): Jack

Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: angol
Kiadta: Chicken House Ltd.
Év: 2015
Oldalszám: 352
Sorozat: Blood for Blood (#1)