Skócia

Még le sem parkolták a bringákat, még talán meg sem száradtak a ruhák, amikor érkezett a  következő tájékoztató. (Az apróbbakról nem tettem említést, mint Bólyai csapatverseny jelentkezési lap és nevezési díj). Dáviddal érkezett, hasonlóan "szemcsillogva", mint a korábbi példány.

Tanulmányi út. Skóciába. Márciusban. 9 nap. Busszal, Amsterdamon keresztül, komppal.

Először, amikor olvastam a programkavalkádot és láttam persze a csillogó szemeket, meg felötlöttek bennem az én Skóciai emlékeim, melyek szintén ugyanehhez a gimnáziumhoz kötődtek. Majd eszembe jutott Szilvi nem is olyan régi bejegyzése egy szintén angliai úttal kapcsolatosan, ahol a busznak is szerepe volt. És igen. Már akkor értettem, éreztem, amiről írt, de most még inkább át tudom érezni. De ezen majd ráérek még rágódni, ha már február lesz. 

Addig is, remek motiváló eszköznek ígérkezik, hiszen lehet feltételeket is szabni hozzá, mint például rendesen tanulni az angol szavakat, a nem szeretem leckéket és felnőni a feladathoz, hogy gimnazista lett (igaz kisgimnazista, de annak az utolsó éve, három év hátrányban az osztálytársakkal szemben).

Addig is egy kis ízelítő, mi várna rá, ha... :)

 "A tanulmányi kirándulás során tanulóink megismerkednek az adott terült történelmi, kulturális érdekességeivel, főbb nevezetességekkel az angol nyelv gyakorlása közben."

 "A program főbb pontjai: Hertogenbosh, Amsterdam, Newcastle, Edinburgh, Lochness, Skót felföld és az angol-skót határvidék."

Azért bár aggódom, de remélem motiválható a fiú, mert én bizony ki nem hagynám :)

Őrült Római Vakációóóóóóóóóóóó

Úgy kezdődött, hogy....

Dávid székelyföldi kalandozásaira már márciusban készültünk. De amikor szerettünk volna egy kicsit kizökkenni mi is a mindennapok mókuskerekéből, még nem gondoltuk, hogy csapunk egy őrült római vakációt. A szó legteljesebb értelmében persze :-)

Igazából nem volt konkrét úticél, csak egy kis kikapcsolódás, egy kis kultúra, egy "kis" séta...

Miközben az ajánlatokat böngésztük felmerült sok szép nagyváros: Párizs, London, Milánó és a sor végén ott kullogott Róma is (Az igazság az, hogy nekem eljutni Rómába sok évtizedes vágyálmom volt, de mivel apa már járt ott, ezért ilyenkor elsősorban a még egyikünk által sem látott, vagy pedig már mindkettőnk által jól ismert városok szoktak előtérbe kerülni.) Hát most Róma nyert a kínálatból :-) Hipp-Hipp-Hurrá. El sem hittem.... Pedig már a táskámban lapultak a repülőjegyek. Nem csak édes kettesben végtunk neki a kalandnak, hanem Domival. A legkisebbeket pedig nagyiék gondjaira bíztuk. Dominak meglepetésként szántuk a kalandot. Valljuk be, meg is érdemelte. Igazgatói dicséret, kitűnő bizonyítvány, példás magaviselet és szorgalom egy kisfiútól.... De leginkább szerettük volna, ha csak pár napra is, de ő is érezze a szeretetet, figyelmet, ami akkor csak neki szól, lehessen ő is egy kicsit egyke és kényeztetett (minekutána Dávid vágyait már teljesítettük és részt vehetett álmai túráján).

Meglepetésként nélküle csomagoltam, nélküle szerveztünk. Pedig sok kis bukkanó volt menet közben, nehogy valaki elkotyogja, utazhat-e személyi igazolvánnyal, mert bizony az útlevele lejárt. De mindent sikerült tökéletesen elrendeznünk. 

És ahogyan sikerült őt megvezetni az utolsó pillanatig.... Azt hiszem ezt egyikünk sem hitte igazán. Mert bár a koffereket sikerült becsempészni a csomagtartóba, és persze őt mindig kellő távolságban tartani az autó hátuljától, de a kicsik több napos ruhakészlete igazán szemet szúrhatott volna neki, akárcsak az, hogy ragaszkodtunk a 30 fok ellenére a farmernadrághoz, mondván színházba még vidéken sem lehet rövid nadrágban menni. Az eszébe sem jutott, hogy miért vidékre megyünk színházba. Miután a kicsiket már biztonságban tudtuk nagyiéknál, elindultunk a reptérre, pontosabban a reptéri parkolóba, ahol az utazás idejére hagytuk négy-kerekünket. Útközben persze jöttek a szokásos kérdések. Hova megyünk?, Mit nézünk meg?, Messze van?, Mikor érünk oda?.... mi pedig próbáltunk a valóságnak megfelelően, de mégis kissé kitérő válaszokat adni, hogy  ameddig csak lehet őrizzük a varázst és meglepetés erejét. Azt hiszem nagyon ügyesek voltunk :-) Mert bár a parkolóban hatalmas matricákkal feldíszített autó várt minket, hogy kijussunk a reptérre, apa egy zseniális fogással kifogta a szelet a vitorlából: 

"Mennyi reklám van ezen az autón..."

És mivel a fapados járatok a régi reptérről indulnak, még ez is segítségünkre volt, hiszen ott még nem jártak a fiúk, így az épületből sok információt nem tudott következtetésként levonni. Amikor pedig megkérdezte ott a reptéren szembesülve a két kis kofferrel, hogy: 

"Színházba minek kell koffer?" - apa szintén zseniálisat alkotott: 

"Interkatív színház, a közönségnek is kell jelmezeket vinnie, hogy részt vehessen a darabban". Hát azt hiszem itt már nagyon súroltuk a határokat :-), de az estére való tekintettel még nem esett le a léc.

Bent a váróban már persze felismerte Domi is, hogy egy reptéren van, de valahogy ott hirtelen nem tudott mihez kezdeni az információval. Amikor pedig a check in-nél előkerültek az on-line beszállókártyák és beavattuk kis titkunkba, hogy akkor repülőzünk egyet Rómába, nem akarta elhinni.

"Az tuti, hogy nem repülünk. Az biztosan nem lehet. Az ki van zárva."  - és akkora kerek szemeket produkált hozzá, hogy majd meg ettem ott helyben.

A kötelező bejutási ceremónia után már elhinni látszott, hogy akkor most ő tényleg repülni fog, MÁSODSZOR, de hogy Rómába megyünk az megint hitetlenkedést, kerek szemeket eredményezett. Azt hiszem az ilyen pillanatokért érdemes élni. És persze a szokásos kérdések sem maradtak el: Meddig maradunk? Este jövünk vissza? Vasárnapig? És a kicsik? Dávid?... és még sorolhatnám a kérdéseit.

Amikor ekkora örömöt tudunk okozni bármelyik kincsünknek, az minden mást feledtet, és mindent megér.  Bevallom utólag kicsit sajnálom, hogy ott, akkor nem került elő a fényképezőgép, és nem készült emlék a csodálkozó, csillogó, majd boldog szeméről, mosolyáról....

Hát akkor induljon az ŐRÜLT RÓMAI VAKÁCIÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ

 :-))))

2011.06.16.