Szeszélyesek, mint az áprilisi időjárás. A végletek között jár a hangulatuk. Immáron kettőnek a négyből. Ketten kamaszok?
Rendetlenek. (Mondjuk Domi még elviselhetően, és alapvetően megtalálja az általa szét hagyott halmokban, amire szüksége van. Kivétel, ha Dávid összekeverte a sajátjával és elrakta.)
Most éppen rend van náluk, mert a szokásos hétvégi rendrakás után mindkettőjük dolgai a helyükre kerültek, de amint szerét ejtik és bevonulnak a szobába, nem kell fél óra és máris feje tetején áll minden. És ilyenkor jönnek a telefonok. Mint például tegnap délután. Hol van a rövid futónadrágom? az oldaltáskám? az angol szavaim? a futócipőm? és még hosszasan sorolhatnám.
Egyszer a fejüket fogják elveszíteni. Nem is tudom, hogyan tudnak ennyire szétszórtak lenni.
- Anya, valahogy eltűnt a fejemről a sapkám....
Ki hallott már ilyet? Most vagy nem is volt a fején, vagy hogyan nem vette észre, amikor leesett? A futónadrág? Hát az Dávidnál volt, a sajátjával együtt. Mert ugyebár az öt számmal kisebbről tényleg nem látszik, hogy az nem az övé...
A hangulatuk? Akár percenként képes változni. Az egyik pillanatban kedvesek, segítőkészek, a következőben pedig mintha beléjük bújt volna az ördög. Dühöngenek, morognak, szemtelenek. Szeretik az öccseiket, játszanak mókáznak együtt, majd fél pillanat múlva, már bosszankodnak azon, hogy a kicsik miért követik őket és miért szeretnének velük lenni.
A lustaság fél egészség? Hát nekem nem... Viszont nekik nagyon bejön. Elképzelésem nincs róla, hogy lehet ennyi időt semmit tevésre pazarolni, főleg úgy, hogy utána rendszerint jön a rohanás, a kevés az időm a leckéimre, a hogy fogom kiolvasni...
Azt hiszem inkább kamaszok :)
