B.U.É.K. :)

Customize an invitation

Mozi

Ma moziztak a nagyok. Egyrészt ez régi ígéret volt, másrészt pedig a Szép Kártyán lévő egyenleg a mai éjféllel akárcsak ez az év is a múlt részévé válik. A nagyok kívánságának megfelelően A Hobbit című film került ma terítékre, és mivel még egy mozinyi keret állt rendelkezésre, így kaptak még két jegyet immár az új esztendőre. Na de arról majd később. Nagyon várták. Mindketten Gyűrűk ura fanatikusok, bár olvasásra még túl hosszú nekik, a filmeket kívülről tudják elejétől a végéig és vissza is. Nagy izgalommal várták hát ezt a mozit is. Elbeszélésük szerint szupi volt a film, egy-két rémisztő jelenettel tarkítottan. Bevallom nagy fenntartással kezeltem anno akár a Gyűrűk ura trilógiát anno, amit akkor néztek meg, amikor már minden kishaver látta körülöttük, és ezt is több részletben folytatásos teleregényként. Most is voltak fenntartásaim, ráadásul 3D volt. De azt hiszem nem sérült nagyon a lelkük :), mert a mozi után be nem állt a szájuk, sőt összevesztek azon is, ki mesélhet nevetgélve, mosolyogva és melyik részről.

Apróságok

Mint már írtam most is voltak tervek, álmok, aztán persze lettek tények. 

Annyi mindent szerettem volna az ünnepek előtt ráhangolódásként, készülődésként, persze a fele sem valósult meg. Jó, az élet is közbe szólt, mint szokott, hiszen a legkisebbek a teljes decembert itthon töltötték a bárányhimlő okozta kényszer szabadságon. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tervekből ne minden tudjon megvalósulni. De nem adtam fel, még élnek a tervek, legfeljebb nem karácsonyi ajándékként kerülnek majd átadásra a fiúknak, hanem majd kerítünk más egyéb, hasonlóan kitüntetett alkalmat. Pont ezért ezekről nem is írnék.

Ami viszont megvalósult... ha nem is maradéktalanul, de részben. Elkészültek a házikedvencek, ami nekem nagyon kedves, mert nem gondoltam, hogy ekkora sikert fognak aratni, révén házi készítésű ajándék, nem bolti, drága, mégis a szíveknek oly kedves. Sőt. Olyannyira, hogy már látom, nem csak ez a kis társaság fogja életünk részét képezni, hanem további megrendelések várnak már most is rám... Csak győzzem teljesíteni a fiúk fantáziájának szüleményeit. Mert abból viszont remekül állunk.

Szerettem azt is nagyon, ahogyan keresték a saját fényképeikkel ellátott csomagocskákat és szinte a legkisebb apróságoknak is úgy örültek, mintha valami csodát kaptak volna. Viszont volt bőven szeretet, odafigyelés, személyre szabott apróság, mosoly ült az acokon egytől egyig. :)

Azt viszont nagyon sajnálom, hogy nem készültek igazán jó fotók (az én szívem csücskei), mert olyan pörgést rendeztek, hogy ez kivitelezhetetlen volt. Szerettem, ahogyan segítettek a nagyszülők ajándékainak készítésében, lelkesen adták a tenyérlenyomataikat, kerestük az év csúcsfotóit, melyből igazi mozaikként készült a nagy kép. Meg persze az oviban készült csodaképek a jólfésültekkel? Házi készítésű mézeskalács hűtőmágneseink? Lehet, hogy csak apróságok voltak, de annál több szív volt benne. Nem csak tőlem, hanem tőlünk, a fiúktól. 

Szeretem, hogy vannak régi értékeink, amiket ilyenkor őrizhetünk, még akkor is, ha nem mindig és minden tökéletes. De a Karácsony a Szeretet Ünnepe és ez most itthon tényleg így is volt.

És még várat magára a nagy projekt, egy igazi családi fotó a fa mellett :) Remélem ennek kivitelézésében partner lesz a csipet csapat....

Házi kedvencek :)

Úgy kezdődött, hogy láttunk nagyon kedves, horgolt kis kedvenceket, amire nagyon vágytak volna a fiúk. De... Így ismét elkezdtem horgolni. 
Az első kisállat, ami éppen nem is lett kicsi Oli névnapjára készült ajándék gyanánt: ő Pelikán, aki  a meglepi volt a tortácska mellé. Névnap. Ikrek. Hát nem volt könnyű. Mert névnapja nem mind a kettőnek van egyszerre. A szívünk szakadt meg, amikor Patyi egyfolytában csak azt kérdezte, hogy neki mikor lesz Boldog Névnapja. Így készült el Nyúl úrfi. 
Nagy sikere lett a horgolt állatoknak, beálltak a sorba a nagyok is. Arra gondoltam, hogy nekik valami kis apróság is elegendő, hiszen már nagyok. Ugye nem meglepő, hogy tévedtem? Persze apróság készült a baglyok személyében, de feladták a rendeléseket.
Nem volt rengeteg szabad időm, de igyekeztem mindent elkövetni, hogy elkészüljek karácsonyig. Három készen lett, még a legnagyobbéval adós vagyok. Mókus Domié a két legkisebb pedig a majdnem egyforma iker zebrákat kapta.
Íme a Télapó és Jézuska hozta kiskedvencek:
 

 ...és a majdnem teljes létszámú brigád:

Merry Christmas :)

Nagyon Boldog, Békés és Szeretetteli Karácsonyt :)

Elfáradtam...

Elfáradtam.

Sok minden történt az utolsó hetekben.

Mint már korábban írtam, folyamatos harcokat kell folytatnom Dáviddal. Ráadásul ezt személyes kudarcként élem meg, mert ennek eredményeként mindig megkapom, hogy csak azért harcolok vele, mert nem is szeretem igazán. Ez pedig nem igaz. Csak egyszerűen nem nézhetem tétlenül, hogy csak azért, mert sajnos vannak körülötte olyan gyerekek, akikre ilyen téren otthon nem fordítanak ekkora figyelmet, vagy lehet, hogy igen, csak ezt ő nem látja, ne lehessen annyi lehetősége neki is a tovább tanulásra, mint azoknak, akiknek esetleg már most is vannak konkrét céljaik, vágyaik, emiatt tudatosan készülnek a tovább tanulásra. Sajnos ma ennek még nagyobb szerepe van, mint az "én " időmben. Azt persze látom, tudom, hogy meg fog jönni az ő kis esze is ezekhez a dolgokhoz, de ... azt semmiképpen nem szeretném, ha már sok mindenhez késő lenne.
Domi... Imádom, de mostanában vele is kell küzdeni. Fáradt, feszült, nehezen viseli a stresszes napokat. Én sem szeretem, hát még egy gyermek. De azért alapvetően körülötte minden rendben van. Ügyes a tanulásban, ügyes a zenében, szerintem ügyes a sportolásban is. Néha nem ártana egy kicsit több önbizalom, mert a tudás ott van, nála az akarat is a helyén van többé kevésbé. Sokat örökölt a maximalizmusomból. Ami valljuk be, nem mindig előny. Készülünk a felvételire, bevallom ez harcokkal jár. Leginkább mostanság. De már szinte nincs is egy hónap az írásbeliig. És dilemmám is van. Még feladatsorok vagy az eddigiekben elrontottak gyakorlása... Jaj nem tudom. Egy biztos, a fogalmazásra még rá kell gyúrnunk, mert ez valahogy ennek a korosztálynak nem túl nagy erőssége.

A két legkisebb az óvoda kezdete óta nem hogy fáradtan érkezne haza, hanem sokkalta elevenebb, mint valaha is gondoltam volna. Hogy mit is jelent ez? Hát délután 4-től reggel 8-ig tartó szüntelen figyelmet. Szó szerint. Egyrészt folyamatosan locsognak, amit amúgy imádok, mert édesek, eszméletlen dolgokat tudnak mondani akár egymásnak, akár nekünk. Sőt még a két tesónak is. Emellett izgágák, rohannak, pörögnek ezerrel, mintha nem ezt csinálták volna egész nap. Na de még van mellettük másik kettő is, akikre szintén kellene némi figyelmet fordítani. Sőt. Szóval, a két legkisebb mindent elkövet az osztatlan, maradéktalan figyelem kikövetelése terén, hiszen másodpercek tört része alatt képesek bármiben, bárkiben, bárhogyan kárt tenni. Lehet ez éppen az, hogy felmásznak a legfelső polcokra is a polcokat létrának használva, vagy a CD-k, DVD-k válogatását és cseréjét önmaguk végzik - azaz használhatatlanná teszik őket, de tudnak a dohányzó asztalról ugrálni a kanapéra és fordítva is. Pár hete éppen Domi fejére ugrott Oli így rá, aki éppen a kanapén próbált szunyókálni és lábadozni. Este maratoni sötét szobában csücsülés a részünk, mikor éppen melyikünké, majd röpke egy-két óra elteltével vagy kezdjük újra vagy pedig van két vendég hálótársunk. Mostanában már nincs energiánk éjjelente 10x visszavinni őket hol egyenként, hol párban. És reggel kora hajnalban mindez kezdődik ismét.
Most itthon voltak. Nem is keveset. A teljes decembert. Ez a jó kis bárányhimlő...Az egy dolog, hogy terveket ezzel kicsit felkavarták és megvalósíthatatlanná tették, de el is fáradtam. Mert két örökmozgót lekötni a négy fal közé zártan heteken keresztül, valljuk be nem egyszerű feladat. Az alvásuk, mint már említettem katasztrófa, így a miénk sem a pihentető mivoltáról híres. Sőt... Hol a vesénkben, hol a szánkban, hol a nyakunkon, hol a lábunk magasságában, de mindig van legalább egy gyerek. Emellett ön és közveszélyesek. Semmi sincs biztonságban tőlük. Leginkább a konyha, fürdő és a nagyok szobája. És ezek közül egyik sem zárható. :( Nem tudom mit kéne ez ellen tenni. Talán azért is, mert a két nagyobb idejében nem kellett megküzdeni ezzel a problémával, és nem is azért mert nem vágytak volna erre, hanem azért, mert meg lehetett beszélni. A beszélgetés mostanság azonban nem hatékony, azaz talán kettő percig és utána kezdető újra. Nagy energia, türelem szükségeltetik most hozzájuk, kellő kitartással és nyugalommal karöltve, ami mostanság kicsit hiánycikk nálam. Remélhetőleg az ovi újbóli beindulásával ismét visszatér a teljes nagykészlet ez utóbbiakból.

Persze a gyerekek mellett a házimunkának se vége se hossza mostanában, nem is tudom mikor jutottam egy alapos takarításhoz. Pedig ez is tervek között szerepelt, hogy ízekre szedem a lakást, és alaposan nagy-takarítom Karácsony előtt. Részben sikerült is megvalósítani, de minden nem fért bele most sem. De talán ez az egyetlen olyan, ahol nem éreztem ebből fakadó hiányérzetet. Bár itt is mindent igyekeztem azért elvégezni, például sikerült felszámolnom a mérhetetlen toronymagas vasalni valók mennyiségét. :)

Mostanság én gyakran csak a hátrányait veszem észre a fene nagy maximalizmusomnak, de tudom, hogy ez sokszor a szituációból is fakad.  Ha látnám az alagút végét, vagy csak a fényt az alagút vége felől.... Jó lenne már tudni, mi lesz velem jövőre. És persze nem csak velem, hanem velünk,  mivel a részmunkaidős, 4 órás munkám jelenleg az egyetlen fix bevételünket jelenti még akkor is, ha az albérleti díjra elég éppen csak.

Dobkoncert :)

Koncert a szülőknek, vizsga a gyerekeknek. Félévzáró koncert, persze csak kicsi és az iskola egyik termében, de mégis ünnepélyes, mert szépen felöltözött gyerekek kicsit ünnepi hangulatban megmutathatják mit tudnak. Ütős hangszerek. Dobok minden mennyiségben. Kizárólag. 

Na persze elfogult is vagyok, hiszen Domi is résztvevő volt, de szerintem nagyon jól sikerült, jó volt látni, hogy ügyesek. 

Dob koncert első felvonás... 

.. és a folytatás 

Újabb pöttyök

Hát nem is tudom hol kezdjem, hogy ne érezzem magam annyira hülyén. Márpedig most éppen ez a fennforgás.

Patyi lassan túljut a bárányhimlőn, már kezdenek múlni a pöttyök. Olin egy darab pötyi sem volt. Mostanáig. Pontosan az első pötyik megjelenése után 14 nappal jelentek meg a második első pöttyök, immáron Olin. Azt hiszem majdnem bizton állítható, hogy Ő Patyitól kapta el. Ugyanis a lappangási idő 14-21 nap.

Miért érzem hülyén magam. Mert ha már a négyből három túlesett rajta, ráadásul Oli is kényszer szünidőn volt/van Patyi révén, bevallom azért vártam, hogy vele is túlessünk a bárányhimlőn, ha már egyszer sikerült hosszú évek után ismét begyűjteni. Persze el tudtam volna képzelni kicsit kevésbé zűrös időszakot is mint most amikor ennyire bizonytalan a helyzetem, helyzetünk (munkahely terén legalábbis, hiszen semmi biztos nincs a láthatáron amire alapozni lehetne a jövőnket), mind ez meg van spékelve egy kis karácsony előtti zűrzavarral (vizsgakoncert, osztálykarácsonyok, rohanás egyik ponttól a másikig), egy kismanóval, aki már lábadozik, de a két hetes bezártság rendesen megtette a magáét és most egy újabb kis beteg (ha jól számolom kettőjüknél összesen kicsit több mint négy hét). 

És hogy az élet mennyire ismétli önmagát? Közel 8 éve (csak akkor éppen tavasz volt) pontosan minden ugyanígy történt. Dávid kapta el az oviban.Már eltelt ott is a két hét, amikor Domin megjelent 8 pötty, amit még közel sem lehetett bárányhimlőnek diagnosztizálni, de napokig nem jöttek újabbak, majd egyszer csak lett sok száz, szintem nem volt olyan pont ahol ne lett volna. Dávidon is voltak pöttyök szép számmal, de szerencsére javarészt a testén és talán kettő a kis pofiján. Na hát most sem történt másként. Patyi kezdte nem kevés, de jól eloszlott pöttyel (arcán neki is alig volt pár darab), most pedig Oli folytatja Domihoz hasonlóan. O.K. Eddig is tudta, hogy Patyi tiszta Dávid külsőre és sok más szempontból is, Oli pedig tiszta Domi csak nem szőkén, hanem barnán. Na de ennyire....

Lucanap

Hát most sem történt másképpen, mint szokott. Az utolsó pillanatban kezdtem, kezdtük el készíteni a vásárfiákat. Sok gyerek egyébként könyveket, játékokat árul, szerintem viszont az otthon készült "alkotások" mégis különlegesebbek. Már egész rutin alakult ki a készítéshez. Az elmaradhatatlan mézeskalács mellé idén pop cake készült és tobozból természet kincseiből készültek még alkotások. Azt hiszem mégis volt siker, mert talán két mézeskalácsdísz és két tobozból készült kincs érkezett vissza a vásár után.

Mik is készültek?

Manó csörgős sipkával (nekem amúgy ez a kedvencem)

Tobozmanó és tobozból készült díszített fenyőfa:

Na és persze az elmaradhatatlan mézeskalácsok akasztatós fenyődísz formájában és hűtőmágnesként:

Advent

Már hetekkel korábban elkezdtem tervezni, ötletelni. De valahogyan a megvalósításra nem jutott túl sok szabad vegyérték. Hol az éjszakába nyúló munka, hol az éjszakába nyúló tanulás végett. Arra a csekély mértékű 4-5 óra alvásra pedig még szükségem van, ami általában marad. Ráadásul a Luca nap is nyakunkon van.

Hát nem lettem kész a naptárral elsejére és az adventi asztal dísz sem készült el Advent első vasárnapjára. De ha egy kis csúszással is, azért a régi adventi naptár eddig is működött, és már az új majdnem teljes pompájában virít, már csak apa kellene előásson egy égősort, hogy esténként teljes legyen a hangulat.

A Luca nap már kicsit komolyabb fejtörés, hiszen a már évek óta megszokott mézeskalácshoz a fiúk ragaszkodnak nagyon, de a hajtogatott papírcsillag és harang, dióból készült dísz, díszített gyertya helyett szerettem volna valamit újítani a készleten. Ha netalán valami csoda folytán még eljutunk az IKEA-ba, akkor azért a gyertyák nem maradnak el, de ha még sem, akkor kell valami utánpótlás ötlet. Mindenesetre  fiúk várják, jó kis program ez az iskolában. Kellékek már javarészt beszerzésre kerültek hobbi boltból, kiskertből séták alatt. Kiváncsi vagyok tényleg meg tudjuk-e valósítani a terveket. :)

Gimiben jártunk....

Mint már írtam, megbeszéltük még a tájékoztatón, hogy kaphatunk a matek feladatok súlyozásáról is információt az iskolában. A tanár néni nagyon segítőkész volt, amikor telefonáltunk és megbeszéltük, hogy személyesen találkozunk. 

Nagyon jól sikerült. Non plusz ultra, hogy a találkozó után egy régi kedves tanárommal is sikerült beszélgetnünk, ami megint csak szívmelengető volt annyi távlatában.

:)

Remélem, hogy Domi akarata, tudása és a kapott támpontok alapján alaposan fel tud majd készülni az írásbelire.

És egy kis adalék. Mindenhol nagyon fontos a szépen olvasás. Úgyhogy teljes gőzzel belevetettük magunkat ebbe is, és az értő olvasásba.

Felvételi tájékoztató 2

Húúúúúúúúúúúú.

Gondoltam, hogy ha már nem egy hely van a pakliban, akkor nem lesz könnyű a rangsorolás. Meg igazság szerint azt is, hogy a második esetben még az elfogultság is részt fog kapni. Nade....

Tegnap ismét azt kaptam, amit vártam, sőt. Sok minden nagyon szimpatikus volt, és talán kicsit közvetlenebb is, mint a múltkori alkalommal. Sőt, kaptunk hasznos információkat is a felvételire vonatkozóan, mi az amivel a gyerekeknek lehet segíteni, milyen trükköket érdemes nekik megmutatni. Az is kiderült, hogy ebben az iskolában van (pontosabban most már inkább csak volt) tehetséggondozó szakkör a leendő felvételizőknek, lévén előkészítő tartását tiltja az oktatási törvény, de a tehetséggondozás megengedett. Sajnos erről lemaradtunk. De tényleg jó volt a végén beszélgetni az igazgató nénivel és a helyettessel, akik szintén nagyon segítő készek voltak. Megtudtuk vannak súlyozott feladatok, és nagyon segítőkészek voltak abban is, ha már lemaradtunk, akkor is szívesen válaszolnak, ha ezzel kapcsolatosan vannak kérdéseink. Voltak :) Matematikával kapcsolatosan pedig kaptunk egy nevet és elérhetőséget. Azt hiszem joggal lehetek elfogult. Ma telefonáltunk. Olyan kellemesen csalódtunk. Már várta a tanárnő a hívást, tudta, hogy keresni fogjuk, sőt... Holnap találkozunk is, és kapunk feladatokat, amik még inkább segítik a sikert :) 

Én simán rangsorolnék ezek után, de megkértem apát, hogy mivel neki egyik irányban sincs semmiféle kötődése, mi lenne ha most ő rangsorolna. Bár a rangsorral még ráérünk :)

El kell még mondanom azt is, hogy mindkét hely nagyon szimpatikus volt a számos különbség ellenére. Az első hely, ahol jártunk egy "fiatal" iskola (25), ennek ellenére eredményesnek tartják a továbbtanulás szempontjából. A tegnapi már igencsak hosszú múltat tudhat magáénak, röpke 130 éves. És nem mondanám kevésbé sikeresnek. Míg előbbi nem specializálja magát semmilyen irányba, ez utóbbi már hosszú-hosszú évek óta a "latin nyelvek specialistája". Talán mindkettőre jellemző, hogy a nyelveket osztottan tanítja viszonylagosan kevesebb létszámú csoportnak. Az alaptárgyak közül is tanítanak matematikát mindkettőben csoportbontásban. Utóbbiban viszont azért fellelhetők a különböző irányultságok. Azon túl, hogy végig emelt óraszámban tanítják az első idegen nyelvet (heti 4 órában), a második idegen nyelv sem szenved ebből hiányt, az első négy évben a nyelvtant is osztott csoportokban oktatják a testneveléssel és az informatikával együtt.Nyolcadik után négy szakirány közül lehet választani. Két humán és két reál szakirányból válogathatnak a gyerekek. Mindegyik neves személyek nevét viseli: Zrínyi, Bólyai, Kazinczy, Szentgyörgyi. Azt hiszem nagyon nem kell megmagyarázni, hogy ezek keretében mely tantárgyak képviselnek még magasabb óraszámot. De ismerik a gyerekeket. Lehetőséget adnak nekik újabb két év elteltével, hogy újra válasszanak, ha mégsem a megfelelő mellett döntöttek korábban. 11 évfolyamon ismét válogathatnak, hiszen ekkor már sokkal közelebb állnak valós álmaikhoz, céljaikhoz, közelebb egy valódi döntéshez. Mint említettem, mindkét iskolában hangsúlyos a nyelvoktatás, előbbiben két nyelvre korlátozottan, utóbbiban egy-két latin nyelvvel kiegészítve, mint francia, olasz, spanyol, latin. Mindkét iskolában adottak a csereprogramok a tanult nyelvek területe felé, ami szerintem nagyon fontos, ahogyan fontos az is, hogy a szabadidő eltöltésére is kínáljanak számos lehetőséget. Nem csak szakkörök formájában, hanem a kicsit csapatépítőbb kirándulások, hagyományok, táborok terén is. Tegnap volt egy "kedvenc" mondatom: "Szeretnénk, ha a gyerekek, akik hozzánk járnak igazán boldogok lennének, és szeretnének élni, élveznék az életet. Mindemellett mind a 60 végzős diákunk szeretne tovább tanulni. "
Az első alkalommal azt hallottuk, hogy magas a felvételi sikereségi arány, közel 94%, most kicsit kisebb számról hallottunk (86%), de nekem valahol reálisabbnak tűnik. Mert ebben a számban nem tudni pontosan milyen tények is szerepelnek: kit melyik helyen megjelölt intézménybe vettek fel, nappali vagy levelező képzésre, állami finanszírozásra vagy térítéskötelesre, illetve a külföldi egyetemekre felvett hallgatók nem képezik részét ezen információknak. Utóbbi helyen a legutóbbi évben 10 hallgató nyert felvételt külföldre egyetemre ösztöndíjjal (60-ból).

Pöttyök

Az úgy kezdődött, hogy múlt héten szerdán éjjel Patyi egyszer csak közölte böfögtem. Pontosabban nem böfizett, hanem hányt. Azután visszaaludt és nem történt semmi reggelig. Nem volt lázas, nem fájt láthatólag semmije, viszont rendkívül gyenge volt. Itthon maradt. Oli nagy hősként egyedül képviselte önmagukat az oviban csütörtökön és pénteken is. Közben Patyi popsiján jött pár piros pötyi, amik pont úgy néztek ki, mint Domi szemölcsei korábban. Csütörtökön Dávid is hasmenést produkált, így pénteken már ő is itthon pihent.

Pénteken nagyiéknál aludtak a fiúk (mind a négyen), mert a suli jótékonysági estjére voltunk hivatalosak. Másnap pedig amikor délután értük mentünk, már sok szép pötyi volt nem csak a popóján. Nem kellett sokat töprengenem mi is lehet ez... (szerencse, hogy minden egyéb családtag már túlesett rajta)

Bárányhimlő.

:(

Vasárnapra apa is ágynak dőlt, majd délután Domin volt a sor. Ma már ő is itthon volt, és nem is mehet legalább csütörtökig suliba. De a bárányhimlő miatt Oli is itthon ragadt, bár neki még nincsenek pöttyei.

Patyi időnként szenved, időnként eleven "hétördög", időnként megszeppent, időnként büszke a pöttyeire, hogy csak neki vannak. Oli pedig lelkesen mondogatja, hogy ő mehetne bárhová, mert ő nem pöttyös :)

Egyébként ha már így alakult, akkor annak azért kicsit örülnék, ha ő is pöttyös lenne.

Azt hiszem nyilván való, hogy az eltervezett adventi naptár emiatt került csúszásba, mert hát bizony, azt mégsem az orruk előtt kellett volna elkészítenem, viszont az éjszakák elég rövidek és bevallom, néha nekem is szükségem van egy kicsike, de tényleg csak egy kicsike alvásra. Így folytatásos regény módjára esténként próbálom befejezni. Szerencsére a fiúk türelmesek... :)

Persze nem csak ez a terv dőlt dugába, hanem még más egyéb nekik szánt projekt is húzódik az "itthonlévők" számának drasztikus emelkedése miatt. Hogy lesznek így Luca napra kincsek? Hogy készülnek el a horgolt kis állatkák titokban? Leginkább az utolsó szó hangsúlyos. De már csak 5 munkanapom van ebben az évben :), és talán ezen a munkahelyen is.

Már megint az utolsó pillanatban, sőt kicsivel utána

Hát igen, ez az adventi naptár, bizony... És remélem ma tényleg elkészül, de legkésőbb holnap. Mentségemre legyen mondva be nem kalkulált betegség boldogítja mindennapjaink....

Fogadó...

Az idei tanévben az első. Szerintem kicsit kései időpont, mert félévig már csak alig ez a pár hét van, januárban az az egy hét már semmire sem elég. 

Na de...

Voltak céljaink, mert mostanában ismét sokat harcolunk és ez sajna időnként látszik is. Mármint nem a harc :), mert ha az sikeres (már amennyiben ezt sikernek lehetne nevezni), akkor az eredmények magukért beszélnek (négyesnél biztosan nem születik rosszabb jegy, de általában az ötös a jellemző ilyenkor). Szóval azt gondolom, ha ilyenkor megy az ötös, akkor azért még mindig csak nekem, nekünk van igazunk, mármint, hogy nem "hülye", csak szörnyen lusta. De ha valamiért nem tudunk "harcolni", mert...

- egyedül van bármelyikünk is a néggyel

- mert még van munkám és dolgozom, és apára jut négy,

- vagy csak szimplán belefáradtunk (még ha mellette lelkifurink is van emiatt)

- vagy az élet hozza úgy, hogy nem fér bele a sok szétszakítós itt-is-ott is ott kell lennünk helyzetekből fakadóan

Na ilyenkor azután van mit javítani, extrán tanulni, többet harcolni és még sorolhatnám. Mert amint nincs meg az erős kontroll, már nem megy. Na nem a képességek miatt, hanem mert minden más fontosabb, és még a függöny nézése is érdekesebb, meg a levegővétel is feladat, sőt ilyenkor muszáj fürdeni rögtön (holott máskor órákig húzzuk). 

Szóval megcéloztunk pár irányt. Volt amit nem kellett (szerencsére mert semmi gond, vagy a fogadó óra nélkül is szoktunk találkozni és ha gond van, meg tudjuk beszélni). 

Igazából mondhatnám azt, hogy biztosan megint az én maximalizmusom, na jó nem minden esetben, de angolnál mindenképpen, mert a tanár néni egyáltalán nem látta olyan kritikusnak a helyzetet mint mi. Lehet, hogy csak nekünk jut itthon a rosszul megírt házi és a nem tudom hogyan kell mondani, még akkor sem, ha segítünk, vagy olyankor úgy mondja, hogy minden hajunk szála égnek áll. Hát ez rejtély, és egyenlőre úgy tűnik az is marad. Mindenesetre jár korrepetálásra, mert a két csoport közötti szintkülönbséget még nem sikerült lejjebb tornázni.

Történelem. Itt a nem tanulás látszik, pontosabban a lustaságé. De ilyen tanárokat szeretnék kívánni mindenkinek, mint nálunk Károly bácsi. Eszméletlen volt. A gyerek felé építő, de mégis nevelő, nem utasító, hanem kérő, de elváró. Segítő, segítő, segítő. És láss csodát a másnapi harcos estét követő TZ mindjárt ötös lett. De mért kell ehhez a harc? 

És akkor jött még volna egy betervezett látogatás, de annyian voltak, hogy nem vártuk meg, szerintem majd kérünk egy külön időpontot. Igazából irodalomból itt sincs semmi gubanc, ötösre állunk, bár volt egy kis becsúszott hármas, de azt sikerült már javítani, remélem a héten írt doga is jól sikerült. Nyelvtan. Van amikor zseniális, és simán ötöst kap, máskor meg... 

Matematikából sikerült már az év eleji rosszabb jegyeket javítani, remélem sikerül teljesen biztos négyesre hozni a jegyek átlagát. Biosz és föci terén nem látunk nagy problémát, a fizika is jól megy. A kémia tanárt nem sikerült már hétfőn beiktatni egy beszélgetésre, mert őt még nem ismerjük, de igazából a jegyei alapján túl nagy gond ott sem lehet. Majd a héten kiderül, mit is tud igazán, mert témazárót írnak. Az informatikát szereti, a technika és a rajz nem okoz nehézséget. Kifelejtettem valamit? Ének. Tesi. :)

Amikor egyedül...

Hát olyankor, amikor egyedül kell megbirkózni két örökmozgó óvodással, akik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy tutira minden figyelem rajtuk legyen, mert különben semmi nincs biztonságban, és mellette még van két iskolás, akiknek kész leckéket kell varázsolniuk, hát olyankor bizony nagy káosz tud lenni. És bár nem vagyok rá büszke, de muszáj kiereszteni a hangom is, már csak azért is, hogy egyáltalán meghallják amit mondok. Mert ilyenkor átmeneti hallássérült mind. 

A két nagyobb közül van egy nagyon kamasz, aki mindent elkövet, hogy csak azért se azt tegye, amit kérek, a középső másolja, a két kicsi pedig a két nagyot koppintja, szóval a duplikálódás nálunk nagyon működik. Mostanában a legnagyobbal sokat harcolunk. Egyrészt tudom, hogy tök okos, csak nagyon lusta. Ez látszik a mostani eredményein leginkább. És nem tudom, hogyan lehetne ezen változtatni, mert...

ad1: Azáltal, hogy a középső sem a suliban ír leckét az edzések miatt, már őrá is figyelni kell esténként, ráadásul tökéletesen kopírozza a legnagyobb nem tanulási technikáját, ami a hisztiben és az időhúzásban teljesedik ki.

ad2: Mióta a két legkisebb csemeténk óvodába jár, hát bizony délután nem tudom őket leültetni és mellettük teljes nyugalommal a két nagyobbra figyelni, hiszen ők is maximális figyelmet, törődést igényelnek az egész napos ovi után. Ezért mindent képesek bevetni. Polcokon át szekrénytetőre mászni, konyhaszekrényt kirámolni, fürdőszobában garázdálkodni, a nagyok szobáját miszlikbe szétszedni, és még sorolhatnám. Tehát megint egy kicsivel kevesebb figyelem a legnagyobbra.

ad3: Domit is igencsak kell noszogatni mostanság, amiben több dolog is közre játszik. Többek között nehezen dolgozza fel, hogy eddig kitűnő volt, most pedig nem minden működik tökéletesen, ebben pedig szerintem szerepe van annak is, hogy nem igazán találja a hangot az új tanító nénivel (csak ofőnek új, eddig ő volt a napközis, csak mivel stroke-ot kapott az "igazi" és nem tudott még visszajönni csak napközibe, szerepet cseréltek). Nehezen dolgozza fel, mert maximalista (akár az anyukája). Azután szokatlan neki még a kora délutáni edzés és az ezt követő leckeírás is. Megszokta, hogy addigra készen van. Harmadrészt pedig szeretne gimibe menni, de stresszeli magát rajta, így nem mindig sikerülnek jól a gyakorlásnak szánt felvételi feladatsorok. Ilyenkor pedig mindenki hibás, pedig csak egy kicsit jobban kéne figyeljen, mert soha nem ott a bibi, hogy nem tud vele mit kezdeni, hanem a majd én fejben összeadom, nem írom le, bár anya mondta, hogy ha leírom, akkor kevesebb a hibázás lehetősége, stb. Tehát Domi is egyre többet igényel(ne).

ad4: A sok-sok ellenkezés és nem akarás meghozza a hatást, nincs olyan fokú eredményesség, mint korábban. Főleg, hogy mostanában a kicsit kevesebb időből még harcolunk is nem is keveset.

Viszont az év végi jegy már számít, mégsem hagyhatom, hogy a saját hülyeségéből fakadóan, meg az osztálytársaktól eredő rossz példa hatására rontson a jegyein, ennél is jobban (ami most még nem kritikus, még az én maximalista mivoltomban sem, de ha ezt folytatjuk, akkor bizony az lehet). Hogyan lehet elmagyarázni, hogy nem lehet és nem is kell mindenkinek megfelelni, de a legfontosabb személynek, önmagának igenis  tudjon megfelelni. Higgyen magában, hogy képes rá, bízzon abban, hogy szerethető akkor is, ha nem "túl rossz" és szorgalmasabb, mint az átlag (sajnos).

Szóval igazából azt kezdtem ecsetelni, hogy amikor egyedül jut nekem egy ilyen jó kis este, hát akkor bizony két másodperc nyugodt pillanat nincs. És bizony mire apa hazaér, addigra az idegszálaim igencsak megcincált állapotban tudnak leledzeni. Ráadásul folyamatosan marcangol a lelkiismeretem, hogy senkinek sem volt jó így, senki nem azt kapta, amit érdemelne.

A kérdés az, én vagyok nagyon béna? Tényleg csak én harcolok, ha egyedül vagyok néggyel? Tényleg rosszul nevelünk? Vagy netán megint az a fránya maximalizmusom az ok, azaz többet szeretnék kihozni belőle, mint a fizikai korlátok engednek?

Ismét tervek....

Hát abból mindig jól állok :) a megvalósítások viszont javulhatnának. 

Már alig van pár hét Karácsonyig. Ez azt jelenti, hogy tervezek. A középpontban most is a fiúk vannak, természetesen :) Van szép listájuk amiből mindig igyekszünk a lehetőségeinkhez képest a maximumot kihozni. A listások táborához idén csatlakozott két új tag :), tavaly még nem igen tudták mit is várnak a nagyok annyira és miért. Idén már tudják... Szóval a listákkal is van tervezés, zsonglőrködés, hogy sikerüljön a leginkább vágyott dolgot a fa alá varázsolni, de a környezet hozta extrém vágyakat is a viszonylag normális mederbe terelni.

Szeretem ezt az időszakot és mindig számtalan ötlet megvalósításán gondolkozom, amiből az idő adta szűkös keretek miatt sokszor bizony nagyon keveset sikerül megvalósítani. Mert a leckék mindenek felett, az pedig nálunk nagy mumus. De most is vannak tervek: só-liszt-gyurma, kézzel-lábbal festés, gipsz-öntés, ágas-bogas barkácsolás, sütés, kartonokból, gurigákból alkotás. Rengeteg ötletem van az adventi naptárra, de már csak egy hetem hogy megcsináljam. Csak reménykedem benne, hogy nem a legutolsó másodpercre fog maradni. Közeledik Luca napja is, amikor vásár van a suliban, mindenki a saját készítésű portékáit árulja. Eddig mindig sikerült olyan apróságokat készítenünk tobozból, csipke bogyóból, mézeskalácsból, sünis sütiből, gyertyából, amikek nagy sikere volt, így a nagyok itthoni készlete is gyarapodhatott számtalan nagyon "értékes" darabbal, de szeretem azt is, hogy "átjárja őket is a közelgő Karácsony szelleme" és mindig kedveskednek nekünk is valami szépséggel. Már évek óta hagyomány, hogy mindig készítünk valami "sajátot" a nagyszülőknek, ezt most megpróbáltuk kicsit kibővíteni, egymásnak is készítünk meglepetést. Húztunk egy "kalapból". Persze a kicsik is szerepeltek a cetliken, nekik még azért elkél egy kis szülői segítség. Izgi... :)

Felvételi tájékoztató 1.

Ez a nap is elérkezett. Felvételi tájékoztató Szülő Értekezlet Gimnáziumba. Domi az érintett. El sem hiszem. Tényleg repülnek az évek. Domi talpra esett, ügyes, akar. Azt gondoltuk (és Ő is, ami szerintem fontos), hogy mi lenne, ha tennénk egy próbát, élnénk a lehetőséggel. Semmi nem muszáj és kötelező, de ha sikerülne (bár nagy a túl jelentkezés - nem is kicsit), akkor tudnánk, hogy jó kezekben van a következő, nem kicsit meghatározó nyolc évben. Tetszett. Nagyon szimpatikus volt az Igazgató néni, a pedagógia program és nem utolsó sorban a későbbiekre nézve a továbbtanulás terén a sikeresség, ami közel 94-95%. Nem rossz... Tetszett, amikor azt mondta, hogy ha egy gyerek az iskolában tanul kettőig, háromig, és még megírja a leckéit és tantárgyanként csak 20-30 percet fordít rá, már akkor 10 óránál jár, pedig még a felnőttek is csak 8 órát dolgoznak a törvények értelmében, ezért fontos, hogy amikor elmegy az iskolából, akkor sportoljon, mozogjon, csináljon mást is. :) Lehetőség van a szabadidő hasznos eltöltésére kirándulásokon, színházlátogatással, szakkörökkel. Minden évben van vizsga, hogy szokják a helyzetet, hogy amikorra igazán szükség lesz majd rá, már ne okozzon gondot. Van "választási szabadság is" :), például hetedikben választhatnak, hogy fizikából vagy kémiából vizsgáznak.... 

Indul a fejtőrés azt hiszem. Mert persze jó lenne nagyon, de azt gondolom mégsem biztos, hogy ezt csak úgy ki lehet rázni a kis ujjból, még akkor sem, ha amúgy kitűnő tanuló az illető kisgyermek. Mert lehet éppen rossz napja is akár. De ha megpróbáljuk lehetőségként felfogni (én is :)- nem csak ezt hajtogatom), akkor talán könnyítünk a helyzeten. 

Ja és a felvételi? Ugye bár van a kötelező írásbeli (70%), majd egy szóbeli (35%), és a korábbi tanulmányi eredmények (5%). Így kerülhet be 60 gyerek. Szülőből kb. 160 volt (apa szerint, aki állt és nagyjából megszámolgatta), igaz sokan voltak ketten, mint mi is.

Folyt. köv.
(Nem mellesleg, megint gondolkozom többek között azon is, hogy Dáviddal merre tovább. Mert bár még elvileg van egy évem, de a tények azt mutatják, hogy az mindjárt itt lesz...)

Kerületi úszóverseny

Felsős úszóverseny volt ma. Dávid nagyon ügyes volt, dacára annak, hogy március óta ugyebár nem úszott. Mert az edzésen bár róják a hosszakat (3 km/alkalom), de csak a téli edzés időszakban, nov.15től márc.15ig. 

100m hát 7.-8. évfolyam 5. helyezés (Dávid 7. osztályos)

100m gyors váltó 7.-8. évfolyam 2. helyezés

Hipp Hipp Hurrá!

Ügyes voltál Dávid!

Ikrek három és fél évesen

Patrik és Oliver

Két "hétördög" a javából. De igazán. Egy másodperc figyelemmentes pillanat alatt feje tetejére állítják maguk körül a fél világot. De így imádom őket. Mégis, néha bizony várom a hétfő reggelt, amikor jön egy kis nyugi, ami inkább romeltakarítás.

Három és fél évesek. Kimondani is hihetetlen, hát még látni. Nem is tudom, hogyan tudott így elrepülni ennyi idő, hiszen még most is látom, milyen kis pöttömök voltak, amikor először kezembe fogtam mindkettőjüket. Ma meg...

Két locsi-fecsi, energiabomba. De kezdjük is sorjában.

A korosztályukhoz képest kicsik, de mégis nagyok. Patrik 97,7cm magas és 14300g, Oli pedig 96cm magas és 13280g. Patriknak csodaszép kék szeme van és bár ikrek Oli barna szemű. Patyi-nak csodás kis fürtjei vannak, kunkorodnak minden felé, ő a kis házi oroszlán, Oli-nak pedig, akárcsak a két bátyusnak, egyenes haja van, ő is kicsi gombácska. Ha azt nézem kire hasonlítanak? Igazából önmagukra, de mégsem. Ha csak úgy simán rájuk nézek négy teljesen különböző kispasit látok, de mégsem. Szörnyen hasonlítanak. Vannak fényképek, ahol mind a négy egy tojás, és vannak olyanok, ahol a szivárvány színeihez hasonlóan teljesen mások. De ez így van jól. Mégis, Patyi (A baba) inkább Dávid külsőleg, Oli pedig inkább Dominik. Még a sorrend is megegyezik.

Megmutassam?

 Ugye, hogy Oli tiszta Domi? Csak Domi szőke :)

Patyi pedig nagyon Dávid, csak fürtös :)
 

Belsőleg viszont mind a négy más és más. Ha nem az enyémek lennének el sem hinném, hogy testvérek is lehetnek ilyen különbözőek. Most mind a négyen maximális figyelmet igényelnek napi 24 órában. Nem könnyű. De a kicsik. 

Patyi a tűz. 

Folyton rohan, egymaga képes egy egész elefántcsorda hangjait produkálni lépteivel, semmire nem ér rá, mindet azonnal szeretne (akarna), erőszakos és addig addig nyomja, amíg el nem éri amit AKAR. Csupa nagy betűvel. Sokszor sok. Mégis mosolyog egyet, megfogja az arcom és azt mondja: "mamííííííííííí, de akarok NEKED mondani valamit" és már el is olvadtam. Ő a tűz, de könnyebben meggyőzhető, mint Oli. Olyan néha, mintha már lehetne vele komolyan is beszélgetni :-), ami igaz a maga módján.Például meg lehet beszélni (néha), hogy most muszáj anya kezét fogni (de miért mindig a tied? Mert Oli csak apáét akarja - a kis önző akarhatnám. Megpróbálunk hazafelé cserélni - ami általában nem sikerül, de ma igen :) reggel)), szóval most muszáj kezet fogni, de ha odaértünk, akkor elengedheted, megfoghatod Oliét, szaladgálhatsz. Meg lehet kérni, hogy pakolja össze a játékokat, vagy ha látja, hogy én csinálom, akkor sokszor segít magától is. Cumizik. A bal hüvelyket :), nagyon összenőttek mostanra. Bár sokszor hallgatjuk meg, hogy már nem kellene hagyni nekik (mert Oli is cumizik, csak ő a jobb hüvelyket pipázza), nagyok már és milyen csúnya dolog még cumizni, én még nem tartom annyira kritikusnak ezt. Megnyugtatja őket. Sokszor elfelejtkeznek róla, leginkább mese nézés közben, alvásnál hódolnak eme szenvedélyüknek. Igaz néha előfordul utazás közben is, de... Rengeteget fejlődött mostanság. Sokat beszél, kérdez, mond, mesél. Kiabál. Egyszerűen nem tud halkan megszólalni (mondjuk igazán egyikük sem - amolyan olaszos hangfekvése van a családunknak. Talán ettől érzik úgy, hogy rájuk figyelünk?) Megmaradt a jó kis angol szórend tagadásnál még mindig, de imádom. Ez a szexepilje. "Ugye hogy nem van benne?" .Tegnap énekeltek. "Hatan vannak az én ludaim, három szürke, három fekete..." Szeretem, ahogy érkeznek megint haza az oviból a mondókák, versecskék. Alkot. Néha egészen elkapja a hév és legalább 3 percig képes rá, hogy egy valamit csináljon. Mármint, hogy rajzoljon. A héten egész formás kisautót sikerült alkotnia (az eddigiekhez képest). Íme két csodás alkotás...

Oli színei :)

Patyi első duduja :) ( az mindig egy mini vagy éppen egy smart náluk)

Nem rajong az oviban maradásért, pontosabban minden reggel, amikor az oviban elkezdünk átöltözni elkezdi a szokásos monológot: "Tudom, hogy nem jöttök vissza sohasem!" és ezt ismétli vagy százszor, amíg el nem érkezik a pillanat, hogy bemenjenek a csoportszobába. Akkor aztán mint egy kis maki rácsimpaszkodik a lábamra és úgy kell lefejteni, és az óvó nénik ölébe adni. De már nem sír, csak mondogatja a mondatot, és "állítólag" egész nap remekül érzi magát, hogy délután mosolyogva szaladjon, nem, inkább repüljön az ölembe. Fantasztikus érzés. Ennyire egyikük sem örült soha, ha mentünk érte.

Oli is közel áll a tűzhöz, de benne nagyon sok a föld is. 

Ő a nyugodtabb kettőjük közül, bár ő is tud szaladni, toporzékolni, dübörögni. Akarnok a javából. Csupa nagy betűs diktátor. De amikor mosolyog... olyan mint egy kis angyal :-), nem lehet rá sokáig haragudni. Bár mostanság ő is és Patyi is sokszor kihoztak a béketűrésemből és bizony kiabáltam. Pedig nem szeretem, tudom, hogy nem megoldás, sőt... És még valljuk be ciki is, mert hallhatják a szomszédok (régen a házakban volt anyag, ma szinte semmi, még azt is hallani, ha valaki tüsszent egy aprócskát). Leül és játszik, elmélyülten épít. Szokott ő is segíteni a pakolásban. Cumivitéz szintén. Sokat beszél, mesél, kérdez. Kiabálni is szokott, hasonlóan Patyihoz. Nem is keveset, mert így próbál érvényt szerezni először az akaratának. Dalolászik, mondókázik. Autómániásak. És valamiért a tehén az szarvas. Van egy régi bocink, még a Dávidé volt. Most ez az egyik kedvence, de valamiért szarvasnak titulálja. Ő is ügyeletes alvós, ovis társ, mint a kutya. A kispárna csak azért nem, mert azt nem viheti, de a lakásban örök társ. Már a sokadik generáció, de elszakíthatatlan társ. Nem lehet huzata, mert, akkor a címkénél fogva nem lehet hurcibálni. És nem is akárhogy szokta Oli magához láncolni. Esténként és reggel a címkébe akasztja a hüvelyk ujját (a lábáét :)- tévedés ne essék) és úgy néz tévét, hallgat mesét, alszik el, ébred reggel. Őt is elkapta már az alkotás heve. Bár még nem rajzolt autó formájú autót, de a képzelete remekül működik. A tegnapi krix és krax például sárkány volt :-). Szereti az ovit, nem tiltakozik, mosolyogva öltözik és megy be. Mindig visz valamit, amit meg lehet mutatni a dadus néninek. Azért valami még sem kerek, mert alvás közben nincs olyan nap, hogy ne pisilne be. Most a legutóbbi héten még játék közben is, de azt hiszem, ebben egy jó kis felfázás is ludas, mert ebben már tök ügyesek. 

Apropó szobatisztaság.

Nappal (pontosabban ébren) tökéletesen működik. De alvás közben Oli kikapcsol. Nem érdekli. Patyi az esetek 99%-ban száraz pelussal (igen alváshoz még használjuk, csupán gazdaságossági okból, mert mindig mosni mindent és szárítani...) ébred, Oli szinte soha. De ma igen :-), meg is kapta a jutalmát :-) egy pilóta tallér képében.
Az elalvásuk, alvásuk esténként katasztrófahelyzet. Nem mindegy ki megy be (néha már megbeszélhető), de ott kell lenni teljes alvásig. Elalvás előtt elmondjuk az "Esti Imát", amit szívesen mondanak :-), imádom... Kórusban és kánonban... :) Utána pedig mostanában már szerencsére a legtöbbször elmarad a "Mindentől félek..." kezdetű mondat. Ha elaludtak, akkor van egy-két nyugodt óránk. És mire mi is ágyba jutunk, nagyjából tizenegy és egy óra között, addigra egyikük megjelenik a kis motyójával és befészkeli magát a kanapéra az ágyunk végében. És nem lehet kirobbantani, mondjuk sokszor erőnk nincs visszavinni őket és újra ott ragadni. És ez így megy nap, mint nap. Reggelre mindig négyen ébredünk.... Igazából érdekes ez az esti, éjszakai hárítás, mert délután semmi gond.
Még annyi mindent lehetne írni. Szeretik a gyümölcsöt. Annyira, hogy még elcsenni is képesek, ha már mi nem adunk többet. Valamelyik délután nagy volt a csend. (Ugyebár az nyilvánvaló, hogy az jót nem szokott jelenteni.) A nappaliban, a "dohányzó" (furcsa egy  név ez ott ahol nem dohányzik senki?) asztal alatt bukkantunk rájuk Dáviddal. Nem volt véletlen a csend. Narancsot ettek. Héjastúl. Harapták, mint az almát és ami nem kellett (héjdarabok, magok) azt köpködték szét a szőnyegen. Kész szerencse, hogy van két bátyjuk és már nem kapok rögtön infarktust, ha látom mit is művelnek. 24 órás figyelem. Néha az is kevés. Hogyan képesek fél másodperc alatt kiforgatni a világot a helyéből, nem tudom. Mindenesetre nem unatkozunk velük. De pontosan így imádjuk őket. Ők a "fourwheels"

Vers és prózamondó verseny

Lelkes, még akkor is, ha általában mindig ugyanazok nyerik, vagy legalábbis lehet nagyjából sejteni kik lesznek a díjazottak. Ami nem is meglepő, az már inkább, hogy a sport tagozat szinte mindig magasabb létszámban vesz részt rajta, mint a dráma tagozatos osztály. Legalábbis tavaly már ez volt a jellemző és idén sem volt ez másképpen. Szép emléklappal gazdagodott a gyűjteményünk, na és persze egy ötössel :-)

És a versünk (idén a vicces kategória volt a "téma"):

Heltai Jenő: Ballada a három patkányról

Ott, ahol a Ferencváros
hinti báját szerteszét
 egy pazar, nagy pince mélyén
három patkány éldegélt.
Három patkány, három testvér
pajkos, fürge és bohó
s mint az ifjusághoz illik
folyton éhes és mohó.
Volt a kedves pince mellett
egy csemege-bolt
ahol csupa elsőrangu
finom holmi volt.

Egyszer, éjjel a legelső
fürge patkány útrakelt,
hogy a boltból átcsempésszen
egy kis fínom eledelt.
Lábujjhegyen járt a polcon
elkerülve minden zajt
megevett egy adag sajtot
rá volt írva "Gróji sajt".
Föl is fordult nyomba tőle
s lett belőle holt ­-
mert a finom gróji sajt
az hamisítva volt!

A második ifjú patkány
bánatosan útra kelt,
hogy a boltból átcsempésszen
ő is egy kis eledelt.
Lábujjhegyen járt a polcon
mert a bölcs mindig vigyáz
nekiesett egy gyümölcsnek
rá volt írva "Ananász".
Föl is fordult nyomba tőle
s lett belőle holt -
mert a finom ananász is
hamisítva volt.

A harmadik ifjú patkányt
lesujtotta a dolog.
Sírni kezdett: "Nem élem túl
én is inkább meghalok.
Társak nélkül, egymagamban
így az élet mit sem ér?"
S hősiesen patkánymérget
vett a boltba háromér'.
Ez a patkány ma is él még
hogyha meg nem holt
mert a patkányméreg is csak
hamisítva volt! 

Egynapos hétvége...

Na jó, nekem majdnem kettő vagy inkább három, mert pénteken és szombaton szabadságon voltam, de észre sem vettem. Pénteken olyan rohamléptekben telt el a délelőtt és lett hipp hopp délután, amikor már indul az őrület, hogy... Szombaton délelőtt Dávid suliban volt, apu elvitte a két kicsit magukhoz én pedig izgultam Domiért a kórházban és takarítottam, mostam. Még észre sem vettem és máris eltelt a délelőtt, jött haza Dávid a suliból, Domi vigasztalásul szintén anyuékhoz ment a kicsik ébredéséig. Utána pedig... Leckeőrület. Egészen hétfő reggelig. :-(

A vasárnap a külön matek után (ami ugyebár kora reggel volt) úgy elszaladt, hogy még sétálni sem jutottunk ki. Folytattuk a maratoni leckézést, a kicsik szerintem a legrosszabb korban vannak, két másodpercre nem lehet őket figyelem nélkül hagyni. 

Elszaladt az egy nap és reggel indul újra az őrület versmondó versennyel, úszó versennyel, edzésekkel (amik a héten az átállás miatt még tuti kaotikusak lesznek.

Bőrgyógyászat folyt.köv.

Ma ismét a kórházban indult a reggel, azzal a különbséggel, hogy ma volt rendelés, ráadásul az a doki néni volt, aki nyáron kezelte Domit. Fél nyolc felé sikerült megkapni a 11. sorszámot. Hipp hipp hurrá. 

Később már nem volt annyira hurrá. Bár azt hiszem mégiscsak jó lett ez így. 

Tények: 

- Adott a doki néni, aki nyáron még a bódítást javasolta, és nem mellesleg kezelte Domit.

- Itt van Domi, aki már a kanalazás gondolatára is rosszul lesz (meg tudom érteni)

- szemölcsök popón és combon (bár azért szerencsére kiderült, hogy egy részük gyulladt szőrtüsző)

- Domi sportol, sport tagozatos suliba jár, torna órákon úsznak, és a kajakban is most indul a téli edzés jövő héten, aminek szintén része a szombati úszás röpke 3 km-ével. 

A tényeket igyekezett apa a dokitor néninek hangsúlyozni, hogy már idestova egy hónapja nem úszik Domi a torna órán ezért nem lenne jó, ha kb. egy hónap múlva kapna időpontot. (Mostanra sikerült bejutni a rendelésre, mert ugye próbáltunk ehhez nem hiányozni a suliból, de nem jött össze. Az őszi szünetben annyian voltak, hogy be sem lehetett jutni, tegnap meg mint ismeretes elmaradt a rendelés, a "mi" doktor nénink meg csak pénteken rendel.).

Hát nem adott, hanem előszedték az érzéstelenítő kencét és kenegettek. Apa szerint jóval alaposabban, mint nyáron, úgyhogy biztattuk Domit, talán nem fog fájni így. Mert ugyebár a kis lelke a nyáron doktor néni által beígért bódításra készült. De nézzük a jó oldalát, túl jut rajta ma. Hát nem könnyű erről meggyőzni szerintem egy felnőttet sem, hát még egy gyereket, aki ráadásul tudja már, hogy mi vár rá.

Azért utána azt mondta, hogy most annyira azért nem fájt, mint nyáron, és persze szerintem az is benne volt, hogy nem is volt olyan sok. 

Konklúzió, javaslat: Fertőtlenítős tusfürdő, már az usziban is. Két törcsi, egy amiben törölközik, egy amire ül. Ja és nagyon száraz a bőre. (jó kis klóros uszi víz...) Kaptunk krémet a popsira és a szőrtüszőkre is. Remélem most már tényleg túljutunk rajta és nem kell visszamenni.

Teljes gyógyulás után jöhet megint az uszoda.

Agyrém....

Korábban, valamikor augusztusban már írtam bőrgyógyászatos tortúránkról. Domi az usziban szedett össze jó kis futószemölcsöket meg még ki tudja milyet. Végre augusztusra volt időpontunk, leszedték. Majd a doktor néni, megkérdezte miért nem kértünk bódítást, mert ezeket úgy kellett volna leszedni. Megkérdeztük, hogy mégis ezt honnan kellett volna tudni, ha az ambulancián nem mondták? Amúgy persze, hogy nem mondták, épp hogy kutya futtában vetettek kettőre pillantást, meg sem nézték igazán hol vannak, mennyi....

Most.

Heim Pál bőrgyógyász agyrém... Az őszi szünetben végig akkora sor volt, hogy nem kaptunk sorszámot, azt mondták a doktornénink pénteken van. Ma reggel korán mentünk, erre közölték ma nincs rendelés, csak holnap. Mindezt iskolás gyerekkel, akinek van zárójelentése is onnan, csak éppen hiába szedték le a szemölcsöket nyáron, visszajöttek az uszitól. Ja és hiába van papírunk, ugyanúgy kell először ambulanciára mennünk, mintha ott sem jártunk volna. Ott csak azért kell végig ülni a sort, hogy az osztályra kapjunk időpontot. Jó nem? Holnap ismét folytköv. Nem tud valaki kórházi gyerekbőrgyógyászatot, ahol nincs km-es sor és nem hónapokat kell várni még utána a kezelésre?

:)

A szünet előtti két hét "sokdolgozatai" eddig nem voltak annyira fényesek Dávidnál, de mintha megtört volna a jég...  Tegnap hazahozta a fizika írásbeli feleletét: 4/5 :) Az az igazság, hogy sokat tanultuk és hosszan, hiszen ezt már szeptember óta nyúztuk, mármint az elméletet, de legalább ennél azt látom, hogy beépült :-)

Őszi szünet summa summarum

Volt már jobb is mérleg, de azt hiszem semmi ok a panaszra, mert a végén az időjárás is kegyes volt hozzánk, csodás napsütötte délelőttel búcsúztattuk a szünetet egy hatalmas sétával. A hét eleji rossz idő miatt a kirándulós helyek listája lecsökkent, mert a Gát bizony kimaradt a sorból. A fiúk is talán kétszer ültek hajóba, azt is valamikor a hét második felében. De kétszer is jártunk a Várban és eljutottunk a Városligetbe is. Az erdőjárás most kimaradt, de a sok eső miatt nem biztos, hogy jó ötlet lett volna a csurom vizes avarban rohangászni. Na de még nem adtam fel, elvileg még jövő héten is lesz avar és lehet még az időjárás is kegyes, bár túl sok jót nem ígértek. Na de most a hetünkről van szó és nem találgatok a jövőre nézve. Azt hiszem a kirándulásokat egész jól sikerült megvalósítanunk. 

A kreatív ténykedésekben viszont komoly lemaradások keletkeztek, amik már így is maradnak. Mivel a tököt megették a fiúk, Halloween tökért pedig nem jutottam el, jobb híján narancsból készült az idei töklámpás. Azért nem maradtunk töklámpás nélkül, mert elővarázsoltuk a mécseskészlet tagjai közül a szellemes, vicsorgós tököket. A papíros vagdosós készülődésre a kicsik teljesen alkalmatlanok voltak. A két hét bezártság igencsak meglátszott már mindenkin. Bennük totális energiatöbblet uralkodott, én pedig a végére igencsak türelemhiánnyal küszködtem. De hát van ez így néha, ha több a gyerek, mint a felnőtt :-) és nem csak átmenetileg. Domi megtanult passziánszozni, hála Dávid egyedül nem csinálok meg semmit módszerének. Ráadásul nagyon élvezi. Az elején kellett az aktív közreműködésünk, de most már tök ügyes. Ha szerecsések vagyunk, akkor a kicsik is duploznak és nem egymást csépelik, kreatívan kezdenek építeni és sokszor már szeretnének rajzolni is.

Amiben kiváló teljesítményt sikerült produkálnom, az a házimunka volt. Bár most már nem látszik, de felszámoltam a több hetes vasalni valós kupacomat, és újra kerültek ruhák a szekrényekbe is. 

Edzések. Le a kalappal a fiúk előtt, mert ügyesen végig csinálták a hetet, Dávid ráadásul két edzéssel, a pocsék időjárás ellenére. 

Tanulás. Hát itt bizony van mit fejlődnünk. Nekem abban, hogy valamilyen módon képes legyek elérni azt, ha kérek valamit, akkor azt egyrészt meg is hallják, másrészt pedig meg is tegyék. Mert ezen a téren igencsak nagy lemaradásaink vannak. Domi még hagyján, bár másol keményen. A baj az, hogy nem csak ő másol. Bizony az ikrek is. Nem is kicsit. Dávid pedig nagyon kamasz. Nem könnyíti meg a helyzetet egyáltalán. Kidolgoztunk egy tök jó ütemtervet, hogy minden nap kell egy kicsit tanulni is, de napi egy max másfél órával simán, játszva kész lesz mindennel. Na a napok csak úsztak, csúsztak és ma persze még ott volt minden. Nem tudom mi a jó megoldás. Hagyni, hogy majd főjjön meg a saját maga főzte káoszban? És ki tudja mit tud javítani nehézségek árán? Vagy harcolni és mindenkit kínozni itthon, mert neki kéne csinálni a dolgát? Nem tudom. Az előbbit nem merem megkockáztatni. Az utóbbit pedig utálom. Mi lesz holnap a suliban? Meg a héten? 

És holnap megint beindul a nagyüzem. Suli, ovi, munka, őrület. Azért jólesik néha kiszabadulni a mókuskerékből, még ha menet közben kell is harcolni, vagy legalábbis annak látszatát fenntartani, hogy mi irányítunk (valahol).

Napsugaras őszi délelőtt, sütögetős esős délután

Csodás reggelre ébredtünk, már ami az időjárást illette. Ugyanis az éjszakánk nem volt mindennapi. A kicsik ugyan a saját ágyukban indultak neki az éjnek, de Dávid bekuckózott a kanapéra, hogy ő is nézi a Nemzet Aranyát. Na ekkor jelent meg Domi. Na de nem akárhogyan... Hanem húzta-vonta a matracot(200x90cm) maga után, hogy nem ér, akkor ő is jön. Szóval ős is beköltözött hozzánk. Majd olyan fél kettő felé megjelentek ikreink is. És elkezdtek duplozni, hogy ők nem álmosak, és egyébként is... Szerencsére sikerült meggyőzni őket még az alvásról, na de persze, hogy nem a saját ágyukban, hanem a kanapé másik felén és a mi ágyunkban. Egy ágyban közel hatan, de legalábbis 4en és még két albérlővel.... :)Pihentünk, nagyon :-)

Na szóval, még mindig csodás reggelre ébredtünk, mert verőfényesen sütött a nap, és jött a szokásos mehetnékünk is, használjuk ezt a szép időt és a szünet utolsó napját. Bár lett volna mit tenni, mert Dávid hozta a formáját és még mindig a leckét írja, pedig igencsak 11 felé jár már az óra az éjszakában. Reggeli után mire sikerült mindenkit ruhába varázsolni, úgy fél tizenegy felé, már azt is tudtuk, hogy a Várba indulunk, közkívánatra. 

Busz és busz után elindultunk gyalogosan a Várfok utcán át a Bécsi kapu felé. Természetesen ha már erről mentünk, akkor a kaput mindenképpen meg kellett másznunk. 

Ezután pedig irány a napos oldal :) és az ágyuk. 

Akkora hancúrt csaptak, hogy azt hittem, hogy itt ragadunk haza indulásig. A két legkisebb szedegette a faleveleket és azzal töltötték az ágyukat, a nagyok is partnerek voltak. Majd Domi talált egy katicát, amit perceken át vizsgáltak, mászattak ujjról ujjra egészen addig, míg leesett és nem találtuk. Voltak könnyek is, de szerencsére találtunk újabb kincseket még ott felejtett gesztenyék formájában. 

Hamar elszaladt a délelőtt, olyannyira, hogy egy óra körül indultunk el lefelé a lépcsőkön Krisztina város felé. Olyan szép volt a lépcsősor a színes falevelekkel, hogy muszáj volt még itt is kattogtatni.  

Mire hazaértünk a két legkisebb kellően kitikkadt, egy villámgyors ebéd után nem igazán kellett altatni egyiküket sem. Közben próbáltuk a szokásos leckeharcunk megvívni Dáviddal, több- kevesebb sikerrel. És akkor bekattant, hogy régen sütöttünk. Na jó, kb két napja bundás almát és sima vastag palcsit, kb 70-80 darabot, amiből mi ketten összesen nem ettünk 10-et, és nem maradt egy szál sem. Hiába, amit szeretnek... Szóval már rég óta kacérkodtam a gondolattal, hogy Criossant kéne sütni. Mi tagadás, imádom a francia péksütiket én is, de Dávid egyenesen oda van a Croissant-ért. Az én igazi kedvencem a Pain au Chocolat (ez sem várat már sokáig magára azt hiszem, mert ez nagyon jól sikerült) Keresgéltem a neten jobbról is és balról is, míg kikötöttem Limaránál. Tényleg tuti a recept. :-) Bár elsőre fél adagot csináltam csak, azt hiszem legközelebb nyugodtan mehet a rendes, mert kettőt csak úgy fű alatt tudtam megmenteni Dávidnak holnapra a suliba, annyira kérte...