VargaZsuzsa

kép a Kre Forráskozpont facebookos oldaláról van

Az első segítőbeszélgetés szeminárium előtt a tanáraink bemutatkoztak, amit akkor és ott Zsuzsa elmondott magáról teljesen lenyűgözött, azt éreztem, hogy ha ennek a nőnek csak a szoknyája szegélyét foghatnám csak egy napig, akkor már nem éltem hiába.

Nagyon megörültem, hogy a kiscsoportunknak Ő lett az egyik vezetője. Már az első alkalommal olyan végtelen türelemmel és alázattal beszélt a kliensközpontú segítőkapcsolatról, hogy akkor még csak sejtettem, nagyon sokat tanulhatok majd Tőle. Azt viszont tudtam, hogy mekkora ember. A két év alatt Őt hallgatva-csodálva lassan megértettem a személyközpontú szemléletet. Lassabban vettem a levegőt a jelenlétében. Szerettem. Már a képzés alatt példaképemmé vált.

Amikor elkezdtem a mentált friss gyászban voltam, augusztus végén halt meg az Anyukám, akivel nagyon szoros volt a kapcsolatunk. Azon a nyáron végigcsináltam a 150 órás önismeretet, ahol az egyik csoportvezető végig vegzált, és olyan sebeket ejtett rajtam, amik sajogtak, lüktettek és olyan megalázva éreztem magam, amit szavakba önteni nem lehet. És Zsuzsa a jelenlétével, a finom visszajelzéseivel, a tekintetével elkezdte bekötözni az önismereten szerzett sebeimet. Visszaadta a hitemet abban, hogy érdemes és lehet finoman érintve segíteni. Most már tudom, ha nem veszi észre a fájdalmam, ha nem segít rajtam jó szóval, támogatással… elvérzek. Úgy figyelt rám, hogy megszűnt körülöttem a világ, az elvárások, a fájdalmat okozó szavak eltűntek. Neki erről a rossz tapasztalatomról csak az utolsó alkalommal beszéltem, de Ő szavak nélkül is tudta, látta rajtam azt, hogy milyen nagy fájdalommal ülök az órákon.

Nélküle nem tudtam volna segítővé válni. Éltem egyik legmeghatározóbb élménye lett az a mondata, amit a segítőkapcsolataimban is szem előtt tartok mindig azzal légy empatikus, aki veled szemben ül.

A mentál után elkezdtem a családterápiás képzést, az egyik szituációs gyakorlatnál tudatosult bennem, hogy ez a személyközpontú megközelítés belém égett, nagyon mélyre ment. Bár a családterápia látványosabb, eszközökkel teli lehetőség, ebben a szituációs gyakorlatban is azt éltem meg, hogy a személyiségem a legfontosabb eszközöm.

Betegsége alatt többször beszéltünk személyesen is, ímélben is, telefonon is. Kötöttem neki sapkákat, hármat is. Sokat imádkoztam érte, a gyógyulásáért. Nagyon szerettem volna, ha meggyógyul. Leírhatatlanul örültem, amikor elmondta a jó hírt, hogy minden lelete negatív. És december elején amikor a telefonba mondta, hogy újra megtámadta a testét a betegség, végtelenül szomorú lettem.

Halála után elővettem a segítőbeszélgetés szeminárium jegyzetem. Végigolvasva tudatosult bennem, minden, amit tudok, Tőle tudom. Itt hordom magamban örökre.

Remélem, hogy a mennyei segítőbeszélgetés szemináriumon „köréje gyűlnek szelíden s nézik, nézik a csillagok”.

Fabatka

Nyáron a cigánymisszióban a gyerekeket (és a felnőtteket is :) fabatkákkal jutalmaztuk. Akkor el is határoztam, hogy  szeptembertől valami hasonlóval fogom értékelni, motiválni, fegyelmezni a gyerekeket. Aztán elkezdett a neten keringeni egy örkényi tanítónő teljesen hasonló ötlete. Hát igen, nincs új a Nap alatt, és a viselkedés terápiában :)

Transzfer technikával készítettünk mindenkinek zsákot (a képet ők választották ki, és együtt csináltunk mindent):

A zsákokba kerülnek a fabatkák, ami nem más, mint színes papírok lelaminálva. Van 2, 3, 4 fabatka (mert ezeket a szorzótáblákat gyakorloljuk :))

A napközis terem ajtajára kiírtuk, hogy mi az, amiért fabatkát kapnak, és mi az, amiért visszaadnak. Temészetesen minden pontot közösen megbeszéltünk, és a lap alján alá is írtuk a gyerekekkel a "szerződésünk".

Péntekenként van az értékelés, örülünk annak, ha valaki sok fabakát gyűjtött, és biztatjuk azokat, akik nem tudtak eleget gyűjteni. Az értékelés után nyílik a kincsesláda, amiből választani lehet apróságotka (csoki, hajgumi...stb). Van egy tabletünk is, amit akkor használhatnak a gyerekek, ha megveszik a tabletezési időt. Szeretném, ha ez által a közösség is épülne, ezért lehet oszályélményt is venni (pl. bicajozást a közeli spotpályára, filmklubot a könyvtárban...) Aki sok fabatkát gyűjt, az kaphat kiváltságokat is, pl. a 7.-8. osztályosok két hetente mennek a foglalkoztatóba dolgozni, aki ügyes mehet a nagyokkal.

 

A baranyai tanítónő robbanásszerű sikerről beszélt. Sajnos nálunk nem ennyire egyszerű az élet, sokat küzdünk, de megéri. A múlt héten egyik fiútól 25 fabatkát vettem el (az összeset, amit aznap gyűjtött). Rengeteget dolgozott, de egyszer kiakadt, és mint egy hurrikán söpört végig az emeleten. Még másnap is könyörgött, hogy adjam vissza neki legalább a felét, nagyon nehéz volt nemet mondani neki. Tanárt próbáló ez, na :) És akkor sem egyszerű, amikor a gyerekek az ebédlőben pörögnek, hangosak, cukkolják egymást... stb., próbálom őket fegyelmezni: Gyerekek, ez a mai ebéd, egy fabatkát sem ér! A konyhás nénik meg mosolyognak, mert lássuk be, tényleg szó szerintivé lett, az "egy fabatkát sem ér" kifejezés.

 

Gondolkodom még a hisztijegy, és a pihenőjegy bevezetésén is. Van 1-2 gyerek, akik nagyon  sokat, és intenzíven hisztiznek, talán mindenkinek segíten, ha vehetne hisztijegyet (horror áron), és ha nem tudja megállítani a dührohamot, akkor büntetlenül (fabatka elvétele nélkül) tombolhat. Talán még jót is tenne, ha met tudná tanulni irányítani, hogy mikor és mennyire engedheti szabadjára az indulatait. Sajnos a mi gyerekeink hamar elfáradnak. Pénteken délután Az istenek a fejükre estek filmet néztük, a délelőttösök kérték, mert kapcsolódik egyik téma naphoz, és egy 8.-os lefeküdt a padra, és elaludt.  Jobb lett volna, ha lefeüdhetett volna a szőnyegre, betakartuk volna, és akkor ki tudta volna magát pihenni. A rendszer még kidolgozás alatt :)

Tiszta erőből nyár

Javában tart a vakáció, és én még nem pihentem. Azt hittem nem tudok majd mit kezdeni a 7 hét szabadsággal (a tanároknak a tanév vgén, és a tanév kezdése előtt 2-2 hetet kell még dolgzni), a valóság pedig egészen más :)

A főnököm tanulmányi szabadságra engedett, így tudtam elvégezni az Alapozó Terápia I. tanfolyamot. Ami a tanítványaim fejlesztésére jogosít. A képzést vegyes érzésekkel zártam. Sajnos, nem a legjobb gyakorlatvezetőhöz kerültem, alig követelt, ötleteket nem osztott meg velünk...stb. A csoportunk sem a legjobb volt. Nem alakult ki jó kapcsolatom velük, mindenki óvónéni volt, illetve egy főállású anyuka, aki a szoc.ped. diplomája mellett daduska néni volt egy bölcsiben (a tanfolyam alatt rúgák ki), fényévnyi távolságra van az ő szakmai kihívásuk az enyémtől. Szoktunk viccelődni a kollégáimmal, hogy a mi sulink legnagyobb erőssége, hogy szeretjük az odajáró gyerekeket. A tanfolyamon a legjobb gyakorlatvezetők, és előadók mind gyógypedagógusok voltak. Nem reprezentatív felmérésem az, hogy a gyógypedagógusok lelkiismeretesek, jó csoportvezetők, és előadók.

 

Holnap indulok Pécsre, a Kúltúrák Közti Kommunikációra, amit nagyon várok már! Az is zúzós lesz, egy hétig csoportozni, beszélgetni :D

A képzések, amiket az elmúlt évben csináltam (családterápia, személyközpontú tanácsadó) szombaton és vasárnap voltak. Nem jártam gyülekezetbe, aminek most nagyon érzem a hatását. Mindennel tele van a szívem, de legkevésbé Isten Igéjével :( Változtatnom kell ezen. Eddig azt hittem, hogy a református gyülekezet szűk nekem. Aztán rájöttem ismét, sokadszor, hogy nem tudok nem református lenni. Ma nagyon tartalmas prédikáció volt a Fasorban (oda megyek, ha megyek), el is határoztam, szeptembertől bekapcsolódok valamelyik körbe, és ha lesz lehetőségem, szolgálatot is vállalok. Közösség nélkül nincs kereszténység.

Jó pihenést nektek, igyekszem ez után többet blogolni (olvasni, és írni is)!
 

Zanzásítva

Nagyon sok minden zajlik körülöttem, amikor hazaérek nincs kedvem, erőm a blogolásra. Egy kommentből vettem észre, hogy Annás bezérta a blogját... és a facebookról értesültem, hogy nem bezárta, csak technikai zavar volt a bloggerben, de már újra tud posztot írni.

Képzéseken vagyok szinte minden hétvégén; vizsgákra készülök; a munkahelyen is zajlik az élet - jövőre másik osztályban fogok napközizni, szülőklubot szervezek, amihez pályázatot is írunk, a 8.-os lányoknak ballagásra kendőt varrok, már 2 alkalommal rossz anyagot választottam, szóval már az anyag beszerzésénél megakadtam :) ; magánpraxist szeretnék elindítani (ez még csak vágy egyenlőre); meszelni kellene az albérletben (nem találok egy "szakit" aki kimeszelne, lecserélné a linóleumot); járok a Családi Szolgálatok Ligájába, ahol családterápiát nézhetek videóláncon, és részt vehetek a terápia előtti és utáni megbeszélésen. A kreatívkodsást is elővettem, most épp egy macit horgolok, nagyon cuki, de ez a kisállat horgolás nem az én műfajom.

Pünkösd vasárnap van. Hosszú évek óta az első Pünkösd, amikor nem megyek templomba. Már rég óta nem tartozom egy gyülekezethez sem, nincs lelki otthonom. Nem hittem volna, hogy ez ennyire fontos. Ujjonganom kellene, hogy a keresztyénség nem egy vallás, hanem a kapcsolat az Élő Úrral. Ez helyett nem találom a helyem, nincsc közösségem...

 

És végül (hogy megédesítse ezt a posztot :) ) egy zseniális brownin muffin recept Holsby-ból (35 db lesz ebből az adagból)

12 eggs,

650 gr. butter,

1.5 L sugar,

5.5 dl cocoa powder,

2 tsp vanilla

9 dl flour

A hozzávalókat összekevered, és tűpróbáig sütöd.

Tervek

Annyi minden van a mindennapokban, hogy se kedvem, se időm arra, hogy bekapcsolajam a számítógépet.

Szülőklubot szervzek az iskolában, nagyon izgalmas már az igényfelmérés is (kérdőív szerkesztés, feldolgozás, kiértékelés), a team ülések szervezése, és a témák összeállítása pedig rengeteg munkával jár (legyen elég annyi, hogy ma az igazhtóhelyettes hazazavart, mert zárta a tanárit :) ).

Bejelentkeztem egy Önsegítő szocioterápiás csoport autizmusban érintetteknek  csoportba szakmai megfigyelőként. Izgalmasnak ígérkezik.

Régóta vágyom arra, hogy elkezdhessek segítőbeszélgetést, lelkigondozói beszélgetést vezetni. Eddig nem találtam olyan helyet, ami megfizethető lene számomra. Eddig. De ma megállapodtam egy fiatalokból szakmai csoporttal, akik közösen bérelnek egy lakást, hogy a költségek senkit ne terheljenek meg. Májustól elkezdem az egyéni személyközpontú segítőbeszélgetéseket, és júliustól pedig a család- és párterápiát.



Az vagy, amit teszel

Hallottatok már a  Hősök Tere Projektről?  Ha nem, katt ide, érdemes :)

 

Képzeljétek, tegnap megkeresett egy szülő, hogy szeretné. ha a kislánya járna hozzám hittanra. A kislány óvdás, autista, és értlmileg akadályozott. Az anyuka tud egy másik kisgyerekről is, aki járna hittanra. Ez most egyszerre öröm számomra, de egyszerre félek is. Ha majd jutok valamire (mit tanítsak, hogyan...stb), akkor megmutatom hol is tartok a tanmenetben, szemlélteő eszközökben.

Mindennapok

A suli, az új munkakör, a képzések... nemcsak kitöltik a mindennapjaimat, hanem az összes gondolatomat, energiámat lekötik, ha hazajövök nincs kedvem a gépet bekapcsolni, mert még a napi dolgokkal foglalkozom.

Úgy csöppentem a tanulásban akadályozott, és az értelmileg akadályozott gyerekek közé, mint Pilátus a Credoba. Nem csak napközizek, hanem mozgás órát is tartok. Hogy ne kontárkodjak, nyáron megyek az Alapozó Terápia képzésre, ami nagyon hasznos lesz majd a munkámban. Az AT egy komplex idegrendszer fejlesztő terápia, az elemi mozgásokat fejleszti, amivel fejleszthető az írás, az olvasás, az emlékezet... Sok mindenre hasznos ez a terápia (beszédfejlődés; írás-, olvasás- és írásgyengeség; túlmozgások...), lelkes vagyok nagyon. A képzés előtt 1 könyvet ki kell olvasni, és meg kell tanulni ( a tanfolyam számonkéréssel kezdődik majd), viszont az ajálott irodalom (2 könyv)  sokkaljobban érdekel, így azokat is ki fogom olvasni.
Még van 6 államilag finanszírozott félévem, ha Isten is engedi és éltet, 2016-ban elkezdem a Bárczin a kiegészítő képzést. Majd írjátok a fejfámra, tanulmányait befejezte :D
 

Van egy autisztikus kisfiú az osztályban, tudjátok K. aki 2 hét alatt megjegyezt ki is vagyok :)A mozgás óra végén, az utolsó 5 percben mindig le szoktam kapocsolni a villanyt, a gyerekek a földön fekszenek, én halkan énekelek egy dalt (mostanában a tavaszra tekintettel a Tavaszi szél vizet áraszt népdalt). Közben egy nagy labdát gurigatok a hátukon. K. a múlt héten így szólt amikor az ő hátán gurigattam a labdát: Ez nagyon jó! Na, ilyenekért érdemes tanárnak lenni.

Ma festeni fogunk a gyerekkel. Izgulok, mert nem lesz a gyógyped. asszisztens (suliban van), a gyerekek nem szoktak kézműveskedni az osztályban (a rajz órát egy másik tanárnő tartja a saját termében). Új helyzet lesz a gyerekeknek, hogy a saját termünkben fogunk festeni.

Már vannak "sikereim" is, velem kezdtek el ebéd után pihenni és zenét/mesét hallgatni. Nagyon megszerették a Mazsolát (Für Anikó meséli, tényleg zseniális), és már a barokk muzsikát is élvezik kb. 10 percig. Ma Valdira fogjunk festeni a nyuszikat:) Bár az egyik kislány tegnap azt mondta nekem, hogy ő királylányt fest majd. Ma csak a tempera, meg Vivaldi a biztos :D
 

A suliban szülőklubot szervezek. Már megvannak azok, akik az alkalmakon segítenek tudásukkal. Meglepődésemre négyen (3 pszichológus, és egy mentálos) is igent mondtak a felkérésemre. Már összeállítottuk a kérdőívet a szülőknek, a tavaszi szünet körül kiosztjuk, májusra kiértékeljük, és a kérdőívek alapján összeállítjuk a témákat.
 

Június közepén véget ér a családterápiás képzés, írásban vizsgázunk, az órai jegyzetek mellett (a 13 képzési alkalommal 55 gépelt oldalt jegyzeteltem, kb 80 oldal lesz a 20 alkalom), 4 könyvet kellene alaposan átolvasni.

 

Nem fogok unatkozni az elkövetkezendő hetekben.

 

Szinte nem kötök, nem horgolok, blogokat nem olvasok. Ezen is változtatni kell...

 

Felétek mi újság van?

 

Tanárélet

Fura ez a munkaidő. Amikor az irodában dolgoztam, akkor napi 8 órát ültem a gép előtt (plusz a fél óra ebédidő). Az egész napomat elvette a munkaidő, de semmilyen munkát nem hoztam haza, és maradt energiám a kötésre, horgolásra, olvasására. Most viszont csak délre megyek, és 4-ig dolgozom (kivéve pár alkalmat, amikor ügyeletes vagyok, meg amikor óráim vannak). Eddig minden nap hamarabb bementem (fénymásolni, konyvtárba...), és esténként is az iskolával kapcsolatos dolgaimat csinálom. Az elődöm szerencsére készített napközis tervet egész évre, azzal nincs dolgom. Ezekkel bíbelődöm esténként:

- A mozgás órákra tanmenetet készítek, a gyakorlatokat már kitaláltam, de a gyerekek kevesebbet tudnak, mint amire számítottam, ezért most azon ötletelek, hogyan lehetne játékosabbá, egyszerűbbé, érthetőbbé tenni a gyakorlatokat.

- A rehabilitációs óráimra fejlesztési tervet kell készítsek, ami tök nagy meló. Szerencsére az anamnézis a képességfelmérő bizottság jellemzése alapján már megvan, de a feladatsorok, a havi ütemezés...stb. is bőven ad munkát.

- A havi értekezleten azt beszéltük meg, hogy a szexuális nevelést már az 1.osztályban elkezdjük délutánonként (nem kell megijedni, 1.-2. osztályban a higiéniáról, a testsémáról beszélgetünk). Szerencsére az 1. osztályos napközissel nagyon jóba lettem, így közösen készítjük el a tanmenetet. Ezekhez keresek hívóképet, amiket majd lelaminálok...és indulhat a munka :)

- A mi osztályunk nagyon barátságos kis csapat, az iskolapszichológus a nehezebb élethelyzetben lévő gyerekekhez megy. Viszont nálunk is lenne mit fejleszteni, ezért azt beszéltem meg a pszichológussal, hogy hetente 2-3 délután beszélgetőkört tartok a gyerekekkel. Majd néha összeülünk egyeztetni, hogy ha már foglalkozom a gyerekekkel, akkor úgy tegyem, hogy az szakszerű legyen.

Az elmúlt közel 2 hétben, egy oldalt nem olvastam a könyvemből, egy bloghoz nem tudtam kommentet írni, és kb 30 percet horgoltam. Várom, hogy visszaálljak a megszokott kerékvágásba :)

Ezt tegnap kaptam egyik kislánytól. Meghatódtam. Nem csak azért, mert az elmúlt 7 évben a munkatársaimtól, az orvoslátogatóktól sosem kaptam ilyet :D

Van egy autista kisfiú az osztályunkban, arra számítottunk a délelőttös kollégámmal, hogy kb. 2 hónapra lesz szüksége K-nek, hogy megjegyezze ki vagyok. Minden nap bemutatkozom K-nek, amikor bemegyek az osztályba Szia K., én vagyok a Zsuzsa néni, és én leszek veletek délután. Szinte minden nap, ebéd után meg szoktam tőle kérdezni: K. tudod ki vagyok? Eddig csak nézett rám, mint akit sosem látott. Tegnap (1,5 hét után!!!) viszont ezt válaszolta Igen, te vagy a Zsuzsa néni! Annyira megörültem, hogy adtam neki egy puszit, ő pedig gurgulázva nevetett :D

Mozgás órán a nagymozgások fejlesztésénél az utolsó feladat az óriásjárás. Nehezen megy nekik, meglepően az, hogy a karjaikat a fülük mellett nyújtva tartsák. Próbálom őket motiválni: Aki eléri a plafont, kap tőlem egy nagy puszit! Ketten is felnéznek, mire az egyik szomorúan megállapítja Nem tudom elérni.

A zeneterápián éneklik és mutogatják a tanár bácsival a Nád a házam teteje... csodálatos ópuszt. Tegnap az Alma együttest egyik cd-jét hallhattuk, ahol felcsendül a zeneterápiás dallam. A gyerekek ledöbbenve szólítgatnak engem:

- Zsuzsa néni! Zsuzsa néni!

- ?

- Mi ezt ismerjük!

Összeállt nekik, ami a cd lejátzóból szól, azt ők is ismerhetik :D

Hát így mulatunk mi a 2. osztályosokkal :D

Változás, tervek

Már elég régóta motoszkál bennem, hogy munkahelyet szeretnék váltani. Nem gőzerővel, de kerestem a lehetőségeket. És ahogy ez lenni szokott, akkor hallottam egy nekem tetsző állásról, amikor épp nem kerestem. December közepén a villamoson összefutottam valakivel, aki egyik iskolában napközis, ahol én hittant tanítottam. Ő szólt, hogy van náluk üresedés, jelentkezzek hozzájuk. Jól ismerem az igazgatónőt, jóban vagyok néhány ott dolgozó pedagógussal is, így esett, hogy december 30.-án voltam állásinterjún. 

Január elején felmondtam az irodában, február 2.-án kezdek a suliban, mint napközis tanító néni. Sűrű, de izgalmas időszak elé nézek, vissza kell rázódni a gyerekek közé (úgy készülök, mint aki még sosem tanított, pedig de :D), ha hittan órát is tartok, akkor tanmenetet is kell írnom, és persze óravázlatokat...

Most kezdődik a családterápia izgalmas része, februártól lehet menni megfigyelőnek, azaz hogyan zajlik élőben egy családterápiás segítő kapcsolat. Júniusban lesz egy komolyabb vizsga a 200 óra alaptanfolyamból, az órai vázlataim már kb 70 gépelt oldalt tesznek ki, és csak a képzés felénél járunk.

Ha vége lesz a tanévnek, rögtön kezdődik a mozgásterápiás tanfolyam, mert a suliban arra is szüskégem lesz. Baromira izgalmas, hogyan fejleszthető az olvasás, és az írás a mozgással. Mostanában elég sok ilyen cikket olvasok a neten.

Mindeközben nagyon szeretnék segítő beszélgetéshez klienst (és helyet) találni, mert az nagy szerelem. Tavaly június óta nincs kliensem, és ez most nagyon hiányzik. Persze megvan a csoportom, akiket nagyon szeretek, de nagyon más csoporttal dolgozni.

Államvizsga, fog, ekcéma

Szerdán végleg befejeztem a tanumányaimat a mentál szakon :) Végiggondoltam ezt a közel 2,5 évet, és nagyon megdöbbentem, mert ebben az idősazkban csupa meghatározó dolog történt velem. A képzést 2012 nyarán kezdtem a 150 óra önismerettel (ez a diploma feltétele). Azzal, aki tartotta a csoportot, nem jöttünk ki, és most ősszel tudtam meg, hogy a saját maga bevallása szerint borderline személyiségzavara van. Azon a nyáron az anyukám haldoklott, majd meghalt,  és ez a pszichológus nő a szexuális életemmel vegzált, (egyébként mindenkit!) és finoman közölte velem, hogy az egészéges személyiségű embereknek nincs szükésgük a vallásra. Nem hittem volna, hogy egy keresztény országban fognak üldözni a hitemért. Akkor értettem meg a zsidókat, mit jelent nekik egy-egy antiszemita megjegyzés, milyen indulatokat vált ki belőlük, hogy az identitásuk forrását kérdőjelezik meg. A képzés alatt minden félévben költöztem, többek között mert megértettem sokmindent, amit aztán aprópénzre váltottam a hétköznapokban. Megértettem azt is, hogy  a  jelenlegi munkahelyemet ott kell hagyjam, mert a túlterheltség-kiégés-depresszió-idegi kimerülés minden fázisát végigjártam már, és látom a kollégáim is, és ahogy hallom a beszélgetéseiket, ők is hasonló helyzetben vannak. A szakdolgozatomat a munkahelyi stressz csúcsán, egy költözés, és egy albérlőváltás közben írtam meg. Olyan is lett. A konzulensem és az opponensem is nagyon kedvesek voltak, nem voltak szigorúak, mindketten 4-est adtak rá (én max elégségest adtam volna magamnak).

Hétfőtől fájt a bal alsó 6-os fogam (cataflammal mentem államvizsgázni). Életem első foghúzása lett a vége :( Mondtam is a dokinak, nagyon félek, ez életem első foghúzása! Mire ő: örülök, hogy együtt élhetjük ezt át. Nekem az a 1,5 óra, amit a fogorvosi székben ültem, kevésbé okozott örömöt. Két félelmetes mondat is elhangzott a foghúzás alatt: "meg akarom menteni az ötösét is", azt hittem ez után már semmi nem jöhet, de igen :( "nem akarom átvágni az állkapcsát". Na, ekkor örültem, hogy nem mentem el valamelyik állami szájsebészetre, azt hiszem ott nem küzdött volna ennyit értem egyetlen doki sem. Annyira be voltam parázva, hogy a doki egyszer meg is kérdezte jól vagyok-e, azt hitte elájultam.

Ekcémás lett a bőröm, nyár végén-ősszel kezdődött. Bőrgyógyászhoz nem tudtam még eljutni, biztosan azért, mert még nem olyan csúnya az arcom.  Akinek már húzták a fogát az tudja, hogy 2-3 napig nem szabad tejterméket enni, és ez alatt a 2 nap alatt eltűnt az ekcémám. Egyébként nem szoktam sok tejterméket enni, pl. sosem iszom tejet/kakót, nem szeretem az ízét, a kávémba teszek max 1 dl-t. Szóval ki kell iktassam a tejtermékeket az étrendemből. Nem lesz nagy érvágás, a joghurt fog hiányozni, de azt sem ettem minden nap...

És tóvá lesz a délibáb*

Olyan sokáig nem értettem ezt az Igét. Akárhányszor olvastam Ézsaiás könyvét, nagyon sokszor megálltam ennél a résznél, szépnek tartottam, gyönyörű metafórának, de a szívemig nem ért el ez a néhány szó. Hiába tudtam, hogy Istennek hatalma van mindenre, az ígéreteinek, a kijelentéseinek a megvalósítására, még akkor is, ha azok lehetetlennek látszanak, vagy a sok várakozástól már szinte megbénultam. Csak az járt a fejemben, Uram, az én délibábommal mi lesz?

Hosszú idő volt, amíg elérkezett hozzám ennek a néhány szónak az egyik üzenete. Nem az az igazán fontos, ami történik velem, hanem az, hogy ami körülöttem történik hogyan hat rám. Úgy tűnik, hogy a délibáb tóvá akar válni...

*Ézs 35,7a

Változás

Változás előtt állok. Én szerettem volna ezt a változást, tehát örülök nagyon. Még nem tudok róla beszélni, mert friss a dolog. Majd ha csitulnak körülöttem a hullámok, akkor megosztom veletek azt, ami megosztható.

Addig hoztam egy filmet, amit Csillagos ajánlott, és mert annyira szép, hogy sajnálnám magamnak megtartani.
Rory Jansen (Bradley Cooper) élete első kötetének kiadása rendkívüli esemény, ami az irodalmi életben és az átlagolvasók körében is nagy visszhangot kelt. Az utca embere is odavan a könyvért, a kritikusok is ódákat zengnek róla: a regény a könyvkluboktól kezdve a reptereken át a főiskolai kampuszokig mindenhol hódít. Friss hangjával és időtlennek tetsző bölcsességével Rory hamar az irodalmi élet egyik sztárjává válik. A karizmatikus, tehetséges, intelligens és fiatal szerzőnek mintha mindene meglenne: a siker mellett gyönyörű feleség (Zoë Saldana) várja otthon, a világ a lábai előtt hever - és mindezt pusztán a szavainak köszönheti. De kinek is a szavai ezek? És pontosan ki is írta a hírnevet hozó történetet? A sikerben fürdő Rory-t egy nap felkeresi egy rejtélyes öregember (Jeremy Irons), aki azzal a döbbenetes állítással szembesíti, hogy valójában ő a könyv szerzője. A férfi mesélni kezd fiatal korának gyönyörű, ám tragikus emlékeiről, amelyek ihletésére papírra vetette a történetet. A találkozás hatására Rory kénytelen számot vetni a kreativitás és az ambíció kérdéseivel, és elgondolkodni azon, hogy a sikere mögött álló döntés kapcsán vajon mennyire tiszta a lelkiismerete. (port.hu)

A teljes filmért kattints ide!

Pista bácsi

Sokmindent tőlük tanultam meg, a legnagyobb leckét az elfogadó és számon tartó, de nem számon kérő szeretetből kaptam Tőlük. Ha Pista bácsira gondolok, mindig eszembe jut a felesége Ilonka néni is, aki olyan rendet tartott a to-n, hogy nyomába nem ért eddig egy to-s kisasszony sem, pedig rajta kívül néggyel is volt dolgom. A másik ami eszembe jut velük kapcsolatban az, hogy az államvizsga után 13 évvel is tudták a nevem, sőt még azt is, kik voltak az évfolyamtársaim! Nekem ez a személyes törődés nagyon-nagyon sokat jelent. Tőlük tanultam meg, hogy tudjam a nevét azoknak, akik körülöttem vannak. Ezen sokan meglepődnek, nekem pedig "alap". 
Kavarognak az emlékek bennem. Például az 1. főiskolai napon azzal nyitott, hogy ez egy nagyon kemény képzés, még a felesége is abbahagyta, mert nem tudott felkészülni a vizsgákra. Egymásra néztünk: mi van?! Akkor még nem tudtuk, hogy Pista bácsinak arany szíve van, de minden félévben mindent kellett tudni nála. Ültünk a bőrfotelekben az irodájában, és random-szerűen kérdezett mindenfélét. Ha nem találta elégnek az előttem ülő feleletét, akkor csak ennyit mondott "Zsuzsa, mivel tudná kiegészíteni ezt a feleletet?" Nála tanultam meg vizsgázni, és azt, hogy jó számot adni a tudásomról. Nagyon szigorú volt, és elmondhatatlanul igazságos.

Remek pedagógus volt, ha látta, hogy fáradunk az óráin, nem bírjuk már a Jéhu féle vérfürdőt, vagy sok az Ordo salutisból, akkor csak ennyit mondott: "Na, akkor egy szép éneket...". Egyik tavaszi szemeszterben tanultuk meg két ószövetségi óra között a 344. dicséretet. Ezzel szerette volna vitalizálni a társaságot, és gyakorlatilag senki nem ismerte. Nagy méltatlankodások közepette megtanította nekünk, azóta ez az egyik kedvenc dicséretem. Királyi zászlók lobognak, Fénylik titka keresztfának; Az élet ottan halni tért, Holtával nyervén drága bért.

Szerettem a 2. körben bemenni vizsgázni, jobb rajta túl lenni alapon. Emlékszem az egyik vizsgaidőszakban, amikor én már kijöttem tőle, állt a galérián és piros fejjel kiabált, hogy menjenek már hozzá vizsgázni... Sok bátorságot kellett összeszedni ahhoz, hogy bemerészkedjen az ember :)

Az államvizsgán is lasszózni kellett a vizsgázókat, így kerültem be az 1. fordulóba.  Akik előttem feleltek, nem brillíroztak, elkezdett gyöngyözni a homloka a tanároknak. Majd jöttem én (kihúztam az egyetlen tételt, aminek nem tudtam az Úsz-i részét: Pál apostol lelkigondozói munkássága). Leültem elé, és remegve kezdtem el a feleletem. Majd amikor belelendültem, felállt, és mielőtt kiment pihenni, csak ennyit mondott, "Zsuzsa, ezt maga 6-osra tudja".
9 nap múlva államvizsgázok a mentálon. Nem kellene, de parázok. Tegnap arra gondoltam, hogy ha Pista bácsinál sorozatosan jelesre vizsgáztam, akkor mitől félek? Drága Pista bácsi köszönöm, hogy a szavad sok év után is erősít, bíztat és bátorít. Pista bácsi Isten veled, sosem feledünk!

Ilonka néni és Pista bácsi, 2012-ben (fotó a főiskola facebook-os csoportjából, Szikszai Marika képe)

 

Chill out

Az ünnepek alatt ezeket tervezem:

Pizsamában filmet nézni. Vagy hosszasan telefonálni.

Olvasni egy csomó mindent, ami a képzéshez kapcsolódik. Jó lenne, ha tanulni is tudnék, de nem biztos, hogy majd azt olvasom, amiből a számonkérés lesz :)

Amikre biztosan nem lesz időm (de nagyon jó lenne):

Pont ott fáj:

Zene-süti

Ma este kezdem el a karácsonyi sütiket. Hátha valakinek jól jön még egy-két ötlet. Munka közben ráhangolódásként  zenét hallgatok, mindenfélét, ezt is meghallgatnom jónéhányszor :)

Mézes puszedli Színre-színtől

50 dkg liszt
10 dkg cukor
15 dkg vaj/margarin
1 egész tojás
1 sárgája
2,5 dl olvasztott méz
1 kk. szódabikarbóna
1 kk. mézeskalács fűszerkeverék
A mézet, a cukrot és a vajat/margarint meglangyosítjuk, majd lehúzzuk a tűzről (tényleg csak langyos legyen, mert összeugrik a tojás) hozzáadjuk a tojást és összekeverjük. Egy nagy tálba mérjük a többi hozzávalót, ráöntjük a nedves keverékét és összekeverjük a tésztát. Kissé ragacsos tésztát kapunk ami a pihentetés alatt (3-4 óra legalább, én egy éjszakát szoktam) szépen összeérik és tiszta kézzel formázható lesz. Sütőpapírral bélelt tepsire egymástól 3-4 cm helyet hagyva 2-3 cm átmérőjű gömböket formázunk. Közepes lángon világosbarnára sütjük, kb. 60 db lesz belőle. Ehhez az adaghoz 2 fehérjéből kell mázat csinálni (sok-sok porcukorral, de sajnos nem mértem le). A kihűlt tésztát beleforgatjuk, rácsra szedjük és száradás után fémdobozban tároljuk.

Lesz még kókuszos keksz, és persze az  elmaradhatatlan bejgli is.  

És ti miket sütöttetek már:

Legyen

Nagyon nehéz megbirkóznom azzal, hogy már nem élnek a Szüleim. Nem telik el nap, hogy ne jussanak az eszembe, de így Karácsony táján még inkább hiányoznak. Ezekben a nehéz napokban jó tudni, hogy Valaki megérti a fájdalmam, és azt szeretné, ha megosztanám Vele a terheimet. 

Jézus nem azért jött erre a világra, hogy tökéletesen tudjuk megünnepelni a Karácsonyt, hanem azért jött, hogy megmutassa nekünk: Isten szeret minket, és velünk van még a legsötétebb időkben is. Nagyon szeretem, ahogy János leírja, Isten a remény üzenete számunkra: "Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt." (János 1:4-5)

Az Isten Világosság, ezért mindig van fény az alagút végén. Van reménységem a szomorúság ellenére. Nem vagyok egyedül, mert velem van minden napon. A legnagyobb karácsonyi remény számomra idén az, amit Jézus hozott a születésével, Isten velem van. Ez a valódi remény kell nekem, hogy várni tudjam a jövőt.