Gail Carriger: Szégyentelen

Kiadás: Könyvmolyképző, 2013

Eredeti cím: Blameless

Fordító: Miks-Rédai Viktória

Oldalszám: 356

Sorozat: Napernyő Protektorátus *3

Értékelés: 5/5

A szezon botránya! Lady Maccon elhagyta a férjét, és visszaköltözött rémes családjához!

Viktória királynő elbocsátja Alexiát az árnyékkormányból, és az egyetlen személy, aki bármiféle magyarázattal szolgálhatna – Lord Akeldama – váratlanul elhagyja a várost. Mindennek tetejébe Alexiára gyilkos gépkaticák támadnak, jelezve (ahogy azt csak a katicák képesek), hogy immár London minden vámpírja igencsak érdekelt Lady Maccon meglehetősen alapos halálában.

Mindeközben Lord Maccon szeszben pácolja magát, Lyall professzor pedig kétségbeesetten igyekszik összefogni a Woolsey-falkát. 

Alexia végül elmenekül Angliából, és meg sem áll Itáliáig, hogy megkeresse a titokzatos templomosokat; csak ők tudnak eleget a természeten túliakról ahhoz, hogy feltárják előtte növekvő mértékben terhes állapotának titkait. 

Csakhogy ők még a vámpíroknál is rosszabbak lehetnek – és pestót hordanak maguknál.

Szédítően szellemes történet!

Random természetfeletti - 34. hét (2013)

"Csakhogy ez a legújabb, legnagyszerűbb modell, tökvirágom!"
Gail Carriger: Változatlan

természetfeletti lények: vámpír, vérfarkas, lélektelen

Random természetfeletti - 8. hét (2013)

Szóval jöjjön az első Random természetfeletti, azaz idézet egy általam már olvasott természetfeletti szereplőkkel bíró könyvből. Van nekem ezekről egy jó kis listám, erről fogok mindig véletlenszerűen választani egy könyvet, majd az adott könyvet véletlenszerűen felcsapva egy idézetet.

"Szerinted jó ötlet egy színésznővel társalogni a Hyde Park közepén?"
Gail Carriger: Soulless - Lélektelen

természetfeletti lények: vámpír, vérfarkas, lélektelen

Változatlanul szeretem

Kedden megvettem, és aztán csütörtökön este neki is kezdtem a könyvnek, mit is mondjak, az írónő stílusa még mindig imádni való. Csak úgy, mint az első részben, ebben is különösen élveztem Lord Maccon és Alexia csipkelődő párbeszédeit, igazán összeillő páros. Ezek alapján adva volt egy általam szeretett páros és egy kedvelt stílus és kor, a kérdés már csak az, hogy az írónő a történet szempontjából is alkotott-e olyan jót, mint az első részben? Ami azt illeti a válaszom egy határozott igen, végigizgultam a történetet és igazán jónak tartom, hogy Alexia szemszögéből ismertük meg a cselekményeket, így aztán vele együtt jöhettem rá a dolgokra, bár volt néhány titok, amire kicsivel hamarabb rájöttem, mint az említett főhős, de a végére nekem is tartogatott némi meglepetést Lord Maccon. Viszont a vége eléggé bosszantó volt, nem is értem, hogy lehet így befejezni egy könyvet, annak ellenére sem, hogy mindkét fél álláspontját megértem, azért gonosz dolog volt az írónőtől, úgyhogy nagyon várom a folytatást.

A szereplőket tekintve Alexia húga, Felicity korántsem volt olyan bosszantó, mint vártam volna tőle, bár ez valószínűleg azért is van, mert szerencsére nem kapott túl nagy hangsúlyt a könyvben. Vele ellentétben Ivy már jóval több szerephez jutott, és időnként legalább annyira bosszantott a jelenlétével engem is, mint főhősnőnket. Madame Lefoux-nak sikerült magát megkedveltetnie velem, bár különösebben azért nem kápráztatott el. Lord Akeldama bár nem szerepelt túlzottan sokat a történetben, de az Alexia nála tett látogatása során elmondott megszólítások az egész könyvre elegendőek lettek volna. Maga Alexia és Conall pedig, mint azt már az elején említettem még mindig a szívem csücskei.