Lara Parker: Éjsötét árnyék 2. - Salem kísértete

Fülszöveg

Barnabas Collins két évszázadon keresztül a vámpírok hátborzongató és magányos életét élte – egészen mostanáig. Most azonban dr. Julia Hoffmann segítségével megpróbál visszatérni a normális életbe. A collinsporti családi birtokon tengeti eseménytelen mindennapjait, egészen addig, míg meg nem ismeri az Öreg Ház új tulajdonosát. Vajon miért emlékeztet Antoinette olyan kísértetiesen egykori szerelmére? És vajon miért gyötrik megmagyarázhatatlan rémálmok a nő lányát, Jacqueline-t? A kérdések visszavezetnek a XVII. századi Salembe, az egykori hírhedt boszorkányperek helyszínére. Miközben Barnabas próbálja kideríteni, miféle átok ül rajta és egész nemzetségén, egy új fenyegető veszéllyel is szembe kell néznie: Collinsport sűrű erdeiben felbukkan egy másik vámpír…

Vélemény

Ez a rész korántsem tetszett annyira, mint ez első rész. Nem azt mondom, a stílusa még mindig magával ragadó az írónőnek, csak valahogy a történet kevésbé érintett meg, vagy talán a szereplők. Azt hiszem az is zavart némiképp, hogy túl sok szerep jutott Barnabasnak, akit nem szívleltem meg az első rész során, és bár a másodikban kevésbé bosszantott, de megkedvelni most se sikerült igazán. Ezenkívül Miranda története bár érdekes volt, de úgy gondolom, hogy nem kapott elég nagy hangsúlyt a könyvben, valahogy kevés volt számomra, sokkal többet szerettem volna róla olvasni ahelyett, hogy Barnabas szenvelgéseiről olvassak, ami különösen a könyv elején nem igazán nyerte el a tetszésemet. 

Összességében azt mondanám, hogy nem volt rossz, de többet vártam tőle, valószínűleg ebben az is közrejátszik, hogy az első rész nagyon tetszett és azzal az elvárással indultam, hogy ez a könyv is olyan lesz.

4/5

Angelique, drága Angelique

Mikor elkezdtem olvasni a könyvet, azonnal rájöttem, hogy nem kellett volna. No nem azért, mert rossz volt a könyv, épp csak a vizsgáimra kellett volna tanulnom, nem pedig olvasnom.

Egészen olvastatta magát a könyv, bár az elején nem tudtam pontosan, hogy mit is fogok kapni, úgyhogy egy kicsit meglepett, főleg, hogy előtte láttam a filmet, és az egészen más volt. Pedig az is tetszett, bár elfogult vagyok Johnny Depp és Tim Burton irányába. Meglehet még így is jobb, hogy előtte láttam a filmet, utána nem biztos, hogy tudtam volna ugyanolyan szemmel nézni. A fő különbség, hogy a filmben kedveltem Barnabast, a könyvet olvasva viszont mélységesen megvetettem azért, ami tett, mert nem várom el senkitől, hogy valakit örökké szeressen, de akkor vagy ne ígérjen neki semmit, vagy vállalja a következményeit.

A történet elején megtetszettek a lánynevek, mert úgy gondolom rendkívül egzotikus hangzásuk van, Angelique, Josette és Cymbaline, legutóbbit korábban még csak nem is hallottam, de nagyon tetszik. Persze ebben biztosan az is benne van, hogy szimpatikus szereplők kapták ezeket a neveket, más esetben valószínűleg nem tetszenének ennyire, de hát ilyen vagyok, valahogy ha egy szereplőt megkedvelek, akkor sokkal jobban tetszik adott esetben a neve, sorozatokban, filmekben helyesebb, szebb lesz a szememben.

Josette alakja nem keltett bennem különösebb érdeklődést, nem volt ellenszenves és a végén sajnáltam is, mert nem ő tehetett arról, amit kapott, ő csak egy eszköz volt, de ettől neki magának még nem lehetett kevésbé fájdalmas saját akarata ellen cselekedni. Barnabas, mint már írtam nem lett a kedvencem, vagy akár úgy is mondhatnám, hogy kifejezetten megérdemelte, amit kapott, sőt, talán még kevés is volt neki, mert undorítóan viselkedett. Angelique karakterét viszont valóban megszerettem, jó volt nyomon követni az életét, meglesni az érzéseit a legrejtettebb titkait. Emellett meg is értem, amit tett, bár kegyetlen dolog volt.

Ami azt illeti úgy gondolom, hogy az írónő stílusát is meg kell említeni a véleményem írása közben, tekintve (mint az kiderül a véleményeimet olvasva), hogy nálam rendkívül sokat nyom a latban egy könyv megítélésekor, hogy milyen az író stílusa. Azt hiszem ismét pozitívan nyilatkozhatok, tetszettek a leírások, főleg Angelique gyerek- és fiatalkora, a vudus leírások. Egyébként ha egészében tekintem a könyvet, akkor is jobban tetszettek a Martinique-on játszódó részek, mint a Collinsportban zajló események, talán mert akkor még Angelique nem volt megszállott. Az a fordulat is tetszett, ahogy Angelique életének néhány részlete a napló sérülése miatt feledésbe merült, ami által csak későbbi utalásokból következtethettünk arra, hogy miket is csinált az adott idő alatt. Illetve tetszett a Sötét szellem figurája is, annak ellenére, hogy nem ő a jófiú a történetben, mégis úgy gondolom, hogy igazán beleillett a történetbe és kellett hozzá, hogy teljes legyen a kép. Szóval jó kis könyv volt, kész szerencse, hogy megvan a második része is.