A napokban olvastam Deszy egyik blogturnés bejegyzését, és ott figyeltem fel az alábbi besorolásra: "Bechdel-teszt: átment". Mivel jómagam eddig nem ismertem a Bechdel-tetszet, azonnal rákerestem, hogy tulajdonképpen mi is lehet ez. Wikipédián pedig a következő meghatározást találtam:
"A Bechdel-teszt (ejtsd: 'bɛkdəl) azt vizsgálja, hogy egy fikciós műben szerepel-e legalább két nő, akik a férfiakon kívül valami másról beszélgetnek. Sok kortárs mű nem teljesíti ennek az egyszerű nemi elfogultság-tesztnek a feltételeit. A teszt nevét Alison Bechdel amerikai képregényíróról kapta. 1985-ben a Dykes to Watch Out For képregényének egyik karaktere fogalmazta meg az ötletet, amit barátjának, Liz Wallace-nak tulajdonított. A tesztet eredetileg filmek értékelésére szánták, azóta más médiákra is alkalmazták. Ismert még mint Bechdel/Wallace-teszt, a Bechdel-szabály, Bechdel törvénye, vagy mint a Mo Movie Measure. Egy elterjedt változata szerint csak azokat a szereplőket kell számításba venni, akiknek ismerjük a nevét.
[...]
Amit most Bechdel-tesztként ismerünk, Alison Bechdel képregényében, a Dykes to Watch Out For-ban jelent meg. Az 1985-ös, "The Rule" című képregénycsíkban egy névtelen női karakter kijelenti, hogy csak akkor néz meg egy filmet, ha az bizonyos feltételeknek eleget tesz, miszerint:
Bechdel az eredeti elképzelést barátjának és karate-edzőpartnerének, Liz Wallace-nek tulajdonítja."
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Bechdel-teszt)
Nos, ez igencsak felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy arra gondoltam, hogy ezután a könyveknél azt is leírom, vajon teljesítették, vagy elbukták a Bechdel-tesztet.
Akit érdekel a téma, annak érdemes az alábbi cikket is elolvasni:
http://szinhaz.net/index.php?option=com_content&view=article&id=36641:enyim-leszen-&catid=77:2013-marcius&Itemid=7
Szerintem sok érdekes gondolat van benne a téma kapcsán. Itt van néhány szösszenet a cikkből:
"A Bechdel-teszt értelmében ha egy narratív médiatermék eleget tesz a következő három kritériumnak, akkor nagy valószínűséggel reprezentál női álláspontot és véleményt. Mindössze annyi szükséges, hogy a mű (film, regény, sorozat, dráma) során
1. két női szereplő
2. beszéljen egymással,
3. és a téma ne egy férfi legyen.
Ez önmagában nem tűnik nehéznek: minden női olvasó tudja, hogy a saját élete eleget tesz ezeknek a feltételeknek, és minden férfi olvasó sejti, hogy az általa ismert nők minden bizonnyal szóba állnak egymással. Ennek ellenére a tömeg- és elitmédia termékeinek jelentős hányada siralmasan elbukik ezen a teszten"
"Ha a másik nemre alkalmazzuk a Bechdel-tesztet, majdnem minden mű megfelel neki. Két férfi szereplő csak monodrámában vagy olyan alkotásban nincs, amely kizárólagosan női közösségben (például apácazárda, varroda vagy egy hárem) játszódik. Utóbbiból sokkal kevesebb van, mint a kizárólagosan férfi-terekben játszódókból. Ugyanilyen ritka az olyan mű, amelyben van két férfi szereplő, de nem beszélnek egymással. Az pedig, hogy két férfi szereplő dialógusának kizárólagos témája egy nő vagy a nők legyen, szinte kizárt. Kerülhet nő a beszélgetésük középpontjába, ha szerelmesek (vagy kanosak), de hogy semmi másról ne beszéljenek? Mi lesz akkor a művészettel, a sporttal, a hazával, az időjárással, Istennel? Elképzelhetetlen."
"A Bechdel-teszt láthatóvá teszi a nők láthatatlanságát.
De természetesen nem méri a művek művészi vagy szakmai minőségét: megbukik rajta a Sorstalanság, és átmegy az Alkonyat - mindössze egy társadalmi trendet mutat meg. A teszt nem mond semmit egy mű feminista vagy nőgyűlölő mivoltáról sem: Molière Tudós nőkje átmegy, annak ellenére, hogy éppenséggel a női szereplők ostobaságát demonstrálja és parodizálja azzal, hogy nem férfiakról, hanem tudományos témákról beszélnek egymással."
"A Bechdel-teszt (ejtsd: 'bɛkdəl) azt vizsgálja, hogy egy fikciós műben szerepel-e legalább két nő, akik a férfiakon kívül valami másról beszélgetnek. Sok kortárs mű nem teljesíti ennek az egyszerű nemi elfogultság-tesztnek a feltételeit. A teszt nevét Alison Bechdel amerikai képregényíróról kapta. 1985-ben a Dykes to Watch Out For képregényének egyik karaktere fogalmazta meg az ötletet, amit barátjának, Liz Wallace-nak tulajdonított. A tesztet eredetileg filmek értékelésére szánták, azóta más médiákra is alkalmazták. Ismert még mint Bechdel/Wallace-teszt, a Bechdel-szabály, Bechdel törvénye, vagy mint a Mo Movie Measure. Egy elterjedt változata szerint csak azokat a szereplőket kell számításba venni, akiknek ismerjük a nevét.
[...]
Amit most Bechdel-tesztként ismerünk, Alison Bechdel képregényében, a Dykes to Watch Out For-ban jelent meg. Az 1985-ös, "The Rule" című képregénycsíkban egy névtelen női karakter kijelenti, hogy csak akkor néz meg egy filmet, ha az bizonyos feltételeknek eleget tesz, miszerint:
- van benne legalább két női szereplő,
- beszélnek egymással,
- nem (csak) férfiakról.
Bechdel az eredeti elképzelést barátjának és karate-edzőpartnerének, Liz Wallace-nek tulajdonítja."
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Bechdel-teszt)
Nos, ez igencsak felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy arra gondoltam, hogy ezután a könyveknél azt is leírom, vajon teljesítették, vagy elbukták a Bechdel-tesztet.
Akit érdekel a téma, annak érdemes az alábbi cikket is elolvasni:
http://szinhaz.net/index.php?option=com_content&view=article&id=36641:enyim-leszen-&catid=77:2013-marcius&Itemid=7
Szerintem sok érdekes gondolat van benne a téma kapcsán. Itt van néhány szösszenet a cikkből:
"A Bechdel-teszt értelmében ha egy narratív médiatermék eleget tesz a következő három kritériumnak, akkor nagy valószínűséggel reprezentál női álláspontot és véleményt. Mindössze annyi szükséges, hogy a mű (film, regény, sorozat, dráma) során
1. két női szereplő
2. beszéljen egymással,
3. és a téma ne egy férfi legyen.
Ez önmagában nem tűnik nehéznek: minden női olvasó tudja, hogy a saját élete eleget tesz ezeknek a feltételeknek, és minden férfi olvasó sejti, hogy az általa ismert nők minden bizonnyal szóba állnak egymással. Ennek ellenére a tömeg- és elitmédia termékeinek jelentős hányada siralmasan elbukik ezen a teszten"
"Ha a másik nemre alkalmazzuk a Bechdel-tesztet, majdnem minden mű megfelel neki. Két férfi szereplő csak monodrámában vagy olyan alkotásban nincs, amely kizárólagosan női közösségben (például apácazárda, varroda vagy egy hárem) játszódik. Utóbbiból sokkal kevesebb van, mint a kizárólagosan férfi-terekben játszódókból. Ugyanilyen ritka az olyan mű, amelyben van két férfi szereplő, de nem beszélnek egymással. Az pedig, hogy két férfi szereplő dialógusának kizárólagos témája egy nő vagy a nők legyen, szinte kizárt. Kerülhet nő a beszélgetésük középpontjába, ha szerelmesek (vagy kanosak), de hogy semmi másról ne beszéljenek? Mi lesz akkor a művészettel, a sporttal, a hazával, az időjárással, Istennel? Elképzelhetetlen."
"A Bechdel-teszt láthatóvá teszi a nők láthatatlanságát.
De természetesen nem méri a művek művészi vagy szakmai minőségét: megbukik rajta a Sorstalanság, és átmegy az Alkonyat - mindössze egy társadalmi trendet mutat meg. A teszt nem mond semmit egy mű feminista vagy nőgyűlölő mivoltáról sem: Molière Tudós nőkje átmegy, annak ellenére, hogy éppenséggel a női szereplők ostobaságát demonstrálja és parodizálja azzal, hogy nem férfiakról, hanem tudományos témákról beszélnek egymással."
