Boróka csöppségem, 3 éves lesz szerdán. Isten éltessen sokáig, kincsem!
Előrehoztuk a családi köszöntést, mert hétközben mindenki elfoglalt és egy ilyen számunkra fontos évfordulónak meg kell adni a módját.
Elkészítettem az előre beharangozott és hőn áhított Barbie-tortát. Bár nem igazán hódolunk a Barbie-kultusznak, mégis kénytelen voltam felhasználni őkelmét ennek a tortának az elkészültéhez, mivel más babával - sajnos - sehogy sem mutatott volna. Pedig több alannyal próbálkoztam: hagyományos hajas baba, textil baba szolgált modellül, de egyik sem vált be.
Oroszkrém tortát készítettem és fehér-rózsaszín tejszínhabbal diszítettem. Nagggyon finomra sikeredett. Köszönet érte eera-nak! Ajánlom figyelmébe a vállalkozó kedvű sütögetőknek, mert ezt a tortán - szerintem - nem lehet elrontani és valami hihetetlenül finom.
A következő képeken már némi csalást lehet felfedezni. Úgy láttam, hogy az eddig készült képek nem adják vissza élethűen a torta szoknyarészét, ezért további képeket készítettem róla, de itt már az egész "hátsó fertálya" hiányzott a kisasszonynak. :) Csak a front része maradt meg (akkor, most már annyi sincs belőle:), a további fotózás kedvéért.
Végül meg kellett állapítanom, hogy bár a torta rendkívül ízletes lett, a kisasszon ennek ellenére nem mutatkozott fotogénnek. :) No, sebaj, így még mindig jobb, mintha fordítva lett volna. :)
A másik torta, amit sütöttem egy liszt nélkül készült csokoládétorta, vaníliás-habos töltelékkel. A sógornőm lisztérzékeny, ezért az ő kedvéért szoktam vadászni gluténmentes receptekre, most erre esett a választás.
6 megjegyzés:
Isten éltesse a kis Borókát!
Nagyon köszönjük!
MI az, hogy nem fotogén! Édes, ahogy nézi, fújja a gyertyát. :o)
Eta, kedves, félreérthető volt amit írtam. Én Barbie kisasszonyra értettem, illetve a ruhájára,hogy kevésbé fotogén. :)
Gratulálok a kisasszonynak, aki majdnem egyidős az enyémmel. Mi 7-én ünnepeljük a 3. szülinapot. És nálunk is ő a 3. csöppség, bár a fiúk már egyáltalán nem csöppek (18 és 13 évesek).
Sok puszi a Tündér Borókának!
Macus, köszönjük! De jó, akkor majdnem egyidősek a gyermekeink. A fiunk 17 lesz március végén, a nagylányunk pedig 14 múlt. :)
Megjegyzés küldése