Előrebocsátom, hogy koppintani fogok. Nagyon szeretem a könyveket (is és még sok minden mással vagyok így - sajnos nagyon sok mindent szeretek nagyon - ilyennek teremtett a Jó Isten). Mohón falom azokat a blogokat, ahol némi könyvismertetőt, vagy csak értékelést találok. Mivel időm nagyon kevés adódik (már talán meg sem kellene említenem ezt a tény, mert szinte minden bejegyzésem tartalmazza és uncsi lehet mindig ezt olvasni, de a tény, az tény) szabadidős tevékenységekre, annak is jelentős részét kézimunkával töltöm, olvasni már végképp nem jut. Elhatároztam, hogy erőt veszek magamon és lopok perceket, akár csak 1-1 oldal erejéig is. Kell nekem ez... ugyanúgy lételem, mint a kézimunka vagy a zene... bármelyik nélkül sivárabb az életem.
Nagyon tetszik Zazálea módszere, ezért ha beleegyezését adja, akkor hasonló módon megosztanám, hogy éppen mivel kötöm le a gondolataimat. Zazi, szabad? Persze az én listám talán 5 év alatt lesz olyan, hosszú, mint az övé, de ugye nem is ez a cél, hanem maga az élmény... A blogolás egyfajta önfeltárulkozás. Mindenki maga dönti el, hogy mennyit mutat meg magából. Nincsenek exhibicionista vágyaim, mindig szerettem a háttérben megmaradni. Mégis elindult valami előre nem meghatározott dolog ezzel a bloggal. Szűk kaput nyitottam a világomra, mondhatni egy síkot próbáltam megmutatni, s kevésnek bizonyult, illetve egy torzó jelent meg, ami sok (félreértésre okot adó) hiányt hordozott. Ez van.
Az első (jééé, egy újabb első...), néhány hete éppen folyamatban: Paulo Coelho: Tizenegy perc
Majd kiteszem az oldalsávba, de most szaladok ebédet főzni.
Hajnal. Kakaskukorékolás. Aludni kéne már, de nincs erő felállni. Karnyújtásnyira fonalas kosár, azt még el tudnám érni. Emléknyomok bukkannak fel kötésről, gyapjak puhaságáról. Lassacskán belülről melengető vágyakozás kezd elszabadulni. Már-már elérem a kötőtűt, amikor ismét kakas kukorékol. Talán egy óra is eltelt már éjfél óta. Őrültség, nem szabad, hiszen tegnap is csak három óra alvás jutott. Közben hívogatóan csábít a narancsos gombolyag. Már szemek sorakoznak mind a négy tűn. Csak egy kicsit, csak tíz percet, semmi többet, ígérem! Átlépek egy másik dimenzióba, miközben róvom a sorokat körbe-körbe, öt perc, tíz perc, leláncolom, összevarrom, felpróbálom, tapintgatom, kóstolgatom, szeretgetem, s végre beállítom az ébresztőórát. Bambán olvasom a telefonom kijelzőjét és megpróbálom értelmezni: ébresztésig hátralevő idő 4 óra 23 perc...
Barkafonal Gabi felhívásához csatlakozva szeretném jelét adni, hogy mindenben - amiről írt - egyetértek vele.
Ennek kapcsán szeretném megosztani veletek a 18 napos Csenge baba, keresztelőjére készülő takaró első kockáinak képeit.
Barkáék Gilice fonalából, Bodza színnel készül, ami számomra nagyon kellemes meglepetést okozott. A webshop fotója alapján enyhén szürkés árnyalatú, törtfehér színű fonalra számítottam. Megjegyzem úgy is tetszett volna. Ehelyett ragyogó fehér pamutfonalat kaptam, amit az alkalomhoz jobban illőnek érzek.
Hónapok óta érzem, hogy valami nem stimmel. Kommentelők elmaradtak, célozgatások, utalások itt-ott személyre és tevékenységre, ami hellyel-közzel rám illik. Bennem fokozódó bizonytalanság érzet, mert nem mindent tudok beazonosítani, illetve magamra vonatkoztatni. Úgy gondoltam, hogy előbb-utóbb majd jelezni fogja felém, akinek valami gondja van velem, hogy rendezni tudjuk a dolgot. Ez a mai napig nem történt meg. Annak ellenére sem, hogy két személyt megkerestem ez ügyben (a kötés hazai nagyasszonyát és a csipke fórum létrehozóját), akinek a személye és a szava számomra mérvadó lenne, lett volna, ha válaszolt volna. Megkértem őket emailben írják meg, hogy milyen hibát követtem el, mert én magam nem vettem észre, hogy bármibe belegázoltam volna, csak a virágnyelven megfogalmazott célozgatásokat látom. Nagyon szerettem volna tisztázni a helyzetet, egyáltalán megérteni, hogy mit tettem rosszul. Kifejeztem mindkettőjük felé, hogy szeretném tudni mivel bántottam meg őket, és ha látnak rá lehetőséget, akkor rendezzük a dolgot. Ennyit bevezetőként. Mivel nem kaptam lehetőséget a rendezésre, sem a vádakkal szembeni védekezésre, ezért kénytelen vagyok ezen az úton válaszolni az ellenem felhozott vádakra.
1.2009. novembere óta vagyok viszonylag aktív blogoló. Kötni ezt megelőzően több, mint 30 évvel tanultam meg. A blog indulása előtt is kötöttem többek között zoknit, ötujjas kesztyűt, norvégmintát és csipkét is. A csipkekötéssel nem tavaly novemberben ismerkedtem meg. Aki meghívott az index csipkekötés fórumára (és most leginkább támad), az éppen a blogom csipke sál bejegyzése kapcsán hívott meg a csipkés fórumba. Ráadásul ennek a sálnak a mintáját magam terveztem. Nem egy mesterműm de bizonyítja, hogy volt részem csipkekötésben, sőt tervezésben mielőtt veletek megismerkedtem. Én az Ő révén kerültem be a csipkés lányok körébe, nem úgy, mint közületek sokan a kötés magyar nagyasszonya révén. Az igaz, hogy háromszög kendőt először a csipkefórumos lányok között kötöttem. Ezért is vonzott a közös kötés lehetősége, mert kilátásban volt, hogy esetleg a Swallowtail lesz az első közös munkánk. Végül nem az lett. De mikor ebbe a körbe bekerültem már az a kendő volt a nagy szerelmem és alig vártam, hogy megköthessem. Azért böcsületből elkészítettem a közös munkánkat, pedig a fonal, amit rendeltem hozzá nagyon nem tetszett.
2.A Swallowtail mintáját valamikor januárban letöltöttem Evelin Clark oldaláról (ha valaki szeretné fotózom, hogy milyen állapotban van két kendő megkötése után az angol nyelvű leírás). Nem volt szükségem senki magyarra fordítására, mivel angolul elég jól értek egy angol nyelvvizsga birtokában és több, mint 7 év angol nyelvtanulás eredményeként. Megemlítem, hogy német, orosz és olasz fordítások lopásával se vádoljon meg senki, mert azokat is magam fordítom és éppen most tanulok finnül is, hogy ne legyen probléma számomra a finn minták fordítása. Angol nyelvű könyveket olvasok, a gyermekeimnek már tizenévekkel ezelőtt angol meséket olvastam, így nem szorulok senki fordítására. Itt is meg kell adni az igazat annak, hogy megkaptam a Swallowtail magyar nyelvű fordítását vádlómtól, amit eltettem, hátha jó lesz valakinek alapon. Azóta már volt is, aki kérte és nem kellett lefordítanom számára, ezért köszönöm annak, aki megdolgozott vele. A Revontuli kendőt magam fordítottam angolról magyarra és ezt kapta meg az index csipke fórumán mindenki, aki kérte.
3.Ha jól megnézzük a blogomban szereplő kötési anyagot, nagyon keveset lehet benne találni, amit párhuzamosan kötöttem volna bárkivel. Tehát azt hiszem, hogy senkinek még csak az ihletét sem loptam el. A Lamináriát Ercsu leírása segítségével készítettem. Ez számomra is nagy segítség volt, de sok helyen megemlítettem, hogy tisztelettel és köszönettel adózok a segítségéért. Ennyi segítséget vettem igénybe tőle, valamint a fonalrendelését, amiért akkor a hálámat is kellőképpen kifejeztem. Az összes többi mintát a Ravelry-ről és az interneten keresgélve találtam, gyűjtöttem. Vannak mintáim, amit a csipke fórumról mentettem el, de ezt sokan mások is teszik, nem hiszem, hogy hibát követtem el vele. A minták kapcsán olyan vádat is olvastam, hogy valaki (ez biztosan nem én voltam) pénzes minta továbbadásáért könyörgött??? Azt hiszem volt olyan, hogy a kendő nevére rákérdeztem, mert nagyon tetszett, s amikor a Ravelryn megtaláltam, akkor láttam, hogy pénzes. Meg is vásároltam, sőt több olyan kendő és kardigán mintám van, amit megvásároltam. Számlával tudom igazolni.
4.Fonalfestés: ebbe a tevékenységbe a saját elképzeléseim szerint vágtam bele. Nem használtam hozzá senki leírását, útmutatóját. Nem is tudtam, hogy van, aki ezt a tevékenységet megosztotta a nyilvánossággal. Egyszer finoman rákérdeztem a fonalfestés hazai nagyasszonyától, hogy milyen festéket használ, de kitérő választ kaptam. Elfogadtam, hogy ez szakmai titok és nem feszegettem a témát tovább. Ha összejönnénk, be tudnám mutatni nektek, hogy teljesen egyéni módon festem a fonalat, nem úgy, mint ti. :) Mert azóta már utánajártam, hogy ti hogyan csináljátok.
5.Itt kell megemlítenem, hogy nagyon kevés időm van a netezésre, s azt a kis időt nem azzal töltöm, hogy hazai bloggerek titkait megtudakoljam, hanem célirányosan a nemzetközi oldalakról gyűjtögetek, mert szerintem a hazai infobázis szegényes, köszönhetően annak, hogy sokan, akik szintén a nemzetközi oldalakról szerzik az ismereteiket, féltett kincsként őrzik azt, nehogy más is eljuthasson arra a szintre, ahol ők tartanak. Pedig az igazán nagy mestereknek, s az egyedit alkotóknak nincs mitől tartaniuk, mert az másolhatatlan. Biztosíthatok afelől mindenkit, hogy nálam ilyen titkolózással nem fogtok találkozni. Eddig is szívesen megosztottam szerény ismereteimet a hozzám fordulókkal és ezután sem fogok másként tenni, hiszen a csipkekötést nem én találtam fel. Mindent mástól tanultam, s ugyanúgy kötelességemnek érzem megosztani azt az érdeklődőkkel, no nem tanítás, csak ismeret szintjén.
6.A tanításról szóló vádakat egyszerűen nem értem. Visszaolvasva a blogomat, nem találok arra utalást, hogy bármit kioktató stílusban tanítottam volna. Mindenhol azt írtam le, hogy én hogyan csinálom. Természetesen vannak, akik tapasztalatban jóval előttem járnak, ennek soha nem állítottam az ellenkezőjét. Oktatásról szó nem volt. Bár hivatásom szerint tanár és tanító is vagyok, nem találtam rá utalást, ahol oktattam volna bárkit.
7.Butaságokat írok? Sajnos nem tudtam róla. Eddig senki nem jelezte. Akkor nem az a megoldás, hogy aki okosabb, az segít és kijavít? A gyengéket ma már nem lökik le a Taigetoszról, hanem felkarolják és támogatják. Főleg, akik mindig a segítőkészségükre hivatkoznak. Ahogy az elején írtam, az fáj legjobban, hogy mind a mai napig senki nem vette a fáradságot vagy bátorságot arra, hogy személyesen figyelmeztessen, mert az segítség lett volna. Egyszerűbb telekürtölni a netet és ellenséges indulatok táplálni jó szándékú emberekbe, lehetőleg minél többe. Ennek olyan jó kis összetartó ereje van: kilökni valakit magunk közül és mocskolni őt.
8.A kendők és fonalak árusításáról: A férjem is, én is olyan hivatást választottunk magunknak, amit a mai társadalom anyagilag nem honorál. Ő az időseket, én a gyerekeket és családokat segítem a szolgálataimmal. Ez nem sikerszakma, de emberközeli és nagy szükség van rá, mert egyre kevesebben tudják hivatásként űzni az alacsony fizetések miatt. Négy szakma, valamint két és fél diploma birtokában választhattam volna jövedelmezőbb foglalkozást (mint, ahogy volt is), de én önszántamból, emellett döntöttem. Ezen felül három gyermek neveléséről is gondoskodunk. Emellett nem hiszem, hogy magyarázatra szorul az, hogy nem tudom megtenni, hogy 3-4000 Ft-os fonalakat vásároljak. Lehet azt mondani, hogy akkor nem kell kötni… Biztosan van olyan, aki el sem tudja képzelni, hogy milyen helyzet az ilyen. Akkor most jelzem, hahó, ilyen is van. A munkámon felül fogyatékos gyermekekhez járok heti óraadóként és gyakran van, hogy én veszem meg a füzetet vagy a ceruzát annak a gyereknek, akiről tudom, hogy a szülei nem tudják biztosítani ezt az alapvető felszerelést sem, mert ilyen is van. Most készülök egy gyermektáborba, ahova évek óta járok táboroztatni. 200 gyermekkel 5 napon keresztül…. Három éve szültem és vittem magammal a 4 hónapos csecsemőt, majd a következő évben a közel másfél éves lánykámat, majd minden évben a növekvő gyermekemet, mert szükség volt a segítségemre. És ezért a táboroztatásért, hogy keményen végig dolgozom az 5 napot, ugyanúgy kifizettem a részvételi díjat, mint a gyermekek. Idén az egészségi állapotom miatt csak a kézműves délutánra tudok leutazni, de a foglalkozáshoz szükséges alapanyagokat én magam vásárolom meg és ajánlom fel számukra, mert most ezzel tudok segíteni. Mindezt nem sokkal több fizetésből, mint a minimálbér. Nem vagyunk könnyű helyzetben, de támogatjuk a sérülteket, az éhező gyerekeket, a kisebbséget, az árvízkárosultakat, ahol tudunk megpróbálunk segíteni. Nem mindenhol pénzzel, hanem amink van azzal. Tehát az általam árult termékek bevételéből nem luxuscikkeket vásárolok ám, hanem részben a hőn szeretett tevékenységemet ezáltal tudom megvalósítani, másrészt igyekszem megosztani másokkal nemcsak ezt a befolyt összeget, hanem mindenemet, amim van. Ez pedig már a hittanári hivatásom, szolgálatom következménye, hogy semmit nem tartok meg magamnak.
9.Az árakról: Én is úgy gondolom, hogy vannak fokozatok, ezért nem is mertem volna annyi pénzt kérni a saját kendőimért, mint a hazai kötés nagyasszonya. Bár decemberben egy alkalommal, mikor a boltjában jártam, úgy láttam, hogy ő is ennyiért adta. Ezen lehet vitatkozni, hogy kinek a munkája mennyit ér, ki óradíjban, ki más egységben számol. Én nem mernék a saját munkámért többet kérni, részben mert már az is öröm és jutalom számomra, hogy elkészíthetem, részben mert tudom, hogy vannak emberek, akiknek ez is nagyon sok pénz. Ebből az is kiderül, hogy az alsóbb fizetési réteghez tartozók között mozgok és jobban átérzem a helyzetüket. Aki minőséget szeretne a nagy névtől, úgy is tőle fogja megvenni. Ez így van rendjén. A fonalakkal más a helyzet. Ott szeretnék valódi segítséget nyújtani a kötős társaimnak, mint a közös rendeléssel is. Amikor közös rendelést szerveztem, azon sem kerestem egy fillért sem. Mivel nagy mennyiségű fonalat halmoztam fel, így annyiért adom tovább, amennyiért vásároltam. A festéssel ugyanez a helyzet. Nem meggazdagodni szeretnék rajta, sem luxuscikkeket vásárolni, hanem segíteni azoknak a kötős társaimnak, akik hozzám hasonlóan anyagi megfontolásból nem tudják megvenni a csodaszép festett csodákat. Aki meg tudja venni, az úgy is megveszi. Ezzel megint nem értem mi a gond. Az önzetlenség??? Vagy a segíteni akarás???
10.Kedves A., aki eddig példakép voltál számomra, de mióta két emailemre sem válaszoltál már nem tudok rád úgy tekinteni, mint eddig. A legnagyobb félreértésed az volt, hogy bedurrantál egy ártatlan megjegyzésemen. Kötőstársakat kerestél magadnak az igazi kihívást jelentő kendődhöz. Szerettem volna hozzád csatlakozni, mert szeretek mással együtt kötni, de veled kiváltképp, mert kedveltelek. Az volt a dilemmám, hogy szívem szerint veled kötnék, de nekem ez a kendő nem tetszett. Ezért sajnáltam volna az időt és az anyagot rá, de a te személyed miatt szívesen belefogtam volna. Ezt megírtam neked hozzászólásban, amit láttam, hogy azóta kitöröltél. Miért? Mi volt ezen bántó? Én nem kritizáltam sem a kendőt, sem téged. Azt fájlaltam, hogy nehéz a döntés számomra. Nem értem, hogy ebben, mi bosszantott fel ennyire? S látod, milyen balga voltam, még a könyvet is meg akartam venni, hogy veled tarthassak, s te ezt is félreértetted. A könyv megvásárlására már régen készülök. Ezt egy bejegyzésem hozzászólásával tudom is bizonyítani. Szomorú és egyben nevetséges, hogy ilyen bizonyításokra kényszerítesz, de úgy látom, hogy amit lehetett, mindent sikerült félremagyarázni. Miért??????
Most ezek a vádpontok jutottak eszembe, ha kimaradt valami, akkor szívesen válaszolok rá. Hangsúlyozom, mert nagyon fáj és rendkívül inkorrekt dolognak tartom: hónapok óta folyik a pusmogás, a gyűlöletkeltés, az ellenem való befolyásolás és senkinek nem jutott eszébe, hogy személyesen engem figyelmeztessen, hogy nem tetszik, amit művelek. Az emberi jogok védelme is biztosítja a védekezés lehetőségét. Ti nem!!!! (Természetesen akire nem vonatkozik, az ne vegye magára!) Ez olyan volt, mint egy rögtönítélő bíróság, aki meg sem kérdezte a másik felet, csak egyszerűen kivégezte, ki akarta végezni. Ti magatok meghatároztátok, hogy ki vagyok én, anélkül, hogy ismernétek. Amit rólam felvázoltok, az nem a valóság. Többen mások is ismernek és nem ezen a véleményen vannak. Úgy vettem észre, hogy egy bizonyos körhöz tartozó személyek csatlakoztak ehhez a mozgalomhoz, no meg azok a szerencsétlenek, akiket sikerült megtéveszteni. Ezek alapján lehet, hogy át kellene gondolni a dolgot. Engem az őszinte és egyenes útra állítottak rá a tanáraim, nevelőim, példaképeim. Ezért kértelek titeket, hogy tisztázzuk és próbáljunk békességben megférni egymás mellett. Süket fülekre találtam, nagy szomorúságomra. Bennem most sincs harag, csak nagyfokú értetlenség, hiszen tudom, hogy semmi rossz szándék nem volt bennem ez alatt a pár hónap alatt. Még most is azt gondolom, hogy sok apró momentum lett félreértelmezve és felnagyítva, amit ha idejében megbeszéltünk volna, akkor nem jutunk idáig. S ami még bennem van, az a mérhetetlen elkeseredés amiatt, hogy ide jutott a mai frusztrált, egzaltált emberiség, hogy akiknek közös a hobbijuk, a kedvtelésük, a szenvedélyük, ahelyett, hogy összetartanának, rivalizálnak egymással, mumust látnak ott is, ahol nincs, és szétzilálják azt, aminek egységben kellene lennie. Engem a kötés szeretete hozott ide, ez volt a szikra, ami életre keltette az évek óta alvó blogomat. Nem vagyok hajlandó mocskolódások és indulatos csatározások színterévé tenni ezt a számomra olyan fontos tevékenységet. Nem beszélve arról, hogy mennyire sajnálom azokat az embereket, akik „csak” kötögetni szeretnének köztünk és velünk, s közben hónapok óta hol itt, hol ott ezt a mocskolódó kampányt kell olvasniuk. Emiatt nyomatékosan megkérek mindenkit, hogy ha velem van problémája keressen meg privát úton. Ne vegyük kedvét a jó szándékú embereknek az ittléttől. A további mocskolódásokat nem fogom elolvasni. Én nem látogatok hozzátok, s ha ennyire elviselhetetlennek gondoltok, akkor megkérlek, hogy ti is tegyétek meg ugyanezt!
Sokáig vártam a válasszal, mert nem akartam tovább fokozni az indulatokat, de bocsásson meg mindenki nekem azért, hogy ezt már tovább nem tűröm!
Végül szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni, ha az eddigi blogos, indexes tevékenységem során bármivel megbántottam, megsértettem, vagy belegázoltam az anyagi vagy erkölcsi karrierjébe! Nagyon kérem, hogy fogadjátok el a bocsánatkérésemet és legyen már végre nyugalom és békesség!!!!!!!!
jut nekünk örömből bőven. :) Berci fiunk az elmúlt hetekben több akadályt is sikerrel teljesített. Hétfőn tudtuk meg az angol középfokú nyelvvizsga pozitív eredményét, ma pedig ünnepélyes keretek között átvehette az angol előrehozott érettségi törzslapját. Mindkét vizsgán közel 90 %-ot teljesített. Eszembe jutott ennek kapcsán, hogy honnan indult csöppem... mikor 3 évesen együtt lapozgattuk az állatos könyveket: "manki, mauz, dolfin, perro"... Nahát, mindig nosztalgiázom... A kézimunka minták leírásának fordításánál lehet, hogy ezután besegíthet. ;)
... akksi problémáim vannak. :) A fényképezőgépemben is lemerült... közben elmentünk "töltődni" családilag. Ez csak amolyan látszat töltődés volt. Miközben a nagy készül az angol középfokú nyelvvizsgájára (ami szombaton lesz), elvittem őt fodrászhoz. A középsőt a védőnő kivizsgálásra küldte, helyesebben javallotta hogy nézessük meg, mert a testképével valami zavar van. :/ Ezért zokogva hoztam őt el az iskolából. Ő kívül-belül sírt, nekem csak befelé szabadott. Apa elszaladt takarmányt venni a házi állatkert lakói számára. Kicsikével jártunk egyet a tó körül... Majd futottunk a varrónőhöz nagylány ballagására blúzt varratni. Üzletben képtelenség találni olyat, ami méretben, árban, elképzelésben passzol. Volt miből töltődni, meg volt mit leadni szimultán. De így van ez jól. :) Nagyon jól!!!:)))
Közben megtartom a tanév végi utolsó órákat a végtelenül fáradt, kimerült gyerekek számára. Sok játékkal még menthető a helyzet. :) Elsőáldozásra készülünk két csoporttal, két különböző településen. A három hetes nyári napközis játszóház szervezése is élesedik. Egy dologra nem jut csak időm: kötni, horgolni... Ha netalán tán sikerült egy kis időt csenni a számomra oly kedves időtöltés javára, akkor biztos, hogy kisebb-nagyobb lelkifurdalás övezi, mert valaki/valami mástól veszem el az időt. Így mutogatni csak félkész vagy megkezdett munkákat tudnék. Azzal pedig nem szeretnék kérkedni. Annyit elárulok, hogy folyamatban van egy pezsgő színű, egy rózsaszín, sötétkék, mohazöld, sok színű, egy tejeskávé színű projekt. Érlelődik bennem egy fogadalom: ha ezekkel végzek, akkor nem fogok többé ufókat gyártani, hanem egyet elkezdek és azt befejezem.
Itthon vagyok. Úgy tűnik, hogy Aki a létbe hívott, Annak még tervei vannak velem, megtartott.
Találkoztam sok kedves emberrel és számtalan pozitív tapasztalatot szereztem ez alatt a három nap alatt úgy az egészségügyről, mint az eü. alkalmazottakról. A műtét zavartalanul lezajlott és nagy örömömre nincsenek különösebb fájdalmaim, csak egy kis feszülés, húzódás itt-ott, néhány kék-lila folt. Ezt is ajándékként kaptam, hogy jól tűröm a fájdalmat, gyorsan regenerálódik a szervezetem. Ahogy már írtam régebben: nagyon szeret a jó Isten.
Annyi rosszat, olyan sok negatívumot hallani a hazai kórházakról, orvosokról, ápolókról. Ráadásul az egyik legrosszabb hírű kórházban (de az ország egyik legjobb érsebész orvosának kezei alatt) műtöttek meg. Nekem eddig nem voltak ebbéli tapasztalataim, a három szülésemet leszámítva. Azt gyanítom, hogy a temérdek frusztráció - ami éri az embereket - hozza elő a negatív hozzáállást, a véget nem érő kritikákat. Persze vannak komoly gondok és hiányosságok a magyar egészségügyben, de a körülményeket figyelembevéve azt tapasztaltam, hogy mindenki a maximumot igyekezett nyújtani a lehetőségeihez mértem. Minden elismerésem azoké, akik kitartanak a hivatásuk mellett ebben a nehéz helyzetben, ilyen körülmények között vagy ellenére is, és az emberségüket is adják a szakmai gyakorlaton túl. Hála és köszönet érte!
Tudom, hogy nem mindenhol ilyen a helyzet, tudom, hogy előfordulnak tévedések, hibák, és sok a hanyagság is e berkeken belül. Előfordulhat az is, hogy sokszor a saját negatív érzéseinket vetítjük ki másokra. Erről Weöres Sándor egyik verse jutott eszembe:
Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak....
reggel kezdődik a luxusutazás. Akár annak is tekinthetem, hiszen a hosszú évek alatt általam befizetett egészségbiztosítási járulékért cserébe most igénybe veszem a jogos jussomat, eü. szolgáltatás formájában. Egyfajta rutin műtétnek nevezett beavatkozásnak vetem alá magam, amin előttem több ezer ember átesett gond nélkül, ami mindaddig egy megnyugtató statisztikai adat, amíg nem rajtam akarnak lyukat ejteni, szabni, varrni (kézműveskedni? hi-hi). Élénk fantáziájú ember lévén sok minden gondolat átsuhant már a gondolkodó szervemen, s bár olybá tűnhet, hogy félek, meg kell, hogy nyugtassak mindenkit: félelem nincs bennem.
Hiszek abban, hogy a ránk gondot viselő Atyának minden élettel személyes terve van, így nem marad más feladat számomra, minthogy belesimuljak ebbe a jóságos akaratba, ami bárminemű legyen, véletlennek nem mondható, csak a javamat/unkat szolgálja.
Prohászka Ottokár: Kő az úton
Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.
Kinek mit jelent... nekem napsütéses tavasz, boldogság illatú szombat, családi kirándulás, egy tálból cseresznyézés helyett egy pálcáról csipegetés, édes vattacukor álom, úszunk a "görögdinnye édes levében"... ők és én...
A fényképezőgép - persze - ismét otthon maradt, így megint a telefonra voltam rászorulva fotóügyileg.
Van, amikor az öröm csak úgy, hirtelen és váratlanul, ki nem számítható módon özönlik. Hiszed is meg nem is, hogy ez megtörténhet... Elhinni még nem lehet, de már elveszíteni sem, mert a tiéd, visszavonhatatlanul.
Miután jól meghintáztatta a lelkivilágunkat az Országos Felvételi Bizottság, a rendelkezésre álló határidő legeslegutolsó napján megkaptuk a határozatot, hogy Boglárka lányunk felvételt nyert az általa első helyen megjelölt, hőn áhított gimnáziumba. :)
Ahhoz, hogy örömünk ekkora legyen, nagyban hozzájárult, hogy előtte meg kellett halnunk a reményeinknek egy sokadik helyen megjelölt gimnázium téves tájékoztatásának köszönhetően, miből is arra lehetett következtetni, hogy szemünk fényét sehova sem vették fel. Közel egy hétig éltünk ezzel a kétségbeesés közeli, egyre fogyatkozó reménnyel, hogy mihez is fogunk kezdeni, ha az általunk okosnak és értelmesnek tartott gyermekre nem tart igényt egyetlen megjelölt közoktatási intézmény sem. Nem fokozom tovább az elkeseredéssel vegyes csalódásunkat.
"Rosszkedvünk telét/tündöklő nyárrá változtatta át" a hétfői napsütésben érkező postás kézbesítette határozat.
Nem szeretném ezt a boldog érzést azzal elrontani, hogy az intézményi és technikai részleteket és körülményeket illusztráljam, mert elkeserítő. A zárszó annyi lenne, hogy ismét sikerült megbizonyosodni róla, hogy nagyon-nagyon szeret minket a Jó Isten.
Két napja nem hagy nyugodni egy gondolat: honnan jöttünk, hová megyünk és mi is a dolgunk valójában a Földön? Van egy ország, aminek a lakói ismerik a választ. És van, hogy ebbe az országba hamarabb lép be a Lélek, mint ahogy azt mi Földiek terveztük, elképzeltük. Ez mérhetetlen fájdalommal jár a hozzátartozók számára.
Egy kedves blog-ismerősöm családjában angyal született. Érthetetlen és felfoghatatlan, hogyan is történhetett ez meg... De egy biztos: a földi élet után eljön a feltámadás, ahogy a napnyugta után mindig felkel a nap.
Körülbelül ezek a felsorolt dolgok töltik ki a mostani szabad perceimet. Újabban úgy tudok egy kis időt lopni kötögetésre, hogy ha autóval utazunk, akkor magammal viszem az aktuális munkáim egyikét és útközben kötök. :) Örülök, hogy eszembe jutott ez a lehetőség. Erről jut eszembe, hogy anyukám a mai napig álmélkodik rajta, hogy kisgimnazista koromban tévé nézés közben is kötöttem. Emlékszem rá, hogy akkor is mindig az volt az érzésem, hogy nem tudok annyi időt szánni a kötésre, mint amennyit szeretnék. Illetve sokkal több ötlet, lehetőség, kedv van bennem, mint amennyit ki tudok kötni magamból. Pedig, akkor még gyermekeim sem voltak... Nem értem...
Ami már elkészült (az első kettő még gombról álmodik):
A sál színét egyik kép sem adja vissza élethűen.
A sapka már régebben elkészült. Most lett teljes a szett.
Boriska nyakmelegítője ez a szép málnafagyi színű:
Ez a szép spenótzöld végre gyapjú fonalból készült. :) Magamnak gondoltam. Ha nem szeret bele egyik lánykám sem, akkor meg is tartom.
Amikor kislány voltam, mindig nagy izgalommal töltött el, ha "összeöltözhettem" anyuval. Volt néhány ruhánk, ami egyforma volt, és mindig nagy öröm volt számomra, sőt kifejezetten büszke voltam, ha mindenki látta, hogy mi összetartozunk. Talán tudat alatt ez motivált abban, hogy a picurkánkkal egyforma sapkánk legyen.
Borisunk sapkája az, ami már elkészült. Majd ehhez is szeretnék nyakmelengetőt kötni. Készülőben az én sapim is, jó kis pamut fonalból.
„Az egyetlen dolog, amit hatalmadban áll irányítani, a saját hozzáállásod. Az élet 10 százalékban az, ami történik veled, és 90 százalékban az, ahogyan válaszolsz rá.” Joel Oosten
Három gyermekes édesanya és feleség vagyok. Hivatásom is a gyerekekhez és általuk a családokhoz, szülőkhöz köt. Az alkotás minden formája érdekel, mind befogadóként, mind létrehozóként. A "valamit létrehozni" kicsi gyermek koromtól hajtóerő, de inkább lételem volt számomra.
Bár ez a blog nem kifejezetten alkotósnak indult - ez lett belőle. Úgy tűnik önálló életre kelt és önmagát irányítja... Légy részese burjánzásának!
Szeretettel köszöntelek itt!
a
