szedres nektarinos crumble / blackberry nectarin crumble

A crumble készítésével - mint technika - mindig is nagyon szimpatizáltam. Ropogós zabpelyhes morzsa, aranyra pirult magok, alatta sziruposra sült mézédes gyümölcs... Jól hangzik, nem?
Sajnos a végeredmény ehhez képest általában egészen más képet mutat: a zabpelyhes tészta túlságosan megég, a gyümölcs kemény marad, és úgy általában - nem úgy néz ki, ahogyan kéne.

Mostanáig.

Nem tudom, hogy mi történt.
Talán a több tucatnyi átböngészett recept, a próbálkozások közben észrevétlenül rámragadt tapasztalat, de az is lehet, hogy a sorsnak ennyi idő után egyszerűen csak megesett rajtam a szíve.
Sikerült.
Olyan isteni finom édességet sikerült alkotnom, hogy még magam is meglepődtem. Mert ez pont olyan volt. Olyan, amilyennek lennie kellett, és olyan, amilyennek megálmodtam. Minimálédesség a lehető legegészségesebb kivitelben, pillanatok alatt.

Hát kívánhatunk ennél többet? 

-----------------------

I was always dreaming about making a crumble. A REAL crumble.
Where crunchy crumble with golden rolled oats and roasted nuts meets with lots of supersweet, juicy bubbling fruits... Sounds good, doesn't it?
Unfortunately in the reality final products showing an absolutely different way: the top of the crispy dough is burnt, fruits are hard and half baked - in general: it looks really different than I think it should have to be.

Till right now.

I really don't know what's happened.
It can be the dozens of browsed recipes, the experiences which sticked to me unawares in the course of trying, or may it be after a long time Destiny took a pity on me.
It successed. I made perfect crumble.

It was so delicious I was wondering as well.
The same I was dreaming about. Golden, crunchy, juicy. 
Something really simple in no time - as healthy as it just can be.


Can we wish anything more?

Hozzávalók:

1 csésze aprószemű zabpehely

1 csésze nagyobb szemű kókuszreszelék (de nem chips!)

4 dkg vaj

100 g natúr joghurt (3,5 %)

2 nagy evőkanál méz

csipetnyi só

1,5 csésze szeder

3 óriási nektarin (az érett jobb)

Egy nagy tálban keverjük össze a zabpelyhet, kókuszreszeléket és sót, majd gyorsan morzsoljuk el benne a kokckákra vágott hideg vajat. Ne nagyon húzzuk az időt, az a jó, ha minél kevésbé olvad fel. Ezután adjuk hozzá a mézet és a joghurtot is, és egy villa segítségével dolgozzuk össze.
A gyümölcsös részhez mossuk meg és vágjuk vékony szeletekre a nektarint. Keverjük össze a szederrel, kanalazzuk egy tűzálló tálba, osszuk el a tetején egyenletesen a kókuszos tésztát, majd fedjük le alufóliával.
180 fokos sütőben süssük nagyjából 35-40 percig, míg a gyümölcsös rész levesre nem sül, a teteje pedig szép barnás foltokat kap.

Ingredients:

1 c small kernel rolled oats

1 c desiccated coconut 

4 dkg cold butter

100 g simple yoghurt (the heavier is better)

2 big tbsp honey

pinch of salt

2 c blackberry

3 giant hard nectarines

In a big bowl whisk the rolled oats, desiccated coconuts and salt. Add the cold butter then crumble really quick with you fingers. Stir honey and yoghurt then mix the dough with a fork. Try not to overmix it.

For the fruity filling wash nectarines then cut them thin slices. Combine with the blackberries and pour into a baking dish. Scatter over filling with the coconutty batter then cover with tinfoil.
Preheat oven to 180 C. 
Bake it for 40 minutes or until the filling goes bubbly and juicy and the top is golden and crispy.

it's a beautiful day

“It’s a beautiful day...” - szólt a zene teljes hangerővel a fülembe.

Felnéztem az égre. 

A lemenő nap sugarai szinte simogatták az arcom, a rózsaszínre festett felhők tökéletességét csak repülőgépek fehér csíkjai törték meg.

Behunytam a szemem, a szám szinte automatikusan mosolyra húzódott. 

Igen. Ez valóban egy gyönyörű nap.

Nem számított a nappaliban eltört, hatalmas, olajjal teli üveg.

A pénz kérő jólszituált nő belémvésődött tekintete.

Nem számított semmi.

Ott és akkor egyszerűen jó volt. 

A boldogsághoz… igazából egészen kevés kell. 

Tulajdonképpen nem kell mást tenni, mint elengedni a kényszereinket, és megélni az adott pillanatot. Arra koncentrálni ami jó. Változtatni azon, ami nem. Megtanulni, hogy hiába próbálja elhitetni a társadalom, nem visz előre, ha mindig mindenben benne vagyunk. Ha nem tudjuk anélkül megenni a reggelinket, hogy az ismerőseink frissítéseit bújnánk. Ha az együttlét kimerül abban, hogy egymás mellett nyomkodjuk a telefonunkat.

Nem lehetünk egyszerre mindenhol. 

Pont a lényeg fog elveszni.

És ha őszintén megnézzük: tulajdonképpen nem leszünk sehol.

Ezért szeretek Velencén lenni. Nincsen internet, így az efféle programok alapból kiesnek a lehetőségek közül. Illetve régen még volt egy öreg tévé a hálószobában, de a minősége mára az élvezhetetlenről a nézhetetlenre esett vissza.

Úgyhogy maradnak az újságok.
A jó öreg papíralapú főzősmagazinok, a lejárt receptesnaptárak, a kiselejtezett szakácskönyvek.
És a csend.
Amikor a frissen főzött kávéval a kezemben odaülök a hatalmas régi faasztalunkhoz, és bárminemű digitális segítség nélkül elfogyasztom a reggelimet. Kár, hogy ez otthon sosem sikerül.


A jelenlegi sláger a zabkása.
Több embertől is hallottam, hogy náluk leginkább a tél/hideg kombináció csalogatja elő az ilyen "meleg reggeliket", nálam egyértelműen a nyár szerves velejárója. Hamar elkészül, rengeteg isteni gyümölcsöt meg lehet hozzá enni, és még melegben sem terheli le a gyomrom.
Ez a mostani már sokadszorra készült, mert a barack és a kókusz hihetetlenül jól mennek egymáshoz, és a gyümölcs megpirítása igazán izgalmassá teszi az ízeit.



Kókuszos zabkása sült nektarinnal
 1/3 csésze zabpehely
2 evőkanál kókusz
1/2 csésze kókusztej
1/2 csésze víz
1 csapott teáskanál vaníliapor
pici fahéj
csipetnyi só
1 nagy, keményebb nektarin
olívaolaj

A zabpelyhet és a kókuszreszeléket pirítsuk meg egy száraz lábosban, majd öntsük fel a folyadékkal, fűszerezzük, és főzzük sűrűre.
A nektarint mossuk meg, vágjuk vékony szeletekre, majd egy pici olívaolajon süssük kérgesre az oldalát, és halmozzuk a kására.
Véleményem szerint igen illik hozzá egy kis maréknyi kesudió, és némi durvára őrölt lenmaghús.

smoothie 3-szor

Mostanában már néha felbukkan a nyár.
Az az igazi nyár, amikor a hőmérő már koradélelőtt felkúszik 30 fok fölé, és a nap szinte már fájóan égeti a hátam, amikor a reggeli piacozás után sétálok haza. Ez az az időszak, amikor nem nagyon tudok enni, viszont folyamatosan éhes vagyok.
Nem is igazán ételeket kívánok, sokkal inkább folyadékot. Hiába figyelek a megfelelő vízbevitelre, a szervezetem hiányolja.

Úgyhogy iszom.
Turmixot. Vagy smoothie-t. Ki hogy nevezi.
Nekem az utóbbi jobban tetszik.

Azóta kaptam rá az "ízükre", hogy hosszas keresgélés után megvettem az első saját turmixgépemet. Nem mondom, eszembe jutott, hogy lehet, hogy pénzkidobás volt, miután kipróbálás nélkül 2 hétig állt a konyhapulton. Kezdeti nehézség.

Azóta ki sem lehet venni a kezemből.

Az alábbi receptek a jelenleg nálam futó kedvencek. 
Természetesen a gyümölcsök bátran variálhatóak, illetve növényi tej (és szójajoghurt) használatával bármelyik recept vegánná alakítható, ha arra lenne szükség.


Csokis-faepres-zöld smoothie
3/4 csésze faeper (fagyasztott)
1 marék semleges ízű zöld levél (spenót, mángold, pok choy...)
1/2 csésze víz
1/4 csésze nagyon-nagyon sűrű görög joghurt (simánál 1/2 csésze)
1 teáskanál chia mag
1 evőkanál jó minőségű kakaópor


Barackos-mogyorós smoothie
1 nagy érett őszibarack
1/2 banán (fagyott)
1 csésze tej (a fele lehet kókusztej is, de az nekem már túl nehéz)
1 nagy tk földimogyoróvaj 
1 evőkanál őrölt lenmaghús
fahéj


Dinnyés-ribizlis

1 kisebb szelet dinnye
1,5 marék ribizli

Cukkinis - nektarinos bulgursaláta

Ennyi énközpontúság után, azt hiszem ideje témát váltani. De még előtte engedjetek meg annyit, hogy kis kiegészítést fűzzek a legutóbbi bejegyzéshez, amivel - remélem - ti is kicsit jobban megértitek a reakciómat. Mert tény, félreérthető. És amit félre lehet érteni, azt biztos lesz olyan, aki félreérti. Szóval nyuci, akárki is vagy, ez legfőképpen neked szól. Meg annak, akiben felmerült hasonló kérdés.

Kezdjük ott, hogy nekem mindig is a SOTE volt az álmom. Meg a dietetika. A 2011-es Educatio-n rajzolódott ki, mint terv, aztán amikor ellátogattam a nyíltnapra, akkor éreztem azt, hogy igen. EZT szeretném. A szülinapi "terveim" között is csak az szerepelt.
Pécs mindig másodlagos volt. Vagy éppen sehányadlagos. (Volt olyan időszakom, amikor azt mondtam, hogy oda akkor sem megyek el, ha fel is vesznek. Foggal-körömmel kapaszkodtam Pesthez. Ez ordított a jelentkezésemről is: a pesti fizetős dietetika megelőzte a pécsi ingyenes képzést. Ez persze később módosult, kis szülői meggyőzésre.)
Az események akkor vettek gyökeres fordulatot, amikor megkaptuk az érettségi eredményeit. Azt hittem/hittük, Pest elúszott. A pontjaim alig álltak valamicskével a tavalyi határ felett, nem mellesleg mindenki 50 pontos növekedéseket jósolt.
És ilyenkor mi a megoldás? Az ember B-tervet gyárt.
Ez lett Pécs. Eleinte még gondolatnak is utáltam, aztán elkezdtem megszeretni. Álmokat szőttem, elképzeltem, hogy milyen lesz, mit fogok csinálni, és egyre jobban tetszett, amit "látok". Tiszta szívvel beleéltem magam.

Ezt az "idillt" rombolta szét az eredményhirdetés.

Tudom, sokan most is azt gondolják, hogy jódolgomban már nem tudok min "sírni". Főleg olyanok, akiknek mondjuk csak fizetősre sikerült bejutni. Sajnálom. Nekik írhatok, amit akarok. Nem fogják megérteni.
De ez sem baj. Hiszen valahol minden éremnek két oldala van.

De most recept is van! Ugyan nem egy hűdebonyolult és különleges valami, de aki kipróbálja, annak nagyon kellemes ízeket ígérhetek!


1 személynek:

4 dkg teljes kiőrlésű bulgur

1 kemény nektarin

tenyér nagyságú cukkini

1 vöröshagyma

olívaolaj

só, fehérbors

10 mentalevél apróra vágva

Felforralunk 1 dl vizet, majd ráöntjük a bulgurra, és lefedve hagyjuk megpuhulni.

Ezalatt a hagymát karikákra szeljük, és egy pici olívaolajon aranybarnára sütjük, félúton a cukkini-kockák hozzáadásával. Sózzuk, borsozzuk, hagyjuk kihűlni.

Tálaláshoz összeforgatjuk a megpuhult gabonaszemeket a cukkinis keverékkel és apró barackdarabokkal, legvégül meghintjük mentával.


Forrás: A mi izraeli konyhánk

Mazsolás - diós - aszaltbarackos vegán biscotti

Azt hiszem kimondható, hogy ez a mostani csütörtök nem kedvezett egyikünknek sem.

Na jó, talán nekem (találtam egy szuuuper helyet, ahol jó alaposan bevásároltam ilyen-olyan kiegészítőkből), bár pont sikerült egy biciklis "ütközést" is összehozni (illletve csak azáltal nem lett csattanás a dologból, hogy félrerántottam a kormányt, így viszont beestem egy lámpaoszlop mellé). Nem vagyok az a sebnyalogatós típus (amikor egyszer tényleg elütöttek, akkor is az volt a legnagyobb problémám, hogy vajon a használhatatlan biciklit tolva odaérek-e még időben angolra), de azért este elmeséltem apának és anyának is, hogy 1. milyen idióta módon közlekednek a magyarok, 2. mindig muszáj hordani a sisakot. És valóban így is van. Sosem tudhatod, hogy mi történik.
Szerencsére csak néhány lila folttal gazdagodtam, a biciklinek semmi baja (hál istennek én voltam alul), de a legpozitívabb, hogy a hátamon lévő porcelánnal megpakolt hátizsákban sem tört el semmi. Fogalmam sincsen ezt hogy tudtam összehozni, mivel be se voltak csomagolva (talán annyira szorosan egymásnak préselődtek? Kissé elszámítottam magam táskaügyileg, így a vizemtől pl. meg kellett válnom, mert már nem fért be), de minden ép és sértetlen.
Hullajtottam volna pár könnycseppet ha összetörnek.

Ez a csütörtök este panka módra.
Apu már kevésbé volt szerencsés. Néhány perccel azután, hogy beszéltünk (ő is éppen biciklivel volt), lecsukódott előtte egy sorompó, ő pedig úgy befékezett, hogy átesett fölötte. Volt rajta sisak, de azért sikerült eltörnie a kulcscsontját. Mindezt úgy tudtam meg, hogy másnap egészen véletlenül felhívtam délelőtt, és akkor mondta, hogy éppen műtétre vár. Először azt hittem viccel, de...sajnos nem.

Sajnálom, hogy nem az érettségik után történt a dolog (ha már egyszer megtörtént), mert ugyan feljöttem hozzá, de jó/érdemi társaságot (illetve segítséget) nem nagyon tudok nyújtani. Most csak egy dolog van dolognak kéne lennie: tanulás, tanulás és még több tanulás.
De már nincs sok. Legkésőbb huszadikán befejeztem.

És egy kis "slusszpoénként" szintén csütörtökön derült ki, hogy anya barátját nem engedik ki Líbiába. Nem írta alá a külügyminiszter. Úgyhogy szegény ő is nagyon maga alatt volt (meg szerintem van is). :( 
Fel a fejjel P.! Anya azt szokta mondani, hogy minden okkal történik.

Ez pedig végre, a már múltkor emlegetett vegán biscotti.
A zabpehelytől ugyan kicsit müzliszelet állagot kapott, de ha ezt liszttel helyettesítjük, teljesen "normális" kekszeket kapunk. Ezenkívül én az ízesítéssel is úgy vagyok, hogy annyi aszalványt tartalmaz, hogy szinte nem is cukrozom. Minek? Nekem elég édes. Hangsúly a nekemen, mert anya például konkrétan kifogásolta, hogy nem édes.
Hát ... igen. Mivel nem nagyon eszem túlédesített/sózott dolgokat, a természetes ízekre sokkal inkább fogékony vagyok. Illetve érzem őket. (Nem mondom, hogy rövid idő volt, de megérte. Csodálatos érzés mindent érezni. Úgy, ahogy az meg van teremtve.)


Hozzávalók 20 darab kekszhez:

15 dkg teljeskiőrlésű liszt

2 dkg tönkölykorpa

3 dkg aprószemű zabpehely

kb. 5 evőkanál nyírfacukor (édesszájúaknak ez is kevés lesz szerintem, de én mondjuk csak kettőt használtam)

1 evőkanál olaj (olívánál érdemesebb valami semlegesebb ízűt használni)

1,5 dl almapüré

5 dkg pirított dió

3 dkg mazsola

4 dkg aszalt barack

1 mokkáskanál gyömbérpor

1,5 teáskanál szódabikarbóna

Keverjük össze a száraz hozzávalókat: a lisztet, korpát, zabpelyhet, nyírfacukrot, szódabikarbónát, mazsolát. A barackokat vágjuk apró darabokra, a dióról dörzsöljük le a héját, majd törjük ösze. Ezeket is adjuk a keverékhez.

Az almapüré egyszerű nyers, majd leturmixolt almát jelent (én héjastul tettem a gépbe), de érdekes lehet kipróbálni párolt változattal is.

A száraz anyagokat vegyítsük össze az almapürével és az olajjal, dolgozzuk tésztává.

Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. 

Készítsünk egy darab karvastagságú rudat, és tegyük sütőpapíros tepsire. Süssük 25 (esetleg 30) percig - de ez nem lesz olyan igazi száraz állagú - majd vegyük ki, emeljük át rácsra, és 10 perc alatt hagyjuk kihűlni. Ezután vágjuk 2,5 centis szeletekre (ezt annyira vékonyra nem lehet, mert szétesik), tegyük vissza a tepsibe, és még 10 percig pirítsuk a külsejét.

Sárgadinnyés-sárgabaracklekvár

Nem tudom másoknál mikor, de nálunk most indult be a sárgabarackszezon. Igen, itt és most. Vagyis vasárnap. Átlagosan  kétnaponta szoktam lebiciklizni a házhoz, és egy vödörnyit mindig összeszedek. Igen, össze és nem le. Mert fúj a szél, barackocska meg gondol egyet és potty, leköszön a fűbe. Adok belőle ennek-annak, a többivel meg hazatekerek. Sportos gyerek nem csinál ebből problémát, de tegnap már a sírás határán voltam. 6 kiló kib*szott barack (lemértem otthon) a hátamon, plusz ajándéknak meg masszív szembeszél. (Azt már megszoktam, hogy ha bármiféle szellőcske is van, na, az mindig szembe fog fújni. Tökéletesen mindegy, hogy oda vagy visszafele mész, ez ilyen biciklis szabály. A szélirány sohasem kedvez.) Szóval borzasztó volt. Ráadásul este fél 10, sötét és a rohadt szúnyogok is csípnek. Megfogadtam, hogy oké, ezután max. 3 kiló, találjak bármennyit is.

Szóval most pusztítunk. Illetve főként én. Napi 2 kiló. Legfőképpen orálisan, de azért én tűrőképességeim is végesek. Most kezdem azt érezni, hogy rosszul vagyok már a gondolatától is. A fa meg roskadásig van. Szóval barackot valaki? :)
Lekvárt szeretek főzni. Ezt a rövid, pektines változatot. De nem sokat, inkább izgalmasat. A baj csak annyi, hogy nem nagyon tudom elhasználni. Vagyis tudjuk. Anya tavaly előttijei is ott állnak szinte teljes létszámban. Ő mindig ugyanazt, a jó cukros csakbarack verziót készíti, és mellesleg nagyon félti = ne pancsoljam el, ne használjam butaságokra. Azt hiszem idén is akar csinálni, bár mondtam, hogy szerintem hülyeség. Felesleges. Így kaptam az instrukciót, hogy akkor én. Valamit.

Lássuk csak, a Panka féle gondolatmenetet: "Tavaly készült egy narancsos verzió. Valami fantasztikus ízvilág, pedig csak egy Dr. Oetker recept. Legyen az. Kár, hogy a LIDLben nincs narancs. Basszus, rohadt meleg van, én be nem megyek már a zöldségeshez. Majd keresek valamit a hűtőben. Mintha láttam volna egy sárgadinnyét. Iiigen, itt is van. Hmm, mézédes. De a barack is. Igazi csajos ízvilág. Akkor nem is kell sok cukor."

Hozzávalók: 80 dkg sárgabarack (magtalanul)

            30 dkg sárgadinnye (héjatlanul, magtalanul)

            13 dkg cukor

            3:1-ben dzsemfix

Vizet forralunk. A barack maggal együtt körülbelül 1 kg 15 dkg-ot nyom, ezt mossuk meg. A lobogva forró vízbe 10 másodpercre mártsuk bele , majd szűrőkanállal szedjük ki, és húzzuk le a héját. Ezután magozzuk ki, és tegyük egy nagy főzőedénybe. A dinnyét daraboljuk apróra és vékonyra, majd adjuk a barackhoz. Ha nagyon darabos lenne, krumplinyomóval egyengessük ki. Keverjük hozzá a cukrot, és a dzsemfixet. Kezdjük el alacsony lángon melegíteni, majd a forrástól számított 5 percig főzzük.

Töltsük csírátlanított üvegekbe, majd fordítsuk fejre 5 percre.

                                2 nagyobb üveg lekvár