Könyvtárnyi irodalamat tudsz találni róla, ha mások értelmezésére és magyarázatára vágysz a Mesterekről.
És a kérdésed - az elme kérdése - olyan, mintha kellene utat találni, vagy valamit beteljesíteni - és valójában nincs ilyen. Ezt érdemes tisztázni.
Akiket említesz Jézus, Buddha, a játék során valami teljesen újat hoztak be a játékba: olyan új gondolatot, ami előtte nem volt, vagy nem volt hangsúlyos.
Amikor valami nagyon mást hozol be a rendszerbe, akkor újrarendeződnek az erőviszonyok, az emberek egy része közelít hozzá, más része távolodik, rendeződik, alakul, és ezek az új viszonyok is hatással vannak egymásra. A feszültség, a kontraszt életet hoz.
Nem az a funkciója Jézusnak, Buddhának, amit az elme rávetít - nem azért jöttek, hogy kijelöljék a célt.
Hanem egy lelanyhult, betokosodott közegbe hoztak egy impulzust. A jézusi példának még ennyi év távlatában is van hatása... megfigyelheted, hogy még mindig képesek harcolni érte, vitatkozni róla. Több ezer év távlatában még mindig hullámokat vet.
Ez érthető. Sőt, nagyon is érthem.
De csak van valami hétköznapi életben használható, mondjuk tanítás... amit meg lehetne tanulni tőlük?
Ha maradunk a jézusi példánál... Nagyon leegyszerűsítve a történetét: Jézusban megjelent egy felismerés, amit igaznak élt meg. Megosztotta mindenkivel, aki hajlandó volt meghallgatni, mert ettől érezte magát jól. És amikor megtámadták érte őt, szóban vagy tettben, akkor szenvedett tőle.
Az igazság, amit megélt (Én és az Isten EGYEK vagyunk), az tette lehetetlenné számára, hogy harcoljon a saját igazáért. Hiszen önmaga ellen harcolt volna, önmagát kínozta volna.
Ez érthető... de miért hagyta, hogy kínozzák a testét?
Önmaga ellen harcolt volna. És ez nem volt számára lehetőség, a felismerés, az igazság, amit élt, lehetetlenné tette a számára.
Egyszerre érezte a test szenvedését, és tudta, hogy több, mint ez a test , tudta, hogy EGY MINDENNEL - ezért hagyta magát elfogni.
Nem volt mi ellen harcolnia.
Ez egy nagyon furcsa, az akkori hozzáállásban szélsőséges, lehetetlen viselkedés.
Még ma is veti a hullámokat.
Még ma sem könnyű megérteni, igaz?
Az, hogy az Isten szikrája bennem van - tévedés!
Az ego lestoppolja magának, hogy 'bennem van Isten szikrája', és Isten nevében elkezd téríteni, büntetni, és más dolgokat...
Isten nem szikrákra szétesett, hanem EGY.
Köszönöm. Akkor a magam életére levonva a tapasztalatokat:
1. Nem kell Jézusnak, Buddhának lennem. Ők nem egy elérendő cél.
2. Az a dolgom, hogy igaz legyek önmagamhoz, a magam felismeréseihez.
És az Önmagam az nem egyenlő az egóval... az csak a tévedés része.
3. És ha igaz vagyok önmagamhoz, (bármennyire is nem szeretném) fog kelteni konfliktust.
Lesz, aki nem ért meg, lesz aki ellenséges lesz velem. És ez fáj nekem.
De mégsem tudok mást választani, mert amikor igaz vagyok önmagamhoz, lehetetlen, hogy mást válasszak, mert Önmagamat tagadnám meg.
(Ezáltal Istent, a Létezést... na de ez már a haladóknak szóló megértés...)
