Kétnyelvűség II.

Most jön a dolog nemszeretem része. Az, amiről nem szívesen beszélünk, amit nem igazán szeretnénk kiteregetni, főleg nem tudomásul venni, de mégis lényeges pont. Ez a gyerekünk és az ő képességei. 

Bármennyire is imádjuk és tartjuk a világ legokosabb és legintelligensebb gyerekének, nagy valószínűséggel ő sem tökéletes. A gyerekek sem egyformák, különböző képességekkel áldja meg őket az ég, illetve válnak áldozatai, vagy éppen szerencsés élvezői az örökítő géneknek. 

A sok közül most, csak nyelvvel kapcsolatos részt taglalnám. A gyerekek könnyen és teljesen másként tanulnak mint a felnőttek, de az adottságaiknál fogva közöttük is vannak jókora különbségek.

Miért, mi felnőttek egyforma sikerrel tanulunk és sajátítunk el idegen nyelveket? Szerintem nem. Különböznek a képességeink, jobb, vagy rosszabb a hallásunk. 

A nyelvekhez a szavak és a nyelvtan ismeretén kivül még más is kell. A nyelvet érezni kell, annak dallamát, hangsúlyát, ritmusát! Ezt kell tudni kihallani, megérteni, majd  gyakorolni. Hiába egy nyelvtanilag tökéletes mondat, ha rossz helyen van a hangsúly! Èrthetőnek érthető persze, de akkor sem igazi angolos, vagy németes. És itt van a kutya elásva! Az akcentus nélküli beszéd, bizony ez a legnagyobb kihívása minden idegennyelvet tanulónak, de szinte biztos, hogy el lehet felejteni. Nem fog sikerülni maradéktalanul, ha a nyelvet már felnőttként tanuljuk. A hangképző szerveink beálltak a magyar nyelvre, a szavak elejének hangsúlyozása a vérünkben van, tényeg nehéz. Ha más nem szól, szinte észre se vesszük, hogy a másik nyelven rosszul hangsúlyozunk.

Bécsiektől hallott vicc a magyar akcentusról:

- Was is Löffel, Gabel, Messer auf Ungarisch?? / Mi a kanál, villa, kés magyarul?

- Eeeeeeeeeßbeeeeesteeeck / eeeevőőőőeszköz  :)

Benne a tipikusan magyaros hosszan kiejtett e hangok. Az "igazi" Eßbesteck németül másként hangzik.  Röviden kell kiejteni a szótagokat, pattogosan: eszbestek. A magyarok húuuznak rajta, az "e" megnyúlik. 

Hallottam 30 -40 éve Németországban élő emberkéket is, valami bűnrossz eeeßbesteckes akcentussal beszélni, nem ritkaság. (Bár hozzáteszem, hogy nekik általában a nyelvtan se az erősségük, a nyelvet csak "felszedték" az utcán a mindennapok alatt, de soha nem foglalkoztak vele. )  Aztán beszéltem már telefonon egy olyan magyar származású lánnyal, akinél észre se vettem, hogy nem német. Ez nagy szó, mert én általában legkésőbb a második szónál kiszúrom az akcentust.

Ìgy vannak vele a gyerekeink is. Bár általában azt mondják, hogy a kölköcskék szivacsként szívják fel az új nyelvet, nekik ez nem okoz gondot, a szülőket pillanatok alatt le fogják körözni, de itt is vannak kivételek. 

Például ismerek egy kisfiút, a fiam régebbi osztályából. A srác például nem és nem képes akcentus nélkül beszélni. Még ha csak egy icipici akcentus is, de ott van. A mondatszerkesztése, az általa használt kifejezések se vallanak komoly irodalmi német ismeretekre, biztos vagyok abban, hogy nem olvas. A kisgyerek már itt született Dojcslandban, óvodába is járt (soknál sajnos ez is hiányzik!), de mégis meghatározóbb volt a számára az otthon beszélt nyelv, a szülei nyelve. Mivel az anyuka szinte egyáltalán nem, az apuka pedig hellyel-közzel beszél németül (ez se ritkaság), a család nyelve a török maradt. És ez lett a fiú handicapje. Annak ellenére, hogy értelmes, szorgalmas, a nyelv miatt a gimnázium ugrott neki. A gimihez már teljes mélységében és hosszúságában át kell tudni járni a nyelvet, nem lehetnek hiányzó szavak, kifejezések. Nehéz.  Neki már feltétlenül.

Külföldre költözők figyelem! Nagy valószínűséggel a gyerekek könnyen fognak boldogulni az idegen nyelvvel, ez az általános gyakorlat, de tegyük hozzá ilyen is van, amiről az imént írtam.  

Mivel ez a blog mégiscsak a saját, személyes naplóm, ezennel visszakanyarodok hozzám, a saját valóságomhoz, ahol egyből belebotlok a kisfiamba. :)

3 éves koráig egy hangot nem beszélt németül. Csak magyarul tudott. Az élete legelső óvodás napján még egy cetlit adtam le a bécsi óvoda vezetőjének, rajta három kifejezés magyarul és németül. 

"Éhes vagyok, szomjas vagyok, fázom."

Ùgy gondoltam más nem fenyegeti, több kifejezésre nem lesz szükség. Az óvónő nevetett és a papírt eltette. Erre a pár szóra aztán nem is lett soha szükség. Èrtették egymást. :)

A német nyelv a kisfiam életében elsöprő sikert aratott, de sajnos a magyar tudása kárára. Viszont be kell látnom, hogy egyelőre a német a legfontosabb, ezen a nyelven kell vennie az akadályokat. 

Nem minden büszkeség nélkül szeretném megmutatni a múlt héten írt német tesztjét. A 27 gyerek közül csak kettőnek sikerült egyesre (itteni legjobb jegy) megírnia a dolgozatát, de csak egyetlen egy gyereké lett teljesen hibátlan. Ez a gyerek a kisfiam. Maximális pontszámot ért el, hát kérem még az ég is nevetett, annyira boldog volt!

Ez a félig magyar kisgyerek ilyen szinten beszél németül!

.... viszont nagyon rosszul magyarul. :( 

Hogy is van a mondás? Egyik szemem sír, a másik meg üveg nevet ....

Kétnyelvűség

Folytatnám a megkezdett témát,  bár nekem úgy tűnik egyrészt a téma csontig le van rágva, másrészt nem sok embert érdekel. ;) 

Azt már tudom, hogy a kétnyelvűség, többnyelvűség szempontjából kétféle ember létezik: az egyik teljesen evidensnek tartja a többnyelvű családok csemetéinek több nyelven történő nevelését és a másik ..... hát ő is. :)  

A egyetlen különbség a kivitelezés sikerében jelentkezik. Az egyiknek korona kerül a végén a fejére és attól kezdve az egészet a világ legtermészetesebb dolgaként (mert végül is az lenne) interpretálja, míg a másik becsődöl a kölökkel és elkezdi keresni a miértekre a választ. 
A legrosszabb ami történhet az, ha a válaszkereső belefut egy olyan koronás személybe, aki tényleg el se tudja képzelni,  milyen az, ha egy gyerek nem hajlandó az együttműködésre. Ez a fajta Koronás alapból bizalmatlan. Neki sikerült, tehát biztosan a másik csinál valamit rosszul. Biztosan beszélsz eleget a gyerekkel magyarul? Olvasol neki magyar mesét? Jártok magyarnyelvű társaságba? Utazzatok gyakrabban haza! Küldd el a gyereket Magyarországra!

A legfájóbb, legidegesítőbb kijelentések azok, amelyekben leszögezik, hogy az elért eredmények, az azokig vezető út persze Koronáséknak se volt egyszerű, de áldozatot kell hozni a gyerek érdekében, anélkül nem megy. 

Pufff, pofánvágás. Csattan az arcomon az "áldozatvállalás". Mert ez azt jelenti, hogy felelőtlen szülő vagyok, aki még azt a kis áldozatot se tudta meghozni a gyereke érdekében, hogy elcipelje egy olyan magyar klubba amit az a háta közepére se kívánt. Bizony, voltam olyan dög.  Tök idegen felnőttek és gyerekek közé nem kívánkozott, én pedig "rossz" és lelkiismeretlen anyaként toleráltam az óhaját, az azértisnek nem láttam értelmét. 

Arról nem is beszélve, hogy az ide-oda járáshoz ráadásul szükség van egy kis hozzávaló időre, meg rájjavaló pénzre. ;) 

Igazándiból nem szidom én a Koronásékat, csak irígykedek! :) Bár tényleg vannak közöttük nehéz esetek. 

A sikertelen magyartanításommal nem vagyok egyedül, de ahogy már írtam soha, egy percre nem adom fel. A programot folytatom szeretettel és maximális józansággal, remélve, hogy előbb-utóbb célbaérek. Az én óhajom csak annyi lenne, hogy fogadja el a nagyvilág a tényt: van amikor a gyerek akarata erősebb, mint a szülők vágya. 

Összekotortam néhány szösszenetet, amit a témával kapcsolatosan hordtam össze másokkal együtt egy internetes fórumon: 

2008.áprilisa, a gyerekem 8 éves: 
Mióta itt volt az anyu, a kisfiam egyre többször megszólal magyarul. Subidubiduuuuu!  Természetesen odáig vagyok tőle meg vissza, már említettem neki, hogy kap tőlem egy magyar bizonyítványt, amibe már egy 5-öst (magyar osztályozás szerint ) simán beleírhatnék.  Kisnyusz is büszke a teljesítményére, iselyeg-mosolyog. Velem madarat lehetne fogatni, végre itt tartunk, 8 évesen végre megszólal magyarul!  De a csúcsról muszáj beszámolnom: bementem hozzá, ült a fürdőkádban. Rámemelte a szemét és kedvesen, szeretetteljesen ennyit mondott: 
"Szia gyönyörűm! "  Majd fejest ugrottam mellé a kádba

2008.április 09 Különben el se tudom hinni..márpedig a füleim eddig még nem csaptak be....de már egyre több egyszerü mondattal megpróbálkozik. Ma hallottam töle az "én mondtam" röffid mondatot is, ami példa nélküli, hiszen eddig még nem fordult elö a múlt idö alkalmazása az ifiúrnál.  Ma reggelinél odaadta nekem a vajat és azt mondta "parancsolj". Olvadok, érzem hogy olvadok ott szívtájékon. :)

▼

2008. április 13-án reagálás az előzőre egy új fórumtárstól Azt kerdeztem mar, hogy miert nem szimplan csak magyarul beszelsz a fiadhoz?  Lattam mar ilyet, az ismerosom kislanya most elsos, szepen beszel magyarul (kis akcentussal), nemetul meg anyanyelvi szinten. 
▼
Válaszom ugye most csak viccccüsz?  

▼

Fórumtárs Halal komolyan kerdeztem. Mi az akadalya? Gondolom Te beszelsz rendesen magyarul. :) Ha nem hasznalja a nyelvet, tokeletesen el fogja felejteni.  Az egyik kollegam kabe 8 eves koraig csak magyarul beszelt, kijottek, ma mar semmit sem tud, max annyit hogy rendesen ki tudja mondani hogy Mosonmagyaróvár. :)

▼

Az egyik kedves ismerősöm megpróbálja elmagyarázni: A. éknál az a helyzet, hogy A. löki a magyart, a gyerköc apja a németet, a gyerek meg közli, hogy az "Apa az Isten". Amit az tesz, mond, és ahogyan, az a példakép.  Ezért örül A. oly annyira, hogy megszólalt a kis nyuszkó végre magyarul is .

▼

Válaszom, egy kicsivel késöbbről, mivel a sokkot fel kellett dolgoznom :) Komolyan mondom úgy megrázott ez a beírásod, egyszerüen nem tudtam rá válaszolni. Napok óta rázom a fejem, hogy ez nem lehet igaz.  :)
Bizonyára nem olvastál tölem ezzel kapcsolatosan semmit se. Rengetegszer kiveséztem a témát itt a fórumon, írtam többek között a fiam makacsságáról a magyar nyelvet elutasító magatartásáról és a cseles csakazértis fogásaimról úgymint Pöttyös Panni, Frakk, Vuk,.............. és sokszor arról is, hogy soha egy pillanatra se adtam fel a nyelvtanítást!
A feltételezésed sokkolt a beírásodban, hogy miért nem beszélek magyarul a fiamhoz! :))
Ez pedig az általam már említett állati idegesítö szomszédnéni szindróma, akik látatlanba kijelentik: "te vagy a hibás, azért nem beszél a fiad magyarul mert nem beszélsz vele eleget magyarul"..huuuu ettöl pedig a falra mászok!
Akkó mégegyszer: a fiammal csak magyarul beszélek, de mivel apusom (a gyerekem apja) egy hangot nem beszél magyarul, így a hármasunk közös nyelve a német.
Példák erre is, arra is vannak. Egy Californiában élö barátnöm 2 gyereke közül az egyik jól beszél magyarul, igaz amerikai akcentussal és sokszor kicsit fordít angolról magyarra (pl. menj el légyszíves onnan, mert nem tudom látni tévét :) )) ezzel szemben a másik gyereke nem és nem, nem volt hajlandó soha magyarul megszólalni, nem is tud. De azt legalább akcentus nélkül! :) A magyarországi turnék alkalmával az egyik gyerek fordított a másiknak. 

Egyelőre ennyihez volt csak ingerenciám. A témával kapcsolatosan találtam még pár megjegyzésemet a neten, de tartalmukban szinte megegyeznek azokkal a mondatokkal amiket a kétnyelvűség, száznyelvűség témájában már leírtam. A véleményem szinte mindig ugyanaz, a különbség csak annyi, hogy mindig másokkal vitakoztam, ugyanazzal soha. :)) 

Anyanyelve? Magyar! Beszéli is? Nem .. :(

Már régebben ígértem, hogy írok a kétnyelvűség, többnyelvűség témájáról,  de nehéz volt nekiugranom. Nem tudtam hol kezdjem. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt évek alatt a témát fórumokon az ügyben érintettekkel, kiváncsiakkal oda-vissza átbeszéltem. Vitatkoztunk is, egyet is értettünk, de a probléma továbbra is fennáll. A gyerekem inkább érti, mint beszéli az anyanyelvét .... nagyon rossz magyarból. 

Ugye mindenki tudja, hogy a gyerekek másként tanulják a nyelveket mint mi felnőttek. A gyerekek utánoznak, remek megfigyelők és rettentően kiváncsiak. A beszéd kialakulásával képesek egyszerre több nyelvet is a magukévá tenni, akár teljes mélységükben. Kialakul és tökéletesedik az a képességük, amellyel a másik nyelv nyelvtanát, annak összefüggéseit, logikáját, dinamikáját, dallamát és ritmusát hibátlanul elsajátítják. A hangképző szerveik is simulékonyan együttműködnek a feladattal. Azokon a nyelveken fognak tudni (jobban-rosszabbul) beszélni, amelyeket a családja, a közvetlen környezete használ. Sőt, személyekhez is képesek kötni. Az olasz anyukával csak olaszul, a francia apukával csak franciául, a bolgár nagynénivel csak bolgárul társalognak.

Ugye? Èn is így tudtam.   

De mi van akkor, ha ezt a szabályt a gyerekünk nem ismeri? Vagy tesz rá magasról?  :) 

Erről jut eszembe! A kisfiam bébikorában rém rossz alvó volt. Nem akart elaludni az istennek se. Több, a témába vágó könyvet szereztünk be, a remélt megoldás után kutatva, a legutolsó a "Jedes Kind kann schlafen lernen" (mindegyik gyerek képes arra, hogy megtanuljon aludni) cimmel. Apus szomorúan emelte fel a vaskos könyvet és megjegyezte: lehet, benne van a megoldás, na de mikor fogja tudna ezt az André elolvasni? :)))

Ìgy vagyok valahogy a többnyelvűséggel is. Elvileg működik. Sőt, persze hogy működik, hiszen vannak rá példák! Foglalkoznak a témával az egyetemen, körbeszakértették pszichológusok, szakemberek és léteznek a témára nézve hasznos tanácsok, megfontolandó útmutatások.  Ez mind igaz, nem is szabad őket lebecsülni. 

Àltalában ezek, illetve hasonlóak a jó tanácsok:

• az (jelen esetben) anyának következetesen csak magyarul szabad a gyerekéhez szólnia! Ha a gyerek más nyelven próbál válaszolni, akkor azt konzekvensen nem szabad érteni, mert csak így rögződik a gyerekben az, hogy az anyuval csak magyarul tudok kommunikálni ..
• olvasni kell magyar meséket, énekelni magyar dalokat, 
• lehetőség szerint eljárni magyarnyelvű klubbokba ...
• amikor csak lehet Magyarországra utazni, a nyelvi környezet nagyon fontos
• a gyereket magyar táborba kéne küldeni, de legjobb egy magyarországi magyar iskola lenne, amit a németorsági iskolai szünetek alatt látogathatna 

Ezek mind ésszerű, normális, jóindulatú javaslatok, nincs is velük gond.  Bár gondolom velük újat nem mondok senkinek se, nekem se voltak azok. Az igazi gondom az, hogy a nagy elvárások és pedagóiai pálcatörések közepette csak egyvalamit felejtenek el a példálózók és márpedigezők, és ez a GYEREK maga! Mi van akkor, ha a gyerekem nem akar magyarul beszélni?

Azt mondják, hogy ha gyerekem nem tud jól magyarul, az az én hibám. Mert rossz anya vagyok. Mivel egy jó anya mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyereke az anyanyelvét megőrizze, ápolja.

Egy győri szomszédnéni is megmondta, hogy olyan nincs! A gyerek annyi nyelven beszél, ahány nyelven a szülei! Az Andi gyerekének két nyelven kellene beszélnie és punktum! :) A szomszédnéni nem beszél más nyelven, soha nem élt külföldön és lövése sincs arról, hogy mit jelent egy "idegennyelvi környezet", milyen erősek a hatásai, azt meg főleg nem understandolja, hogy mit jelent a fő nyelv és mekkora jelentőséggel bír egy olyan vegyesfelvágott családban, ahol csak az egyik fél beszéli mindkét nyelvet. Próbálkoztam a néninél, de viccesen rámlegyintett, hogy nem kell a rizsa (nem rizs! :)) ) a nővéréék egyik ismerősének a kisfia három nyelven beszél, szóval én azt mondok amit akarok, nincs igazam. :)))

Azt a gyereket, amelyik befogja a fülét és nem akar se magyarnyelvű mesét, se éneket hallani, azzal mit kell csinálni? Meg kell verni? Le kell fogni a kurva kölket és most azértis meghallgatod a hóferkét, vagy mit? 

A gyerekem makacsul ellenált minden próbálkozásomnak. Nem akart magyarul válaszolni, főleg nem gyakorolni. Mesék vannak jelenleg is, alig várja, hogy folytassam a Tündér Lalát. Nekem kell felolvasnom, mert nem tudná magyarul elolvasni, nem is akarja. A történetet néha meg kell szakítanunk kis értelmezésekkel. A legelső gondunk a jogar szónál jelentkezett. Bevallom, németül én se tudtam mit jelent. :) Kíváncsi a történetre, egyelőre tetszik is neki. De mindenre nem kíváncsi, úgy értem magyar mesékre. Kivételek voltak: Pöttyös Panni, Frakk, Vukk. Emlékszem 3 évesen (amikor még csak magyarul tudott) énekelte a szállj el kismadarat is lelkesen.  

Azóta csak leépülünk magyarilag. Bár megkozkáztatom, a gyerekem érdeke valójában az, hogy annak az országnak a nyelvét beszélje kifogástalanul, amelyikben él, amelyikben iskolába jár. Mellette a magyar csak hab lenne a tortán.  A német nyelvet magas szinten beszéli, ez lett az igazi anyanyelve....apanyelve.

Haza nagyon ritkán jártunk ....(sajnos nem kell ahhoz az Òperenciás tengeren is túlra kerülnöd, hogy problémáid legyenek), és tény, ezzel egy nagyon fontos dolog esett ki a kisfiam életéből. Pótolhatatlan veszteség az igazi magyar nyelvi környezet hiánya, mégha csak pár hét akkor is felér egy intenzív nyelvtanfolyammal tudom, de nem ment. Tényleg nem mindenkinek van rá lehetősége, és itt nem kizárólag az anyagiakról van szó.

Persze egy percig se adom fel, folytatom továbbra is úgy ahogy eddig. Magyarul beszélek hozzá és szívből örülök minden egyes nyúlfarknyi magyar szónak amit a válaszába belesző. Még akkor is ha ragozatlan! Mert a miénk. :) Akcentusa is van, hiszen a magyar szavakat a német hanglejtésnek megfelelően ejti ki, de oda se neki, ez is a miénk. :) 

Szeretném megnyugtatni a többi, hozzám hasonlóan bűnrossz anyát, nem vagytok egyedül!! Fel a fejjel! Itt vagyok én is minden igyekezetem ellenére. Van ilyen. Nyugodtan fordítsatok hátat az ellenkezőjét bizonygatóknak, felesleges a vita és meddő. Sehova se visz. Nekünk "rossz anyáknak" csak a saját lelkiismeretünkkel kell szembenéznünk, ő fogja megkérdezi: Biztosan megteszel mindent a gyerekedért? Az ő érdekében? Ha a válaszod igen, akkor fel a mellel, ki a fejjel (vagy fordítva :)

Szeretettel, türelemmel folytatni kell a meccset, soha nem feladni. De tudnunk kell, hogy nem vagyunk hibásak, és főleg nem rossz anyák! A gyerek se hibás, az akarát tiszteletben kell tartani! Nem illünk a sablonba ennyi az egész. Persze a veszteség mértékét semmiképpen nem szeretném lebecsülni, mert az valóban súlyos. Nekem különösen fáj, hiszen nagyon szeretem az anyanyelvemet, ami szerintem gyönyörű. Teljesen nonszensz, ilyet el se tudtam volna képzelni, hogy az én gyerekem ne tudjon magyarul, de most ez van. És ezen dolgozom. De nem mint rossz anya, hanem lelkiismeretes és megértő anyucica. Ahogy a kisfiam engem hív: Anyucica. :)

A témához szeretném megmutatni Tihinek, egy nagyon kedves finnországi ismerősömnek a véleményét, aki ennek a közléséhez hozzájárult:

Kedves Andi,

olvastam blogodat "anyanyelv, anyu nyelve..." Amikor gyerekünk született a közös nyelv feleségemmel még a német volt, gondoltam megtanul a gyerek németül is. De nem így lett, ö csak anyanyelvét tanulta és nem volt hajlandó a németet hallani, csak finnül volt hajlandó válaszolni.

Késöbb próbáltam magyarul tanítani, próbáltam olvasni neki magyar meséket, beszélni vele, csevegni magyarul, de befogta újjaival füleit és nem volt hajlandó hallgatni.

Beláttam, hogy gyerekem erösebb mint én és az ö akarata döntö lett. Késöbb már 3-4 éves korában is tanított nekem finnül, rögtön kijavított, ha valamit hibásan mondtam finnül.

Késöbb az iskolában jól tanult nyelveket és nyelvészként végzett az egyetemen angol, francia szakon. Melléktantárgyként németül és magyarul tanult. Ez mind azért, mert ö így akarta.

Kedves Andi, úgy vélem fiad tudja, hogy mit akar.

üdv. Tihi

 A témát folytatom!

Az anyanyelvem és az anyu nyelve

Igen, ez a mondat származhat a kisfiamtól is. Sajnos. A közös nyelvünk az, ami minket elválaszt.  Szomorúan tapasztalom nap mint nap és nem értem az egészet. Hogyan épülhet le valakinek ennyire a nyelvtudása, főleg így, hogy a gyerek egyáltalán nem lükepék?! A német nyelvet teljes mélységében, magasságában, és egyéb átjárható dimenzióiban hibátlanul a magáévá tette, már az általános első osztályában feltűnt a fogalmazása és a szókincse a tankéremnek is. Választékosan, kicsit talán túl felnőttesen fogalmaz, de higyjétek el, isteni a humora! :)

A magyar nyelvvel viszont hadilábon áll, egyszerűen nem értem. Arra már rájöttem, hogy nem szabad olyan szavakkal bombáznom, amik nem igazán használatosak a hétköznapi beszédben (régi kifejezések) és azoktól is tartózkodnom kell, amiket eddig még egyáltalán nem hallott (pl. vajköpülő, tótumfaktum, furkósbot), ezekre rosszul reagál. :)) A gyakran használt kifejezések esetén jól áll a dolgunk, de az összefüggő beszéddel, a szövegértéssel kétségbeejtő...

A mai németórára kellett felkészülniük egy mesével. A "hässliches Entlein"-t választotta. 

- Tudod ez melyik mese magyarul? - kérdeztem lelkendezve

- Nem - válaszolta, igazándiból minden érdeklődés nélkül a hangjában

- A rút kiskacsa, tudod? - próbáltam a hangsúlyát nem figyelembe venni és a vizet nem felkapni 

- Ja, und? - fokozta ....

Kikotortam gyorsan Andersen legszebb meséit, fellapoztam gyorsan és vittem neki örömködve. 

- Nézd, itt van magyarul a mese! Hát nem édes ez a kis történet? 

- Ja, schon .....de magyarul biztosan nem érteném - mondta persze ezt is németül. 

 - De miért nem?

- Csak, mert nem ..... - válaszolta kelletlenül, vállvonva és mindenféle bűnbánást mellőzve a hangjából

Ez a tragédiám, hogy a kisfiam ezt nem fogja fel tragédiaként. Néha úgy érzem, szándékosan csinálja. A focikártyáit rendezgetve bukkant rá Hajnal Tamásra (Borussia Dortmund). Mutatta. 

- Ez a srác a "Hojnol Tomosz". 

- Nem. Van olyan, hogy "a" és van olyan, hogy "á". De semmiképpen se "o". Másként ejtjük! Próbáld meg!

Aztán lett belőle természetesen minden más, jókat vigyorgott rajta. Az apukájának akart a Thomasszal, meg "Hájnál-lal" egyáltalán az ungarische kiejtéssel imponálni, viccnek gondolta. Az apukája persze, hogy nem tudja úgy kiejteni a "Hajnal-t" ahogy kéne, mert német, de könyörgöm, a fiam, aki legalább 50 %-ban magyar, miért nem???

 

 A legidegesítőbb az, amikor a kis okos szemeivel a szemüvege mögül rámfigyel, én éppen lelkendezve mesélek neki valamit, hogy képzeld el, tudod mit olvastam? Mesélem, mesélem, aztán a végén a poénnál nevetek, nézek rá, várom a reakciót, de csak egy komoly arc néz vissza rám, és sürgetően ennyit mond:

- auf Deutsch!  (németül)

Ilyenkor sokszor elkap a harctéri keserűség, és sajnos előfordul, hogy ott hagyom őt, mivel nem vagyok hajlandó megismételni az egészet németül. Nem tudom, nem akarom elfogadni, hogy nem értette a történetemet magyarul. 

Ebből gyakran adódik persze szóváltás, vita, no meg példálózás: 

- Nem lehetsz ilyen, nézd meg, még a leghülyébb török félanalfabéta gyerek is beszél két nyelven! 

- Persze, mert otthon a szüleivel nem tud más nyelven beszélni, csak törökül.

- Na, de tud törökül is meg németül is, vagy nem? 

- Ja schon, de pont ezért nem is tud olyan jól németül, nézd meg hányan vannak közülük a gimnáziumban?!?!

Meddő vita. Mindig ugyanaz.

Már unom. 

Tényleg. 

Szeretném, ha a kisfiam tudna magyarul. 

Mi több! Ha jól tudna magyarul. 

Főleg azt, ha végre rájönne, milyen szép is ez a nyelv. 

A harcot egy percre se adom fel, ma indul a Tündér Lala projekt. Természetesen felolvasás by Anyu, (én) de muszáj! Ha ez a fantasztikus mese se érinti meg a kis magyar lelkét, akkor nem tudom hogyan tovább.