Zenék amiket (sajnos) nem ismerünk

Egy korábbi, a zenével kapcsolatos komment kapcsán indult el a vezérhangyám. Tényleg, mi lesz a zenékkel? Sőt! Mi van a zenékkel? A zenei rádióktól sokszor csömöröm van, borzalmasan egysíkúak, ugyanazt a szart nyomják óránként. Miért kéne (tényleg csak kéne, én elkapcsolok, kikapcsolok, engem nem kötnek egy adóhoz se) ugyanazokat a zenéket hallgatnom heti százezerszer, ugyanattól az előadótól, ugyanazt a nótát? Nem akarom! Esetleg maga a szám nem idegesítene annyira, ha csak ókor-ókor játszanák, de napi rendszerességgel neeeee!
Ráadásul úgy emlékszem, régen a lemezeken tizenvalahány nóta is szerepelt. Jobbak, gyengébbek, a lényeg, hogy több. Nem értem, a mai CD-ken csak 1 lenne?

Pofátlanságnak tartom, hogy megpróbálják irányítani az izlésünket, belénk verni, hogy mi a módi, mi az ami jelenleg "in" (német szleng). Háttérben a biznisz, a kiadók, akik próbálják ránk tukmálni a zenéjüket. Ezt hallgasd, ez a tuti, vedd meg, töltsd le, ezzel leszel menő, ezt illik ismerni és dúdolni.
Nálam többet érnének el azzal, ha egy sokkal szélesebb zenei palettát kínálnának fel, ismert és ismeretlen zenékkel, ne adj isten többféle stílusban (jóvanna, tudom, hogy minden rádiónak más a célcsoportja, ezért a stílusok annyira nagyon nem keveredhetnek), de ha ez megoldható lenne, még az is előfordulhat, hogy maradok az adónál, nem kapcsolom el, mert azt mondom, kiváncsi vagyok a következő zenére is. Lennék a rádió egy új hallgatója.
De jelenleg nem. Nem értem például, hogy a Bon Jovi mitű' lett ennyire befutott csávó, a rádióból csak három számát ismerem ..... és ezt a hármat már tényleg nem szeretném meghallgatni, mert már nem bírom. Ez áll persze még sok más nagy sztárra is. Valakit soha nem szerettem. Idegesít az ájlávjús kifehérített négerfiú (ezt lehet sokan nem értik), meg a 60 év körüli hangnélküli, a korát elfogadni nem tudó Madonna, tőlük sowieso herótom van. A zenéjüket soha nem szerettem. Nem áll hozzám közel, sőt, irritál. Ès ők, azért folytak rendesen a csapból.
Had kérdezzem meg. Tényleg nincs más a világon?
Más zenék nem születnek?
Ennyire lehetetlen lenne a mai világban felfedezni a kisebb klubbok, vagy idegen országok jó zenéjét?
A zenei szerkesztők valószínűleg szeretik a szakmájukat, ismernek ezer olyan zenét, amihez az átlagember nem jut el. Miért nem oszthatja meg az összes többit a nagyérdeművel? Miért kell ezeknek a zenei szerkesztőknek és más, a zenei műsorokért felelős emberkéknek megkötni a kezét és ugyan azt a szart játszatni velük heteken keresztül?
Tehetséges emberek, zenészek élnek még ma is, a zene nem halt meg!

James Hunter, a kincs 

Nekem egyszer szerencsém volt. Pár évvel ezelőtt az egyik helyi rádió (amely amúgy iszonyatos zenéket is tud játszani, a csörpi-csörpi csipcsippel, igazán nem túloztam) két napon át játszotta egy ismeretlen énekes, ismeretlen számát. Véletlenül hallottam. És azonnal tudtam, kincsre leltem. Ráleltem James Hunterre.
Róla még úgyis írok, ide csak had szúrjam be azt a nótát, amit tőle azon a szerencsés napon a rádióban hallottam és ami már az első hallás után boldogsághormonokat váltott ki ....és tudtam. Ez az én zeném.

James Hunter: Carina

James Hunter | Carina von concordmusicgroup

Visszatérve a  Jameshez hasonló, ismeretlen zenészekhez. Nem kapnak teret, nem kapnak bemutatkozási lehetőséget, amivel őket is büntetik, de bennünket, hallgatókat is. Ugyanis lemaradunk egy élményről.

Például, itt van ez a banda is, a The Nits. Az életben nem hallottam róluk. A JOS Days c. számukról meg főleg nem.
Pedig nem volt rossz.  Pontosabban, nem volt rossz 1988-ban.
Nekem példul ezt is játszhatták volna néha-néha a ládikók. Sőt! Manapság is. De nem fogják, mert ezen a fene világon mindenki profitérdekelt, pénzt kell termeljen, nyereséget és ebbe olyan, ami pusztán csak "jó", nem fér bele. Az a jó, ami pénzt hoz. Azt kell játszani, de ennél még rosszabb, hogy azt is kell(ene) hallgatni. 
Ahhoz, hogy erre rájöjjünk, persze el kell telnie néhány évnek. Èletkori sajátosság. Tiniként eszméletlenül szeretnénk tartozni valahová, azonosulni a többiekkel. A zene, ami közös, ami azonos, összekapcsol.
Majd évekkel késöbb rájövünk, hogy van saját izlésünk. Ráadásul homlokegyenest másmilyen, mint a tömegé. Mást is szeretnénk hallgatni. Ki tudja, az is lehet, hogy csak mást szeretnénk hallgatni.
Már csak magunknak kívánunk megfelelni, nem a sleppnek. 
Izlésünk kialakult, már csak a zenék hiányoznak.

Kedvesem - Bye Alex und bei Sissi

Irigylem a "Teilzeitkraftokat", a részmunkaidősöket. Nekik biztosan könnyebb. Én reggel legkésőbb 8.00 órakor a távozás hímvesszejes mezejére lépek és irány a mókahely. Este 18.00 - 19.00 óránál előbb nem érek haza. Az ágyba ájulásig fennmaradó időbe túl sok mindent kell tudnom beszorítani. Néha még matekozást is a kisfiammal, mert nagy tét. Khmmm ..... aztán ott van az a latin is .... megint köhögnöm kell ....
Főzni? Egyrészt nem nagyon tudok, másrészt ha arra kéne várnom hogy  végre (1-2 óra múlva) elkészüljön a falat, fel is dobnám a bakancsom. Éhenhalnék. De a legnagyobb bajom nem a teendőimmel van, hanem az erőmmel. Elfogyott. Vagy talán soha nem is volt? Lehet. Nem tudom mások hogy csinálják, de nekem a munka utánra, bármennyire is szeretném, sokszor beszélni sincs erőm. Kifáradok agyilag. Főleg péntek este. Hogy hívtuk ezt? Igen, csak nézek ki a fejemből. Fáradok. Elfáradtam. Kor? Vitaminhiány? Gének?
Fogalmam sincs.
Annyi megírandó várna rám, annyi érdekes, fontos, hogy inkább bele se gondolok, mert elszomorodom.

Valami nem túl fontosra azért csak-csak szorítok időt. Most például itt van ez a dal, a Kedvesem. Meg ez a fiú. Ez az Alex. Tetszik, nem tetszik, jó, nem jó? Izlés dolga. Nekem tetszik. Nagyon.

Aminek megörültem, az a következő blogbejegyzés és interjú. Németül vannak, de biztosan sokan értitek. Akik mégsem, azokat megnyugtatom: jók állnak a szövegben, nagyon jók. Klikk a blogbejegyzésre a "Kedvesemmel"

Balzsamos érzés volt Peter Urbannak az NDR zenei szakértőjének nyilatkozata, akinek rettentesen tetszik a dal. A "Kedvesem-et" eredetinek és időszerűnek találja, a maximális 12 ponttal jutalmazva. (ESC-Urgestein Peter Urban ist begeistert von dem ungarischen Beitrag: Originell und zeitgemäß findet der NDR Musikexperte das Lied. Dafür gibt's im Songcheck die Höchstpunktzahl.) Örülne, ha mások is így éreznék, és a dal valahol elöl végezne. Az interjút itt lehet elérni

Én szorítok a dalért, mert egyszerű, tiszta, jópofa, filozófikus ... és állati jól tudom hangosan énekelni.
Hajrá Alex, ne hagyd, hogy gonosz nyelvek megbántsák a lelkedet, járd az utad, játszd a saját zenéd, jól csinálod!
 
Apropó, érdekes információt olvastam Brigitte Hamann Erzsébet császárnőről (jóvanna, nekünk csak királynőnk volt) szóló könyvében. Sissink beszélt magyarul és ismerte és használta a "Kedvesem" kifejezést. Mária Valéria nevű lányát hivta "Kedvesemnek".

Folytatom, persze, hogy folytatom!

Ha valaki azt hiszi, hogy engem nem zavarnak ezek a hosszas szünetek, az téved. De nincs mit tenni. 
Photoshoppal nagyon sok mindent meg tudok csinálni. A tokámat is le tudom retusálni a képekről. De nem teszem, mert aki ismer, az kiröhögne a képek láttán, azt mondaná, ides, az ott nem te vagy! :-)
De még a PS-vel se tudok több időt szerkeszteni.
A sejhajom pedig be van sózva, mert a Hitleri időkkel kapcsolatosan nagyon fontos mondanivalóm van, alig várom, hogy végre folytathassam!

Még valami, ami miatt teljesen be vagyok zsongva: holnap szinházba megyek a kisfiammal!! Apus nem jön, azt mondja, neeee, ezt azért tényleg neee. Na ja, a művészi érzékenysége eltér az enyémtől. Erre meg azt mondja, hogy valóban, a művészet alatt ő egy kicsit mást ért. :-)

De akkor is, hogy lehet egy Rocky Horror Showra azt mondani, hogy nee?

  
(keddre szól a jegy, de eltolták szerdára a főpróbát)

James Hunter új CD-je .. jupppiiiii

Sajnálom, de eltüntek a magyar ékezeteim, apus már megint valamit átmachinált. Este van, lusta vagyok keresgélni a beállításokat, de nem fog fájni, mivel nem fogok sokat írni.

Csupán hírül szeretném adni, a kedvencem oldalán ma olvasott infót, miszerint Dzsémszim új CD-je februárban fog megjelenni. Nem tartott sokáig, csak 2-3 évig, és tessék, máris itt van  az ajtóban. 
A hír a Rolling Stone oldalán
És tessék kérem feltétlenül belehallgatni az egyik új számába, a Minute by Minute -ba!! 

A kép (ö+én) még 2 éve a St. Pölteni koncertje után készült. Némi büszkeséggel mondom, James ekkor már megismert. Na ja, harmadszor találkoztunk és magyar akcentusú rajongója valószinüleg csak egy van. Èn.  (A magyar akcentushoz azért hozzátenném, hogy itt persze nem shakespeari magasságokban szárnyaló angoltudásról van szó, maximum 10 kifejezésröl, amiket a német nyelvtani szabályoknak megfelelöen probálok ragozni, illetve a mondatba beleilleszteni. :-) )

Nincs más gondom, igaz? 
De van. Ajjaj.
De néha jó az ilyen. Egy jó könyv, egy beszélgetés, James zenéje, egy izgalmas Nürnberg-meccs ... ezek csak percek a jóból. A rosszból órák, napok vannak.
Néha bele se szeretnék gondolni abba amiben vagyok.

Ezekröl majd késöbb...

Ùjabb kedvenc a múltból

Robert Palmert zenéit mért nem játszák a ládikók??

Ez az Every kind of People (mindenféle ember) c. száma, a puhaságával és simulékonyságával régen egy kis kedvencem volt. Örülök, hogy újra rátaláltam.

Érdekes megnézni Robert Palmer változását.
Az elsö videón 1978-ból még egész fiatal. Aztán eltelt 27 év, nézzük a második videót. A pali még mindig nagyon jó.... az én izlésemnek és a koromnak megfelelően. :-) 
A zenéje is.

Every Kinda People von Robert Palmer
© Robert Palmer-Videos bei Clipfish

Zenék, amiket vétek lenne elfelejteni!

Itt van mindjárt az INXS, egy kevésbé agyonjátszott számukkal:

By My Syde

My Secret Life

Egész nap járták a várost. Estére jól elfáradtak. Mielőtt felmentek volna a szobájukba, benéztek a szálloda bárjába. Senki se lézengett arra a vendégek közül. Ez megnyugtatta őket, mivel utálják a sokaságot. 
Maradtak.
A bárban hangulatvilágítás, nyugalom, igazi hátradőlős ejtőzés. 
Végtelenül élvezték a puha létezést, a pihenést.
A bár, a színek, a félhomály, bódítóan kellemes volt.
Aztán hirtelen áttörte a csendet egy dal. Egy varázsos hang, egy fantasztikus zene.
A zene boldogan simult a bár színei és a süppedő párnái közé.
Sírnivalóan odvaló volt. 
Pont oda, pont akkor.

A párom így mesélte el a találkozását ezzel a zenével.
Alig bírtam kivárni, hogy megismerhessem.
Elképzeltem lehunyt szemmel a bárt, a fényeket, a csendet, a nyugalmat, a bódulatot, a merengést, a szerelmet, a bánatot és vártam. 
Vártam a zenét.
Nem csalódtam.

Mjuzik

Ez is már régi. Bár régen még nem ismertem a Toten Hosenéket, tehát nekem majdnem minden régi számuk új.

Ezt ma hallottam munkába menet, mit mondjak, kimondottan veszélyes volt a közlekedésre nézve, mivel a jobb kezem egyből a hangerőgombot taperászta, feltekerte és juhuuuuu, nyomjuk a pedált, utazuuuunk! :-)

Ha már Bécs

A többiek a lakásunkból (értsd: a fijúk) szabira utaztak. Hova mennének máshova, persze, hogy Bécsbe! 
A naptárban már hónapok óta bejelölve az augusztus 20-a, a mellékelt fotón látható módon.

Annak ellenére, hogy nem vagyok velük, nekem is jut az élményekből. Visszaképzelem magam ebbe a városba, ahol annyira szerettünk élni. Ahova visszavágyunk. 
És máris látom a kedvenc helyeinket, a bécsi ismerősöket és hallom a számomra annyira kedves "wienerischt".
Aztán már jön is a zene. Egy nagy-nagy kedvencem Wolfgang Ambros, aki Bécsben simán csak a Wolferl. 

Wolferl egy eléggé ismert száma a "Du verstehst mi ned" (dojcsul: Du verstehts mich nicht, magyarul: Te engem nem értesz). Véletlenül az előbb (... na ja, nem véletlen, hogy pont ma kicsit osztrákozom) találtam rá egy olyan változatára, amit még korábban én se láttam. 
Van benn egy kicsi-pici wienerisch élőbeszéd is, nem sok, csak egy kis kóstoló. 
A film aranyos, Ambros zenéjét imádom, ez a száma sowieso egy régi kedvencem.
Talán másnak is tetszik!

Az angyalok magányosak

A Fürtikémen merengtem. Nem hagy nyugodni, miért is lett neki ez a sorsa, mit keres ő ott, ahol van? Három felnőtt gyerekkel, 4 unokával .... egy keményen és a szájat néha összeszorítani muszájos, végigdolgozott élet végén, egy gondozóotthon lakója...

Ráadásul kissé el is hagyva. Pedig csak szeretni kéne őt, viszontszeretni. Ahogy ő tette hosszú éveken keresztül másokkal. Adott mindig. Most jól esne neki is, ha valamit kaphatna. Nem pénzt. Szeretetet.

A Fürtikém távol az igazi otthonától, ahova pedig folyamatosan visszavágyna. Szeretnék csodát tenni, hazavinni, felfogadni valakit mellé, de egyedül nem tudom megoldani.

Nem vagyok krőzus. És rettenetesen messze vagyok tőle.

Haza már nem mehetek, nekem ott nincs jövőm, nincs munkám.

Pedig szar dolog, hogy csak rám nehezedik a megoldás kínja. Nincs aki segítsen. Nem is akarnak. Nem is látogatják. Nincs pénzük, idejük ....

A rengeteg szétosztott szeretete után ....... 

De engem a hülye kifogásaikkal nem etetnek meg. Átlátok rajtuk, mert sajnos eléggé átlátszóak. 

Azt is tudom, hogy jön még kutyára teherautó.

Visszakapják az élettől. 

Mind.

Fürtikém, mint a többi angyal magányos. 

És az angyalok magányosan repülnek.

Erről énekel Christina Stürmer is, szeretem ezt a számát.

Fürtikém jut róla az eszembe.

Meg az Anyu.

Ő is egyedül repül.

Drága angyalkáim ...

Falco ismét

Nem elfeledni! Az eredeti nevét se! Johann Hölzel, alias Falco nagy művész volt.  

Véleményem szerint zenéjével vastagon megelőzte a korát.

Egy jó kis "Falcós" szám, ami talán kevésbé ismert.

America

Foci, foci, foci és Tote Hosen

Nem lennék igazi Nürnberg-i, és főleg nem igazi 1.FCN szurkoló, ha kedvelném a Bayern Münchent és a Greuther Fürthöt.

Nem is kedvelem őket. Sőt. 

Nagy-nagy elégedettségünkre, a Bayern  idén ismét nem nyert se német bajnokságot, se kupát.

A Fürth felküzdötte magát az I.Ligába. Bár ahogy a rádióban hallottam, még ebben is bénák. Ugyanis 8 éven keresztül jártak folyamatosan közel a tűzhöz, de a bajnokság végén szinte mindig csak a negyedikek lettek. Lieber Fünfter als Fürther (inkább ötödik mint fürthi) szól a helyi mondás. 
Sokszor felhangzik a remekbeszabott nóta: Alle Blumen blühen, alle Blumen blühen nur das Fürther Kleeblatt nicht. (minden virág virágzik, minden virág virágzik, csak a fürthi lóhere nem)

Pólokat lehetett vásárolni a fanboltjukban (léteznek Fürth-i szurkolók egyáltalán? :-)) ), a következő felirattal: Führt a "felkerülhetetlen" (Unaufsteigbar). 

Hogy mitől bénák? Hát ezért, mert még ezt se tudták betartani. Felkerültek!  :-)

Ahogy manapság hallani, a Fürthiek szeretnének ismét inkább ötödikek lenni. :-)) (immárom az első ligában)

  

A "harc" (amit nem szabad ám véresen komolyan venni!) Nürnberg és Fürth között (fränkischül: Nämberch és Färdd) folytatódik.

Ezeket ma kaptam:

Egy szenzációs hír! 

Fürth bőven a tervezett határidő előtt elkészült az új stadionjával, ami praktikus és környezetbarát. A 2013-ban az első osztálybol való kiesésük után egyszerüen ki kell engedni belőle a levegöt. :-))

Jelenleg most folyik egy gyilkos meccs, pontosabban a visszavágó. Fortuna Düsseldorf 15 évi távollét után remélhetőleg visszatér megérdemelten az elsőosztályba. Helyette Hertha száll le a másodosztályba.

Fortuna Düsseldorf az elmúlt években megjárta a poklot, egészen a negyedik osztályig repült. Ezekben az alacsony osztályokban már tényleg nem nagyon van pénz. A csapat anyagilag a padlón volt. Az az ember aki végig a saját pénzéből támogatta a szerelmetes kedvencét nem más, mint a Toten Hosen frontembere: Campino

Campino most is ott izgul a meccsen, a félidőben láttam a vele készített riportot, a pali kész az izgalomtól. :-)

A zenéje különben fantasztikus! 

A legújabb számát nyelvtudástól függetlenül, mindenkinek ajánlom! A szám fantörpikus!

Tage wie diese

 

 

Egy kedvenc (akkor is, ha csak részben értem :-) )

Vorarlbergre azt szoktuk mondani itthon, hogy az már nem is Öszterrájk, az már kérem Svájc. :-) Az osztrák nyelv számos dialektusa közül, pontosan a vorarlbergi az, amit még Apus se ért. Az már tényleg "külföld". 

Fiatal srácok hozták össze pár évvel ezelőtt ezt a szenzációs számot, hát elsőre, meg hatodikra is egy rejtély volt a szövege. A youtubon megtalálható a nóta fonetikus szövege is, de még így se kispálya a szöveg értelmezése. 

A többször felcsendülő és roppant fülbemászó részben,  "vedán"-nak értettem a refrén egy kifejezését, de most már tudom, hogy ez nem más, mint "weh getan".

"d'Füaß hend mr weh tau"  = die Füße haben mir weh getan (fájtak a lábaim) ...

HMBC "Vo Mello bis ge Schoppornou"

Aki érti érti, aki nem az nem, a zene akkor is jó, a videó jópofi. A dalszöveg németről németre történő fordításával meg lehet probálkozni, itt található: Klikk

Röviden

Addig is, amíg Évgyűrűék válaszolnak (naivitásom határtalan), meg amíg összeszedem magam az Anyukám miatt ....had mutassam meg az egyik kedvencemet, ami jobbá tesz pár percet az életemből.

Az anyukám tegnap a kérésemre újra bekerült oda, ahova pedig nem kívánom: a kórházba. Sajnos nekem elég a hangját hallani és máris tudom nagy a baj. Az elmúlt pár napban kétségbeejtő volt ez a kis hang.....a beszéde is. Ahogy a hírek is az állapotáról. Kénytelen voltam. :-(

Az egyetlen lehetőség sajnos akkor is a kórház, az otthonban nem tudnak gyógyítani, ott csak vigyáznak rá. 

Hála ég, ma délutánra kiengedték, visszakerült az otthonba. A felturbózó infúziót megkapta, nem volt miért tovább bent tartaniuk, nincs terápia. :-(

Határtalanul boldog voltam az miatt, hogy kiengedték, bár ez sajnos nem jelent semmit, úgy értem túl jót, mivel nem igazán van remény gyógyulásra, a stagnálással se biztatnak, nekem akkor is megnyugtató .... ismét időt nyertünk.

3 hete volt utoljára kórházban, most megint, ..... nem tudom mit hoz a holnap.

Egyfolytában félek.

Nekem van anyukám, mindig is volt. Talán most egy kicsit beteg, de az anyukák nem hagyják el a gyereküket soha!!! 

Csodák pedig vannak!

Vagy mégse?

A jelenlegi helyzetet nem akarom se elhinni, se elfogadni.

Nem tudom folytatni ..... nincs hozzá se erőm, se megfelelő szavaim, szeretnék most csak ennél a zenénél maradni:

Fel és le

Áh, folyamatosan! 

Élet, gondok, benyomások, élmények, aztán ezekből következően indul ismét a hullámvasút. Néha akár órákig is jupiiiii felfelé, aztán elég egy levél, vagy egy telefon és pafffffff. Seggreülés szindróma, "hogyazajó" sziszegéssel.

Most tényleg csak nagyon röviden, csak addig, ameddig az a rohadt székelykáposzta valamennyire ki nem hül, hogy végre bevághassam a hűtőbe. Na ja, szegény nem tehet róla, hogy Anyucicá-nak (ez a nevem itthon) sokáig tart a munkaideje és a falatfőzésnek csak este tud nekiállni. 

Nem szoktam főzni, nem is tudok, de néha rámjön, megkívánok ezt, meg azt, mert eszembe jut, hogy ilyen is van, meg néha furdal is a lelkiismeret, mivel az anyukák, meg főleg az Anyucicák általában olyan főzősek. 

Amilyen az Anyukám is. Mindig főzött. És nemcsak háromféle ételt mint én, hanem mindent!

Tegnap óta a fejemben kering a savanyú káposzta képe és az íze. Terhes asszonyoknál is rosszabbul tűrtem a hiányát, úgy éreztem, ha nem ehetek savanyú káposztát, C-vitamin hiányban fogok elhalálozni. Házi híján (ismét utalnék a munkaidőmre, aminek végeztével a zöldségesek, már réges-régen tentikélni mentek) kénytelen voltam egy hiper-szuper bolt polcán az előrecsináltak után kajtatni.

Vettem is egy nem túl drágát, de pont olyan volt, mint amitől féltem.

Előreizélt, összecsinált, bóti szar.

Erre ma mivel lepett meg Apus? Vett nekem házi-finom savanyú káposztát. Ezt már a vonatmegállóban elárulta, amikor értem jött. Éreztem, nem bírok a véremmel. Juhuuuuuuu!

De spórolós (hát igen, az élet néha nehéz) emberke lévén máris rohantak a gondolataim tovább.... pffff tuti be fogok belőle zabbantani 10-20 dekát (opppardon, errefelé grammban beszélnek), de mi lesz a többivel?? Követi a tegnapi bóti kollégát a kukába??? Olyan jól azért nem megy a hasunk!

Hasznosítsuk a többit!

Így lett a kis maradékból és a hentesnél hozzávásárolt húsból székelykáposzta. Ahogy itt és a német nyelvterületen mindenhol "Szegediner"-nek (szerintem elég hülyén hangzik) hívják.

Na ez a Szegediner hűlhetne azért egy kicsit gyorsabban is.

Tudom, hogy a pitlit beleállíthatnám hidegvízbe is a mosogatóba, de ehhez el kéne mosni a mosogatóban lébecoló, a sorsa jobbrafordulására váró tojásrántottasütőt, és ehhez állatira nincs kedvem. :-)

Apropó falat! A múlt pénteki céges karácsonyi vacsorán volt szerencsém kenguru- és strucchúshoz is. Nem tudom milyen volt, szerintem semmilyen. Cipőtalp. De legalább kipróbáltam.

Azóta kicsit féltve őrzi a kisfiam Sallyt a plüsskengurut, az egyik nagy kedvencét.

Pedig nem kéne félnie. Annyira azért nem ízlett nekem a kenguru-steak. Szőrállatokat meg főleg nem kívánok a tányéromra, dehát a gyerek, az gyerek.

22 óra 36 perc.

Nem vagyok száz, az biztos! Már rég aludnom kellene.

Megyek is, de előtte utoljára mégegyszer lejátszom az egyik kedvencemet. 

Éljenek az 50-es évek!! 

Hajrá székelykáposzta, hűljél gyorsan!!

A sok-sok szomorúság mellett van azért más is ..

....például könnyfakasztó pillanatok, amikor a könnyek előidézője végre nem a szomorúság, a bánat, hanem a szívből jövő, felszabadító és megkönnyítő oltári röhögés. Ez pedig az új munkahelyemmel függ össze. 

Imádom a munkámat. Imádom a munkahelyemet, pont ilyenre vágytam.

Sokat utazunk, rengeteg a munka, roppant fárasztó, de szuuuuuper!! Olyan társaságba csöppentem, ahol jól érzem magam, és ahol a főnök tényleg külön fejezetet érdemel. Az embersége és lojalitása mellett kiváló a humora is, eszméletlen jókat röhögünk.

Mesék jönnek (csak győzzem :-) ) ... 

de addig is egy kedvenc:

Az első hét után (a la munka)

Kedves Világ, gyere ide, had öleljelek keblemre!! Bizony ilyen a hangulatom, fel vagyok dobva! 

Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen jól fogom érezni magam egy német munkahelyen! Azt hittem, a nyelvi/kultúrális különbözőségek miatt ez eleve ki van csukva.  És ebben az állításomban aztán tényleg nincs semmi előítélet, csak pusztán tapasztalat. 

Aki ismer, illetve olvasta tőlem a Schatziról szóló beszámolómat, azt tudja, hogy milyen mélyen megsebzettként kerültem ki egy korábbi munkaadóm, a Frau Dög (Schatzi) kezei közül. A nő az állandó kritizálásával nemcsak mélyen megbántott, hanem hihetetlenül visszavett az önbizalmamból. Mivel amúgy is állandó önértékelési zavarokkal küzdöttem, hát egy ilyen találkozás (amikor a másik egyértelművé teszi, hogy te egy tehetségtelen hülye vagy :-) )  komoly válságba sodort. Kezdtem egyre biztosabb lenni abban, hogy a Macának még a végén igaza lesz .... és ez azt jelenti, hogy valóban alkalmatlan vagyok mindenre.... :(

Semmi nem passzolt neki, olyan volt mint az APEH. Valahol mindig talált hibát. Ha mondat szórendjében nem talált kivetnivalót, akkor nyüsszent a kiejtés miatt. Ha azzal se volt gond, akkor megkérdezte, hogy miért nem sportolok, meg hány kilót is nyom, Frau Andrea?  Udvariasan és önkritikusan válaszoltam meg a kérdéseit (pedig magamban jól seggberúgtam néhányszor), de a méregfogát nem sikerült elsőre kihúzni. Egy kicsit basztatott még a "de hát mit eszik?" hülyeségével, aztán a többedik válaszom után ujjonghatott, mert ismét hibát vétettem a szórendben, vagy ungarischésch lett a kiejtésem. :))

 Tudom, hogy nem szabad senkinek se rosszat kivánni, mert visszakapjuk mint a bumerángot, de isten bizony mondom, léteznek olyan személyek, akik miatt kedvem lenne kipróbálni, hogy tényleg? :) Scatzinak  nagyon tudnék egy-két dolgot kívánni, de mégse teszem, mert félek, hogy az átkom a rossz szórend miatt nem fog rajta, majd néhány céltévesztett kör után visszatér hozzám. :))

A jelenlegi munkahelyemen megtörtént a csoda: állati jól érzem magam. Viszont a napi 8 és fél óra munka, a közel egy órás utazgatással és a reggeli 3/4 6-os keléssel együtt, kemény próbatétel. Estére elhány erőm, ezért is kések a beszámolóval, ahogy a többek között a Faber-Castellékkel is. :)))

Remélem hétvégére sikerül feltöltenem az akkuimat és ismét a szavak közé vághatok!

Addig is: JÓKEDV!! 

James Hunter - Goldmine (az aktuális kedvenckém)

Több éve várom szívrepesztve Dzsémszi új CD-jét. Mára már tudom azt is, hogy kiadása tényleg a küszöbön áll. (igaz nem tudom milyen messze van ez a küszöb ... )

Ezt az infót nem a neten csipegettem össze, de nem ám! A hírek direkt Mr. Hunter közvetlen közeléből szálltak felém bebeeee! :) A részleteket hagyom, csak annyit jegyeznék meg, hogy észveszejtő ez az internet. Egyszerűen fantasztikus, ahogy az egymást soha nem ismert, látott, hallott, szagolt embereket a közös érdeklődésüknél fogva összehozza. Ezeknek az új ismerettségeknek, találkozásoknak, barátságoknak nagyon örülök. Persze sok marhának és kellemetlen embernek már nem, hiszen velük is tele van a pálya, de hála ég, előbb, vagy utóbb megszabadulok tőlük, messze sodorta és sodorja őket a világháló.

James Hunter junius 28-i, londoni fellépésén készült az alábbi felvétel. Utalva az előbb írt ömlengésemre, azt tenném még hozzá, hogy hála a netnek, azt is tudom ki készítette, mégpedig az egyik nagyon aranyos internetes virtuális "barátnőm" igazi (nem csak internetes) ismerőse! :)

Végül is tök mindegy. A lényeg, hogy nagyon szeretem ezt a számot. Is! :)

Multikulti itthon

Rátérek egy mellékvágányra: A tervem az volt, hogy megszakítások nélkül folytatom a Faber családról szóló történetet, de nem fog menni, mivel annak megírásához sok idő kell, a rövid "jut eszembe" mesélnivalómhoz meg általában kevés, ezért, ha azt akarom, hogy utóbbiakról se feledkezzek meg, le kell írnom. :) Természetesen Faberék folyamatosan íródnak a háttérben, de ahogy említettem, ez rendkívül időigényes.

.... és már vissza is tolatok a célhoz vezető sínpárra 

Az én kis családomból sikerült "multikultit" csinálnom a magyarosch származásommal. Ha jól megnézzük itt van a párom, teljes németckije felmenőkkel, sehol egy beütés a bőmöktől, délsvédektől, vagy akár franciáktól, de főleg nem a magyaroktól. Nyilegyenes vérvonal. Aztán tessék. Itt a kisfiunk. A többedik német, ill. (tülem nézve) a magyar generáció apró kis Mucipucijának már két ország a hazája, és két nyelve van. Jó pár évvel ezelőtt ez a találkozás eleve kizárt lett volna: az NSZK-s hapsi és a cucilasta Magyarországról származó csaj találkozása még-még, de a hosszútávú  kapcsolatuk egyenlő lett volna a lehetetlennel.

A mi multikulti familynkben, pont a bennünket megkülönböztető nyelvekből adódik a legtöbb engem idegesítő, elkeserítő és dühítő szitu, de persze rengeteg poénnak is a forrása. Mi a dühítő? Hát amikor a másik nem értékeli Zorán, az LGT .... stb. zenéjét, szövegét. Amikor nem érti és nem is érzi, hogy miért nem lehet csak úgy, egyszerűen meghallgatni (azaz miért kell tökig feltekerni a hangerőt és együtténekelni ;),  a "Madarak jönnek, madarak jönnek, halál esőt permeteznek ....." és a többi Popfesztiválos számot, ahogy azt se, hogy miért csordul ki a könny, ha Zorán az Apám hittébe és a Csík zenekar a Most múlik pontosan-ba belekezd. Egyszerű a válasz, de kegyetlen. Neki egyik se mond semmit, számára semmiféle töltéssel nem rendelkeznek a nóták, a szövegét pedig egyáltalán nem is érti. Ez nem az ő története. A zenék, a mondatok nem részei a történelmének, nyelvének, gyerekkorának, fiatalkorának, semmit nem érez a hallgatásuk közben. A legrosszabb az, amikor kimondottan idegesítőnek találja az általam imádott zenéket. Szörnyű érzés, nekem elhihetitek. :) A zenétől függök, imádom. Teljesen nyitott vagyok német, ill. angolnyelvű zenék felé is mert ezeket nagyjából értem (persze nem mindenre) de nekem a magyar zene szent. Apus mégcsak meg se próbálja a magyar zenék kostolását, mert nem érti, nem beszél magyarul. Ez pedig sokszor "vita" tárgya, ugyanis néha olyan, de olyan sz@r érzés az, amikor éppen rácuppanok a Fenyő Mikis filmre, annak dalaira, vagy éppen a Presser Gábor és a Csík zenekar közösen előadott gyönyörűségére és a háttérben nem együttörülés fogad, meg tánc és rockandroll és hujujujuuuu,  hanem méla ... nem undor, de közömbösség. Lelombozó amikor a széles mosolyomra és a "na ezt hallgassátok meg"-re zavart krákogás, meg udvarias "aha" a válasz és látom, hallom, érzékelem, hogy már alig várják, hogy vége legyen. Na ilyenkor szokott a kisebb sértődéssel egybekötött vita kitörni, aminek már a szele közeledtén a legszívesebben felülnék a repülőre, vagy (inkább) a repülő szőnyegre, hogy minél gyorsabban elmehessek innen.

Bár voltak a zenében is szerencsés átfedéseink, de ezeket az újjaimon meg tudnám számolni. Egy ilyen volt a Republic, amit a párom is nagyon szeretett. Igaz nem értette a szövegét (hozzáteszem, én se), de a zene kivételesen megfelelt neki nagyon.

Vita tárgya többek között a folyamatos rádiózás az autóban, miven nekem nem kell. A hirek rendben vannak, de a sok ökör és egyre inkább üvöltő reklámra nem vagyok kíváncsi. Továbbá hiába mondják, hogy "ugyan már mindjárt vége, nem kell ezen annyira kiakadni ", nem és nem vagyok meghallgatni semmiféle Madonna meg Máj KellDzsekszon számot, mert ki nem állhatom őket. Nekem nem muszáj állandóan mennie a rádiónak, mert előfordulhat, hogy éppen becsúszok egy Áj láv jú-ba ettől a Jackson gyerektől és attól kimondottan ideges leszek. :) CD-imet szeretem hallgatni, de erre csak akkor van lehetőségem, ha egyedül autókázom. Ha én vagyok a sofőr és velem utazik a család, akkor azért tekintettel vagyok rájuk. Nem (tényleg csak ritkán :) ) muszáj nekik az én kedvenceimet hallgatniuk, de a rádió gombjain ilyenkor kiméletlenül zongorázom.  Ne adj isten kezdődne egy olyan nóta amitől a hajam égnek áll, máris nyomom át a ládikót a következő állomásra. Ha nincs szerencsém (általában nincs), akkor a további 6 adón se találok fogamravalót.

Nem tudom hogyan élik meg más vegyespárok a különböző kultúrák ütközését, nekem a zene mindig is egy fájó pont marad.

A zenén kívül, a többi témában szerencsém van, maximális érdeklődés és figyelemben van részem. A párom az összes Magyarországgal kapcsolatos hírt elolvassa a német újságokban és az interneten, egy pisszenés nélkül nézi meg az összes Magyarországról szóló dokumentumfilmet és képes róla még napokon keresztül is velem beszélgetni, mert érdekli. Egy, a pusztán élő egyszerű emberek életét bemutató potréfilm például neki is könnyeket csalt a szemébe, mert azonosulni tud velünk magyarokkal, szereti Magyarországot.

De ez a zene gyerekek! Őrület! :))

Ahogy írtam, a nyelvi különbözőségekből azért rengeteg poén születik. Majd ha eszembe jutnak, el fogom őket is mesélni. :)

A kisfiam hála isten már tudja/érti, hogy bizonyos kifejezéseket, mondatokat néha egyáltalán nem lehet lefordítani a másik nyelvre. Mégha le is tudnánk fordítani, akkor se lenne semmi értelme. 

Bár néha akkor is megpróbálkozik a lehetetlennel. Ahogy a napokban is.

Az esti fürdések után kivétel nélkül ezzel a csatakiáltással szokta elhagyni a fürdőszobát:

Itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok! - kiáltja és rettenetesen élvezi a rímelő szavakat és a saját hangerejét.

Az egyik este csak az apukájának próbálta meggyőzően előadni ezt hülye kis mondást, persze németül

Trillázva érkezett:  "Hier bin ich, glänze ich, wie der schwarze Asphalt ....." aztán már az utolsó szavaknál levitte a hangsúlyt, megadóan legyintett, inkább hagyjuk. :)))

Ha már a zenéket említettem, akkor az egyik (új) nagy kedvencem nem maradhat ki a sorból. Szívet szorító nóta, de leginkább azért, mert értjük.

Magyarul van. A nyelvünkön szól a lelkünkhöz. Más ezt úgysem érti.

Sietek vissza, de addig is ... Dzsémszi