Fränkisch nyelvlecke

Gerd Bauer, a nürnbergi karikatúrista szellemes rajzait a szombati kiadványaiban rendszeresen megjelenteti a Nürnberg-i Abendzeitung.

A legújabb, az 1.FCN- ről filozófáló szurkoló, akinek a gondolatmenetét, gyors eszmefuttatását követhetjük a drámai felismerésig. Ez az ember kérem aggódik! Tapasztalatból beszél. Bezony ám, és igaza van, az aggodalom jogos!  Ugyanis akkor szokott bekövetkezni a "Tragédia" a csapatnál, amikor éppen a legjobban megy. Ahogy most is. Jól játszanak nagyon a fiúk, ideje aggodalmaskodni! :)

Vegyük át a szöveget! Először "Hochdeutschra", majd onnan magyarra.

Es leffd subber= Es läuft super = szuperül megy minden







Immer wenns subber leffd = Immer wenn es super läuft =  mindig, amikor szuperül megy










Schdaingmer ab! = Steigen wir ab! = kiesünk! (az első ligából!)

Szülinap

foto: aboutpixel.de/ © marshi

Ùjabb Club Sieg!

Vagyis:  ismét győzött az 1FCN! Hihetetetlen, fantasztikus érzés, tiszta eufórikus állapot egy ilyen győzelemmel végződő meccs!

Amúgy egy Clubberer élete elég nehéz, a mélyrepülésekről kivétel nélkül gondoskodik a Club. De most valami megváltozni látszik. A negyedik meccs zsinórban, amit megnyertek és nemcsak úgy, hogy: na ja, szerencsével sikerült berúgniuk egy gólt, hanem pazar, bámulatos focival, szinte kakivá verve az ellenfeleket. 

Oda vagyok tőlük meg vissza, eszméletlen jól játszanak. Látszik, hogy valóban egy csapat, szívvel és lélekkel.

Az edző Dieter Hecking szenzációsan passzol a játékosokhoz, ért a nyelvükön, a bizalom, megértés kölcsönös. A hapsi eleve egy rendkivül természetes, finom modorú, intelligens ember, aki képes világosan fogalmazni és másokat nem megsértve nyilatkozni. Teljesen az ellentéte például Van Gaalnak (Van Ghhhhhaaaall) az arrogáns Bayern München arrogáns edzőjének. :) Különben vicces, amikor a Nürnberg-i stadionban az éppen folyó meccs alatt megjelentetik a kijelzőn a párhuzamosan folyó játékok állását. Ha ott vagytok a stadionban rá se kell pillantani a kijelzőre, a szurkolók boldog kórusüvöltése elárulja: gólt rúgtak a gyűlölt Bayernnek. Persze ez nemcsak Nürnbergben van így, Németország további 8 stadionjában ugyanígy örülnek a szurkolók annak, ha a Bayernt pofára ejtik. :) Miért van ez így? Egy ilyen külföldi sztárokkal felpumpált "Übermanschaftot" nem is lehet szeretni. Nem a mi fiúnk.

Az edzőjükre a Van Gestenre :)  visszatérve. A faszi holland (ugyanúgy mint az állandóan természetellenesen vigyorgó -ezért általam "Grinzinek" hívott- és az egészet a kameráknak így arcjátékkal túljátszó "csodacsatár" a Robben) és a hollandok valami eszméletlen hülyén beszélnek németül. A Van Gaaaaaaalnak nem tudom miért nem adnak órákat, a szentségit tanulja meg már kimondani, azt hogy spiel! :)) Itt van már legalább egy éve és egyfolytában pöszéz. Öööö, wir haben öööö ein szönesz szpiel ööö geszpielt. :))  Az egyik rádiós szerint, amikor a Van Gal és a hollandok németül beszélnek, úgy hangzik mint amikor a delfinek vinnyognak. :)

A Nürnberg trénere Dieter Hecking maximálisan a fiatalok játékba való beválogatása mellett áll és úgy tűnik, a sportpolitikája remekül bevált. Ahogy már írtam, az 1FCN-nek nincs pénze milliókért sztárjátékosokat vásárolni, így részben hozott anyaggal dolgoznak, azaz a saját utánpótlással.

Itt van mindjárt Philipp Wollscheid (születetett 1989-ben) bár korábban más csapatoknál kezdte, végül is az 1FCN-nél landolt az ifiknél. Innen emelte fel az edző és tette be a nagycsapatba. A srác eszméletlen, úgy játszik, ahogy sok öreg róka nem képes: szinte hiba nélkül. Kiváló teljesítményt nyújt meccsről-meccsre, rajta keresztül aztán nem megy labda tovább. 

Vissszatérve a tegnapi meccre. 3:0-ra verte a csapat a Frankfurt csapatát. Az első gólt az én kis Schieberem rúgta, aki végre örülhetett is neki! ;) A gólt sajnos tegnap a kisfiam miatt nem láttam, mivel kéz a kézben sétálva útközben voltunk a "kocsmából" hazafelé. :)

Már napok óta mérlegeltem a helyzetet, tudtam, hogy nekünk a bíró 20:30 -kor már egy kicsit későn fúj bele a sípjába, hogy kezdés. Nyuszkó csak otthon képes nap mint nap a mutatványra: akármeddig fennmaradni. Mi szülők már rég kidőltünk, ő még trillázik. Az a baj, hogy nem tudom hol kell belőle kiszedni az elemet. 

Viszont én is voltam gyerek, Tudom hogy van ez! Határtalan optimizmussal indul: menni fog, még szép, hogy ki fogom bírni! Aztán érkezik a rettenetes fáradtság, a fázós reszketés a hirtelen ránktörő álmosság. Ilyenkor nincs mit tenni. Aludni kell menni. 

A kisfiamnak felajánlottam, hogy amint úgy érzi elég, megyünk haza kettecskén. Áh, Anyu, ki fogom bírni, semmi gond! Ha-ha-ha. A félidőben már láttam rajta, hogy annyi meg egy bambi, hiába is állította, hogy még bírja. Minek kéne szegénynek bírnia? 

Indultunk hazafelé a zuhogó havasesőben. Beszélgettünk, vigyorogtunk, annyira édes volt, mivel állandóan elnézést kért, hogy elcseszte a focinézésemet. Persze megnyugtattam, hogy ő semmit nem cseszett el és ő csak egy gyerek, aki én is voltam, pontosan tudom hogy van bekötve. Anyuként pedig főleg tudnom kell, hogy 10 évesen este 3/4 10-kor az ember, bármennyire is klassz kisfiú, nem bírja.

Azért azt megjegyeztem neki, hogy sokkal nyugodtabb lennék persze, ha a Club az első félidőben már egy-két gólt berúgott volna, mert így null-nullás állásnál ugyibár akármi is lehet, de persze a legrosszabb ami történhet, hogy éppen most rúgnak gólt! Ráadásul a kis Schieberem, mi meg itt bandukolunk az utcán és nem látjuk!

10 perc alatt hazaértünk, felrohantunk az emeletre, be a számítógéphez, ahol már ment egy lifestreameren a meccs. És mi állt a jobb felső sarokban? 1:0 a Club javára!!!! :))))))))

Ilyen nincs, ez nem lehet igaz!! Ki rúghatta a gólt?!? Klikk ide-oda.... jawohl. :) Naná, hogy Julian Schieber. :)

Jókat vigyorogtam, mivel ma mások is ugyan arról számoltak be, amit én magam is átéltem, Ugyanis hihetetlen módon, szakítva az évek óta tartó hagyományokkal, alig várjuk, hogy kezdődjenek a tévében a sportösszefoglalók, újra és újra meg szeretnénk nézni a gólokat, méghozzá örömittasan! :)

Bezzeg pár hónapja ez még nem így volt! Továbbkapcsoltunk, akarta a rosseb mégegyszer megnézni, hogy kaptunk ki. :) 

Végre nem azzal kell foglalkozni, hogy még hány pont választja el a Clubot az első ligából való lecsúszástól, hanem azzal, hogy még mennyi kell a legalább 5. helyhez, azaz az Europakupához! :) 

Most megyek, jönnek a tévében a Bundesliga összefoglalók! :)

fotó: www.fcn.de

Mire jó a PageMaker?

Ahogy már írtam, a profik már nem használják, csak én. :) (Az InDesign mindent vitt. De nálam még nem. :) )

Az alábbiakban három születésnapi meghívó. Mindhárom PageMakerral született. Az utolsó kettőhöz annyit, hogy a "keki"-lila volt az André ötlete, de meggyőztem, hogy a lila túl lányos, változtassunk a színeken. Ìgy lett belőle narancssárga, ami szintén lányos, de legalább az én kedvencem. :) 

Szerintem a képeken jól látszik, hogy mennyi mindent lehet vele buherni. A háttérszínektől kezdve .... nem írom tovább, mert hosszú a lista és unalmas lenne. :)

Dehogy bonyolult!

Az előzőekkel kapcsolatosan. Tényleg nem bonyolult ez az egész, csak első hallásra tűnhet kicsit annak.

Akkor válasszuk ketté a témát!

Egyszer legyen a Photoshop, ami egy szuper kis program. A segítségével a fotókat lehet gatyába rázni, feljavítani, módosítani, egymásra pakolni, feliratozni. A blogom headerjét is azzal csináltam, 3 képet fektettem egymásra, persze a méretüket és a fekvésüket is módosítva. Az alapképre rápakolt képeknek adtam egy kis árnyékot és fehér keretet.

Aztán a másikkal, a kiadványszerkesztőnek is becézett PageMakerral, vagy InDesignnel pedig magukat a doksikat hozzuk létre. Háttérszín, hasábtördelés, úgy képzeljétek el, mint egy újság, prospektus megszerkesztését.

De vissza a Photoshopra. A "Müttyögéseim" bejegyzésben feltettem már egy példát, ide akkor most újra beszúrom. Mert mire van szükségünk az ingatlanos szakmában? Ha csak a vállalkozásunk egyik ágát, a klasszikus közvetítést nézzük, akkor ugyebár ott vannak a lakások/házak/telkek, amiket szeretnénk eladni. Róluk készülnek felvételek és ezekhez tartoznak továbbá helyszínrajzok, valamint a házas ingatlanok esetén az alaprajzok. Na és ez nem mindegy, hogy hogyan mutatnak. Még a legszebb ingatlanról is lehet szar képet csinálni, nem is kell hozzá különösebb tehetség. :) Fotózásból sajnos nem rendelkezem ismeretekkel, a gépem se túl jó, ezért a képek készítésekor marad csak a megérzés, a szemem, az izlés és a végén a Photoshop. :) 

Ugyanezzel a programmal természetesen nemcsak fényképeket, hanem minden más dokumentumot is meg tudok gyurmázni. Csak annyi a lényeg, hogy a PS számára érthető legyen a formátuma, tehát pl. jpg, tiff, pdf, png.

Ha van egy régi, igen randa, összemaszatolt, összefirkált pecsétes alaprajzod, azt nem igazán nyerő. Sokan nem tudnak vele mit kezdeni, de én az életben nem adnék ki egy ilyen munkát a kezemből! A rajzot beszkenelem és a programmal a foltokat kiradírozom. Továbbá áthúzom újra a vonalakat és szinekkel kitöltöm a felületeket. Ìgy egyrészt barátságosabb lesz a külseje, másrészt gusztusosabb. 

Elmondanám, hogy erre már ipar is alapult! Léteznek oldalak, ahol némi money ellenében a feltöltött alaprajzokat lehet kozmetikázni. Bár nem tudom, hogy a felesleges firkákat hogyan tüntetik el róla, mert nem próbáltam egyet se, de nem is fogok, meg tudom oldani házilag. ;) 

A jó minőségű alaprajzokkal nincs gond, lehet színezni, de a régieknél, amiket már többször fénymásoltak, faxoltak, ott már nem mindig folytonosak a vonalak, azoknak még sok mindenre szükségük van. 

Az alábbi képen (már voltak) egy iroda alaprajza szerepel. Az irodát mi szerettük volna kivenni és a cél csak az volt, hogy elkülönüljenek a helyiségek, hogy tervezni tudjuk, mi és hova férne be.  

Az egyik képen az eredeti átfaxolt, leevett, lekávézott alaprajz, a másikon a letisztázott változata. Hogy melyik-melyik, nem árulom el. :)

Természetesen nemcsak erre használom a Photoshopot. A privát felvételeimhez is jól jön, hiszen egy belógó lófej, egy zavaró kuka, vagy pattanás eltüntetésére is kiváló!

A PS-el letörlöm az arcokon csillogó izzadságot, fehérítem a fogakat, és szüntetem meg a szemek pirosát. Alkalomadtán szelek is le falatokat a túl kövér karokból, sonkákból. :)

A PS-el szoktam jönni akkor is, amikor valaki valamilyen lehetetlenséget kér tőlem, mint például főzzek ezt, vagy süssek azt. :) Azt szoktam mondani, hogy ilyet ne kérjetek tőlem, nem fog menni, de Photoshoppal megcsinálom! Olyan filésteaket rittyentek, fóliás krumpkival a képernyőre, hogy ihajj!  :))

Kedvteléseim

Bezony, többek között a képbuzerálás. Bár messze nem úgy mint a profik akik portréfotózással foglalkoznak, majd a kész felvételeket felturbozzák, retusálják. Én csak kicsiben űzöm az ipart. Arra használom a Photoshopot, amire szükségünk van. 

Elsősorban a munkáinkhoz, másodsorban ehhez a bloghoz. 

Bár az arányok az utóbbi időben durván eltolódtak a blog javára. Ez azért kár, mert azt jelenti, hogy kevés tennivalóm akadt....... És ezzel a mondattal azt hiszem válaszoltam is a kedves régi ismerősnek, aki 2 év után újra jelentkezett nálam emailban. :) L. ugyanis kedvesen érdeklődött a vállalkozásunk eredményességével kapcsolatosan  és ezt írta: " Aztán gondoltam, biztosan annyira elfoglalt vagy, hogy nem jut idöd semmi másra. Csakhogy akinek blogolni van ideje az mégsem lehet olyan elfoglalt "  Ezt leszámítva, különben nagyon örültem a levelének és örülök, hogy újra hallatott magáról! :)))) Ès puszi is neki!

A mai világban simán Word-del nem lehet szép munkákat szerkeszteni. Bár ennek a kisfiam ellentmond, véleménye szerint ő mindent meg tud oldani a szövegszerkesztővel, de ilyenen csak nem fogunk vitatkozni? Ráhagyom. 

Egy szinvonalasabb expozé, főleg egy flyer, vagy prospektus a Worddel nekem nem menne.  Bár a nem túl modern PageMakert használom, ami a mostani ötcsillagos InDesign (mindkettő Adobe termék) elődje, de remekül lehet vele dolgozni! Viszont hozzá a beszúrt képeket előtte Photohoppal át kell gyúrni.  

Az InDesign sokkal profibb szoftwer, ötvözi magában a kiadványszerkesztőt és a Photoshopot. A kívánt effektekhez (árnyék, képszegély, belső fény, külső fény, stb.) nincs szükség a képek előzetes variálásához.  Ha szeretnék például egy képnek árnyékkal mélységet adni, ezt a Page Makerral nem tudom megcsinálni, de az InDesignnel igen. 

Egy sreenshot az InDesign-ról  

http://i1-win.softpedia-static.com

Ez pedig a a PageMaker-om. 

Lényegesen egyszerűbb mint az utódja.

http://screenshots.en.softonic.com

Ìgy néz ki az én kis régi 6.0-ás Photoshopom is 

www.activewin.com

 

 

Az összes fogást, ismeretet könyvekből, illetve az internetről tanultam, lestem el.  Èvek óta folyik az autodidakta képzésem, de egy PS-t soha nem lehet teljesen megtanulni. Èn legalábbis folyamatosan új dolgokat tanulok hozzá. Majdnem mindig a "jééé" effektussal. Jééé, ezt se tudtam! Jééé, hogy ez a bigyó ezt is tudja? :))

Végigmentem a tanulás ösvényén, az elején a bonyolultnak tűnő fogalmakat kapásból kihagytam. Ilyenek voltak többek között a rétegek és a maszkok. Első hallásra tényleg furák, a rétegeket nem is tudtam elképzelni, ehhez hónapokra volt szükségem. Mindent egy rétegen csináltam, tényleg tiszta amatőr módon, de az alapok megértéséhez egy réteg is elég volt. Változtattam színt, csökkentettem a csúcsfényeket (bár ezt még ma se tudom, hogy mi :) ), vettem le a színélességből, sötétítettem, vettem le a kontrasztból, helyeztem át objektumokat ide-oda, retusáltam a sziklák repedéseit, borítottam be a völgyben álló házakat fákkal, rettenetesen élveztem a gyakorlást. Èlvezem most is.

Ha  valakit érdekelne a téma, vagy szüksége lenne egy kép megváltoztatására, feljavítására, akkor írjon nyugodtan. (Rendkivül rossz minőségű, életlen képpel én se tudok mit csinálni, ezt már jól előre mondom.)

Bár az ígéreteimmel azt hiszem egy kicsit óvatosabban kéne bánnom,  mivel beugrott, hogy egyszer nagyvonalúan ajánlottam "Sofynak", hogy segítek neki eladni a lakásukat, aztán nem lett belőle semmi. Egy darabig még tudtam róla, addig folyamatosan elnézést is kértem a késésért, majd csöndben maradtam. Sajnos elfelejtettem.  :)

Elnézést Sofy! :) Akkor ezt a témát majd átvesszük újra privátban. 

Az alábbi képen jól látható, hogy a gyűjteményem büszkeségei nem fiatal versenyzők, ahogy az is, hogy keverednek a nyelvek, de ez mind az enyém! (Egy könyv hiányzik, az irodában felejtettem a polcon.) A német nyelvű PS Biblia nagyon klassz kis vásárlás volt, az Ebay-en sikerült megcsippentenem, 1 euró 50 centért!! A licitnél az én ajánlatom volt a legmagasabb. :))

 A Photoshop Biblia se csak egy "víkonyka" füzetecske. :)

A Photoshop jelenleg már a CS5-ös verzióval nyargal, de én még mindig csak a 6.0-al élek nagy egyetértésben. (ez után jött a 7.0-ás, aztán a CS- széria) A gond csak az a közel 1.200,-EUR, amibe kerül. Kerülne... ;)

A kis Lieblingem: Julian Schieber

Majd elfogom azt is mesélni, hogyan történhet meg az, hogy valaki, akit egyáltalán nem érdekel a foci, sőt idegesítőnek, és végtelen primitív dolognak tartja, egyszercsak kivetkőzzön magából és 180°-os fordulattal focifüggővé váljon, jó? Első kézből valók az információim, magamtól, magamnak. :)

A hogyan lettem focifan történetem ismerete nélkül (mondom, majd jön), csapjunk bele a közepébe. 

In medias res : imádom a focit!

Többször írtam a Nürnberg-i fociklubbról, az 1FCN-ről. Hát igen, velük kezdődött az egész és nagyon úgy tűnik, hogy számomra velük is zárul a labdarúgás. Hozzájuk nőttem.

Valami lehet ebben a mondásban hogy: "einmal Clubberer immer Clubberer", szóval aki egyszer Clubbererré vált, az örökké az is marad. Mi az a Clubberer? Hát Clubbfan. És nem valamelyik Clubbé, hanem a nürnbergi futballklubbé. 

kép : www.stuttgarter-zeitung.de

 

Az idei évadban játszik a Clubbnál  egy páratlan kis tehetség, egy ránézésre is végtelenül normális, komoly fiú, Julian Schieber, aki ráadásul nekem még tetszik is! :)

El nem tudtam volna képzelni, hogy ennyire megkedveljek valakit - főleg nem egy focistát! :) -, azt hittem ezek az évek már elmúltak. :) 

Na ja, ha jobban belegondolok, itt van ez a James Hunter is ..... szóval nincs gond. Maradtam amilyen voltam, határtalanul tudok lelkesedni mindenért ami nekem tetszik, örömet okoz.  

Kétségkívűl a zene vezeti nálam a listát de mostanra felzárkózott Hunter bácsi mögé a kis Lieblingem, Julian Schieber. 

Julian igazándiból a Stuttgart-i futballcsapat, a VfB játékosa, akit erre a szezonra a Nürnbergnek kikölcsönöztek. A kölcsönjátékosokkal való lyuktömögetés nemcsak az 1FCN sajátja, mások is rákényszerülnek. Az oka prózai, mindig csak az a piszok pénz. Vannak csapatok a német Bundesligában, amelyekben olyan sztárok játszanak, akik a pénztől szinte már futni se bírnak :), de mégsem viszik előbbre a csapatukat. Ha egy csapat nem tud csapatként működni, ott a világklasszisok se tudnak segíteni.

A sztárjátékosokat felvonultató,  (bár elsősorban a lényeg, hogy őket megfizetni tudó :) nagy klubbok mellett működnek alacsony büdzsével rendelkező "szegényebbek" is, mint például az 1FCN. Egészen egyszerűen nincs rá lehetőségük, hogy milliókért csodacsatárokat vásároljanak. A játékosokat a saját utánpótlásból szerzik (bár a tehetség ilyenkor sajnos nem párosul bundesligás tapasztalattal), illetve kölcsönöznek. A Clubbnál jelenleg több kölcsönjátékos is játszik. Azt hiszem 3, vagy 4.  Egy biztos, Julian mellett a másik állandó tag, úgy értem szinte az összes meccsen játszó fiatal reménység: Mehmet Ekici, akit a Bayern München kölcsönzött ki. Ezeknek a tehetséges fiataloknak is megéri inkább máshol játszaniuk, mint az anyaklubnál a padon üldögélni. Nem tudom, hogy mikor játszhatna a tehetséges Ekici  (kicsi Ekicsi :) egy Roberyvel (azaz Robben-nel és Ribery-vel :))) teletűzdelt Bayernban. 

Schieber Julian különben a Stuttgart saját utánpótlásából való, aki feljutott a szamárlétrán és elérte a nagycsapatot. De erre a srácra ippen nem volt szükség a egyesületénél, a komoly pénzekért beszerzett sztárok között igazán nem jöhetett szóba. :) (pl:  Pavel Pogrebnyák, és megemlíteném a magyar Hajnal Tamást akit a Dortmuntól csábítottak a Nokedli zabálókhoz. Mi ez a baromság? A svábokat a tipikus ételük, a Spätzle, azaz nokedli után Spläzlefressereknek nevezik a német szlengben. )

Nem vették észre a kimagasló tehetségét, vagy egyszerűen tényleg csak a sokadik lehetett volna a nagy nevek mellett, így kölcsönbe adták az 1FCN-nek. A srác a Nürnbergnél eltöltött időszak alatt aztán fantasztikus teljesítményt nyújtott. A kezdőcsapat stabil játékosai közé tartozik, méltán élvezi a sportvezetés bizalmát. 

A Stuttgart pedig egyre rosszabbul áll. Az elmúlt 6 hónap alatt a harmadik edzővel próbálják menteni ami még esetleg menthető. A csapatot a kiesés fenyegeti az első ligából.

Aztán elérkezett a múlt hét. Szombaton meccset játszott egymás ellen az 1FCN és a VfB Stuttgart. Julian Schieber a Nürnberg mezében és képviseletében a "saját" egyesülete ellen.

Már az elején megmodta, hogy ha gólt rúgna, nem fog neki ovációval örülni.

Julian Schieber, és az egész 1FCN remekelt. Valami eszméletlen szép futballt játszottak ezek a fiúk, akik lehet, hogy nem a legkimagaslóbb sportcsillagok, de a szívükkel és a lelkesedésükkel nagyobbakká válnak bármelyik szupersztárnál. Ezért is jó Clubberernek lenni, ennél a csapatnál még ég a láng. 

Julian Schieberrel természetesen megtörtént az, amitől egy hangyányit tartott. Természesesen gólt rúgott. Pontosabban fejesgólt.  

A labdát a többi nézővel együtt egyértelműen bent láttuk a hálóban, fel is ugrottunk hiánytalanul, kezeket fel, és hurrráztunk és boldogan kiabáltuk, hogy góóóóól, de látva Julian Schieber kámpicsorodott arcát, bizonytalanokká váltunk, kezeket le és értetlenkedve pillogtunk, hogy mivan? Mégsem? Pedig úgy nézett ki. Aztán pár másodperc alatt tiszta lett a kép. Ehhez viszont látni kellett, a többi játékos örömtől sugárzó és éljenző arcát. Valóban góóól volt, csak Julian ennek nem örült. Tekintettel volt a Stuttgartiakra. Viselkedett. Hát nem aranyos?

Annyira, de annyira édes volt, ahogy a gólja után csak feküdt mind egy jólakott napközis és nézett körbe-karikába, a szemében mérhetetlen szomorúsággal.

A videón 1:04-nél indul az akció. Tényleg érdemes megnézni ezt a szomorúságot, minden benne van. :)  

Szinte lehet olvasni a gondolataiban:

Pff, ezt jól megcsináltam...
Ùr isten, lehet, hogy pont én és pont ezzel a góllal rúgtam be a csapatot és vele saját magamat a második ligába?!
A fene vigyel el, de tudnék örülni ennek a gólnak, de nem tehetem, hiszen a Stuttgart is a csapatom!

 

Thimothy Chandlert is gólhoz segítette egy fantasztikus gólpasszal. Mind a két esetben a Stuttgart egyik sztárja, Serdar Tasci volt az ellenfele.A "Zweikampf"-ot azaz két játékos, a labda megszerzéséért folytatott közelharcát a sportriporter az egyik akciónál valami hasonlóval jellemezte.  Csata Schieber és Tasci között .... de végül is milyen harc?? Nincs itt semmi! :)))))  Mert mi is történt? Schieber éppen rohant a labdával, amit az előbb említett Tasci  megpróbált elvenni. Schiebernek ez a "sztár" egyáltalán nem jelent akadályt, simán elment mellette, megkerülte, még arra is volt ideje, hogy feltérképezze a játékostársai helyzetét, körülnézett, és pontosan az érkező Chandler elé rúgta a labdát, aki aztán góóóóól!!! :))) 1:3!!!

A videón kb. 2:05-nél indul az akció, érdemes megnézni. Szuper!

Bruno Labbadia-nak, a Stuttgart edzőjének szemében észrevehetőek voltak a könnycseppek. Van egy csapata amelyik bűn rosszul játszik és egy fantasztikus fiatal tehetsége, aki meg iszonyúan jól. Csak momentán ellenük.:)  

Megy ugyebár a tervezgetés, a Nürnberg szeretné megtartani Juliant (hát még én! :), de a Stuttgart már jelezte, hogy nyáron vissza kell neki térnie. De mi van akkor, ha Julian szerződése a VfB-vel csak az első ligára szól?! Nem tudni. Àllítólag a második ligára is érvényes, így csak reménykedhetünk, hogy a Stuttgart tekintettel lesz a srác fantasztikus tudására és egyben arra, hogy azt a Bundesliga első osztályában kamatoztathassa.

Szeretem ezt a kis Julian Schiebert. :)

Es még sokáig itt szeretném szeretni Nürnbergben!

Kétnyelvűség II.

Most jön a dolog nemszeretem része. Az, amiről nem szívesen beszélünk, amit nem igazán szeretnénk kiteregetni, főleg nem tudomásul venni, de mégis lényeges pont. Ez a gyerekünk és az ő képességei. 

Bármennyire is imádjuk és tartjuk a világ legokosabb és legintelligensebb gyerekének, nagy valószínűséggel ő sem tökéletes. A gyerekek sem egyformák, különböző képességekkel áldja meg őket az ég, illetve válnak áldozatai, vagy éppen szerencsés élvezői az örökítő géneknek. 

A sok közül most, csak nyelvvel kapcsolatos részt taglalnám. A gyerekek könnyen és teljesen másként tanulnak mint a felnőttek, de az adottságaiknál fogva közöttük is vannak jókora különbségek.

Miért, mi felnőttek egyforma sikerrel tanulunk és sajátítunk el idegen nyelveket? Szerintem nem. Különböznek a képességeink, jobb, vagy rosszabb a hallásunk. 

A nyelvekhez a szavak és a nyelvtan ismeretén kivül még más is kell. A nyelvet érezni kell, annak dallamát, hangsúlyát, ritmusát! Ezt kell tudni kihallani, megérteni, majd  gyakorolni. Hiába egy nyelvtanilag tökéletes mondat, ha rossz helyen van a hangsúly! Èrthetőnek érthető persze, de akkor sem igazi angolos, vagy németes. És itt van a kutya elásva! Az akcentus nélküli beszéd, bizony ez a legnagyobb kihívása minden idegennyelvet tanulónak, de szinte biztos, hogy el lehet felejteni. Nem fog sikerülni maradéktalanul, ha a nyelvet már felnőttként tanuljuk. A hangképző szerveink beálltak a magyar nyelvre, a szavak elejének hangsúlyozása a vérünkben van, tényeg nehéz. Ha más nem szól, szinte észre se vesszük, hogy a másik nyelven rosszul hangsúlyozunk.

Bécsiektől hallott vicc a magyar akcentusról:

- Was is Löffel, Gabel, Messer auf Ungarisch?? / Mi a kanál, villa, kés magyarul?

- Eeeeeeeeeßbeeeeesteeeck / eeeevőőőőeszköz  :)

Benne a tipikusan magyaros hosszan kiejtett e hangok. Az "igazi" Eßbesteck németül másként hangzik.  Röviden kell kiejteni a szótagokat, pattogosan: eszbestek. A magyarok húuuznak rajta, az "e" megnyúlik. 

Hallottam 30 -40 éve Németországban élő emberkéket is, valami bűnrossz eeeßbesteckes akcentussal beszélni, nem ritkaság. (Bár hozzáteszem, hogy nekik általában a nyelvtan se az erősségük, a nyelvet csak "felszedték" az utcán a mindennapok alatt, de soha nem foglalkoztak vele. )  Aztán beszéltem már telefonon egy olyan magyar származású lánnyal, akinél észre se vettem, hogy nem német. Ez nagy szó, mert én általában legkésőbb a második szónál kiszúrom az akcentust.

Ìgy vannak vele a gyerekeink is. Bár általában azt mondják, hogy a kölköcskék szivacsként szívják fel az új nyelvet, nekik ez nem okoz gondot, a szülőket pillanatok alatt le fogják körözni, de itt is vannak kivételek. 

Például ismerek egy kisfiút, a fiam régebbi osztályából. A srác például nem és nem képes akcentus nélkül beszélni. Még ha csak egy icipici akcentus is, de ott van. A mondatszerkesztése, az általa használt kifejezések se vallanak komoly irodalmi német ismeretekre, biztos vagyok abban, hogy nem olvas. A kisgyerek már itt született Dojcslandban, óvodába is járt (soknál sajnos ez is hiányzik!), de mégis meghatározóbb volt a számára az otthon beszélt nyelv, a szülei nyelve. Mivel az anyuka szinte egyáltalán nem, az apuka pedig hellyel-közzel beszél németül (ez se ritkaság), a család nyelve a török maradt. És ez lett a fiú handicapje. Annak ellenére, hogy értelmes, szorgalmas, a nyelv miatt a gimnázium ugrott neki. A gimihez már teljes mélységében és hosszúságában át kell tudni járni a nyelvet, nem lehetnek hiányzó szavak, kifejezések. Nehéz.  Neki már feltétlenül.

Külföldre költözők figyelem! Nagy valószínűséggel a gyerekek könnyen fognak boldogulni az idegen nyelvvel, ez az általános gyakorlat, de tegyük hozzá ilyen is van, amiről az imént írtam.  

Mivel ez a blog mégiscsak a saját, személyes naplóm, ezennel visszakanyarodok hozzám, a saját valóságomhoz, ahol egyből belebotlok a kisfiamba. :)

3 éves koráig egy hangot nem beszélt németül. Csak magyarul tudott. Az élete legelső óvodás napján még egy cetlit adtam le a bécsi óvoda vezetőjének, rajta három kifejezés magyarul és németül. 

"Éhes vagyok, szomjas vagyok, fázom."

Ùgy gondoltam más nem fenyegeti, több kifejezésre nem lesz szükség. Az óvónő nevetett és a papírt eltette. Erre a pár szóra aztán nem is lett soha szükség. Èrtették egymást. :)

A német nyelv a kisfiam életében elsöprő sikert aratott, de sajnos a magyar tudása kárára. Viszont be kell látnom, hogy egyelőre a német a legfontosabb, ezen a nyelven kell vennie az akadályokat. 

Nem minden büszkeség nélkül szeretném megmutatni a múlt héten írt német tesztjét. A 27 gyerek közül csak kettőnek sikerült egyesre (itteni legjobb jegy) megírnia a dolgozatát, de csak egyetlen egy gyereké lett teljesen hibátlan. Ez a gyerek a kisfiam. Maximális pontszámot ért el, hát kérem még az ég is nevetett, annyira boldog volt!

Ez a félig magyar kisgyerek ilyen szinten beszél németül!

.... viszont nagyon rosszul magyarul. :( 

Hogy is van a mondás? Egyik szemem sír, a másik meg üveg nevet ....

Kétnyelvűség

Folytatnám a megkezdett témát,  bár nekem úgy tűnik egyrészt a téma csontig le van rágva, másrészt nem sok embert érdekel. ;) 

Azt már tudom, hogy a kétnyelvűség, többnyelvűség szempontjából kétféle ember létezik: az egyik teljesen evidensnek tartja a többnyelvű családok csemetéinek több nyelven történő nevelését és a másik ..... hát ő is. :)  

A egyetlen különbség a kivitelezés sikerében jelentkezik. Az egyiknek korona kerül a végén a fejére és attól kezdve az egészet a világ legtermészetesebb dolgaként (mert végül is az lenne) interpretálja, míg a másik becsődöl a kölökkel és elkezdi keresni a miértekre a választ. 
A legrosszabb ami történhet az, ha a válaszkereső belefut egy olyan koronás személybe, aki tényleg el se tudja képzelni,  milyen az, ha egy gyerek nem hajlandó az együttműködésre. Ez a fajta Koronás alapból bizalmatlan. Neki sikerült, tehát biztosan a másik csinál valamit rosszul. Biztosan beszélsz eleget a gyerekkel magyarul? Olvasol neki magyar mesét? Jártok magyarnyelvű társaságba? Utazzatok gyakrabban haza! Küldd el a gyereket Magyarországra!

A legfájóbb, legidegesítőbb kijelentések azok, amelyekben leszögezik, hogy az elért eredmények, az azokig vezető út persze Koronáséknak se volt egyszerű, de áldozatot kell hozni a gyerek érdekében, anélkül nem megy. 

Pufff, pofánvágás. Csattan az arcomon az "áldozatvállalás". Mert ez azt jelenti, hogy felelőtlen szülő vagyok, aki még azt a kis áldozatot se tudta meghozni a gyereke érdekében, hogy elcipelje egy olyan magyar klubba amit az a háta közepére se kívánt. Bizony, voltam olyan dög.  Tök idegen felnőttek és gyerekek közé nem kívánkozott, én pedig "rossz" és lelkiismeretlen anyaként toleráltam az óhaját, az azértisnek nem láttam értelmét. 

Arról nem is beszélve, hogy az ide-oda járáshoz ráadásul szükség van egy kis hozzávaló időre, meg rájjavaló pénzre. ;) 

Igazándiból nem szidom én a Koronásékat, csak irígykedek! :) Bár tényleg vannak közöttük nehéz esetek. 

A sikertelen magyartanításommal nem vagyok egyedül, de ahogy már írtam soha, egy percre nem adom fel. A programot folytatom szeretettel és maximális józansággal, remélve, hogy előbb-utóbb célbaérek. Az én óhajom csak annyi lenne, hogy fogadja el a nagyvilág a tényt: van amikor a gyerek akarata erősebb, mint a szülők vágya. 

Összekotortam néhány szösszenetet, amit a témával kapcsolatosan hordtam össze másokkal együtt egy internetes fórumon: 

2008.áprilisa, a gyerekem 8 éves: 
Mióta itt volt az anyu, a kisfiam egyre többször megszólal magyarul. Subidubiduuuuu!  Természetesen odáig vagyok tőle meg vissza, már említettem neki, hogy kap tőlem egy magyar bizonyítványt, amibe már egy 5-öst (magyar osztályozás szerint ) simán beleírhatnék.  Kisnyusz is büszke a teljesítményére, iselyeg-mosolyog. Velem madarat lehetne fogatni, végre itt tartunk, 8 évesen végre megszólal magyarul!  De a csúcsról muszáj beszámolnom: bementem hozzá, ült a fürdőkádban. Rámemelte a szemét és kedvesen, szeretetteljesen ennyit mondott: 
"Szia gyönyörűm! "  Majd fejest ugrottam mellé a kádba

2008.április 09 Különben el se tudom hinni..márpedig a füleim eddig még nem csaptak be....de már egyre több egyszerü mondattal megpróbálkozik. Ma hallottam töle az "én mondtam" röffid mondatot is, ami példa nélküli, hiszen eddig még nem fordult elö a múlt idö alkalmazása az ifiúrnál.  Ma reggelinél odaadta nekem a vajat és azt mondta "parancsolj". Olvadok, érzem hogy olvadok ott szívtájékon. :)

▼

2008. április 13-án reagálás az előzőre egy új fórumtárstól Azt kerdeztem mar, hogy miert nem szimplan csak magyarul beszelsz a fiadhoz?  Lattam mar ilyet, az ismerosom kislanya most elsos, szepen beszel magyarul (kis akcentussal), nemetul meg anyanyelvi szinten. 
▼
Válaszom ugye most csak viccccüsz?  

▼

Fórumtárs Halal komolyan kerdeztem. Mi az akadalya? Gondolom Te beszelsz rendesen magyarul. :) Ha nem hasznalja a nyelvet, tokeletesen el fogja felejteni.  Az egyik kollegam kabe 8 eves koraig csak magyarul beszelt, kijottek, ma mar semmit sem tud, max annyit hogy rendesen ki tudja mondani hogy Mosonmagyaróvár. :)

▼

Az egyik kedves ismerősöm megpróbálja elmagyarázni: A. éknál az a helyzet, hogy A. löki a magyart, a gyerköc apja a németet, a gyerek meg közli, hogy az "Apa az Isten". Amit az tesz, mond, és ahogyan, az a példakép.  Ezért örül A. oly annyira, hogy megszólalt a kis nyuszkó végre magyarul is .

▼

Válaszom, egy kicsivel késöbbről, mivel a sokkot fel kellett dolgoznom :) Komolyan mondom úgy megrázott ez a beírásod, egyszerüen nem tudtam rá válaszolni. Napok óta rázom a fejem, hogy ez nem lehet igaz.  :)
Bizonyára nem olvastál tölem ezzel kapcsolatosan semmit se. Rengetegszer kiveséztem a témát itt a fórumon, írtam többek között a fiam makacsságáról a magyar nyelvet elutasító magatartásáról és a cseles csakazértis fogásaimról úgymint Pöttyös Panni, Frakk, Vuk,.............. és sokszor arról is, hogy soha egy pillanatra se adtam fel a nyelvtanítást!
A feltételezésed sokkolt a beírásodban, hogy miért nem beszélek magyarul a fiamhoz! :))
Ez pedig az általam már említett állati idegesítö szomszédnéni szindróma, akik látatlanba kijelentik: "te vagy a hibás, azért nem beszél a fiad magyarul mert nem beszélsz vele eleget magyarul"..huuuu ettöl pedig a falra mászok!
Akkó mégegyszer: a fiammal csak magyarul beszélek, de mivel apusom (a gyerekem apja) egy hangot nem beszél magyarul, így a hármasunk közös nyelve a német.
Példák erre is, arra is vannak. Egy Californiában élö barátnöm 2 gyereke közül az egyik jól beszél magyarul, igaz amerikai akcentussal és sokszor kicsit fordít angolról magyarra (pl. menj el légyszíves onnan, mert nem tudom látni tévét :) )) ezzel szemben a másik gyereke nem és nem, nem volt hajlandó soha magyarul megszólalni, nem is tud. De azt legalább akcentus nélkül! :) A magyarországi turnék alkalmával az egyik gyerek fordított a másiknak. 

Egyelőre ennyihez volt csak ingerenciám. A témával kapcsolatosan találtam még pár megjegyzésemet a neten, de tartalmukban szinte megegyeznek azokkal a mondatokkal amiket a kétnyelvűség, száznyelvűség témájában már leírtam. A véleményem szinte mindig ugyanaz, a különbség csak annyi, hogy mindig másokkal vitakoztam, ugyanazzal soha. :)) 

Anyanyelve? Magyar! Beszéli is? Nem .. :(

Már régebben ígértem, hogy írok a kétnyelvűség, többnyelvűség témájáról,  de nehéz volt nekiugranom. Nem tudtam hol kezdjem. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt évek alatt a témát fórumokon az ügyben érintettekkel, kiváncsiakkal oda-vissza átbeszéltem. Vitatkoztunk is, egyet is értettünk, de a probléma továbbra is fennáll. A gyerekem inkább érti, mint beszéli az anyanyelvét .... nagyon rossz magyarból. 

Ugye mindenki tudja, hogy a gyerekek másként tanulják a nyelveket mint mi felnőttek. A gyerekek utánoznak, remek megfigyelők és rettentően kiváncsiak. A beszéd kialakulásával képesek egyszerre több nyelvet is a magukévá tenni, akár teljes mélységükben. Kialakul és tökéletesedik az a képességük, amellyel a másik nyelv nyelvtanát, annak összefüggéseit, logikáját, dinamikáját, dallamát és ritmusát hibátlanul elsajátítják. A hangképző szerveik is simulékonyan együttműködnek a feladattal. Azokon a nyelveken fognak tudni (jobban-rosszabbul) beszélni, amelyeket a családja, a közvetlen környezete használ. Sőt, személyekhez is képesek kötni. Az olasz anyukával csak olaszul, a francia apukával csak franciául, a bolgár nagynénivel csak bolgárul társalognak.

Ugye? Èn is így tudtam.   

De mi van akkor, ha ezt a szabályt a gyerekünk nem ismeri? Vagy tesz rá magasról?  :) 

Erről jut eszembe! A kisfiam bébikorában rém rossz alvó volt. Nem akart elaludni az istennek se. Több, a témába vágó könyvet szereztünk be, a remélt megoldás után kutatva, a legutolsó a "Jedes Kind kann schlafen lernen" (mindegyik gyerek képes arra, hogy megtanuljon aludni) cimmel. Apus szomorúan emelte fel a vaskos könyvet és megjegyezte: lehet, benne van a megoldás, na de mikor fogja tudna ezt az André elolvasni? :)))

Ìgy vagyok valahogy a többnyelvűséggel is. Elvileg működik. Sőt, persze hogy működik, hiszen vannak rá példák! Foglalkoznak a témával az egyetemen, körbeszakértették pszichológusok, szakemberek és léteznek a témára nézve hasznos tanácsok, megfontolandó útmutatások.  Ez mind igaz, nem is szabad őket lebecsülni. 

Àltalában ezek, illetve hasonlóak a jó tanácsok:

• az (jelen esetben) anyának következetesen csak magyarul szabad a gyerekéhez szólnia! Ha a gyerek más nyelven próbál válaszolni, akkor azt konzekvensen nem szabad érteni, mert csak így rögződik a gyerekben az, hogy az anyuval csak magyarul tudok kommunikálni ..
• olvasni kell magyar meséket, énekelni magyar dalokat, 
• lehetőség szerint eljárni magyarnyelvű klubbokba ...
• amikor csak lehet Magyarországra utazni, a nyelvi környezet nagyon fontos
• a gyereket magyar táborba kéne küldeni, de legjobb egy magyarországi magyar iskola lenne, amit a németorsági iskolai szünetek alatt látogathatna 

Ezek mind ésszerű, normális, jóindulatú javaslatok, nincs is velük gond.  Bár gondolom velük újat nem mondok senkinek se, nekem se voltak azok. Az igazi gondom az, hogy a nagy elvárások és pedagóiai pálcatörések közepette csak egyvalamit felejtenek el a példálózók és márpedigezők, és ez a GYEREK maga! Mi van akkor, ha a gyerekem nem akar magyarul beszélni?

Azt mondják, hogy ha gyerekem nem tud jól magyarul, az az én hibám. Mert rossz anya vagyok. Mivel egy jó anya mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyereke az anyanyelvét megőrizze, ápolja.

Egy győri szomszédnéni is megmondta, hogy olyan nincs! A gyerek annyi nyelven beszél, ahány nyelven a szülei! Az Andi gyerekének két nyelven kellene beszélnie és punktum! :) A szomszédnéni nem beszél más nyelven, soha nem élt külföldön és lövése sincs arról, hogy mit jelent egy "idegennyelvi környezet", milyen erősek a hatásai, azt meg főleg nem understandolja, hogy mit jelent a fő nyelv és mekkora jelentőséggel bír egy olyan vegyesfelvágott családban, ahol csak az egyik fél beszéli mindkét nyelvet. Próbálkoztam a néninél, de viccesen rámlegyintett, hogy nem kell a rizsa (nem rizs! :)) ) a nővéréék egyik ismerősének a kisfia három nyelven beszél, szóval én azt mondok amit akarok, nincs igazam. :)))

Azt a gyereket, amelyik befogja a fülét és nem akar se magyarnyelvű mesét, se éneket hallani, azzal mit kell csinálni? Meg kell verni? Le kell fogni a kurva kölket és most azértis meghallgatod a hóferkét, vagy mit? 

A gyerekem makacsul ellenált minden próbálkozásomnak. Nem akart magyarul válaszolni, főleg nem gyakorolni. Mesék vannak jelenleg is, alig várja, hogy folytassam a Tündér Lalát. Nekem kell felolvasnom, mert nem tudná magyarul elolvasni, nem is akarja. A történetet néha meg kell szakítanunk kis értelmezésekkel. A legelső gondunk a jogar szónál jelentkezett. Bevallom, németül én se tudtam mit jelent. :) Kíváncsi a történetre, egyelőre tetszik is neki. De mindenre nem kíváncsi, úgy értem magyar mesékre. Kivételek voltak: Pöttyös Panni, Frakk, Vukk. Emlékszem 3 évesen (amikor még csak magyarul tudott) énekelte a szállj el kismadarat is lelkesen.  

Azóta csak leépülünk magyarilag. Bár megkozkáztatom, a gyerekem érdeke valójában az, hogy annak az országnak a nyelvét beszélje kifogástalanul, amelyikben él, amelyikben iskolába jár. Mellette a magyar csak hab lenne a tortán.  A német nyelvet magas szinten beszéli, ez lett az igazi anyanyelve....apanyelve.

Haza nagyon ritkán jártunk ....(sajnos nem kell ahhoz az Òperenciás tengeren is túlra kerülnöd, hogy problémáid legyenek), és tény, ezzel egy nagyon fontos dolog esett ki a kisfiam életéből. Pótolhatatlan veszteség az igazi magyar nyelvi környezet hiánya, mégha csak pár hét akkor is felér egy intenzív nyelvtanfolyammal tudom, de nem ment. Tényleg nem mindenkinek van rá lehetősége, és itt nem kizárólag az anyagiakról van szó.

Persze egy percig se adom fel, folytatom továbbra is úgy ahogy eddig. Magyarul beszélek hozzá és szívből örülök minden egyes nyúlfarknyi magyar szónak amit a válaszába belesző. Még akkor is ha ragozatlan! Mert a miénk. :) Akcentusa is van, hiszen a magyar szavakat a német hanglejtésnek megfelelően ejti ki, de oda se neki, ez is a miénk. :) 

Szeretném megnyugtatni a többi, hozzám hasonlóan bűnrossz anyát, nem vagytok egyedül!! Fel a fejjel! Itt vagyok én is minden igyekezetem ellenére. Van ilyen. Nyugodtan fordítsatok hátat az ellenkezőjét bizonygatóknak, felesleges a vita és meddő. Sehova se visz. Nekünk "rossz anyáknak" csak a saját lelkiismeretünkkel kell szembenéznünk, ő fogja megkérdezi: Biztosan megteszel mindent a gyerekedért? Az ő érdekében? Ha a válaszod igen, akkor fel a mellel, ki a fejjel (vagy fordítva :)

Szeretettel, türelemmel folytatni kell a meccset, soha nem feladni. De tudnunk kell, hogy nem vagyunk hibásak, és főleg nem rossz anyák! A gyerek se hibás, az akarát tiszteletben kell tartani! Nem illünk a sablonba ennyi az egész. Persze a veszteség mértékét semmiképpen nem szeretném lebecsülni, mert az valóban súlyos. Nekem különösen fáj, hiszen nagyon szeretem az anyanyelvemet, ami szerintem gyönyörű. Teljesen nonszensz, ilyet el se tudtam volna képzelni, hogy az én gyerekem ne tudjon magyarul, de most ez van. És ezen dolgozom. De nem mint rossz anya, hanem lelkiismeretes és megértő anyucica. Ahogy a kisfiam engem hív: Anyucica. :)

A témához szeretném megmutatni Tihinek, egy nagyon kedves finnországi ismerősömnek a véleményét, aki ennek a közléséhez hozzájárult:

Kedves Andi,

olvastam blogodat "anyanyelv, anyu nyelve..." Amikor gyerekünk született a közös nyelv feleségemmel még a német volt, gondoltam megtanul a gyerek németül is. De nem így lett, ö csak anyanyelvét tanulta és nem volt hajlandó a németet hallani, csak finnül volt hajlandó válaszolni.

Késöbb próbáltam magyarul tanítani, próbáltam olvasni neki magyar meséket, beszélni vele, csevegni magyarul, de befogta újjaival füleit és nem volt hajlandó hallgatni.

Beláttam, hogy gyerekem erösebb mint én és az ö akarata döntö lett. Késöbb már 3-4 éves korában is tanított nekem finnül, rögtön kijavított, ha valamit hibásan mondtam finnül.

Késöbb az iskolában jól tanult nyelveket és nyelvészként végzett az egyetemen angol, francia szakon. Melléktantárgyként németül és magyarul tanult. Ez mind azért, mert ö így akarta.

Kedves Andi, úgy vélem fiad tudja, hogy mit akar.

üdv. Tihi

 A témát folytatom!

Régi történet

Az egyik győri, gyalogosoknak épített híd volt a Repülőhíd. Vagy ahogy hívtuk, Röphíd. Bár nekem a Fahíd is dereng. Egy biztos! Gyalogátjárónak nem neveztük. 

Régi Győr fényképei - Kozma Endre gyűjtése

Vele kapcsolatosan mindig eszembe jut egy tündéri hölgy, egy régi kedves ismerős, Mimi néni.

Naponta kétszer tette meg gyalog az utat az Adyvárosi otthonától a munkahelyéig, majd délután vissza. Kivétel nélkül a Röphídon át. 

Mimi néni idősebb is volt, meg testesebb is az átlagnál, de nagyon szerettem. A férjével időtlen-idők óta együtt voltak, de még mindig imádták egymást. Egy kedves, idős házaspár.  Mimi néni állandó harcban állt a kilóival, de saját bevallása szerint örök vesztesként, mert imádott enni. A férjét a részletektől megkímélte. Egyedül csak neki nem volt szabad megtudnia mit is mutat a mérleg!

A gond a harisnyákkal és a bugyikákkal jelentkezett. A legnagyobb méret is szükségessé vált, elszakadt, tönkrement. Szomorúan mesélte, hogy a harisnyái mind kilyukadtak és a legszörnyűbb az, hogy a férje nem ismerheti a teljes igazságot!

- Mi a baj szivem?

- Már megint elszakadtak ezek a rohadt harisnyák!

- Mimikém, ez gond? Hát vegyél egy másikat! 
- Àh, Papa, nem kapok.
- Dehogynem! Hiszen Te mondtad, hogy az XXL-esek jók 120 kilogrammig!

- Ja, szivem, igazad van. Majd veszek újat.

Miminéni fájdalmasan sóhajtva vallotta meg nekünk az igazságot: Hát hogyan mondjam meg neki, hogy már rég nem vagyok 120 kg? Hogy tehetném tönkre a rólam alkotott képét? Mi lenne, ha megtudná, hogy a felesége ilyen kövér? Nincs nagyobb méret!

A bugyikkal se volt jobb a helyzet, már csak kettő maradt a fiókjában. Ahogy ő nevezte, a "kicsit rongyos" és a "nagyon rongyos". Ezeket viselte felváltva. 

Ahogy a csúszós, utálatos, hideg őszi, téli hajnalokon is a Röphidon át, munkába menet.

Mimi néni többször mesélte, hogy mennyire utálja ezt a csúszós hidat, reggelenként a fagy miatt kimondottan életveszélyes rajta az átkelés. Kénytelen a korlátba kapaszkodni, de az előtte haladó, a 6 órás műszakkezdésre siető  vagongyári munkások a hídat és a korlátot is összeköpködik. 
- Most mondjátok meg, micsoda hülye férfiszokás ez a krákogás és köpködés? - tette fel a kérdést, megjegyzem jogosan.
- Gusztustalan látvány, ahogy a férfiak menetközben köpködnek. Sokszor megpróbálnak leköpni a hídról is, de a mutatvány nem mindig sikerül. A csulák a röptükben elakadnak, a korláton landolnak, majd onnan szépen összefagyva lógnak lefelé fuuuuj .... aztán jön szegény öreg Mimi nénitek, aki ezeket kivétel nélkül kapaszkodás közben végig kell, hogy tapogassa! Ha nem kapaszkodom, pofára esek, kórházba kerülök és akkor ki csinálja meg a göngyöleg elszámolást, hee?
Egyik csúszós, utálatos hajnalban aztán majdnem megtörtént a katasztrófa. 
Mimi néni már majdnem túl volt a nehezén, a hídról lefelé ballagott, amikor érezte, hogy kicsúszik alóla a lába, le fog zuhanni. Tudta, hogy ha ez megtörténik, oltári nagyot fog esni, ember őt egyedül fel nem fogja tudni segíteni, ki fogják hívni a mentőket.
A mentők aztán beszállítják a kórházba, ahol először is megröntgenezik.... 
Eddig jutott a gondolatokkal, amikor beugrott neki az imádott kislánya!
Úr Isten! A Borika! Délelőttös és a röntgenen  (vagyis ahogy ők hívták, a rögönyön) van!
Melyik bugyi van rajtam? Jéézusom, a nagyon rongyos!
A kislányom a röntgenen, az anyukáját meg majd betolják a rongyos bugyijában, és ezt mindenki látni fogja Ezt nem tehetem meg a gyerekemmel, muszáj vigyáznom! Nem eshetek el!
Ès lőn csoda. Mimike nem zuhant le.
Győzött az anya.