Showing posts with label feelingmrbean. Show all posts
Showing posts with label feelingmrbean. Show all posts

Saturday, May 17, 2008

Boldog az az

ember, aki örül a tiszta konyhának és az új kommentnek...még akkor is, ha utólag jön rá, hogy hát ő takarított és ő kommentelt...Mr. Bean is hogy tudott örülni a saját maga írt szülinapi köszöntőjének. (Ott azért még messze nem tartok ...)

Thursday, May 8, 2008

Ha nem lennék

olyan hebrencs, mint amilyen vagyok, akkor rengeteg időt takaríthatnék meg. Most, hogy a mosogatógépet is be tudom indítani, annyi plusz időre tehetnék szert, hogy nagyon sokra. Mert rájöttem, hol úszik el az a sok idő. Egy példával fogom szemléltetni. Ma elmentem fociedzésre való cipőt venni Sárának és Annának (gyengébbek kedvéért: nem lehet jól focizni, csak olyan cipővel, aminek a talpán valami botok vannak...hát ezen ne múljon...). Na, és reggel körberajzoltam a lábukat egy papíron, szépen kivágtam a talpformákat, és miután mindenkit elvittem ahova kellett, én is elmentem cipőt venni. A két kis talpformát a zsebembe tettem, mielőtt felvettem volna itthon a cipőmet, és cipőfűzés után, mikor néztem, persze már nem voltak ott. Akkor cipőt le, és elindultam megkeresni a lakásban a talpacskákat. Kerestem-keresgéltem. Mikor nagy nehezen meglettek (az íróasztalon voltak), megint a zsebembe tettem. Mikor már a boltban voltam, néztem a zsebeimet, hát megint nem voltak ott. Sehol sem voltak. Mégis megvettem a cipőket, három párat, hogy abból csak jó lesz valamelyik. Itthon megint mindenütt kerestem a talpakat, azóta sincsenek meg. Komolyan mondom, a fél életem ilyen apróságok keresgélésével telik el. Pedig igazán nincs olyan nagy rendetlenség nálunk. Csak annyira rosszul működik a nagyon rövid távú memóriám, hogy nagyon rosszul. De tulajdonképpen a hosszú távú is, mert ilyesmi pósztot biztos írtam már, de nem tudom mikor. Tiszta csoda, hogy még megvagyok ebben a rohanó világban. És tulajdonképpen azért írtam ezt most le, mert délelőtt óta is volt még valami ilyesmi, mondtam is magamban, hogy ez egy ilyen nap...de komolyan mondom, nem jut eszembe, hogy mi is volt ez a deja-vu érzést előhozó valami...Egyébként azt hiszem, ezt a pósztot a végtelenségig tudnám írni, de inkább hagyjuk.

Wednesday, May 7, 2008

Ma találtam a földön

egy kitikkadt mohadarabkát, és hazahoztam. Jól megöntöztem, és azon tűnődöm, vajon meg tudna-e itt nálunk is élni, vagy mindenképpen vigyem vissza valami erdőbe...Azt hiszem, jobb lesz neki az erdőben, de elsősegélyként megteszi az én konyhám nyújtotta élettér is...
S ha már az ilyen természetközeli dolgoknál tartunk: a suliban ma Sáráék epret ültettek, amit majd ők ehetnek meg (ezt onnan tudja, hogy mondták az "essen" szót:), Annáék pedig valamilyen hagymát, majd kiderül, hogy mi lesz belőle. Amúgy a kertészkedés a kedvenc tantárgyuk.
Én pedig végre tettem néhány lépést a nyelvtanfolyam irányába. Először is írtam egy mailt a weimari iskolának, ahonnan válaszoltak, és kérték, hogy minél hamarabb hívjam fel őket. Én az ilyen felhívásos dolgokat mindig átpasszolom Tibinek, de ő jóformán reggeltől estig dolgozik, így hát megembereltem magam és felhívtam én az illetőket. Hm, nem mondom, hogy nem volt érdekes életem első német telefonbeszélgetése...:) Száz szónak is egy a vége, de azt hiszem, azt beszéltük meg, hogy ugyan nagyon-nagyon későn jelentkezek, mert hogy már javában zajlik (másfél hónapja) a kurzus, de...menjek el pénteken egy tesztre, és talán még én is beszállhatok. Aztán nagyon kedvesen aprólékosan elmagyarázta, hogy merre kell menni, de abból nem sokat értettem, a lényeg az, hogy van fizetős parkolóhely az épületük előtt...Na, lesz valahogy. Kicsit az idő szorításában is vagyok, mert a gyerekekért vissza kell majd érnem időben, de hát bátraké a szerencse, nekivágok egy térképpel, aztán a weimari népek jobban teszik, ha vigyáznak magukra az utakon.

Monday, April 21, 2008

Nem akarom elkiabálni, de

azt hiszem, beléptem a fejfájósok táborába. Pontosabban: a hétfői fejfájósokéba. Mert a múlt hétfőn is, és azelőtt is fájt a fejem egész nap, és ma is, és onnan tudom ilyen pontosan, hogy a foci is ilyenkor van. De nem hiszem, hogy lenne valami összefüggés.
Azért az jó, hogy legyen bármennyire szomorú, vagy jókedvű az ember, egyik sem tartós állapot. Mert például, ma is, a postán, látom, hogy egyszer csak elszalad a postásfiú, pedig épp próbáltam neki elmagyarázni, hogy ajánlva akarom feladni a levelet. Jött is vissza egy idő múlva, hozott egy szép fehér görényfélét a karjaiban. Gondolom, a házikedvence lehet, és elszökött az ebadta. Vagy direkt így akarják felvidítani a klienseket.( Amúgy az ajánlott levélnek nem úgy mondják, hogy rekommandiert, de így is megértik. )

Thursday, January 31, 2008

Nem szeretem, amikor

vacakol a net, főleg, ha nem is netezni akarok, csak valami zenét hallgatni a youtubeon, mert az meg már milyen, hogy mire belelendülnék a ritmusokba, akkor megakad az egész, aztán mire kizökkenék a ritmusokból, megint beindul...na azért mondom. Ez pont olyan, mint mikor Mr. Bean énekelte a templomban a halleluját, és mindig hamarabb akarta befejezni, mint a többiek. Kivülről vicces hallgatni az ilyet, de végülis amúgy én csak akkor éneklek, ha magamban vagyok. Meg akkor is, ha fülhallgatóval hallgatok valamit és elfelejtkezem magamról.