Ha majd eljön az idő...

Amikor már magányomban elvonultam
Boldogságról, szerelemről lemondtam
A szívem is vigasztalva gyógyítottam,
E mostoha élettől semmit sem vártam,

Akkor, a szivárvány felragyogott fölöttem,
Végre rám találtál, s ott álltál előttem.
Szemed csillogott s mosolyogva kértél,
Fogadjam el szerelmed, mit nekem ígértél.

S újra feléledt a parázsló szerelmem,
Nevetett a szám, ragyogott szemem,
Te voltál az, akit oly régen vártalak,
S most már örökre szívembe zártalak.

Úgy szeretlek, ahogy még senki mást,
Mi már soha el nem engedjük egymást.
De ha eljön az idő, mikor búcsúznunk kell,
Én menjek előbb, az ég engem ragadjon el.

Már nem bírnám újra a magányt elviselni,
Szerelmünk emlékével tovább együtt élni.
Csak várni, s többet ne látni az arcodat,
Szívembe hasít máris, e fájó gondolat.

De Te szerelmem, erős vagy és kibírnád,
Az itt hagyott gyöngybetűimet olvasnád.
Ha leszáll az est a kandalló előtt ülnél,
A képzelet erejével. újra engem átölelnél.

Könyvvel a kezedbe, szemed könnyekbe,
A szerelem tüze még ott lángol szívedbe,
Elcsukló hangon, majd suttogva olvasod,
Szeretlek most is, várok rád a túlvilágon.

2102.05.20

J_Myra