Már előre félek a hétfőtől kezdődő és 30 napig tartó böjti időszaktól. Dehogy lettem vallásos, csak a közvetlen (és nagyon szimpatikus) kis kollégáim muszlimok, akik szigorúan betartják a Ramadánt. Ez pedig azt jelenti, hogy veszélyben a fincsi kis ebédem. Hetente kétszer-háromszor rendeltünk ebédet az egyik kínai (miattam aztán lehet tai is) étteremből Alig vártam, hogy végre megérkezzen és dudáljon a falatfutár az udvaron! Amint felhangzott az erőszakos (mert finoman a pali soha nem tudta hírűl adni az érkezését) duuu-duuuu, máris beindult a nyálkiválasztás a számban. Amire az elmúlt hosszú évek alatt nem volt példa, az ezen a munkahelyemen ismét megtörtént. Ugyanis rohadt éhes vagyok, már fél 12-kor. Erre a korai és hihetetlen éhségre haloványan emlékszem. 18-19 éves koromban, az első munkahelyemen még létezett vállalati étkezde. Számoltuk a perceket, mikor lesz már dél, rettentően éhesek voltunk. Aztán másodpercre pontosan, déli 12.00-kor ügettünk le az ebédlőbe, az ebédjegyünket szorosan a kezünkben tartva. Mentünk volna korábban is, de sajnos nem volt ebédkiosztás. :-)
Ez az időszak most visszatért. Hihetetlen, mert különben én vagyok az, aki még fél négykor se éhes, ráér az ebéddel.
kép: www.zentrum-der-gesundheit.de |
Nagyon szeretem a pekingi levest, ahogy a chop-suey-s (zöldséges izé) pipihusit, de ennek a dőzsölésnek hétfőtől nagyon úgy tűnik, hogy vége. Legalább 8,-euróért kell rendelni ahhoz, hogy ingyenesen kiszállítsák az ebédet, így Ramadán alatt ez nekem egyedül nem fog menni.
Próbálkoztam a többiek meggyőzésével, miszerint nem valószínű, hogy Allah Nürnbergben is észrevenné, ha valaki nem tartja be a böjtöt, de csak kedves mosoly volt a válasz. A kollégáim kivétel nélkül Indonéziából származnak és itteni egyetemeken tanulnak. Próbálkoztam a korukkal is, ugyanis még nagyon fiatalok, a huszas éveiket tapossák, nekem még gyerekek. A gyerekekre (ahogy az idősekre, betegekre, kismamákra, meg a mensiző nőkre se) pedig nem vonatkozik kötelezően ez a muszlim böjt. Válaszként szintén kedves, de kitérő mosolyt kaptam, illetve két javaslatot. Rendeljek meg egyszerre két adag ebédet, így már bőven 8,-EUR fölött leszek, oszt kiszállítják. :)) Vagy szövetkezzek E.-vel, aki az indonéz kollégák között egyedüliként katolikus.
Hát majd meglátjuk.
Kiváncsi leszek hogy bírják ezek az emberkék a teljes evés-ivástalanságot egy álló nap. Kérdezősködtem a tapasztalataikról, milyen volt az előző Ramadán, nem voltak rosszul az éhezéstől, nem volt fejfájás, szédülés? A válaszaik meglepőek, ugyanis semmiféle testi panaszról nem számoltak be. Nagyon is el tudom képzelni, hogy ők meg az én kérdéseimet nem igazán tudják hovatenni. Nekik ez egyértelmű és szent dolog, nekem viszont európai (ráadásul a saját vallásának böjtjeit se követő, sőt mégcsak nem is ismerő) emberkének ez nagyon magas dolog. Nem a szentséget látom benne, pusztán a szervezet kínzását.
Az egyikük mesélte nekem, hogy még az se zavarja, ha más eszik. Pffff, ez ám az önfegyelem!
Tényleg kiváncsi leszek a holnapi naptól kezdődő böjti időszakra, mivel ezek a fiatalok eddig szinte egész nap valamit eszegettek. Számolatlanul itták a kávékat, fagyit és pudingot lapátoltak, kis- és nagy csokikákat eszegettek. El nem tudom képzelni, hogy lehet még folyadék nélkül is kibírni azt a 8 és fél órás munkaidőt, ami alatt elég keményen kell dolgoznunk. A keménysége a teendőkhöz szükséges koncentráltságban és figyelemben rejlik. Monotonsága teszi igazán nehézzé, hibázni nem lehet. Sokat. :-)
De ettől függetlenül szeretek ott lenni, és bírom ezeket az fiatalokat, akik olyanok mint mi vagyunk (voltunk) magyar fiatalok, elképesztő az egyformaságunk! Az igaz, hogy velük ellentétben a mi fejünkön nem volt kendő, szeretjük és fogyaszthatjuk is a sertéshusit, a szüleink akaratának sokszor elleneszegültünk, de más különbséget nem igazán látok. Az indonéz gyerekek olyanok mint a magyar gyerekek. Vidámak, kedvesek és rettenetesen szeretnek élni. :)
7 megjegyzés :
Igen, most meg èppen nyàrra esik a ramadàn, amikor mèg rosszabb, mert melegben a szervezet kìvànja a vizet jobban!
Itt olaszban is rengeteg a muzulmàn, marokkòiak, tunèziaik, egyiptomiak, me ki tudja mèg honnan.Azt tartjàk, hogy ez mentàlis megtisztulàs is, bàr ez nekem kissè magas, na jò, òk tuggyàk.Ahogy lemegy a nap, akkor kezdenek el enni, kisadag èteleket, de kalòriadùsakat, mint kuszkusz, meg mittomèn..
Szerintem azèrt egèsz biztos, hogy vannak olyanok is, akik dugiban pàr falatot bekapnak, vagy pàr kortyot lenyelnek, hogy Allah bàcsi nem bùnteti meg òket nagyon, csak remèlem..hihi..:D
Egyszer emlèkszem, jòl felhàborodta, egy marokkòi làny fèrje, (ismeròsòm) aki mellesleg terhes volt (a làny) neki sem engedte hogy egyen-igyon napkòzben..Na ezt az illetòt ùgy fel tudtam volna rùgni, mint kakas a lòcitromot.
Szerintem nyugodtan rendelgesd meg ès egyed a gyorsfutàros kajàd a munkehelyen, nem te tehetsz ròla, hogy ez a szokàsuk van, elvègre katolikus orszàgban vagy, nem ònàluk Indonèziàban.Azt màr nyilvàn gondolom, hogy nem az orruk elòtt teszed, ès nem csàmcsogva..:D
höhö. én meg símán kijelentettem a mókahelyen, hogy mivel nekem az idő igenis számít (azt nem vágtam a fejükhöz, hogy úgy se hagynak 1 órán keresztül kajálni), így startból egyezzünk úgy ki, hogy én nem eszem a cégnél. és lőn. bár igazgatóbácsi morog a bajsza alatt, a kedves felesége bólintott erre rá. hát meccseljék szépen egymás között. ha meg a pasi győz, akkor vettem a kicsi kalapom. oszt félkalap.
szal tudod te is, hogy bírható. majd megoldod, mert éhes nem maradsz, ha szükséges neked a hami.
ja, csak azt nem írtam le világosan, hogy azzal az 1 órával én hamarabb megyek haza. Itthon ugye a gyerkők miatt úgy is kell lennie főtt ételnek. Az meg occsóbb is, oda futár nem is jön, kapun kimenni tilos, szal szendvicset ne majszolgassak álló órán át?
Edit nem a kollégák miatti együttérzés miatt nem tudok rendelni, hanem azért, mert van egy minimális rendelési érték és ez alatt nem szállítanak ki! :))
Kormi én halál komolyan mondom, hogy nem bírnám ki a 8 órás munkát pause meg falat nélkül. Az ebédszünet itt kötelező és ez alatt a fél óra alatt nem igazán szeretnénk minden nap száraz kiflicsücsköt majszolgatni. Ezért volt jó ez a kínai falat. Néha otthonról is vihetnék kaját, amit a mókahelyen a mikróban felmelegítek, de tudod, én és a főzés!! :))
pszt, holnap kivétel lesz, mert viszek magammal paprikáskrumplit. :)
Ah, tènyleg bocsi, fèlreèrtettem..Hàtakkò esetleg, ha te ès a fòzès hadilàbon àlltok, nincs idòd mèg reggel valamit venned az egyik gyorsètkezdèben, tudod amit becsomagolnak elòre' Vagy nincs màs telefonos hamirendelde, ahol olcsòbban szàllìtanak ki? Azèrt 8 eurò minden napra egy hònapig kicsit sok..
Na hogy telik a ramadàn? :D
Megjegyzés küldése