Kínos

Miért van az, hogy képtelen vagyok egy óvodai vagy iskolai ünnepre normálisan felkészülni?
A tegnapi nap is roppant kínosan kezdődött. Zsófinak az iskolai Mikulás ünnepre szép ruhát kellett vinni. Most kivételesen nem a cipőt felejtettem el (volt már olyan hogy szegény gyereknek az óvodai cipőben kellett lenni, ami enyhén szólva nem passzolt a szép szoknyához).
Persze tudom ám, hogy mi a baj, nem készítem ki és próbálom fel a ruhákat, csak reggel gyorsan összekapkodom. Így esett meg, hogy gyönyörűen kivasaltam a kis ruhácskát, elpakoltam a cipőcskét, harisnyát. Az óvodában átöltöztettem a leánykámat, és akkor estem "pofára". Olyan szoknyát adtam rá, ami még nem volt rajta egyszer sem (úgy örökölte), és közben rendesen kinőtte. A bugyiját alig takarta el. Persze Zsófit ez cseppet sem zavarta, azt hogy az óvónénik mit szóltak nem tudom, de lehet nem is akarom tudni.
Egyébként nem ez az első eset, pár évvel ezelőtt ugyancsak óvodai ünnepség volt, anyák napja a Matyiéknál. Minden gyerek boldogan, csinosan kivonult. Az én fiam is boldog volt, de a nadrágjának a szára pár centire a bokája fölött végződött. Mivel nem sűrűn vesznek fel az óvodások ünnepi ruhát, nem túl észrevehető, hogy ami ősszel még jó méret volt, tavaszra már összement. Potyogtak a könnyeim, de nem csak a meghatódottságtól, hanem a kíntól, miért vagyok olyan béna, hogy szegény gyerekemet (bár inkább magamat) ilyen kínos helyzetbe hozom.
Egy darabig ez az élmény hatott, rendesen figyeltem a méretekre, de mostanra már elhalványult, és ismét egy kínos szituációt okozott.
Egyébként Zsófira mostanában nem tudok normális ruhát adni, mert a régiek kicsik, rövid az ujjuk, a derekuk, a száruk. Ideje fölfognom, hogy a gyerekem a legmagasabb lett a csoportjába, és bizony iskolás méretekben kell gondolkodnom.