Révfülöp

Jócskán lemaradtam megint a bejegyzésekkel. Annyi minden történt, hogy elhatároztam, a legfrissebbel kezdem, és ha sikerül akkor majd a korábbiakra is visszaemlékezem.

A múlt hetet a Balaton mellett töltöttük. Korábban, amikor a "nagyok kicsik voltak" sok nyaralás Révfülöpön telt el. Pár éve elhatároztam, hogy kimozdítom számítógépen szocializálódott gyermekeimet, és elmegyünk Magyarország olyan részeire, ahol ők még nem jártak. Azt vettem ugyanis észre, hogy míg az én gyerekkoromban az osztálykirándulások révén sok-sok helyre eljutottunk (különösen középiskolában), most csak a megszokott helyekre viszik a gyerekeket. Például Pécsett már kb. 3-szor volt mindegyik.

Ezért egyik évben Kaposvár környékét, másik évben Hortobágy és Debrecen, tavaly pedig Szeged, Mórahalom, Kiskőrös volt a cél. Különösen az utóbbi kissé botrányosra sikerült, és közöltem velük, hogy mind a hárommal képtelenség együtt kirándulni. Meglepetésemre igazat adtak, és a fejemhez vágták, hogy ők bizony vízparton éreznék jól magukat, és milyen jó volt amikor kisgyerekként a Balatonnál nyaraltunk. Ezért aztán nem volt más választásom, a családi béke megóvása miatt, minthogy idénre is lefoglaltam a nyaralót egy hétre.

Szerencsére amikor mentünk még kánikula volt, sőt pár napig még túlságosan is meleg volt. Odafele vonattal mentem a három gyerekkel, mert a férjem csak később tudott jönni, de a tesóm is velünk volt a lányaival pár napig. Pont aznap volt a Balaton átúszás, és mi rögtön a mólón találtuk magunkat, ott bámészkodtunk, alighogy odaértünk. Az első öt nap fürdőzéssel és semmit tevéssel telt el. Bár azért történt más is. Apuka gyerekkora óta horgászik, és a Balaton a nagy szerelem. Az idén sem hazudtolta meg magát, kezdésnek fogott egy több mint öt kilós pontyot.

Később azonban nem volt ilyen szerencsés, egy fürdőszobai balesetben valószínűleg eltört a lábujja, mert még most is sántít, persze orvoshoz nem volt hajlandó menni.

A borús idő csütörtökön jött be. Hosszas tanakodás után elhatároztuk, hogy körül nézünk Tapolcán.

A Malom-tó, ahol sajnos már nem lehet csónakázni (én nem annyira bánom).

Hová tűntek a pontyok?

Pár példány még maradt.

Teljesen véletlenül kikötöttünk a Tavas-barlangnál. Rájöttünk, hogy a legkisebb még nem járt ott, ezért beálltunk a sorba a pénztár előtt. Egy óra elteltével le is jutottunk a barlangba.

A két nagy külön csónakban.

Később a fiam közölte, hogy többet nem fog a nővérével együtt csónakázni, mert amikor nem tudta miért nem megy a csónak, kiderült, hogy a tesó mindkét kezével kapaszkodott a sziklákba. (persze csak irányba akarta tartani a csónakot)

Itt már száraz lábbal lehetett a barlangban megállni.

Sajnos már pénteken nem lehetett fürdeni, megjött a hideg front, ezért csak pulóveres képek készültek, mert amíg jó volt az idő, a strandra elfelejtettem levinni a fényképezőgépet.

A mólón (direkt vágtak ilyen arcot, nehogy jól sikerült kép legyen).

Vadkacsás kép nem maradhat el.

Szombaton reggel aztán haza felé vettük az irányt, lemondva a mindenféle "haza felé menet még ezt nézzük meg" dolgokról, mert ott tartottunk, hogy a sok holmi mellett lehet hogy mi magunk be se férünk az autóba. (Miért van az hogy nem csökken a cipelni való mennyisége, mire elindulunk, hanem inkább növekszik?)

Persze előtte még játszottunk, egy "kuka kommandósat", mert voltak olyan jók  a szemétszállítók, hogy a kukából csak a fele szemetet ürítették ki, konténert pedig égen földön nem találtunk.

Minden egybevetve, olyannyira jól érezte magát mindenki, hogy felvetődött, néha lemehetnénk egy napra is, csak úgy vonattal akár.

Csonttörés utógondozása

Múlt csütörtökön levették Zsófi lábujjáról a sínt. Ahelyett, hogy megkönnyebbültem volna még idegesebb lettem. Ugyanis a doki közölte, hogy még száz százalékra nem forrt össze, de rögzítést már nem igényel. Viszont nagyon figyeljen rá, óvatos legyen, nem szabad futkosni, biciklizni, és egyáltalán maradjon a fenekén.

Magyarázza ezt meg valaki egy hétévesnek. Csak egy halk kérdés, ha még elmozdulhatnak a csontok, akkor miért kellett levenni a sínt.

Úgy veszem észre, azért a kislány többé-kevésbé, de megfogadta a tanácsot, nem futkos, csak rollerezik.

Az óvodának vége, beköszöntött a szünidő. Tegnap este már elkezdődött a: "Senki nem játszik velem. Mondd meg a tesóimnak, hogy játszanak velem." műsor, ami azt jelenti, hogy unatkozik, a nagyok meg menekülnek előle.

Falunap

Augusztus 14-én volt nálunk a falunap. Már az elnevezés is kicsit pikáns, ugyanis negyven éve ez a falu nem falu. Hivatalosan városrésznek nevezik, csakhogy város szerintem soha nem lesz. Közöttünk és a város között kb. 5 km van, és egyéb távolságok is észlelhetőek. Megszűnt az iskola, bezárt a posta, sőt most már az orvosi rendelő is. Kulturális élet gyakorlatilag nem létezik, egy nyugdíjas klub van, és a foltvarrók ülnek össze hetente. Sport címszó alatt, foci csapat szédeleg néha a pályán, ahogy hallom ennek a csillaga is leáldozóban van.
Visszatérve a falunapra, egy lelkes szervező még a nyár elején megálmodta, hogy valamilyen módon össze kellene kovácsolni ezt a közösséget. Ezzel megszületett az elhatározás, hogy szervezzünk programokat, találjunk ki játékokat a gyerekeknek, legyen főzőverseny és bál a felnőtteknek. Megvallom kezdetben kicsit szkeptikus voltam, mert azt tudni kell, hogy a "mi kis falunkban" nem éppen az összetartásról híresek az emberek. Majdnem be is igazolódott a megérzésem, mert sokan nem tették tiszteletüket, de aki ott volt az nem bánta meg, hogy eljött. A fő szervezőnek minden elismerésem, mert sikerült egy egész napra tartalmas programokat találni kicsinek és nagynak is. Ráadásul az egész önfinanszírozáson alapult, csak a résztvevők állták a költségeket (pl a főzőversenyen), vagy a tehetségüket mutatták be (pl. a foltvarrók kiállítása, a kislányok mazsorett bemutatója stb.).

A kiállítás megnyitója, balra Karcsi, aki az egészet megálmodta és megszervezte, mellette az édesanyám, aki a foltvarró szakkört vezeti.

A gyerekek egy kis műsorral készültek (meg kell mondanom, hogy büszke vagyok rá, mert én állítottam össze, a gyerekeim pedig igazán szépen, értelmesen adták elő). A felső sorban a keresztlányom, a Virág, mellette Viki és a Matyi, sőt a Zsófi is odafurakodott a mama mellé, pedig ő nem is szerepelt.

Pár kép következik a kiállításról:



Régi falvédőket, és használati eszközöket is meg lehetett tekinteni.

Az óvónéni keze munkáját dicséri ez a gyönyörű pillangó.

Gabi a főzőversenyen remekelt, és elkészítette a legfinomabb pörköltet, megérdemelten első díjat kapott.

Még mielőtt teljesen kiürült volna a bogrács meg tudtam örökíteni, a győztes "alkotást".

Dinó park

Kb. 2-3 éve határoztam el, hogy a gyerekeimet elvisszük az Ausztriában lévő Dinó-parkba. Folyton csak tervezgettem, de az idén már nem halasztottuk tovább, abból kiindulva, hogy a Zsófi már talán, a nagyok pedig még talán élveznék.
Akkor még nem igazán dőlt el, hogy tudunk-e az idén valahova elmenni nyaralni, ezért bevállaltuk ezt az egy napos kirándulást.
Már az odaút sem volt esemény nélküli. Tőlünk kb. 60-70 km-re volt a határ. Körmend után Rábafüzesnél léptük át, de közben tíz percenként hangzott el a "mikor érünk már oda" kérdés.
Végül is azért választottuk ezt a hétvégét, mert nem volt várható kánikula, amikor valamilyen fürdőhelyre eljuthatna az ember, hanem inkább borongós időt jósoltak.
Hazulról még elindultunk rövidnadrágban és ujjatlan pólóban, de szerencsére, mindenkit köteleztem, hogy hozzon zárt cipőt és nadrágot, valamint hosszú ujjú pólót, vagy pulóvert. Később senki nem bánta meg.
A Dinó-park mindenkit lenyűgözött, főleg a gyerekeket, de nekem egy kicsit csalódás volt. Igazából ennél még nagyobb területre, több és változatosabb bemutatásra számítottam. Hozzátartozik, hogy előző nap nagy vihar lehetett a helyszínen, mert a letörött faágak és a sár kicsit visszavett a romantikából.
A szobrokról csak annyit, hogy a Matyi abból nem tudott kitérni, miért volt a dinóknak narancssárga színe, ezt ki tudta megállapítani, amikor csak a csontokat találták meg.
Szerencsére, amikor láttuk, hogy nagy esőfelhők gyülekeznek, gyorsan beültünk a 3D-s moziba, megnézni egy filmet, ami a Föld belseje felé utazást meséli el, ahol természetesen dinókkal találkoznak a főhősök, mindez persze német nyelven (azóta megtaláltam ezt a filmet magyar hanggal, és egész terjedelmében).
Mivel kicsit elkéstünk ez elejéről, csak a legelső sorban találtunk helyet a vak sötétben. Ennek volt előnye és hátránya is. Előnye az volt, hogy amikor az ős pittypang virágai repültek, a Zsófi úgy megörült, hogy felpattant és meg akarta fogni a hatalmas virágot. Viszont tulajdonképpen mondatonként hangzott el az én fülembe, hogy "mikor lesz már vége", mert nem ért belőle semmit, és unalmasnak találta.
Amikor azonban vége lett a filmnek, az eső is lerobbant, és minden korábbi kirándulási elképzelésünket felülírva, egyenesen hazafelé vettük az irányt. A végéhez azért hozzátartozik, hogy Ausztriának ez a széle is nagyon szép tájjal köszönt el tőlünk az eső ellenére.

Két dinó hadakozik.

Zsófi és az ijesztő dinó.

Dinók egymás ellen.

A karmok között.

A középső kissé elcsigázva.

A tirex meghódítása.

Az ős lajhár ekkora volt.

Anya is közel merészkedett.

Elkapta a kezemet!

A "bánatos" mamut.

Az ős apánk és ős anyánk. (talán?)

Együtt érzek veletek.

Nem bírom felemelni.

Mi hárman és az ős madár.

"Kissé" elcsigázva.

Ezt az egészet Anya találta ki, de "egészen" jó volt.

Nádady történelmi fesztivál

Kis városunkban másodszor rendezték meg a Nádasdy történelmi fesztivált júl. 16-18-ig.
Sajnos tavaly a rossz idő miatt nem néztük meg a rendezvényt, de az idén sikerült, igaz csak részletekben.
Csak a szombati műsorokba kapcsolódtunk bele, konkrétan az ostromjátékokba, ami délelőtt 11-órakor kezdődött. Már akkor legalább 30 fok volt, de mi hősiesen álltunk a kordon mellett, aztán az első ágyú szó után Zsófi megelégelte a hőséget és a hangzavart, és hátra állt a fák alá, ahonnét semmit nem lehetett látni, de legalább a nap nem sütött. Matyi szintén hamar kidőlt a meleg miatt és vállalta az átmeneti gyerekmegőrzést, mi azonban kitartottunk az egész "ostrom alatt". A múzeum igazgató egyszerű, de nagyon értelmes konferálása, amikor a kort, és a hozzá kapcsolódó mindennapokat szemléletesen bemutatta, igazán érdekes és szemléletes volt.

Az eseményekre várakozva.

Jönnek a törökök.
Felsorakoznak a csatához.

Imádkoznak
a törökök.
A csata.
Végül győztek a magyar csapatok.

Az ostromjátékok után végig sétáltunk a külső és belső vár udvarán, ahol igazán színvonalas és érdekes árukat árultak, de a délutáni játékok (igaz nagyon érdekesek lettek volna), mivel mi a három gyerekkel (a kicsinek nem kellett volna jegyet venni) több ezer forintot is ott kellett volna hagynunk, és csak egész napos jegyek voltak, nem egy-egy előadásra valók, nem vállaltuk be.
Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy aki bevállalta az előadásokra szóló belépőt, nem bánta meg.

Vadása tó

Nagyon lemaradtam az írással, nem is tudom hol kezdjem.
Talán a július eleji történésekkel kellene folytatnom.
Már szóltam arról, hogy a fiam az Őrségben táborozott, és emiatt tettünk egy kis kirándulást a környéken.
Ispánk, ahol a szállásuk volt egy gyönyörű szép kis falu, a tábor a szélén található. Úgy tudom igazából nemcsak gyerekek fogadására alkalmas, mert vendégházként is szerepeltetik.
A kézműves tábort az iskola szervezte, elég költségesen, de nyilván mivel a hely sem volt éppen olcsó, és a foglalkozásokhoz szükséges eszközöket is meg kellett vásárolni nem tudták másképpen megoldani. Az utazás oda és vissza is egyénileg történt.
Odafele egyedül vittem a gyerekeket (a másik kettőt is bepakoltam az autóba). A GPS segített a tájékozódásban, bár volt amikor jól megtréfált.
A visszaúton azonban már az egész család együtt volt. Miután lezajlott a gyerekek "átvétele" (ami nem ment túl zökkenőmentesen, mert a fiúnk csapatosan elkövetett ablaktörése némiképp megkönnyítette a pénztárcánk súlyát), elhatároztuk hogy eltöltünk egy napot a közeli Vadása tónál. Igaz, hogy korábban már jártunk ott, de épphogy csak körbe sétáltunk, nem fürödtünk.
Most erre jó alkalom adódott.
Nem sokon múlott, hogy a gyerekek, és a párom a haza utazást választották. Legkevésbé Matyinak nem volt kedve fürödni, ennek oka keresendő volt az előző esti tábortűznél eltöltött "fáradságos" éjszaka miatti kimerültséggel, meg persze nem volt ínyére, hogy nem vettük túl viccesre az üvegtörést sem. Vikinek a hangyák nem nyerték meg a tetszését, Gábor pedig nem érezte jól magát.
Végül mégiscsak sikerült meggyőznöm őket, és ebéd után (ami a pléden ülve elfogyasztott sült csirkecombot jelenti) felkerestük a strandot.
A strand is nagyon szép környezetben van, hatalmas fákkal körülvéve. Végül a két lány fürdött, mi pedig jól éreztük magunkat (leszámítva a tíz percenként felhangzó kérdést, "mikor megyünk már haza").
Pár képet azért készítettünk, és megállapítottuk, hogy legközelebb, ha eljövünk csak gyerek nélkül, és csak horgászni.

A táborban Matyi a baráttal.

Zsófi és az úszógumi.

A lányok igyekeznek a hűsítő vízbe.

A tó a strand felől nézve.

Győrben jártunk 3.

A Baba kiállítás Győrben, ahol Zsófi kissé bágyatagon tekint a fényképezőgépbe.

Esküvői pár.

Rockerek.

A szabónál.

Baba született.

Zsófi Győr főterén.

Fürdés a város közepén.

A szökőkút enyhülést hoz a 30 fokban.