Ágai Ágnes: Bárhová lépek

Bárhová lépek, beléd ütközöm.
Át- és keresztül vagyok
szőve már veled.
Mozdulataiddal mozdulok,
hangodra hangolódom.
Így élünk kettős kötésbe

Ágai Ágnes: Emlékezlek

Igen, már tudlak emlékezni,
már időtlenedtél az időben.
Nem kérdezem, hány éve,
hiszen nem mérhetlek naptári évben.

Valahol gyökeret eresztettél,
s onnan lombosodsz mozdíthatatlanul.
Megálltál. Véglegesedtél.
Már nem akarlak belehurcolni a jelenbe.
Elhelyezkedtél.
Fölémborulsz, védőernyőként
rám sátorozod emlékképedet.

Magamra tetováltalak,
bőrömre karcoltalak,
belém égettem alakod eleven mását,
és nézem a hamisítón visszatükrözőt.

Már nem változol,
nincs elcsúszó hangsúly,
nincs szemrebbenés,
nincs előre, hátra,
oldalt mozdulás.

Viszlek magamon magammal,
múltam talapzatára állítalak,
és köréd fonom örökre
lelkem versekbe bujtatott
szép, könnyes hódolatát.

Ágai Ágnes: Ennyi

Az életed, ha úgy tetszik, leélted,
nem öltek meg sem bombák, sem keretlegények.

Nem vetettek soha börtönpince mélybe,
Bátran tudtál nézni mindenki szemébe.

Nem kényszeríthettek hamis vallomásra,
Bűnöd nem volt, így nem is kenhetted másra.

Választottál eszmét, csillagot magadnak,
Nem olyat, mit mások melledre varratnak,

Hanem szívből jövőt és igaznak látszót,
Hű mardtál hozzá, nem váltottál zászlót.

A viharos század végigzúgott rajtad,
Sorsod ritkán fordult úgy, ahogy akartad,

De mindig futotta hitre, emberségre,
Szép, okos szavakra, végső menedékre.

Az életedet, ha úgy tetszik, leélted,
Kevesebb év jutott, mint ahogy remélted,

De ha van öröklét, örökké szeretlek,
Nem a puszta földbe, magamba temetlek.

Ágai Ágnes: Időfogó

Fürösszél meg az időben.
Gyümölcsözzünk!
Beszívom az éltető napot.
Ránk melegszik a táj.
Ujjaidban lüktetek.
Ha árnyékká válsz,
fényként követlek,
sugárba gyűjtve hordalak.

Köröttünk szétszórt tükröződés.
Idődarabkák, törmelékek,
a hegyvonulat morzsalékai.
Tenyerünkben búvó madárdal.
Holnapra már tegnap leszünk.
Ha nem sietsz,
avart kavar a szél,
kócos gubancba fulladunk.

Gombolkozzunk össze,
egymásba zárva biztosabb.
Felhőket hólyagzik az ég,
kötélen lengnek perceink.
Tócsákban zöldes víz vacog.
Tapadj reám,
és kerüld az estét,
ha jót akarsz.     

Ágai Ágnes: Vízesés

A sziklákon habosra tört a víz,
surrogott, zúdult, nem kapaszkodott,
esett vastagon, tömbösen,
acélos vízlemez.
Lelökték, hullt alá,
szétfröccsent, nyekkenve földet ért.
Bámulták odalent szépséges végzetét.

Ágai Ágnes: Lelkiismeret

Gyönge pillanataidban légy erős,
erős óráidban gyöngülj el,
valld be, ha reszketsz,
és szívedben lüktet a vér,
ha szemhéjadat könnyek feszítik,
sírj, kiálts, panaszkodj,
ne zárd palackba a fájdalmadat.

Szenvedj hangosan, dörömbölj,
a néma kín méregként megöl,
ne játszd a bátrat,
ess el, ha löknek,
és ha feltápászkodsz,
ne mondd, hogy semmiség!
A fegyelem rabruháját vesd le,
légy anyaszült,
vállald csapzott, megroggyant magad,

 és üvölts, ahogy a torkodon kifér! 

Ágai Ágnes: Lelkiismeret

Gyönge pillanataidban légy erős,
erős óráidban gyöngülj el,
valld be, ha reszketsz,
és szívedben lüktet a vér,
ha szemhéjadat könnyek feszítik,
sírj, kiálts, panaszkodj,
ne zárd palackba a fájdalmadat.

Szenvedj hangosan, dörömbölj,
a néma kín méregként megöl,
ne játszd a bátrat,
ess el, ha löknek,
és ha feltápászkodsz,
ne mondd, hogy semmiség!

A fegyelem rabruháját vesd le,
légy anyaszült,
vállald csapzott, megroggyant magad,
és üvölts, ahogy a torkodon kifér!

Ágai Ágnes: Amorettó

Felmagasodott a szerelem nyújtózásában,
felhők pehelypaplanjába burkolózott,
a Földet lepöccintette magáról,
a Hold sugarában zuhanyzott.
Csillagszórással játszadozott,
mert könnyű volt az ég,
és a kékségbe beleolvadt az álom.
Ez volt a földi szerelem
átstilizált dekorációja,
feltolt díszletek kecses harmóniája,
a röptetés ziháló lüktetése,
a távolodás szép, megtévesztő aránytalansága.
Kicsit meghalás, kicsit feltámadás.

Ágai Ágnes

Amikor nem vagy itt,
olyan töményen vagy velem,
hogy átforrósodom. 

Ágai Ágnes: Amikor a szavak hallgatnak

figyelj rám, amikor hallgatok,
amikor a szavak hallgatnak,
mint anyaméhben a magzat.
A csendben nincs hangalakja a zajnak,
de csend sosincs,
csak hallhatalan zajgás,
szavak gömbölyödnek,
és készülődnek a születésre,
hiszen világra kell jönniük
szabályosan és rendeltetésszerűen.

A szavak élnek, lélegzenek,
hímszavak és nőszavak,
egymást kereső és kioltó szópárocskák,
ki egymás felé tapogató szókacsok
vagy már-már alaktalan szópárlatok,
a rezgés, a mozgás muzsikája.
A valóság szóvá keményített csontozata,
a kimondás gyötrelme és beteljesülése.

Amikor a szavak hallgatnak,
amikor a mondható mondhatatlan,
amikor ajkam zárt, feszes vonal,
akkor figyelj rám, baj van.