Igazán ritkán készítek rántott ételt, túl hosszadalmas, túl sok kosszal jár, túl sok zsiradékot igényel, ehhez ritkán van energiám. (A lányok kedvéért szoktam időnként kis kockákra vágott csirkemellet rántani kókuszzsírban olymódon, hogy egy nagy tálban keverem-rázogatom össze az egészet, tehát nincs külön liszt-tojás-prézli vacakolás, ezt Regina imádja.) A klasszikus panírozást csak évente egyszer-kétszer vállalom be, azt is csak akkor, ha apa egy nagy adag vargányával jön haza az erdőből, vagy ha gyönyörű, zsenge patisszon nő a veteményesemben. Most a második eset következett be, a veteményes hál'Istennek a megszokott módon idén is ontja a tökféléket (főzőtököt most ültettem először, mert nem tartozik a kedvenceim közé - ez önzőség, rajtam kívül mindenki imádja a kapros tökfőzeléket, szóval idén hajlandó voltam két tövet ültetni, akkora tökök nőnek rajta, hogy nem győzzük felhasználni). Szóval adott volt a frissen leszedett, zsenge tök és patisszon, nem halogathattam tovább, hogy nekiálljak a panírozásnak (isteni érzés egyébként, amikor az ember felmegy délelőtt a veteményesbe, és válogat, hogy akkor miből is legyen az aznapi ebéd). A probléma csak annyi volt, hogy nem volt itthon zsemlemorzsa, és száraz kenyérféle sem (szinte mindig házi morzsát használunk, pl. rakott padlizsánhoz, morzsás zöldségekhez). Így jött a képbe a kukoricadara (ez mindig van itthon, apám kedvenc étele a juhtúrós puliszka), mint remek alternatíva. Recept nincs is, annyi az egész, hogy az enyhén besózott tököt/patiszzont a liszt és a tojás után kukoricadarában hempergetjük meg. Nagyon ropogós, nagyon finom, érdemes kipróbálni!
Jól néz ki :)
VálaszTörlés