Bence szülinapjára

Húsvét másnapja volt,
amikor születtél,
három éve már, hogy
új lakója lettél
nem csak a világnak,
nem csak életünknek,
nem csak a családnak,
lelkeknek, szíveknek.

Kis virágok nyíltak,
örültek a fák is,
madarak daloltak,
kiderült az ég is.
Egy parányi szívvel
több lett a szeretet,
mosolyod hintsen
aranyló örömet.

Apró kis csillagom
ott a messzeségben,
tündéri kisfiú,
gyermeki lelkedben
égjen életöröm
nagy-nagy szeretetben.
Ma vagy hároméves,
Istenke éltessen!

Bence kétéves

Két gyertya lángját
tükrözi szép szemed,
két éve élsz már
e világban, s csak neked
örül, ragyog ma minden.
Boldog babakorod
éled, s mi lehetséges,
ma mindent szabad neked,
mindent, mi jó történhet,
árasszon el téged.

De máskor is, mindennap
érted kel fel a Nap,
s a Hold ezüst csillámport
szór, csakis miattad.
Alakul egy élet,
boldogan ránk nevet,
apró kicsi fiú, sokáig
éltessen Isten téged,
drága kis bogár,
boldog szülinapot neked!

Bence-nap

Apró kis gödrök
a porcelánarcon,
tekintete pihen
ezer ajándékon.
Mosoly virágzik
kicsike arcára,
szeméből ragyog
örömnek sugara.
Nemcsak ő vidám,
nevet anyja, apja,
legyen Bencének
boldog neve napja.

Egyéves

Egyéves lettél.
Kicsi gödrös kezed arcomra teszed
kedvesen, ha hozzád beszélek,
tündérmosollyal porcelánarcodon
megpihensz egy percet.
Egyetlen gyertyádat még elfújni nem,
csak csodálni tudod,
de apró kezeddel örömöd győztesen
a tortába tapsolod...

Ma lett héthónapos...

Porcelánarcú
kedves kis angyal
mosolyog rám,
ezer gödröcske
nyílik az arcán
és ezer huncut mosoly
villan a szemében,
mikor kurjongatva
gőgicsél hozzám.
Hasra fordul,
fekvőtámaszban
kémleli a világot,
majd fordul hátra,
s újból hasra...
már nem hagyható ott
percre sem magára,
mindent megnéz, felvesz,
mindent a szájába,
mindent a kezébe,
két kis csipkés fogával
épp kéznél levő
fényképeinket
pillanat alatt
körberágicsálja...
fürdésnél lábát
veszi kézbe,
alaposan megvizsgálja,
majd azt is jól megrágja...
huncutul néz rám közben,
szüntelen mozgása
készteti az embert
állandó vigyázzállásba...
Mi lesz még később,
ha majd nekiindul,
bele a nagyvilágba?

Ártatlan

ártatlan lélek
fehér tökéletesség
létezik a jó

egy porcelánarc
fény-tiszta reménysugár
bennreked a szó

Csillagszem

Apró csillagokat
szór mosolyod szerte,
a körötted lévőknek
gyógyír a lelkére.
Jótékony fátyolt von
megfáradt szívekre...
Mi is a varázsszó?
Nem tudom, kis Bence...

Csillagszemed fénylik,
s én csupán azt látom,
derű árad széjjel
madáron, virágon...
Ha lehunyod szemeid,
és elnyom az álom,
kevesebb fény marad
ezen a világon.

Csecsemő

Tiszta, ártatlan mivoltod
hint érzékenyen gyógyító balzsamot
néha már kérgesedő szívünkre,
az ember ráébred pár percre,
a tökéletesség itt jár köztünk...
mire hófehér mosolyod
arcunkról rád visszaragyog,
szívek közt tapintható kötelék
lesz a jóságba vetett hit...
az ember szinte feloldoztatik
a hétköznapok sara alól.

Gyermeknapra

Tünemény kis Bence
apró kis csecsemő,
mosolyog, s nem sejti,
mennyire ura ő
a szíveknek...

Tiszta babaillat
árad körülötte,
szemében már biztos
felismerés-fények
élednek.

Hogyan is lehetne
bármi más tökélyebb,
ártatlan kis lelke
tündöklőn fényesebb,
őszintébb?

Hogyan is lehetne
ékszer értékesebb?
Bizalommal teli
mosolya kedvesebb
mindennél.

Bencéhez

Csodalény vagy,
kis Bence!
Szemed tündöklő drágakő,
ártatlan angyal-mosolyod
kőszíveket bomlaszthat
porrá egy perc alatt...
Mi ez a varázs,
mi ez az ujjongó,
árulkodó szívdobbanás,
mely szinte láthatóvá teszi
a mágikus köteléket,
ha gőgicsélve,
tágra nyílt szemekkel,
két orcádon
apró gödröcskékkel
rám nevetsz,
te tündéri kis manó,
te kedves apró
varázsló?

A titok

Apró ártatlanság,
mennyien szeretnek!
Fénysugara lettél
ennek az életnek...
Kezdetektől fogva
még csak én fürdetlek,
meghitt pillanat ez,
mert figyelsz, s én figyellek...
ahogy öltöztetlek,
néz mandulaszemed,
félrehajtott fejjel
fürkész tekinteted.
Egyszerre rám nevetsz!
Szívem olvadó méz...
szemem ködfátyolos,
ahogy rád visszanéz...
Csak mienk a titok
- e váratlan jelenet -,
hogy én voltam az első,
ki mosolyra késztetett...

Szívembe lopózik

Ma rámnyílott két szilvaszín
mandulaszem...
lehet e történés persze csak
véletlen,
mégis bennük sejlett megannyi
rejtelem.
Ahogy e szemekben a csodát
keresem,
apró kis kéz markolja ujjam
hevesen,
szívembe lopózik a szeretet
fényesen.

Monológ az újszülötthöz

Hazamentek... először együtt
ők, az új kis család.
Most vehetlek először karba,
kis Bence - én, a nagymamád!
Úristen, az érzés letaglóz
és hihetetlen minden perc,
mit karomban töltesz...
szüleid rámbízták az első napokra
fürdetésed...
jaj, nagyon félek,
izgulok, hogy úgy viselkedhessek,
mint aki minden nap
kizárólag újszülöttet fürdet...
magabiztosan,
határozottan...
pedig évtizedek óta
nem láttam, nem érintettem
ilyen pici, törékeny testet...
de szüleid nem tudhatják,
hogy ellep a bizonytalanság,
s a féltés, nehogy leejtselek,
jaj, nehogy összetörjelek,
te apró csodája
ennek az életnek.

Megszületett...

Kaptam a hírt s mint frissítő zápor,
úgy erednek neki könnyeim...
Mit eddig fel sem fogtam, hirtelen
úgy váltak valóra álmaim.
E percben megszólalt mélyről bennem
a világ összes orgonája,
szívem ritmusát hangosan hirdeti
a lélek minden harsonája.
Tavasz kezdődik és új remény szórja
bűvös kincsét szerte a világra,
számomra egybefolyik e húsvéti ünnep
kegyelme és feltámadása
azzal, hogy új élet köszönt e földre
s megváltozik köröttünk
sok minden, örökre...
egyszerre borul rám az ujjongás s a tudat:
lányom anya lett, jó anyám dédmama,
s én sem vagyok más, mint egy fiúcska
hitetlenkedőn meghatott,
boldog nagymamája.