Ünnep van ma. Megállunk egy pillanatra, és megidézzük a múltat. Szent István királyra emlékezünk, és a kenyeret ünnepeljük. A kenyér ma is szentelménynek számít. Szakrális jelentősége van, egyidős velünk, emberekkel. Nagy örömmel tölt el, hogy én süthetem, mert a kenyérsütés több, mint egy házimunka a sok közül. A kenyérre vigyázunk, a morzsáját se dobjuk ki. Megszegése előtt Istvánom keresztet rajzol rá. Hiszen Krisztus óta a kenyér nem csupán mindennapi testi eledelünk, hanem lelki táplálékunk is.
Nemrég olvastam ismét és újra Gibrantól a Prófétát. A következő rész hozzám szólt. A mindennapi taposómalmaink értelméről. A kenyérsütésről.
"A munka a láthatóvá tett szeretet.
És ha nem tudsz szeretettel munkálkodni, hanem csak utálattal, akkor jobb, ha otthagyod munkádat, és leülsz a templom kapuja elé, és alamizsnát kérsz azoktól, akik örömmel munkálkodnak.
Mert ha közönnyel sütöd a kenyeret, keserű kenyeret sütsz, amely az ember éhének csak felét mulasztja el.
És ha utálattal sajtolod a szőlőt, utálatod mérget párol a borba.
És énekelj bár úgy, mint az angyalok, ha nem szeretsz énekelni, dalod süketté teszi az emberek fülét a nappal és az éjszaka hangjaira.”
(Kahlil Gibran: A próféta)
Ha szeretnéd tudni, hogyan készül a kenyér, kattints ide és töltsd le a receptet!
