Nos ő Linzer, a tengerimalacka.
Már-már sorsszerű volt, hogy hozzánk kerüljön.
Kicsit messze nyúlik a történet, de azért elmesélem.
Idestova egy éve történt, hogy Zsuzsa barátnőm lelkendezve mesélt a szomszédjukban született kiskutyákról.
Csak mesélt, mesélt, én meg egyre inkább úgy éreztem, minket vár egy kiskutya az alomból.
A történetet már megírtam, így került hozzánk Vacak.
Mivel Zsuzsáék mindig jöttek, és Vacak nagyon megszerette őket, ők pedig Vacakot, menhelyről hoztak egy goldit maguknak, ő Zipfer.
Ennek folyományaként egyébként Juditéknak is lett két goldenjük. :)))
Juditéknál a gyerekek nagy állatrajongók, van például tengerimalacuk. Így aztán Zsuzsa gyerekeinek is lett egy tengerimalaca....és itt kapcsolódunk mi is a történetbe, ugyanis Zsófi, Zsuzsáék tengerimalaca még az állatkereskedésben hát hogyismondjam, szóval megesett, így nemrég két helyes malackislány született.
Na most őszintén...nem törvényszerű, hogy hozzánk kerüljön az egyik?
Hát dehogynem.
Linzer egy pillanat alatt meghódította a családot, de azért legkitartóbban mégiscsak Vacak szeretne barátkozni vele. Fekszik a ketrec előtt, és várja, hogy Linzer előbújjon a házikóból.
Amikor kivesszük a malackát, farkcsóválva szeretne ismerkedni vele.
Eleinte azt hitte, Linzert neki szántuk...elkezdte produkálni magát.
Leült, de Linzert nem kapta meg. Ekkor lefeküdt. De ezért sem adtuk oda. Aztán próbált pacsit adni, meghalni, forgott jobbra, majd balra (igen, ha azt mondjuk balra, akkor balra fordul, ha azt mondjuk jobbra, akkor jobbra fordul), majd végül beszaladt a helyére, hátha ezzel szerzi meg azt az izgő-mozgó új játszótársat.
Hát nem jött össze a dolog sehogysem.
Egyelőre marad a plátói vágyakozás egy igaz barát után...node ez is alakulóban van. :)))
