A következő címkéjű bejegyzések mutatása: plébánia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: plébánia. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 14., kedd

Zsolt akolitus lett

Tegnap volt a bemutatkozás, valamint az első közös szolgálatok.
Négy akolitus szolgált a plébániánkon, Misi atya felkérésére még öten mondtak igen, akik közül végül hárman döntöttek úgy, hogy elkezdik a szolgálatot.

Tegnap, a plébánia pünkösdi lelkinapján mutatkoztak be, családaikkal együtt.
A felnőtt család - Dr. Szabó Endre:A már fegyelmezett család - Szemerédi Károly:A még kicsit szertelen család - Farkas Zsolt:És megfigyeltétek, hogy a három új akolitusnak 8 fia van!

Benyik atya mindenkivel beszélgetett, úgy, hogy mindegyik rövidbe bemutatkozás informatív, jóhangulatú, személyre szabott volt. Nálunk még azt a poént is elsütötte, hogy hamarabb ismert, mint Zsolt {jó 5 évvel}.

Ezután következett a ruhák megáldása, felvétele.
Majd szentségimádás egyházközségünkért, az régi és új akolitusok vezetésével. És az első szentmise, Zsolt még áldoztatott is :) De ezt csak hallomásból tudom, mert a fiaink a fergeteges nap végére már annyira kimerültek, hogy a templom előtti téren ültem velük a padon és mesekönyvet nézegettünk.

Bízunk abban, hogy ez a szép nap, és bemutatás egy hosszú és áldott szolgálatnak volt a nyitánya!

2011. június 2., csütörtök

Babaklub - vezetőtalálkozó és gondolatok


A Családpasztorációsok régebben rendszersen szerveztek találkozókat a babaklubok vezetőinek. Az utóbbi időben sajnos ezek elmaradoztak, így nekem most volt alkalmam először résztvenni ilyen megbeszélésen.

Tematikus bemutatkozást tartottunk és megállapodtunk abban, hogy annyi megbeszélnivalónk lenne, hogy nem szeretnénk negyed évet várni a következő találkozóra, így ha minden jól megy, egy hónap múlva következik a folytatás.
Jelenleg ott tartunk, hogy elmondtuk mit érzünk erősségünknek, mint gyengeségnek és milyen segítségre lenne szükségünk.
A tapasztalat azt mutatja, hogy szükség lenne egy tapasztalataink rublikára is.
Mindenképpen jónak tartom az ilyen találkozókat és már nagyon várom a következő alkalmat, örülök, hogy működnek ezek a klubok és különösen annak, hogy imádságos lelkű anyukák vezetik, akik tényleg felelősségteljesen, szívből végzik ezt a szolgálatot.
Néhány tapasztalatom, mint klubbvezető:

- egy ilyen babamama klub rendkívül jó preevangelizációs terep.
* Nálunk a templom előtt van egy kis tér, ott ücsörgött ma reggel egy fiatal anyuka, kisbaba aludt a babakocsiban: behívtuk - amikor felébredt a kislánya bejött. És mondta, hogy legközelebb is jön, mert mindketten jól érezték magukat, és amit még nagyon tetszett, minthogy a nagyok miatt nem szőnyeges terembe voltunk, mert kérni, hogy tudnánk-e nekik valami kisbabát lerakható szőnyeget biztosítani.
* Keresztények közé kerülhetnek anyukák, akik máshol nem hallanak Jézusról, de itt van rá lehetőségük, láthatják, hallhatják testközelből, hogy hogyan élnek a keresztény családok. És van idejük, hogy megnyíljon a szívük, hogy meghallják Jézus hangját!

- mindehhez az én gyenge területem: türelem.
Jelenleg úgy érzem, hogy ez a legfontosabb vezetői tulajdonság, mert hiába hallom meg, hogy az Úr mit mondd, mint kér, mutatja az utat, ha nincs türelmem abban a tempóban végezni, ahogy Ő kéri, ha nincs türelem, hogy megvárjam, hogy szárba szükkenjen a mag, mit sem ér az egész.

- tematika, témák, ötletek
* Mi főleg egy, és kisgyermekes anyukák vagyunk. Ahogy a régi mondás tartja, egy csecsemőnek minden vicc új. Számunkra még nem unalmas a hozzátáplásá, a szobatisztaság és társai, nekünk ezek még élvetbevágó, izgalmas, fontos, mindennapi témák. Így még nem igénylünk mást.
Sokszor én is próbálok érdekes témákat, ötleteket hozni, hogy ne mindig csak ezen alaptémák legyenek terítéken, de, jelen esetben még ezekre van szükség! Majd amikor már rutinos, régi motorosok leszünk, akkor tudunk másfelé is figyelni. De jelenleg a klub története még ebben a szakaszban van!
* Viszont mindig jó, ha van valami a tarsolyban! Folyamatosan képben kell lenni, mert bármikor előkerülnek a legszebb kérdések: Ti hogyan tanítjátok meg a gyermekeiteket imádkozni? És ilyenkor kell azonnal készenállni a válasszal, és milyen jó, hogy meg van ígérve nekünk, hogy ne aggódjatok, megkapjátok, amit mondanotok kell! És megkapjuk, eszünkbe jutatt mindent, amit már korábban olvastunk, átgondoltunk, minden tapasztalatot, vagy mások tapasztalatát! De ehhez kell a folyamatos magvetés, hogy mindig legyen, ami kikel!

- újítás
* Többen lettünk, nőnek a gyermekek. Már nem a szőnyegpadlós termet igénylik, hanem a nagy üreset, ahol lehet szaladgálni. Mi pedig szépen körbeülhetünk a székeken és egészen megváltozott az egymásra figyelésünk: könnyebb és jobb lett, mert milyen sokat jelentenek a körülmények, a helyszín! Merni kell változtatni, új módszereket kipróbálni.
Bernát szépen, kérés nélkül pakolt!

2011. március 1., kedd

Farsangoltunk


Szombaton megrendezésre került a plébániai farsang. Igazi felüdítő kikapcsolódás volt, a közösségek nem csak beöltöztek, de műsorral is készültek. Volt disznóvágás, citerával, énekszóval, voltak villanylekapcsolós, sötétbe öltözött bábosok, akik uv fényt használtak és fehér kartonbábokat, a Gyertyaláng csoport nyugdíjasai pedig megmutatták, hogy kreativitásban még mindig ők a legjobbak {ajánlom megjegyzésre a süni jelmezt!}.
Természetesen mi sem felejtettünk el beöltözni, a gyerekeknek csak "sapija" volt, amit Bernát inkább farsang előtt hordott, de akkor még a délutáni alvásra se vette le, én Sárival alkottam párt: Hófehérke és a gonosz mostoha. Hárommondatos miniszíndarabbal álltunk elő, ami annyira hiteles lett, hogy egy kislánytól komoly fenyegetést is kaptam Hófehérke kiiktatása miatt, de hát tehetek én arról, hogy nem volt királyfi?
Batyus buli révén rengeteg finomságot vacsoráztunk, a képen látható medvéék által hozott saláta volt a legfincsibb, szerintem. És nagyon örülök neki, hogy sok fotó készült, mert így legalább felidézhetem később is azt a sok egyszerű. ám mégis látványos ötletet, amikkel a családok előrukkoltak.
További képek a plébániai honlap galériájában keresendőek.