Még általános iskolás koromban 2 tantárgyat szerettem nagyon: a matekot és a tesit. Jó ideig matematika - testnevelés tanár szerettem volna lenni...
Persze ez nem jelenti, hogy minden részét szerettem a tesinek - futni például utáltam. Fájt a lábam, és semmi élvezetet nem találtam benne.
A helyzeten nem javított, hogy 16 évesen volt egy ejtőernyős ugrásom, ahol sikerült a jobb bokámat darabokra törni.
Nóri születése után nehezen mentek le a kilók, hiába no, elmúltam negyven. Gondoltam testmozgásomat, ami biciklizás, ásás, takarítás, kiegészítem egy kis futással. Vettem egy sima futócipőt és a faluban róttam a köröket. Nem fejlődtem, és a lábam is fájt.
Aztán 1,5 évvel ezelőtt éppen takarítottam és "félreléptem" aminek következtében eltört a lábközépcsontom ugyancsak a jobb lábamon. Így sokáig a futás eszembe sem jutott.
Egyszer mikor egy könyvesboltban nézegettem az akciós könyveket, kezembe került Christopher McDougall: Futni születtünk című könyvét. Megvettem, elolvastam, majd kipróbáltam a - majdnem - mezítlábas futást. Lassú voltam, de nem fájt a lába.
Szeptemberben körülbelül 2 km-t tudtam egyfolytában kocogni, némi pihenéssel ennek a duplája volt a megtett távom. Gondoltam, ösztönzőnek jó volna benevezni a kötnyéken egy versenyre - többet mennék futni, ha a szemem előtt lebegne, hogy 5 kilóméteres távot kell majd megtennem.
Sajnos nem találtam olyan versenyt, amin lenne ilyen táv. Időben és térben a legközelebbi megmérettetés a III. Fehértavi Darufutás volt, ahol a legkisebb távnak a 8 kilómétert jelölték.
Beneveztem. Bő 2 hónapom volt arra, hogy felkészüljek rá.
Megnéztem a tavalyi eredményeket, és azt láttam, hogy mindenki egy órán belül ért célba. Ez volt az én célom is, hiszen a neten olvasottak szerint a futás 8 km/h sebességtől kezdődik...
A verseny előtt 1 héttel sikerült lefutnom 8 kilcsit, persze az időm több volt, mint egy óra.
Aztán eljött a nagy nap. Esett az eső és minden csupa sár volt. Aztán az eső elcsendesedett, de mindenhol állt a víz. Sokszor nem lehetett kikerülni sem. Kemény terep volt, és sokan lassabban futottak, mint egyébként szoktak. Nekem ez nem okozott gondot, én eleve lassan futok, és ha lehet, földúton edzek.Ösztönzőleg hatottak rám az elöttem futók, és nekik is köszönhetem, hogy sikerült teljesítenem a tervem, 56 perc alatt értem célba :-)
A célbaérés után még órákig eufórikus hangulatban voltam, fantasztikus érzés volt!
Sajnos se melegedő, se öltöző nem volt, így a következő hetem a náthával küzdelem jegyében zajlott, így futni se tudtam menni.
De beneveztem a december 4-i II. Szegedi Jótékonysági Félmaratonra 10,5 kilóméterre - folyt. köv. :-)
