2017. október 15., vasárnap

Hétvége

Azért ma reggel éreztem, hogy de jó ma nem kell rohanni sehova érzést. :-)
Most van az első klasszikus olyan hétvége, amikor hét munka után itthon voltunk. Tegnap piacon voltunk, Zsolti megmutatta a gombákat amit szedett a gombavizsgálónak, vettünk savanyú káposztát, savanyúságot, gesztenyét, kis szőlőt. Majd elmentünk Bencének téli kabátot venni, én meg akartam egy pár fölsőt, és nadrágot is, de ugye "utánfutókkal" nem igazán lehet.:-) Bence egyből talált kabátot, az is jó már, majd még be mentünk vásárolni, és majdnem egy órakor értünk haza, takarítottunk, ágyneműt húztam, kitakarítottam a hálószobát, na Csenge most megint felment játszani.:-) Amivel nincs baj, de már nem pakol úgy vissza, papirfecnik, hegyezés...stb. Na mindegy, megszokhattam volna már, hogy míg kupi van, nem játszanak, de ha rendet rakok egyből..:-))))

Ma klasszikusan főzök is sokat.:-) Kacsaaprólékból levest, meg gombócos, húsos káposzta lesz cserépben sütve. És SÜTÖK, túrós batyut, meg buktát, meg tököt, meg gesztenyét...:-))))
Sütés hiányzik. Nincs idő rá..vagyis lehet hogy lesz, majd ha 10-re megyek dolgozni. De még a héten kilenc órát dolgoztam mert ledolgoztam, azt az időt amikor Szemesre mentünk.

Élvezem a munkám. Teljesen más ütemben megy. Míg én olyan ember vagyok, aki gyorsan hamar szeretet dolgozni, ez a munka nem olyan vagyis nem mindig olyan.
Pénteken este hatkor már fáradt voltam, pár apróságot elrontottam, de jó lett a kasszám, és sokat is adtam le, így elégedettek voltak, én is, mert nem volt hiányom.
Tudjátok még csak alapfeladatokat látok el, számlázok, követem, ki mikor jön terápiára, vezetem az úszást, felvilágosítok. Mosolygok, mikor jönnek mennek a családok, és tudjátok élvezem. Van mikor nyugi van...van mikor sokan késve jönnek, toporognak...ezt is meg kell szoknom. De alapvetően, nem kell ROHANNI. Nyolc óra munka van, ebben van az ebéd idő is. Leváltanak, míg én mondom, hogy sietek az ebéddel, mindig mondják nem kell. :-) Persze nem húzom az időt soha. Kedvesek rendesek türelmesek. Persze tudom...majd jön több feladat is...de nem lesz ez rossz, érzem. :-)

De azt próbálom csinálni, hogy hétvége, vagy az este, ha hazajövök, ne legyen munka a fejemben.
Családom meg szuper, még mindig!!! :-)

7 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy ilyen segítő a környezeted, mind a munkában, mind a családban. Jól hangzik minden, amit leírtál. :-)

    VálaszTörlés
  2. NAgyon szeretem ezt ahangot ahogy most írsz, rmeélem sokáig így marad:)) Boldog melós napokat Anikó! A suli hogy tetszik Csengéneak így anya nélkül?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Képzeld, jól. :) de azért nagyon jó, hogy a reggel az enyém, vagyis én viszem Csengét suliba, mert az nehéz lenne másnak. Meg akkor már mindenki suliba, dolgozóba ment. Ügyes nagyon, már össze olvasnak... És a matek is jól megy neki. :)

      Törlés
  3. Jó ezt olvasni:) - de mi a munkád pontosan? le (el)maradtam valahol...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Véletlenül láttam, egyszerre írtatok Mónival. :)
      Gézengúz alapítványnál vagyok asszisztens, igazából recepción vagyok, jönnek fejlesztésre a gyerekek őket fogadom, segítek eligazodni.. Stb.

      Törlés
    2. Ez tökjó!!! :) örülök nagyon. Meg azért ez változatos. Legalábbis az enyémnél tutira...:)

      Törlés