...múlt vasárnap. Az időjárás kegyes volt hozzánk, sajnos a technika nem. (meg az a bizonyos ördög, ugye).
Csodálatos őszi időnk volt, napsütéssel, meg minden, viszont kártyahiba miatt elvesztek a képeim. Drága kuzin azt ígérte, hogy majd átküldi az övéit...várom. Ami maradt, azt itt mutatom. Tihanyba mentünk, ez most már családi hagyomány, ez volt a harmadik alkalom, sógórnőmmel és mindkettőnk (korosodó) csemetéivel. Egy szép késő őszi napon, amikor talán az évben utoljára lehet szabadtérizni, végigbolyongjuk a hegyen az erdőt, a gejzírmezőt, megpihenünk a belső tónál, majd felmegyünk a faluba. Útközben csipke- és egyéb bogyókat csemegézünk, élvezzünk a természetet, és jókat nevetünk. Valójában röhögünk. Elég harsányan. És elég sokat. És sokszor elég indokolatlanul. Ha véletlenül "ellenkirándulókkal" találkozunk, ez elég ritka, akkor megbeszéljük, hogy valószínűleg azt gondolják, nem vagyunk egészen normálisak. Egyébként nem vagyunk. De mi anyák, rendkívül élvezzük, hogy a már lassan felnőtt gyerekeink még velünk jönnek, és együtt lehetünk nemnormálisak. Kell ez néha.
Ja, és a kalap!Hát az úgy volt, hogy vettem ezt a sárgarépás, kukoricás, zöldborsós és még nem folytatom, milyen színű fonalat, már több éve. Azóta sem tudom eldönteni, hogy nagyon jó, vagy nagyon ordenáré. Kötöttem belőle egy jó nagy lezser pulcsit, ami már eleve irdatlan nagyra sikeredett, aztán lefogytam 15 kilót, és hát még mindig a színe is...... Egy szó, mint száz, lebontottam, arra gondoltam, hogy talán kisebb darabokban kevésbé megdöbbentő. És akkor lett belőle elsőnek ez a kalapka, ami szerintem nagyon jól illett az őszi erdőhöz, mit szóltok hozzá?
