Nemrég a Libri Könyvkiadó felkért, hogy írjak egy-két gondolatot a Nyugati tér blogjukba a könyves beszerzésekről és az akciók varázsáról az éppen akkor induló raktárvásáruk kapcsán. Nem mondok nagy spoilert, de én egy ideje a tudatos könyvvásárlók táborát erősítem, de nem volt ez mindig így. Sőt! Hogyan lehet megállni, hogy ne vásároljunk fel mindent is és ne halmozzunk fel végtelen mennyiségű könyvkupacot az éppen aktuális akción? Ezt is elárulom, meg azt is, hogy mennyi könyvet vásároltam már meg életem során és ez mennyibe került. #témázás
A Könyvfesztivál után sok pihenő nincs, érkezik a könyvmolyok következő dzsemborija azaz a Könyvhét. Itt majdnem egy hét áll a rendelkezésre minden könyvszeretőnek, hogy bezsebeljen néhány olvasmányt, szagolgassa a friss megjelenéseket, bandázzon a többi mollyal, és érdekes könyves programokon, és dedikálásokon vegyen rész. Persze a kiadók is készülnek, sorra érkeznek a könyvheti megjelenések. Én a következő könyvekre vetettem szemet. Nektek mire fáj a fogatok?
nem is tudom mi történt májusban, de valószínűleg sokat dolgoztam, és csak úgy teltek a napok, ahogy azok szoktak. hétvégén szokás szerint igyekszünk tartalmasan eltölteni az időt, voltunk májusban kirándulni párszor, és persze beindult a koncertszezon is (úgyhogy én a Budapest Parkban ugrabugrizom heti 1x legalább).