Peti ezen a reggelen magától ébredt, nem
kellett anyának keltenie. Megpróbált egyedül felöltözni. Igaz, fordítva húzta
föl a pulóvert, és a nadrágnak is a hátulja került előre, de kit érdekelt ez
most. Sietni kellett, elsőként akart az oviba érni.
Gyönyörű, vadonatúj óvodába járt Peti sok-sok társával együtt. Szerették
ezt az ovit, mert ez kissé távolabb esett a város zajától. Itt kedvesek voltak
az óvó nénik, nagy volt az udvar, rengeteg játék várta a gyerekeket, és ide
járt a Napocska csoportba Eszter is, aki Peti szerint a legszebb lány volt az
egész oviban..
De ma nem Eszter miatt sietett Peti az
óvodába. Nem is azért, hogy reggel elsőként érkezve lefoglalja a fiúk
kedvencét, a nagy dömpert egész napra. Nem, ma egész más miatt sietett Peti,
nehogy elkéssen az oviból. Ma jönnek az óvodába a Zöld Hálós bácsik és nénik.
Szép volt az új óvoda, a legfinnyásabb
gyerek sem találhatott kivetni valót benne. Csak egyetlen dolog hiányzott! Nem
volt az udvarán egyetlen fa sem. Hiába volt ott a hatalmas homokozó, hiába volt
ott a kanyargós csúszda, a nagy ügyességet kívánó mászóka, ha nem adott
árnyékot semmi a játékban megfáradt gyerekeknek.
De mától megváltozik minden, hiszen a Zöld
Hálós nénik és bácsik azért jönnek az óvodába, hogy fákat ültessenek az
udvaron.
- Anya, induljunk már! –
türelmetlenkedett Peti, és már húzta is fel cipőjét, kabátját, hogy mielőbb az
oviba érjenek. Nagy volt az izgalom az óvodában. Mindenki arról beszélt, hogy
mikor hozzák már a fákat, milyenek lesznek, és hogyan fogják azt elültetni.
Lacika azt mondta: - Biztosan
olyan nagy fákat fognak hozni, mint amilyet az erdőben láttunk, amikor a
nagypapámékkal kirándulni voltunk.
- Daruval emelik majd fel, mert
olyan nehéz – állította Dani, akinek az apukája darukezelő. És szerinte minden
nagy és nehéz dolgot daruval kell felemelni.
- Nagy cserépben fogják hozni a
fákat, ugye? – nézett megerősítést várva az óvónénire Sárika. De nem volt már
idő válaszolni, mert valaki elkiáltotta magát: - Hozzák a fákat! – Erre
mindenki az ablakhoz szaladt, hogy megláthassa. Épp akkor fordult be az óvoda
udvarára az a kisteherautó, ami a facsemetéket szállította.
- Csak ilyen kicsik? – fordult el
az ablaktól csalódottan Lacika.
- Az én apukám a teherautóval
együtt fel tudná emelni a fákat a darujával, olyan nagy daruja van neki –
bizonygatta Dani az igazát.
Közben odakint az udvaron
megkezdődött a munka, lepakolták a kocsiról a facsemetéket.
- Én mondtam, hogy nagy cserépben
fogják hozni – kiáltott fel Sári, miközben pici orrát az ablaküveghez
nyomta.
- Markoló, markoló! – kiáltoztak
a fiúk kórusban, amikor felfedezték az udvarra bekanyarodó munkagépet.
Hamarosan az óvoda udvara úgy nézett ki, mintha valami óriás vakond túrta volna
fel. Itt is, ott is a gödrök mellett földkupacok nőttek a markoló munkája
nyomán előkészítve a fák helyét. A Zöld Hálós nénik és bácsik jól belocsolták
az üres gödröket, azután a fákat ezekbe a vizes gödrökbe állították. Néhányan
lapátot, gereblyét ragadtak, és szépen körberakták a fák gyökerét földdel. Még
jól meg is taposták, hagy tudjanak erősen belekapaszkodni a gyökerükkel a fák a
talajba.
- Gyertek, gyerekek, segítünk mi
is a faültetésnél! – hívta az óvónéni a csöppségeket. Na, nem is kellett ám
nógatni senkit, hogy igyekezzen. Peti, Laci, Dani, Sára és a többi óvodás
boldogan sietett az udvarra, és közösen fogva a csövet együtt locsolták meg a
fák tövét.
Minden gyerek csak erről beszélt, amikor
már rég elmentek a faültető felnőttek, még az uzsonnánál is.
- Anya, képzeld! Mi locsoltuk meg
az új fákat! – lelkendezett szinte minden gyerek, amikor jöttek
érte.
- Nézd, milyen
sok fát ültettünk! – mutatta Peti is az anyukájának a tizenöt facsemetét, a
közös munka eredményét.
A fák mind megeredtek, mert a közös akarat,
a szeretet és a gondoskodás ültette őket. Új helyükön egy év alatt nagyot
nőttek, terebélyesedtek. Sok kis madárnak adnak pihenőt, ha elfáradnak égi
útjukon. Az egyre növekvő fák jó levegőt, nyáridőben árnyékot nyújtanak a
játszó óvodásoknak.
Biztosan így lesz ez még akkor is, amikor a
mai óvodások, Peti, Laci, Dani, Sára és a többiek felnőnek, és az ő gyerekeik,
unokáik játszanak majd a lombok enyhet adó árnya alatt.
Szigethalom, 2009. november 30.
Köszönjük a mesét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése