Sziszőke

SZISZŐKE

Mészáros Gabriella meséje

  

   Ezen a reggelen Sziszőke, a szőke kis angyal Menta kiabálására ébredt.

   – Ébresztő angyalok! Itt a nagytakarítás ideje! Tisztává kell varázsolni az Angyalvárat! Törölni, porolni, szemetet szedni! Nem nézhetnek az emberek a Földről piszkos, szürke égboltot! Ébresztőőő!!!

   Távolból érkező szavait a maga után vonszolt hatalmas szemeteszsák surrogó zaja kísérte. Sziszőke kelletlenül bújt ki meleg habfelhő paplanja alól, ahol addig az igazak álmát aludta. Az ágy szélén lógatva meztelen lábacskáját, borúsan nézett maga elé. Dugába dőlni látta tegnapi tervét. Hosszas könyörgés után ugyanis sikerült Freskót – az Angyalvár művészét –rávennie, hogy ma együtt fessék és formázzák a felhőket, erre meg jön Menta és keresztülhúzza a számítását.

   – Miért kell minden hónapban nagytakarítást rendezni ebben a huzatos várban, ahol a szél csak úgy száguldozik keresztül a szobákon! Nincs is ideje megülni a pornak, s már viszi a szél ki az ajtón, ablakon! – morgolódott, miközben a hátára csatolta égszínkék szárnyacskáit.

   Már csak a glóriáját kellett a fejére tenni és készen állt volna a takarításra, de sehol sem találta. Még emlékezett, hogy este, lefekvés előtt a szobájában gurigázott vele, ám arra nem, hogy utoljára hova is gurította. Kereste az ágy alatt, a szekrény mögött, a halomba dobált angyalruhák között, de úgy eltűnt, mintha kámforrá vált volna. Menta – az ügyeletes angyal – hangja már fenyegetően közelről hallatszott, amikor végre meglátta az ajtó és a fal közötti sarokban egy papírrepülő alól kikandikálni. Odaröppent, hogy felkapja, ám abban a pillanatban betoppant Menta. Sziszőkének épp csak annyi ideje maradt, hogy félreugorjon a kicsapódó ajtó elől. Ekkor tompa csattanás hallatszott. A kitáruló ajtó a falhoz lapította a glóriát, ami az erős ütés hatására tojás alakúra formálódott.

   – A glóriám! – kiáltott fel kétségbeesetten a kis angyal. – Hogy fogom így hordani?

   Feltette a fejére és a tükör elé szaladt. Olyan mulatságos látványt nyújtott a kajla glóriával, hogy az egyébként komoly Menta a hasát fogta nevettében.

   – Alkalmi glóriád lett Húsvétra! – nevetett harsányan, könnyeit törölgetve.

   – Majd adok én neked alkalmi glóriát! – gurult dühbe Sziszőke s a nála jóval magasabb Menta felé indult, hogy jobb belátásra bírja.

   – Ne ugrálj Szöszike, inkább hozd a felhalmozott szemetedet! – bosszantotta tovább a kis angyalt Menta, aki már élvezte, hogy az unalmasnak indult nagytakarítás ilyen vidám fordulatot vett.

   – Nem vagyok Szöszike! – kiabálta Sziszőke és Menta mellé érve dühében nagyot rúgott a degeszre tömött szemeteszsákba.

   A zsák – megelégelve, hogy kora reggel ilyen bánásmódban részesül – kirepedt és ontotta magából a belegyömöszölt szemetet. Mindez még nem volt elég. Egy hirtelen jött szélroham kivágta az ablakokat és felkapta a szemetet, teleszórván vele az Angyalvár folyosóját, majd a levegőben keringő szemét tovább folytatta útját s a nyitott folyosói ablakon át kijutva záporozni kezdett le, a Földre. Ijedten nézett egymásra a két angyal, de tenni a baj ellen semmit sem tudtak…

Buzás Bettina rajza (4.b)
Szent Mór Iskolaközpont
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pécs
2010 

   – Tűrhetetlen! – zengett Kozmosz hangja, amikor a megszeppent Sziszőke egyik lábáról a másikra állt előtte, félrecsúszott glóriájával a fején.

   Kozmosz volt a legtekintélyesebb főangyal, aki a rendet felügyelte és Sziszőke szerencsétlenségére épp akkor nézett le mindent látó távcsövével a Földre, amikor az égből érkező szemét azt jócskán beborította.

   – Tűrhetetlen! – ismételte még egyszer. – Ilyen rendetlen angyalt még nem látott az Ég! Nem elég, hogy poros a szárnyad, meg pókháló lóg a glóriádról! Nem elég, hogy a szobád szemetes, de szétszórtad azt is, amit Menta összeszedett, sőt még a Földet is beborítottad vele! Büntetést érdemelsz, példás büntetést!

   Kozmosz összeráncolt homlokkal nézett ki az ablakon az összepiszkolódott felhőkre és töprengett.

   – Délutánra ezüstfehér fellegek úszkáljanak az égszínkék mennybolton! A Föld újra kék és zöld legyen, ne ilyen szürke porgolyó! Neked pedig sürgősen le kell zuhanyoznod Balzsam doktor jóságcseppjeivel! Nem azért találta fel, hogy egyesek elmulasszák használni és hiányában haszontalanságokat kövessenek el! Jobbulást kívánok Sziszőke! – köszönt el zordan, majd választ sem várva hátat fordított s elrepült.

   Sziszőke pár perc múlva már az ámbra és nektár illatú jóságzuhany alatt gondolkodhatott azon, miként fogja a főangyal parancsát végrehajtani. Szerencséjére, maga Menta sietett a segítségére egy nagyszerű javaslattal, hisz mégsem lett volna illendő magára hagyni a bajban a kis angyalt. Nem sokkal később Sziszőke már egy hatalmas, hosszú csövű szerkezettel a kezében állt az Angyalvár teraszán.

   – Ha ez itt fönt hatásos, akkor ott lent is működnie kell! – pillogott le, majd az égi porszívó csövét a Föld felé irányította.

   Mint egy szomjas elefánt a vizet, úgy szippantotta fel a sok lepottyant mennyei limlomot a masina, így délre már a ragyogóan kék-zöld Földben gyönyörködhettek a fellegek közül lekukucskáló angyalok. Sziszőke elégedetten csapta össze a tenyerét, s vígan repült Freskóhoz felhőket formázni, ahogy azt tegnap elképzelte. Freskót azonban nem találta jókedvében.

   – Teljesen fölösleges a munkánk! Festünk, formázunk, szépítünk, alattunk pedig egy poros, szürke Föld forog-gömbörög. Az emberek örömmel tekintgetnek fel a mi szépséges, kék mennyboltunkra, az bezzeg nem érdekli őket, hogy mi nem gyönyörködhetünk az általuk cseppet sem tisztán tartott golyóbisukban!

   – Nem lehet piszkos, hiszen magam tettem rendbe még ma reggel! – bizonygatta Sziszőke.

   Lenézett a Földre és nem akart hinni a szemének.

   – Ez nem igaz! Már megint hogy néz ki?!

   Abbahagyta élete első bárányfelhőjének formázását, pedig már majdnem elkészült vele.

–        Én fogok megint kikapni Kozmosztól! Miattuk! De most nem is csináltam semmi

rosszat!

   Faképnél hagyta Freskót és egyenesen Balzsam doktor laboratóriuma felé röpült. Kis idő múlva pedig különös módon már az esőfelhők között ügyködött.

   – Ha rajtam segített, rajtuk is segíteni fog! – hajtogatta bizakodva.

   Sorban beletöltögetett a doktor jóságcseppjeiből az esőfelhőkbe, s ügyesen a Föld fölé terelgette valamennyit. Aztán az Angyalvár teraszáról figyelte, hogyan záporozik a Földre az eső, megtisztítva hegyet, völgyet, erdőt, mezőt, élőt s élettelent, majd kacagva kiáltott le:

   – Jobbulást kívánok Emberek!

Mészáros Gabriella meséje 

Megjelent a Zöldfülü Péter, zöldmesék kicsiknek és nagyoknak című mesekönyvben

a mesekönyv még kapható a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályán, Pécs, Szabadság u. 2.