A második tanyakarácsony

Nagyon eltűntünk, de minden a legnagyobb rendben velünk! Megvolt a második karácsonyunk is drága otthonunkban, s ezúttal is szeretetben, békességben, egészségben, sok finomsággal körbevéve telt az ünnep. Igaz, idén sem sikerült betartani azt az örök fogadkozást, miszerint ebben az évben időben letudjuk a készülődést, és nem az utolsó pillanatban szaladgálunk a városban. Ez olyannyira nem sikerült, hogy minden elvünk ellenére is még december 24-én is a városban szereztük be a bevásárlólistákról lemaradt dolgokat, de este, miután minden tanyalakó szőrös-, vagy tollas, négylábú és kétlábú lakót elláttunk, mi kerültünk sorra, és egy finom vacsorával, kellemes zenével, jóféle borral, és kis ajándékozással kényeztettük magunkat és egymást.

A másnap a szokásos nagycsaládi karácsonyozás jegyében telt, idén is nálunk gyűlt össze mindenki, a nagymamákat leszámítva, akik már nem igen tudják bevállalni a hosszabb utazást. Volt eszemiszom, holalábas, holakanál, addide, ottvan, nemazt, engedjbe, nemférekbe, holacsomagolópapír, ésacellux, Lunamenjarrébb, hogyvagydrágám, mitsegítsek, nemkellkészvan, boldogkarácsonyt, jajdeszép, nagyonköszi, szeretlek, nemkellettvolna, najómégis, indulnikéne, megyavonat, kikivelmegy, beférünke, köszönjükavendéglátást, örülünkhogyittvoltatok, hívjtaokhahazaértek, kiszököttakutya, majdvisszajön, puszipuszi, integetés. :)

Még pár nap ebből az évből hátra, úgyhogy van még időm egy kis éves összegző bejegyzést megalkotnom, de ígérem, ahogy tavaly sem, úgy idén sem fog elmaradni. :)

2014.11.03.

Sajnos a laptopom, amire a képeket szoktam lementeni, bemondta az unalmast, úgyhogy amíg nem jut vissza hozzám szépen meggyógyulva, addig nem tudok nagy képes beszámolót tartani.

De telefonról is tudok hozni néhányat, többek között olyat is, amiből kiderül, hogy 1 hete ismét röfögéstől hangos a tanya, ugyanis a lakók száma két választási korban lévő malackával nőtt. Ezúttal biztosra akartunk menni, és két kocát hoztunk, mert Kolbász (nyugodjék békében), mint írtam már régebben, féltökű volt, és ez sajnos a húsán is megérződik. Ők most nem mangalica-durok keverékek, mint elődeik, hanem egy faluban élő ismerősünktől hoztunk el házi sertést. És emiatt, hogy nem bírják az olyan igénytelen tartásmódot, mint a mangalicák, így nem a már jól bevált ridegtartásba kerültek, hanem megkapták a semmire nem használt, később lebontásra szánt vályog ólat, és köszönik szépen, nagyon tetszik nekik. Reggel és este úgy elbújnak a szalmában, hogy sokszor még a fülük hegye sem látszik ki. Furcsa újra moslékos vödröt használni, meg félretenni azokat a konyhai maradékokat, amik a tyúkoknak nem kell, de amennyire ágáltam az újabb disznótartás ellen, most annyira nem bánom mégse. Sokáig úgysem lesznek tartva, legkésőbb februárban elköszönünk tőlük, mert a tapasztalatból kiderült, hogy nem kell nekünk nagyon nagy súlyút levágni ahhoz, hogy bőségesen el legyünk látva hússal, hájjal, zsírral, kolbásszal, szalámival, szalonnával.

A baromfiudvar lakói köszönik szépen, jól vannak! A kacsák hatalmasat nőttek már azóta, mióta elhoztuk őket a vásárból, szerencsére már nem tudják magukat átpréselni az ólajtó alatt reggelre, így nyugodt szívvel ki tudunk helyezni a takarmányos hordók közé egérfogókat is, illetve patkányfogókat. Ugyanis, mióta ideköltöztünk, most először volt patkányokhoz "szerencsénk", eddig elkerültek. Mi elvből, és Szamócka halála óta még elszántabban NEM használunk semmilyen mérget, úgyhogy némi hátránnyal indultunk az ellenük való harcba, de végül 3 hét stratégiai és taktikai játszadozás után végül 2 egymást követő napon Krisztián leszámolt a két fő ellenségünkkel. Egyik nagyobb volt, mint a másik, és igazából csak az ő döntésükön múlt, hogy nem fojtották le az egész baromfi állományt az ólban, ami alá gondosan beástak. Időközben persze észbe kaptunk, és rohamtempóban csibehálóval ledrótoztuk az ól talapzatát, hogy többé ne tudjanak beásni a csirkék és kacsák közé, úgyhogy biztonságban vannak.

Ami viszont szintén nagyon jó hír, hogy november közepétől lehetőségem adódott egy kertészeti tanfolyam elvégzésére, úgyhogy abban reménykedem, hogy tavaszig a már meglévő kevéske tapasztalatom mellé kapok egy olyan elméleti tudást, amit a következő évi veteményezésben hasznosítani tudunk. Idén most már úgyis "csak" annyi teendő van a kerttel, hogy az elszáradt töveket kiszedjük, kistraktorral egy kicsit felszántatjuk, rotakapával átforgatjuk, mulccsal letakarjuk és hagyjuk pihenni. Valószínűleg a jövőre tervezett fóliasátrat sem most fogjuk megalapozni, hanem csak kora tavasszal, bízunk benne, hogy a homokon talán nem lesz olyan borzasztóan nehéz ásni februárban sem. A fűszerkertet is fel kéne készítenem a télre. A steviát ki kellene ásni, és a cserépben lévő rozmaringgal, mentával, citromfűvel együtt bevinni a vendégházba, hogy ott teleljenek át, a többi, szabadföldben maradót pedig le kéne takarnom. Azt nem döntötte még el, hogy csak szalmával mulcsoljam-e körbe a töveket, vagy vegyek-e átteleltető-fóliát és azzal takarjam-e be.

A muskátlik is bekerültek már a ház ablakaiból, de hogy ne legyen teljesen csupasz jövő tavaszig, néhány borostyán hajtást virágládába ültettünk, és kitettük az ablakba, hátha sikerülne áttelepíteni oda. Illetve végre méltó helyükre kerültek a kövirózsák és egyéb pozsgás növények, amiket érdekes módon eddig egyáltalán nem kedveltem, de most teljesen elvarázsoltak. Egy kertészetben beszereztem Erika nevű - állítólag - fagytűrő növényeket is, azok pedig gyönyörűen virágzanak még.

Fűtünk is már egy ideje, ismét körberaktuk a konyhában a vaskályhát, de ezúttal nem a régi, ütött.-kopott maradék téglákkal, hanem Krisz vett újakat, és kisebbeket, szabályosabbakat, úgyhogy az összkép is némileg rendezettebb, mint az elődje volt. A tavalyi tapasztalatokból már tudjuk, hogy noha lassabban kezd el felmelegedni a konyha és az előtér, mert a tégláknak is át kell melegedniük, ha este 5-6 körül begyújtunk és rakjuk elalvásig, olyan 11 körülig rá a fát és a szenet, akkor reggel, ha kint 0 fok körül van, bent akkor sem az a fogvacogtató 13 fok van, hanem olyan 19 fok körül megmarad. Hogyha pedig napos időnk van, akkor a Nap melege stabilan 20 fokon tartja az előteret egészen délutánig, így ha kint 10-12 fok van, akkor nap közben még nem kell fűtenünk. Esténként a sparheltet is beüzemeljük, hogy az pedig szépen átmelegítse a hálószobát és a dolgozószobát, de attól tartok, nem ússzuk meg, hogy néha a hálószobai kályhába is begyújtsunk, ugyanis a ház hátsó fala mentén találtunk penészes foltokat a falon.

Úgyhogy a mindennapjaink haladnak a szokásos medrükben, csak kiegészült a fa aprítással, begyújtással, de ezt a részét még mindig szeretjük a télnek. A korán sötétedést már kevésbé, de majd elmúlik ez is. :)

Sütőtök krémleves és muffin

Világ életemben hidegrázásom volt a tökféléktől, hiába készíti édesanyám állítólag világbajnok módon a tökfőzeléket, és ősszel hiába lengte be mindig a lakást a sütőben sülő sütőtök :) nagyon finom illata - mert tagadhatatlan, hogy annak az illata valóban szuper, én mégis egy kiskanálnyi kóstolásra is alig bírtam magam rávenni évekig, végül feladtam.

A hét elején viszont igencsak elkezdte piszkálni a csőrömet a dolog, hogy ősszel szinte ez az egyik legolcsóbb alapanyag a piacokon, ráadásul mondhatni semmiféle erőfeszítéssel, gond nélkül tudnánk termelni is a kertben magunknak, valahogyan csak ' meg kellene szeretni ezt a sütőtököt. Eme felindulásból vettem is egy közepes méretű, másfél kilós példányt. Gondoltam, a krémleveseket imádom, a muffint imádom, kezdjük a kísérletezést ezzel a kettővel. Ha akkor sem szeretem meg, ha saját fűszerezéssel készül, akkor tényleg nem próbálkozom vele többet. Nos, a krémleves elkészült (igyekeztem a kedvenc hagymakrémlevesemhez közelíteni az ízvilágot), a muffin megsült, és azt kell mondjam, hogy jó lett mindkettő. Nem lesznek rendszeres szereplői az életünknek, de már csak a lovakra való tekintettel is (szeretik ugyanis!) jövőre a veteményes egy sarkában megpróbálkozunk a termesztésével. És akkor jöjjön a két recept!

Sütőtök krémleves (négy személyre)

1 közepes sütőtök (kb. 1 kg)

1 l húsleves alaplé (vagy víz+leveskocka)

1 dl tejszín

5 dkg vaj

kakukkfű, rozmaring

só, bors

A sütőtököt félbevágom, kanál segítségével kimagozom, majd 220 fokos előmelegített sütőbe teszem alufóliával lefedve (hogy hamarabb puhuljon meg). Addig kell sütni, míg a belseje egészen puha nem lesz, nekem ehhez 30 perc kellett. Az alaplevet egy lábasban elkezdem melegíteni (ha nincs éppen otthon a fagyasztóban húsleves, akkor sima vízzel dolgozom, és később hozzáadok egy húsleves kockát), hozzáadom a puhára megsült, héjától megszabadított sütőtök húsát, és felforralom. Ha forr, lejjebb veszem a hőfokot, és egy botmixer segítségével teljesen homogénre pürésítem a hozzávalókat. Ezután fűszerezem sóval, borssal, kakukkfűvel és rozmaringgal, majd hozzáöntöm a tejszínt és jól elkeverem. Hogyha ezzel megvagyok, eloltom a gázt, és a még forró levesbe beleteszem a vajat is, amit olvadásig kevergetek benne.

Tálaláshoz a kimagozásból visszamaradt tökmagokat megpirítva lehet rászórni, de én most nagyon rákattantam a pirított hagymára, amit legutóbb az Aldiban szereztünk be (egyszer megpróbáltam házilag is, nem bonyolult, csak egy tisztességes mennyiséghez órákon keresztül kellene az adagokat kisütögetni), úgyhogy mi most azzal ettük, de rendszeres befutó nálam a levesgyöngy is.

Sütőtökös muffin (12 darab)

25 dkg sütőtök

2 tojás

15 dkg liszt

10 dkg cukor

10 dkg vaj

1 csomag sütőpor

1 nagy csipet szódabikarbóna

csipet só

fahéj

mazsola

A megsült sütőtök belsejéből 25 dkg-nyit kikaparok, és az olvasztott vajjal, valamint a két tojással botmixerrel krémesítem. Egy másik tálban kimérem a száraz anyagokat: liszt, cukor, sütőpor, szódabikarbóna, fahéj, mazsola, és a két tál hozzávalóit összekeverem. 200 fokos sütőben körülbelül 20 percig sül, tűpróbával ellenőrzöm.

Kacsamesék

Van az úgy, hogy az ember szereti a kacsacombot, ami boltban meglehetősen drága, ezért aztán általában különlegesebb alkalmakkor kerül inkább csak az asztalra. És van az úgy is, hogy ha már az embernek van baromfiudvara, miért ne határozhatná el, hogy legyen neki kacsája is a csirkéken kívül? Mondjuk kezdésnek kettő elég is lesz. De legfeljebb három. Ekkor mit csinál a két tanyalakó? Elmegy Lajosmizsére, a vásárba,

hátha szerencsével jár és lesz kint eladó kacsa. Mondjuk legyenek némák, ha már lehet választani. A vásárban egyetlen idős bácsika ácsorgott két kis rekesz fölött, s a rekesz alján hónapos - mit ad Isten, némakacsák lapulnak. Az a típusú bácsika, akinek nemhogy még alkudni nem akarsz az árából, de még szíved szerint rá is fizetnél, mert látod rajta, hogy a következő heti élelme ezektől a kiskacsáktól függ nagyjából. Mondtuk a bácsinak, hogy ha megvárna minket, amíg az autóval átparkolunk közelebb, hogy ne kelljen annyit cipelni szegényeket, akkor mi vennénk tőle. Amíg visszasétáltunk az autóhoz, és átálltunk a vásár túloldalára, megbeszéltük kedvesemmel, hogy ha 10 kiskacsája van a bácsinak a rekeszben, elhozunk ötöt. Ez kettővel több, mint amit elsőre kitaláltunk, de akkor már hozzuk el az állomány felét.

Bácsikát újra megkeressük, kérdezzük tőle, hány kacsa van a rekeszben? Nyolc. Gyors összepillantás, minden logikát a hátunk mögé dobtunk, majd egyszerre vágtuk rá, hogy jó, akkor mindet elhoznánk. 

 

Így esett, hogy az eredetileg kettő, de maximum három fős kacsalétszám tervünket egy másodperc alatt áthúzva nyolc kis némakacsa boldog tulajdonosai lettünk. Elképesztő okosak: amíg az egy hónapja a csibenevelőből kipenderített jércék és kakaskák ennyi idő alatt sem voltak képesek fejben összerakni, hogy éjszakára be kell menni az ólba, addig ezek a kis csámpásak már aznap este szépen betotyogtak a helyükre! más kérdés, hogy valahogy minden reggelre megoldják, hogy kibújnak az ajtó alatt, és mire kimegyek etetni, ők már vígan kint randalíroznak, de ha majd akad negyed óránk arra, hogy az ajtó alá téglákat fektessünk le, megoldódik ez a probléma is.

A tavacska még bőven csak félkész, de ők már nagyon szeretik.

Ééés, ha már kacsáink vannak, legyen nekik kacsaúsztatójuk is. 1 délután alatt kiástuk a kis tavacska gödrét, geotextíliát és fóliát fektettünk bele, visszaástuk a szélét, feltöltöttük vízzel, és amikor ma reggel kimentem a baromfiudvarba, hogy kiengedjem az állományt és megetessem őket, addigra a kiskacsák már Houdini-képességeiket bevetvén kiszöktek az ólból, és boldogan úszkáltak a tavacskájukban. A tóról majd akkor írok egy külön bejegyzést, ha elkészülünk vele, mert még szeretnénk növényekkel betelepíteni, kicsit terepet is kell körülötte rendezni, szóval van még vele dolog bőven.

2014.09.23.

Kérdezte a párom, hogy miért ritkultak az utóbbi időben a bejegyzések. Nem arról van szó, hogy nincs kedvem írni, hanem csak annyi van, hogy nagyjából hasonló dolgok történnek a tanyán, mint tavaly ilyenkor, és legfeljebb önmagamat ismételhetném. Idén sem sikerült emberi időben megvenni a tűzifát, így télen sanszos, hogy megint kínlódni fogunk a begyújtással, de már haladunk a hasogatással, és a ház fala mentén újra kezd tornyosulni a farakás.

A veteményes nagyjából lejátszott, még pár cékla és répa, valamint paprika kallódik itt-ott, illetve a répából még nagyon sok van, de lassan nőnek, úgyhogy még a földben hagyom őket. Ha volna végre szabad pár órácskánk, elkezdenénk a paradicsomágyásokat felszámolni, de az égetéssel járna, és arra a rengeteg munkánk mellett nem nagyon jut idő. Gondolkoztam, hogy még nekiálljak-e egy őszi hónapos retek termesztésnek, de szerintem az már elmarad. Jövő tavasszal szeretnénk fólia sátrazni, és akkor majd jó korán lehet retkezni. :) A fűszerkertecském még szép, bár a minap valamelyik rossz életű kutya átgázolt a rukkolán, az meg teljesen elfeküdt az élménytől, de nem baj, már eléggé felvirágzott egyébként is, úgyhogy nem sok íze volt. Leszárítani való is akad még, aztán elkezdhetek gondolkozni, hogyan teleltessem át az évelőket, de valószínű, hogy kiásom őket, cserépbe teszem, és a muskátlikkal együtt a vendégházba költöznek a hideg elöl.

Egyelőre úgy néz ki, hogy a tavaly ültetett fűzfácskánk megmarad, és a tavasszal vásárolt gyümölcsfa növendékek sem adták fel a harcot az élettel. Jövőre viszont utóbbiakra oda kell figyelnünk, mert a csigák alattomosan támadják őket. A következő napokban viszont borostyánt szeretnénk szaporítani, hogy az új tyúkól oldalát is betakarja, meg a garázs oldala is szebb lenne azzal, úgyhogy most párhuzamosan kipróbálunk két módszert is: az egyik azt javasolja, hogy amíg 5 centis gyökérzetet nem növeszt a levágott hajtás, addig tároljuk vízben, és csak aztán ültessük ki, a másik pedig azt mondja, hogy a levágott hajtást dugjuk virágföldes cserépbe, és ha megered, akkor ültessük ki. Jó lenne, ha télen a ház ablakpárkánya sem árválkodna üresen, és némi zöld azért lenne, úgyhogy remélem, sikerül.

Dabrával pedig végre ismét tempósan haladunk a fejlődés néha rögös, sokszor sima útján. Dolgozunk sokat földről, de hétvégén a vemhességének utolsó hónapja óta (azaz április eleje óta) most először újra kimentem vele terepre. A csikót otthon hagytam Omárral, mert már az edzések alatt is külön szoktam zárni őket, úgyhogy ehhez a helyzethez kezd hozzászokni, meg összesen 1 órácskát voltunk távol, és amint hazaértünk, egyből engedtem is az anyjához, hogy feltankoljon tejből. De nagyon jól esett végre kint lenni, hallgatni a fácánokat, számolni a tovaszökellő őzeket, beleszippantani az avarillatú levegőbe, és legeltetés közben hallgatni, ahogy herseg a lovam fogai közt a finom, zöld fű.

És itt egy videó is a csöppet sem félénk, ámde annál inkább vakmerő Töpörtyűről, és az ismerkedős kiscsikóról. :)

2014.09.16.

Testületileg azon vagyunk, hogy úszóhártyákat növesszünk a sok eső következtében, van ugyanis az a csapadékmennyiség, amitől már a kunsági homok is tocsog. De ne sápítozzunk, örüljünk az esőnek, mert ha nem örülünk, akkor is esik. :D Így legalább csodával határos módon még mindig dús, harsányzöld az udvarunkon a gyep, és ha a lovak nagyon elszántan keresgélnek a legelőn, még mindig találnak maguknak csipegetni valót. Legalábbis a reggelre meghagyott esti széna láttán az a sanda gyanúnk, hogy azért nap közben még sikerül jóllakniuk legelés közben.

Zöldell még minden.:)

Nagy változások vették kezdetét Dabrával, úgy érzem, nagyot fejlődtünk az utóbbi időben. Egyrészt már el tudom választani tőle a csikót egy-egy edzés idejére, így az nincs állandóan láb alatt, nem vonja el a figyelmét, és emiatt napi rendszerességgel (ahogy persze az időjárás engedi) elő tudom venni őt, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. De ami a legfontosabb mérföldkő, hogy a hétvégén átjött hozzánk egy kedves ismerősünk, aki kicsit földről foglalkozott vele, és nem több, mint fél óra alatt egészen elképesztő dolgokat hozott ki az én nem túl embercentrikus lovamból, mutatott nekem pár fogást, amit ha megfelelően gyakorlok vele, még inkább javulhat a kapcsolatunk, és mire sor kerül majd a következő foglalkozásra, addigra még egy szinttel feljebb tudunk lépni.

Másrészt pedig az elmúlt egy-két hétben észrevétlenül eljutottunk arra a pontra, hogy már nem menekül el megint a karámban, amikor meg akarom fogni, és ez hatalmas szó nála. Én persze örülök, mint a tejbetök, mert a "nem hagyjuk rá" alapon volt már rá példa, hogy másfél óra csak azzal telt, hogy meg tudjam fogni, és ha egyszer belekezdesz, addig kell csinálnod, míg nem sikerül, nem szabad, hogy a ló pozitív megerősítést kapjon abban, hogy ha kellően hosszú ideig szaladgál, akkor végül úgyis ő nyer.

Omárral

Meg aztán, végre a kiscsikóra is felkerült a kötőfék (ugyan nem ez lesz a törzskönyvi neve, de magamban egy ideje már Eijának hívom), úgyhogy ma elkezdtem neki tanítgatni a vezetgetést is, és ha ezt fixen megtanulta, akkor végre ki tudunk menni terepre is.

Az óvoda macska-szekciója is köszöni szépen, nagyon jól van. Töpörtyű úgy nő, mint a bolondgomba, Szörpike pedig csak "szimplán" gyönyörű. :)

Alváskultúra

Let her go

Gyűlölöm, hogy ilyen bejegyzés is sorra kerül a blogon, de úgy érzem, az sem lenne helyénvaló, ha nem írnék róla. Róla. Szamóckáról. A kis krémszín szőrű, tengerkék, ámde bájosan kancsi szemű, puha talpacskájú Szami cicánkról, aki egy héttel ezelőtt aludt el örökre és ezzel egy hatalmas űrt hagyott maga után bennünk is, és az otthonunkban is.

.....Elkezdtem begépelni, hogy hogyan zajlott az utolsó két nap, de utálom annak minden percét, és még így is minden éjszaka ezzel álmodom, szóval most inkább mégis kihagyom. A lényeg, hogy valószínűleg mérgezett egeret vagy egyéb rágcsálót ehetett, és másodkézből kapott mérgezést, amitől teljese tönkrement a veséje és így lassan feladta a szervezete. Ha lehet ilyenkor ezt mondani, hálát adok az égnek, hogy a mérgezésnek nem az agresszívabb fajtája találta meg és talán nem voltak kibírhatatlan fájdalmai, mert az idegrendszerét nem támadta meg. Küzdött, sokáig. És mi is, de aztán az utolsó hajnalon, amikor nem segített már az sem, hogy óránként cseréltem alatta a forróvizes palackokat, amikor hiába gyújtottunk már be a konyhában és tartottuk egész éjszaka 35 fokon a hőmérsékletet, és ennek ellenére teljesen kihűlt a kis teste, akkor már feladta. Időnként magához tért, akkor megajéndékozott még egy-egy utolsó, erőtlen dorombolással, próbált hozzám bújni, de végül pénteken, délután kettőkor el kellett őt engednünk. Az utolsó percben megígértem neki, hogy sok ismerőssel fog találkozni, nem lesz egyedül, és talán Hubci cica is már ott várja őt a kapuban. És talán már együtt dorombolnak fent, egy kis felhőcskén, ahogy azt mindig is tették itt, a Földön, ebben a kegyetlenül rövid időben, amit velünk tölthettek.

Isten veled, Szamóckám! Isten veled, kicsi Hubci!

Fűszernövények szárítása

Végre nekikezdhettem annak, amit már tél óta tervezek! Egyre szebbek és nagyobbak a növénykéim a fűszerkertben, és már szinte mindről meg lehet kezdeni a betakarítást, hogy leszárítva kis üvegcsékben várják a téli esték főzőcskéit, hogy illatukkal és aromájukkal visszaidézhessek ezt a nyarat.

Az első tapasztalatom, hogy a rukkolát érdemes lesz jövőre máshova ültetni, mert az a kis, 10 centi palánta, amit vettem, mára egy hatalmas, derékig érő, nagyjából 1 méter átmérőjű bokorrá nőtte ki magát, így elnyomva a mellette lévő majorannát, kaprot és tárkonyt. Ma reggel igencsak megkurtítottam a terebélyes bokrot, aminek az eredménye egy legalább 4 személynek elég saláta. Ebédre meg is csinálom paradicsommal, újhagymával és grillezett sajttal. S bár a tárkony így hátrányba került, még így is meg tudott annyira nőni, hogy elsőre ekkora mennyiséget levágjak róla (és még kétszer ennyi van, csak nem akartam teljesen megkopasztani).

A levágott tárkonyt jól megmostam, leráztam róla a vizet, és a fotón látható bambusz alátétekre raktam, majd szúnyoghálóval takartam. Nem raktam direkt napfénybe kitenni, hogy ne perzselődjenek meg a levelek.
Ezzel párhuzamosan a csokorban felakasztós módszert is alkalmazom, az némileg helytakarékosabb. Pár napja a majorannával ki is próbáltam, és gyönyörűen morzsolható, csontszáraz fűszer lett a végeredmény, ráadásul nem is kevés. Barna postai csomagolópapírból tasakot hajtogattam, ráírtam, hogy mi került bele és már mehet is a fiókba!

Kész is a szárított, morzsolt majoranna!

Kerti napló: 2014.08.10.

Augusztus is eljött, pedig mintha csak tegnap lett volna, amikor elvetettem a virágládákba a magokat, vagy amikor jött a traktor felszántani a kertünket egy fél napi fűkaszálás után, és ami után 4 napig gaztalanítottuk a területet. Most éppen jócskán dúskálunk a föld ajándékaiban, de én már azon aggódom, hogy mihez kezdek majd télen, amikor nincs napi szintű teendő a kerttel? Hiszen a lehető legjobb és ráadásul ingyenes terápia, amikor kimegyek mezítláb az ágyások közé, kihúzogatom a gazt, megigazítom a felkötözött paradicsomokat, leszedem az aktuális termést, ami beérett, gereblyézek, locsolok (bár ezt az utóbbi hetekben nem kellett művelnem, ugyanis rengeteg eső esett). Ilyenkor két dolgot is tehet az ember agyban, csupán választás kérdése, melyiknek kezd neki. Az egyik, hogy mindent kiürít a fejéből, és kizárólag azokra a mozdulatokra koncentrál, amit éppen végez. Nincs "jaj, mivel folytassam a dolgaimat, ha ezzel végeztem", vagy "mit is kell még elintéznem?", nincsenek problémák, megoldandó gondok. Ilyenkor az agy is pihenhet, nem kell túráztatnia magát és megoldásokat szülnie. A másik, amit lehet tenni, az épp ennek az ellenkezője. Ha valami tisztázni valója van az embernek önmagával, rendszerezni szeretné a sok-sok gondolatot, itt aztán végigmehet rajtuk. És amíg egyik vagy másik utat választom, azalatt van lehetőségem végignézni a kertünkön, és rácsodálkozni, hogy abból a sok-sok pici magból, vagy palántácskából mi lett pár hónap elteltével, és hogy ez milyen csodás dolog.

Most a kert kissé gyászosabb képet fest, ugyanis az elmúlt hetek fülledt esőzései nagyon nem tettek jót az ötvenvalahány tő paradicsomnak és elérte őket a paradicsomvész nevű betegség. Ugyan zöld terméssel mind tele van, de a levelei elkezdtek összepöndörödni, elszáradni, bebarnulni. Mint ismert, semmiféle vegyszert, permetszert nem használtunk, s noha félő, hogy oda a termés fele (azért abban még mindig bízom, hogy ismét beköszönt a tűző napsütés és kánikula, hogy gyorsan beérlelje a növényeken lévő zöld paradicsomokat), azért az utánaolvasáskor megtudtam, hogy sok esetben még a permetezés sem ad védelmet ez ellen a betegség ellen, hiszen ezt az időjárás okozza elsősorban, szóval bár szomorkodom és aggódom, hogy a betervezett ideig spagettiszósz befőzést ne piaci, hanem saját paradicsomból tudjam abszolválni, mégis elfogadom és nem mérgelődök a dolgon, Ahol vetemény van, ott a siker mellett kudarc is előfordul. :) Ennek ellenére azért minden reggelinkhez megvan a zöldség, anyuéknak is többször tudtam már valamennyit adni, és most leszedtem hat kiló paradicsomot, ami ugyan 2 kilóval kevesebb annál a mennyiségnél, amit egyszerre befőztem tavaly (2013-ban 2x8 kilót főztem be saját paradicsomból), de most majd akkor legfeljebb többször állok neki kisebb adagokkal dolgozni. A lényeg, hogy idén is megteljen vele a kamrapolc. Az első adag kissé meglepő eredményt hozott, gondolom ezek most nem voltak annyira lédús zöldségek, de a 6 kilóból csupán 4 üveg jött ki, és egy nagyobb ebédre való, amit a bolognaihoz használtunk fel. A tavalyival ellentétben viszont ebbe kizárólag saját zöldfűszerek kerültek, nem ám cserepesek. Volt is illatorgia, amikor aprítottam az oregánót, bazsalikomot és rozmaringot!

A beteg részleg :(

A paradicsomokból zöldparadicsom formájában is igyekszem menteni a menthetőt, mégpedig a saját készítésű csalamádéba használok fel belőlük jó párat. Az első eresztésből 13 üveg készült (a receptet tavaly ide írtam, és ezúttal a mennyiségeket dupláztam, de még egyszer idén nekiállok egy ugyanekkora mennyiség készítésének)

No, de szerencsére az édesanyámnak nevelgetett céklák gyönyörűen nőnek, már egyre fogyatkoznak, annyit fel tudott már belőlük használni, a cukkini elképesztő ütemben nő, már a felesleget a csirkéknek adjuk, akik persze imádják. A répáról egyelőre még semmi hír, szerintem még kicsik, de lassan kiások egy-kettőt próbaképpen, hogy hogy állnak.

Tyúkudvar projekt #2

Múlt héten Krisz kivette szabadnapnak a pénteket, én is előre megcsináltam a hétvégi munkáimat, így 3 teljes napunk volt arra, hogy haladjunk az építkezéssel.

A hétköznapokon végül teljesen fel lett deszkázva a múltkor posztolt sufni (leendő tyúkól), került bele egy elfekvőben lévő ablak is, hogy ha takarítani kell majdan, akkor ne kukk sötétben, fejlámpánál kelljen bénázni, meg így nem csak egy konténer az összkép, hanem azért valami megtöri. Megvan az ajtó nyílása is.

A hétvégére nálunk volt a földfúró, amivel a kerítés oszlopait le is raktuk, Krisz fúrta a lukakat, beleállította az oszlopot, én meg tömörítettem a földet, és így haladtunk. Persze pont akkor tombolt a 40 fokos kánikula, úgyhogy nekem időnként be kellett mennem a házba, mert nagyon nem bírom ezt a meleget és hamar megszédülök, rosszul leszek. Ezután jött a legmacerásabb rész, a csibeneveldék kialakítása. nem részletezném, csak pár címszó álljon itt: oszlopállítás, ásás, csibeháló kifeszítése, a különálló fakkok kialakítása, az emeleti fakkok kialakítása, az alsó részre ajtókat csinálni, azt is bedróthálózni, palákat felemelni tetőnek, stb. Nap végére már se energiánk, se kedvünk nem volt már az egészhez, de eldöntöttük, hogy vasárnap este az első három család beköltözik a földszinti csibeoviba, ha törik, ha szakad. És végül sötétben ugyan, de befejeztük az alsó részt, jöhettek az új lakók.

Egyelőre még kicsit összetákolt az összhatás, jelenleg a tyúkól ajtaja
van nekitámasztva a szélső csibeovinak, mert a két utolsó pala híján még
az eső odacsapna nekik, de hétvégén a tető is be lesz fejezve
teljes hosszában.

Emeletes csibeneveldék, 120x150cm alapterületen,
kb 1m belmagassággal. 

 

 

 

A szuper kotlósunk, akinek ez már a második fészekalja idén,
és ezúttal 17 csibét nevel!

Ami még hátravan: tyúkólban ülőrudak és tojóládák elhelyezése (úgyse oda fognak tojni, és maj keresgélhetjük a dzsindzsában a tojásokat), ajtó felrakása, emeleti csibeovikra ajtót felszerelni,az alsókról még hiányoznak a reteszek, kerül még fel 2 pala a tetőre meghosszabbításként, hogy a fenti, szélen lévő csibeovi teljesen védve legyen az esőtől és a naptól, bejárati kiskapu megépítése, a teljes tyúkudvart körbeásni, a kerítést kihúzni, összegereblyézni. Mindez a következő hétvégére vár...

Pillanatképek, részletek

Veszélyes és lóevő pokróc elemzése

Orrszarvú :D

Legkedvesebb új bútorunk, amit múlt hétvégén a kecskeméti
bolhapiacon alkudtam ki. Imádjuk és gyönyörű szerintem. :)

 

A kiscsikó szerelembe esett a kocsimmal, naphosszat áll
mellette, nézi (a tükörképét) a rá visszapillantó lovacskát,
időnként megböki az orrával, de volt már,
hogy végignyalogatta. :D

Cukkini cunami

A tavalyi cukkininevelési kudarcom után nem bíztam idén a véletlenre, és 3 piaci palántát, valamint 4 magról nevelt növényt terveztem a veteményesbe. Gyönyörűen nőnek, állandóan tele vannak virággal és gyakorlatilag mostanra eljutottunk odáig, hogy nem bírok velük lépést tartani. Elképesztő ütemben jelennek meg rajtuk az újabb és újabb termések, és ha valamelyik este a locsolásnál úgy látom, hogy egyik-másikat holnap-holnapután már le is lehet szedni, nos, az gondol egyet és már másnap reggelre akkorát fejlődik, hogy belekerül a már "túl nagy" kategóriába.

Az elmúlt napokban annyira tele voltam munkával, valamint a 3-4 napos esőzés is megengedte, hogy kihagyjam a locsolásokat, hogy ne igazán néztem a kert felé, így amikor ma kimentem, nem hittem a szememnek. Ez a négy darab összesen 9 kilót nyom! És már láthatóan giga méretűek, ezért bárhogy is fel szeretném használni, mindenképpen meg kell szabadulnom a közepétől, ami tele van maggal és szivacsos résszel.

Nem tétlenkedtem hát, gyorsan felcsaptam az ötlettáram, hogy mégis mibe tudnám felhasználni őket minél hamarabb. Múlt héten vittem fel anyuéknak is, egy kedves barátomnak is, és annak ellenére, hogy anyáéknál

fasírtként fogyasztottuk az egyik napon, másnap itthon is megcsináltam, hogy fogyjon minél több. Ezúttal kegyetlenül és eltántoríthatatlanul kipakoltam a dugig pakolt mélyhűtő egyik polcát, amiben kizárólag a disznóvágásnál kiporciózott háj volt (várja sorsát, hogy kiolvadás után elkezdjek belőle töpörtyűt készíteni, de sajnos a féltökű kandisznónk végül megbosszulja magát halálában is, mert egyes részeiből sütés/főzés során árad az az összetéveszthetetlen és irtó büdös húgyszag, és tartok tőle, hogy a háj is erre a sorsra jut), így felszabadult némi hely ahhoz, hogy a felkarikázott, bepanírozott cukkinik egyesével le legyenek fagyasztva, s majd alkalom adtán rántott cukkiniként fog minket örvendeztetni.

A zöldséget megmostam, ujjnyi vastag karikákra felvágtam, s mivel már elég magos és szivacsos volt a közepe, azt pogácsaszaggatóval vájtam ki mindegyik karika közepéből. A kivágott belsőket a tyúkok örömmámorral üdvözölték, a többi része pedig kapott egy teljesen sima bundát.

Miután végeztem ezzel, megnéztem anyu blogján a cukkinikenyér névre hallgató, répatortához és gyümölcskenyérhez hasonló desszert receptjét, megfeleztem az arányokat az őzgerinc formához, és hogy még nagyobb katlant csináljak a konyhából az amúgy is 35 fokos hőségben, még a sütőt is begyújtottam. De megérte! :)

Próbaképpen megkóstoltattam a lovakkal is a nyers cukkinit (abból kiindulva, hogy a dinnyét, almát, répát imádják), de sajnos az első harapás után fintorogva köpték ki. Szerencsére a tyúkok viszont rajonganak érte, úgyhogy amit épp nem tudunk felhasználni és amit nem tudok időben feljuttatni anyuéknak, arra is lesz kereslet. :)
szerk.: Egy kedves barátnőm most javasolta, hogy kovászoljam ugyanúgy a cukkinit, ahogy az uborkát is tenném, valamint eszembe jutott, hogy nemsokára nekiállok az idei csalamádékészítésnek is, és tavaly raktam belőle abba is, úgyhogy így már tényleg utolérem a hozamot. :D

Tyúkudvar projekt #1

Tombol a nyár, és mi minden percét imádjuk! Még azt is, amikor esetleg 3-4 napra beköszönt a reggeltől estig tartó eső.

A kismacskáknak végre megtaláltuk a megfelelő neveket is, így a vöröske a Töpörtyű névre, míg a kis fekete-fehér a Szörpi nevet kapta. Ők ketten már nagyon jól ki is jönnek egymással, és mivel átköltöztettük őket ideiglenesen a vendégházba, így már Szamit is becsuktuk hozzájuk, most neki kell elnyerniük a kegyeit. :) Aztán ha végre tudnék egy csoportképet lőni róluk, akkor a képaláírás ez lehetne: Szamóca Szörp Töpörtyűvel :D Egyelőre viszont a naccsasszony még fel van háborodva az új ovis különítményen, bár Töpike annyira laza gyereknek mutatja magát és annyira tojik rá, hogy arcon köpködik és lefújják a szőrt is a fejéről, hogy Szaminak lassan nem lesz más választása, mint az auragyilkos kis rosszaságot megkedvelni. :)

Töpörtyű és Szörpi :)

Végre-végre már nem a bontásnál, hanem az építésnél tart az új tyúkól+baromfiudvar projekt! Volt egy szeméttel, kacatokkal, hungarocellel, széndarabokkal, csavarokkal, rozsdás szögekkel, teli kukás zsákokkal teli sufnink, ami ráadásul annyira trehány módon volt összetákolva, hogy beköltözésünk óta szúrta a szemünket. Gondolkoztunk, hogy lehetne lóbeállót készíteni belőle, de ahhoz nincs jó helyen. Mivel átmenetileg más tervünk nem volt rá, hagytunk neki időt, és akkor egyszer csak beugrott, hogy ez lesz az alapja az új és végleges tyúkudvarnak! Először is mutatnám a kiinduló állapotokat:

A munka úgy kezdődött, hogy körülbelül 3 forduló, csomagtartónyi szemetet gyűjtöttünk benne össze, gereblyéztünk fel. Ez és azt ezt követő bontás volt a leginkább "nemszeretem" része, bár ez utóbbit főleg Krisz csinálta, munkából hazaérve délutánonként, mégpedig hogy egyesével leszedegetni a deszkákat úgy, hogy az újrahasznosítás jegyében ne legyen bajuk. Amikor tudtam, besegítettem neki azzal, hogy a szegeket kiszedegettem belőlük. Miután már csak a tető és a tartóoszlopok álltak, kezdődhetett végre az érdemi munka. Lekopogom, szerencsénkre minket róka és nyest még nem látogatott meg, de azért igyekezvén felkészülni erre a lehetőségre is, körbeástuk az építményt, hogy a deszkázást a föld felszíne alatt tudjuk kezdeni, valamint, hogy a tanyán itt-ott kallódó beton aljzatokat is bele tudjuk rakni az árokba, hogy semmi ne tudjon majd aláásni, ha esetleg a kutyákon és a leásott kerítésen (ami még hátra van) mégis átjutna valami. Ennél girbe-gurbább tartóoszlopok és csavarodott deszkák nem igen akadnak szerintem másutt, de amit csak lehetett, szerettünk volna felhasználni.

Ezek a jelenlegi állapotok, most van soron a hátfal, meg az utolsó képhez képest még került fel 3-4 plusz sor is, illetve az eredetileg ferdén megépített tető miatt majd még függőleges deszkázással kell megoldani, hogy felülről se legyen támadható a "bunker". Ha ezek megvannak, jöhet belülről az ülőrudak, a tojóládák kialakítása, az ajtó, lesz 3-4 külön csibenevelde, ahova már eleve az elült tyúk is zavartalanul költhet, illetve a csibék kényelmesen el fognak férni életük első pár hetében, amíg megerősödnek annyira, hogy össze lehessen engedni a nagyokkal, valamint amikor már lesznek olyan nagyok, hogy a rendes csirkeháló lukain nem férnek ki. Valamint hátravan még a nagyobb munka: a kerítéshez az oszlopok leásása, a kerítés vonalán végig felásni jó 30-40 centire, végül pedig a drót kihúzása, de ezekről is majd hozom a beszámolót, ha már ott tartunk. :)

Két kis rosszcsont

Újabb két lakója van otthonunknak, két örökmozgó kismacska személyében. Szamócának már régóta szerettünk volna újra kis játszópajtásokat hozni, s ez a keresgélésünk végül olyan sikeres lett, hogy a tervezett +1 fő helyett már 2 jött rögtön, és még csak nem is egy helyről. Nevük még nincs, mert szeretnénk valami olyan kis frappánsat választani nekik, mint anno a HubaSzamek párosnak, de ihlet még nem szállt meg minket.

Az utazás úgy kifárasztotta őket, hogy az első estét végig aludták.

Az biztos, hogy a kis fehér-vörös kandúrbandi eszelősen rossz: alig van 1-2 óra nyugta, mindent megpiszkál, mindenre felmászik, mindent lelök, túl sok ép bőrfelület már rajtunk sem igen akad, viszont eszméletlen bújós és kitartóan próbál barátkozni a rá még mindig köpködő és fújó lányka cicával, aminek szerintem előbb-utóbb meglesz a gyümölcse, ha nem hagyja magát elkedvetleníteni. :)

A kis fekete-fehérke pedig inkább eddig az a csendes megfigyelő volt, aki elhelyezkedett a nyomtató tetején, és onnan szemlélte a világot, de már kezd ő is felengedni, úgyhogy jön-megy, boksz zsáknak használja a kezem, de ő is nagyon igényli a simogatásokat.

Én viszont némileg lassan haladok a munkáimmal, ha a nyakamban fekszik
egy ilyen kis drágaság. :D

Szamit tegnap behoztam nekik mutatóba, de azt hiszem, jó sok idő kell majd, mire mindenki összehaverodik mindenkivel. Szami becsületére váljék azért, hogy ő csak akkor fújt, amikor a kis pökhendi vöröske megmorogta. :)

Tegnap este, és ma reggel is már egy tálból eszegettek.

Nagyon édesek, nagyon bájosak, de elszoktunk mi attól, hogy a lakásban állandóan zsizseg valaki, úgyhogy hamarosan kiköltöznek a vendégházba, ahol majd Szamival is elég terük lesz ahhoz, hogy összeszokjanak, és ha ez megvan, akkor kezdetét veszi a kinti élettel, valamint a kutyákkal való ismerkedés is. :)