A baromfiudvar egyszerre felbolydul, a zaj már lassan az elviselhetetlenségig fokozódik, mikor egy kis kakas peckesen előáll, és harsány kukorékolással rendet teremt.
- Jól van, Jenci – sóhajt a ló. – Vedd szárnyadba az irányítást, én visszamegyek Dabrámhoz. Minden lót, újságíró uram! Ha itt végzett, keresse bent a kertben Lunát, érti? Lunát! – azzal vígan elporoszkál.
- Nem bírja a zajt a vén csataló – kommentálja Jenci, a kakas. - Sebaj, én szállok rendelkezésére! Mit is mondott az úr, a tévétől jött?
- Nem kérem, az írott sajtónak dolgozom, és arra lennék kíváncsi, hogy élnek itt, mit csinálnak? Meséljenek kicsit az életükről!
- Halljátok, lányok! Most itt a lehetőség, hogy az a sok pletyka, amit minden nap hallok, eljuthasson más baromfiudvarba is.
- Kezdd te, Jenci, te vagy az úr a szemétdombon! – kotyog közbe az egyik tyúk.
- Ugyan már, szerénységem tiltja, hogy magamról zengjek ódákat. Nem mondom, volna miről, igaz lányok? Mert nézze, jó uram, itt van példának okáért Omár. Egy nője van csak neki, és arra sem képes, hogy... Szóval itt viszont van vagy 25 csaj, de azt hiszem, egyikőjüknek sincs oka panaszra, igaz, lányok?
- Igaz, Jenci, igaz! Úgy van! – zengik a szárnyasok. – Jenő egy igazi férfi!
- Majd erről is szót ejtünk – akasztom meg a hozsannázást. – Talán kezdjük az elején. Itt születtek, ezen a tanyán?
Tanácstalanul néznek össze.
- Jaj, elnézést, úgy értettem, hogy itt bújtak ki a tojásból?
- Ja hogy a tojásból! Nem kérem, egy istenverte helyen, gondolni se akarunk rá.
- Miért, rosszul bántak önökkel?
- Hogy rosszul-e? – kiáltanak fel egyszerre többen is. Egyikük csőrével megigazgatja tollait, halkan kárál egyet:
- Mi, kérem, politikai foglyok voltunk.
- Ezt hogy érti?
- Hát úgy, hogy börtönben láttuk meg a lámpavilágot. Rácsok mögött nőttünk fel, zsúfoltságban, összezárva. Tojásokat termeltünk, végkimerülésig. Aki nem teljesített, előzetes figyelmeztetés nélkül elragadták. Azt mesélték, megsemmisítő táborba kerültek. Kivégezték őket.
- Kivégezték őket! – zúgja a kórus.
- De önök most szabadok, ugye?
- Bizony, szabadok! Óriási szerencsénk volt. Kiszabadítottak minket. Életünkben először megtudtuk, mi az a szabadság!
- Tudják, hogy kik voltak a jótevőik?
- A kicsodáink?
- Hát hogy kik szabadították ki önöket? - magyarázom.
- Ja, értem már - veszi át a szót egy testesebb tyúk. – Látni nem láttuk őket, de azt rebesgetik, hogy a gorillák voltak.
- Gorillák? – értetlenkedek.
- Ja. Azok.
- Te Mari, nem gerillákat akartál mondani? – avatkozik közbe Jenő.
- Miért, nem azt mondtam? – pislog a megszólított.
- Mari, te olyan buta nő vagy! – szól a kakas őszinte elkeseredettséggel. – Inkább mégis én folytatom. Tehát konkrétumot nem tudunk, de valószínű, hogy jelenlegi gondozóinknak köze volt a történtekhez.
- Hogy definiálható jelen helyzetük, a múlt fényében?
Jenci megvakarja lábával fejét.
- Ezt nem értem pontosan, de a múlt fénye az a sápadt valami volt, amitől még maradék tollaink is kihullottak. Jelenleg meg.. Hát látja, süt a nap, éltető meleget ád, kapirgálhatunk naphosszat, amerre csak ellát a tyúkszem, és ha ez még nem volna elég, félpanziós ellátást is kapunk. Minden nap frissen felszolgált reggelivel várnak, s este, kapuzáráskor a finom vacsora is érkezik. A szállásunk pedig első osztályú.
- Értem. Tehát minden rendben van önöknél? Vagy azért akadnak problémák is? Mert az olvasók arra is kíváncsiak.
- Nekem semmi gondom – feleli a kakas. – Lányok, ti hogy érzitek? Mondjátok, ha van valami, ami nyomja a begyeteket!
A tyúkok egymás között súgnak-búgnak, majd maguk elé tolják egyiküket, aki zavarában egyik lábáról a másikra áll.
- Gizi, csak bátran – biztatja Jenő.
- Rendben - bólogat a Gizi nevezetű. – Hát volna egy közös gondunk, meg van egy személyes problémám is.
- Figyelmesen hallgatom – szólok.
- Tudja, azt azért felháborítónak tartjuk, minden egyéb jó dolog mellett, hogy rendszeresen elveszik a tojásainkat. Pedig mi dolgozunk meg érte. És nem értjük, hogy erre miért van szükség. Hogy miért nem hagyják felnevelni kicsinyeinket.
- Én tudom, én tudom – tolakszik az előtérbe Julis tyúk. – Láttam és épp mondani is akartam. Egészen biztos vagyok benne.
- Mondd már, mondd már – unszolják a többiek.
- Hát azért veszik el a tojásokat, hogy béranyáknak adják – vágja ki diadalmasan.
- Micsoda? Hogyan? Kiknek? Na de ilyet! – növekszik ismét a zsivaj.
- Elééég, elég már! – Jenő ismét a sarkantyújára áll. – Egyszerre csak egy beszéljen! Jól mondom, újságíró uram?
- Igen, köszönöm. Viszont azt szeretném megkérdezni, tudja-e, kik lennének azok a bizonyos béranyák, kedves Julis?
- Persze hogy tudom – vágja rá büszkén Julis. – Hát a kutyák! Van itt elég belőlük, és egyiknek sincs még gyereke!
Ismét megbolydul a baromfiudvar, egymást túlkiabálva igyekszenek szóhoz jutni. Megvárom, míg kissé alább hagy a ricsaj, aztán kérdezek:
- Julis kérem, lehet, hogy ismereteim kissé hiányosak, de úgy tudom, az ebek azon túl, hogy nem tudnak tojást tojni, szerintem kotlani sem tudnak. És hogy is költenék ki a tojásokat, hiszen azok összetörnének, ha ráülnének a kutyák.
- Hát épp ez az! - kiáltja a tyúk. – Saját szememmel láttam az egyiket, hogy óvatosan szájába vett egy aznap tojt tojást, és ott tartogatta. Nyilvánvaló, hogy így hordozzák, amíg a szájmelegben kikelnek a kiscsibék! – fejezi be diadalmasan, és büszkén körülnéz.
- Úgy van, igaza lehet – kodácsolnak a többiek. - Hát persze hogy a szájukban! Milyen egyszerű! Akkor minden rendben! Végül kikelnek a kicsinyeink, és ez a fontos!
Boldogan tárgyalják a fejleményeket, én ismét várok, de Jenci tudja, hogy még valamire kíváncsi vagyok.
- Gizi, Gizi! - kiáltozza, s lassan csend lesz. – Azt mondtad az előbb, hogy van egy személyes problémád is.
- Igen – mondja a tyúk, és a többiek feszülten figyelnek. Miután így ráirányult a figyelem, Gizi elpirul.
- Azt mondták... Azt mondták... - habozik. A csendet vágni lehet. - Azt mondták rám...
Mély levegőt vesz, aztán folytatja:
- Azt mondák rám, hogy tyúkmellű vagyok!
Döbbenten hallgatnak. A mindig hangos baromfiudvar most néma. Jenő sem szól, csak pislog nagyokat.
Nekem kell közbelépnem:
- Kedves Gizi, ön ugye tyúk?
- Igen. – válaszol fájdalmasan tompa hangon.
- És önnek van melle is, ugyebár?
- Természetesen.
- Nahát! Ha ön tyúk, és van melle, akkor az nem lehet más, csak tyúkmell, ugyebár?
Hosszan töpreng, ízlelgeti a hallottakat.
- Akkor, ha én tyúk vagyok - tépelődik – és mellem van, akkor... akkor én tyúkmellű vagyok, ugye?
- Pontosan - bólogatok. Ő rám néz, fejét jellegzetesen félrebillentve.
- Akkor ez nem is sértés, ugye?
- Nem bizony!
- De jó!
Ismét felszabadultan fecserésznek. Hiszen egymás után két problémájuk is megoldódni látszik. Én meg gondolatban megveregetem vállam, hiszen ezt nagyon ügyesen csináltam. Még Schneeberger Leopold is büszke lenne rám. Máris fogalmazom magamban... Bocsánat, mit kérdeztek? Hogy ki az a Schneeberger Leopold? Fogalmam sincs. De büszke lenne rám. Tovább érdeklődöm:
- És kedves baromfiak, a jövőre nézve mik a terveik, a vágyaik?
- Én azt kívánom – húzza ki magát Jenő – hogy költözzön ide még pár tyúk, a fiatalabb korosztályból, amolyan idei csirkék. Csönd, lányok! – reccsent rá az épp méltatlankodni kezdő tyúkokra. – Ennyi változatosság igazán jár nekem, nem igaz? Nem igaz?
- De igaz, Jenci – sóhajtanak a tollas jószágok. Csendben kapirgálnak. Aztán az egyik, a testesebb tyúk felkapja fejét:
- Én mondhatom?
- Persze, hallgatom! – nézek rá.
- Nohát, én szeretném kipróbálni, hogy milyen egy igazi szar nyalás!
- Pardon, ezt nem egészen...
Jenci máris ott terem.
- Te Mari, nem szárnyalást akartál mondani?
- Miért, hát nem azt mondtam?
- Jaj, Mari, te tényleg nagyon hülye tyúk vagy!
A Jenő által ismételten megsértett madár megrázza tollait, és bevonul szállására.
A kakas gúnyosan elhúzza csőrét:
- Ez annyira hülye, hogy mindjárt azt is elfelejti, mit mondtam neki. Reménytelen. De hát nőből van, mit is várhatnék?
- Mondja, hogy bírja? – érzek együtt vele.
- Miért is?
- Hát, merthogy ilyen. Hogy bírja vele? Nem egy észlény...
- Hát nem - csóválja fejét a kis kakas. – De látta, milyen jó segge van? Minden gyémánt félkrajcárt megér!
- Értem. De erről talán majd máskor! Úgy látom, kiveséztünk mindet. Viszont Omár említette volt, hogy bizonyos Lunát kell majd keresnem a továbbiakban.
- Ó, igen! Ő egy kutya... illetve ő A Kutya. Bár olyan, mint a többi, én úgy gondolom, hogy fölfelé nyalnak, lefelé taposnak. A kerítés túloldalán látja azt az ugató ebet? Nahát, ő Luna, egy bordó tollú kutya.
- Bocsánat, azt hiszem, rosszul értettem. Egy fekete-fehér jószágot látok, és szőre van, nem tolla.
Jenci rám néz, aztán a kutyára:
- Hm, nekem se tiszta. Én is látom, mégis mindenki azt mondja róla, hogy bordó tolla van…
3 megjegyzés:
Meglehetősen mellbevágott az, hogy Jenci, az én bal és jobbszárnyi leszármazottam nem jelezte, hogy Ő valójában szabadnak született és míg él az is marad. Nem csak Ő, de több törpe társa is olyan helyről származik, hol a szabdság veleszületett alapjog. Csodálom, hogy leszármazottam a maga úri gőgjétől vezettetve megeledkezett származásáról, származásának és neveltetésének körülményeiről.
Én, Torbágyi Tordai Jenő büszkén és bátran kijelentem, hogy életem a korlátlan szabadság jegyében telt és tellik el. Jenci anyja, Wyandotten of Pepita Claudia is szabadság lelkes híve és gyakorlója. (hogy a szabad szerelemről már ne is kotyogjunk). Felszólítjuk Fiúnkat, hogy az álatla tévedésben tartott emberi hírközlőt tájékoztassa valós múltjáról vagy önként vesse magát egy bográcsnyi rotyogó vízbe.
Torbágyi Tordai Jenő
Meg ne sértsem Jenő Úr, de a pletykafészek ketrecszökevények állították a maguk részéről, hogy politikai foglyok, a nemesekről egy szó sem esett. :) Arról nem is beszélve, hogy történetünk kitalált, a valósággal bárminemű egyezés pusztán a véletlen műve ;)
:)
TTJ
Megjegyzés küldése