A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Goya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Goya. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 28., vasárnap

Vénuszttól Olympiáig

Igazából Giorgione és Tiziano Vénuszainak hasonlósága ihletett meg. De egyik festmény hozza a másikat...

Giorgione festményének utolsó részleteit Tiziano fejezte be. Majd 20 évre rá maga is festett egyet. De a két kép között nem csak a háttér a lényeges különbség. Sőt. A 16. században egyértelmű volt, hogy a női testet meztelenül csak mitológiai  álruhában lehet megjeleníteni. Ám Giogione Vénuszának fedetlensége nem ugyanaz, mint Tizianoé. Giorgione Vénusza ártatlan: álmában lessük meg. Ezzel szemben Tiziano Vénusza merészen a szemünkbe néz. Kihívó. Tiziano észrevétlenül, de feszegeti a határokat.  

 

Lássunk egy másfajta tabudöntögetés. Spanyolország, 17. század. A spanyol inkvizíció működése idején nem sok "akt" festmény készült. Ez itt Velazquez-é. Vénusz. Ha másképp nem lehet, legalább hátulról. 



Majd nézzünk egy "Vénuszt" 1800-ból. szintén Spanyolországból. Maja. Goya-tól.


Goya nyíltan provokálja a felvilágosulatlan spanyol közönséget a 19. század fordulóján. Sikerül is felháborodást kiváltania. Ruhát követelnek Majának. Goya meg is festi. Külön...

 

19. század közepe: Ingrés. Ismerős póz, azonban nem Vénusz. Valós nő. De legalább nem a közvetlen környezetből.  Keletről. Egy török háremből. Így még "elfogadható"... (1842)




Majd 20 évvel később. Canabel. Kifejezetten erotikus, de újra Vénusz. Nagyon népszerű a konzervatív párizsi Salon-ban.

(Mennyire hasonlít Ingrés háremhölgyére.)




Még mindig 1860-as évek, de végre megérkezett a hús-vér nő - Manet: Olympia.
Nem Vénusz, nem távoli kultúra szülötte. Egy kortárs prostituált. Kvázi "fekete-fehérben". A sötét háttérből egyértelműen kiemelve. Nem alszik, nem kihívó, nem hátulról ábrázolva, nem selymekkel elfedve. Teljes természetességgel. A testét nyíltan megmutató nő.


És nem tudom megmondani miért, de a papucs még elevenebbé teszi az egész jelenetet.

Szóval ezért szeretem a művészettörténetet. Egymást "másolva" fejlődik az "ábrázolás". Persze egy-egy kép is lehet élmény. De tematikusan áttekintve minden festményben van egy kis plusz.