Bejegyzések

2013 címkéjű bejegyzések megjelenítése

Egy kis évvégi összegzés

Kép
Lassan vége 2013-nak, ilyenkor jönnek a nagy évzáró posztok. Mivel többen is jeleztétek, hogy szeretnétek, ha nálam is lenne, és most nekem is kedvem van a megírásához, lássuk, milyen is volt ez az év olvasás és más szempontjából. Kezdjük azzal, hogy számomra az év első fele nem volt éppen a legjobb, és akkor még finoman fogalmaztam. Nagyon sokat dolgoztam, otthoni gondok is voltak, és a kettő együtt nagyon felőrölt. Ebben az időszakban szinte alig írtam a blogba, de az olvasás is háttérbe szorult. Szerencsére a nyár helyrehozta  dolgokat, szerelmet hozott az életembe, és egy csodálatos nyaram volt, baráti Balatonozással, Prágázással és egyéb programokkal megspékelve. Bár az ősz eleje megint nehezebb időszak volt, sikeresen átvészeltem és most úgy érzem, a körülményekhez képest rendben vagyunk, vagyok. Akkor most jöjjön egy kis statisztika! Bár még olvasás alatt áll A lány, aki körülhajózta Tündérföldet, én azt már beleszámítom az adatokba. Így ebben az évben 75 könyvet olva...

Év végi szösszenet

Kép
Alig eszméltem fel, és megint eltelt egy év. Az idén a blogom már óvodás lett, így az év végén elmondhatom, hogy már több, mint 3 és fél éve írom a Könyvgalaxist. A legnagyobb változás a blog életében az volt, amikor a freeblogtól elköszöntem, és átjöttem a blogspotra, mely döntésemet a mai napig sem bántam meg. Sokkal áttekinthetőbb és megbízhatóbb ez a felület, és végre bátrabban tudom magam is alakítgatni a sablonomat. De térjünk rá 2012-re és a könyvekre! Egy kis statisztika következik, remélem nem fogok vele senkit sem halálra untatni. :) 2012-ben végül 92 könyvet sikerült elolvasni (az Újjászületett szerető még folyamatban van, de biztos, hogy nem fogom már idén befejezni). A kitűzött 100 olvasást nem sikerült elérni, annyira ezt nem is bánom, mivel nem akarom, hogy mindenáron a mennyiségre hajtsak csak. Ez a 92 könyv összesen 34330 elolvasott oldalt jelent, amely átlagosan napi 94 oldal. Az azért szerintem nem rossz. :) A legrövidebb könyv, amit olvastam (nem számítom i...