Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2017

Decemberi könyvtornyok

Kép
Mivel úgy gondolom, a következő két napban már nem fogok se könyvet kapni, se könyvet venni, ezért már most lezárom a decembert, hogy aztán az év végi zárást is meg tudjam még írni Nektek. Sejtettem, hogy a december beszerzése terén nem lesz kispályás hónap, de azért a 19 könyv még engem is megdöbbentett. Ebből 16-ot kaptam ajándékba, 2 recenziós példány, egyhez pedig a Book a Sloth Club meglepetésdobozának köszönhetően jutottam hozzá. A képről lemaradt a Csók New Yorkban, de így is csak két toronyba tudtam elrendezni a könyveket Ha nem gond, egyenként most nem írnám le a beszerzett könyvet, a mellékelt könyvtoronyokban láthatjátok, miket is kaptam. Ami reci volt, az Dennis Lehane-től az Egymásba veszve és Dan Simmons-tól az Olümposz, a meglepetésdobozban pedig a Csók New Yorkban című regény lapult, amit karácsonykor el is olvastam, olyan kis egynek elmegy történet. Amúgy teljesen ledöbbentem, mennyi mindennel ajándékoztak meg a barátaim, és sokaktól még mindenféle apróság...

Karácsony

Kép
Minden kedves Olvasómnak és Bloggertársamnak nagyon békés, boldog ünnepet kívánok! Remélem mindenkinek a fülén fog kifolyni a bejgli és könyvhegyeket kell megmásznia! :)

November szerzeményei

Kép
Visszavonhatatlanul beköszöntött a tél, a kiadók nekiálltak ontani magukból a megjelenéseket, az idő pedig egyre inkább arra sarkallja az embert, hogy csak akkor lépjen ki a házból, ha muszáj. Én ezt a hónapot hat darab beszerzéssel zártam, ami azért mutatja, hogy én sem nagyon tudtam ellenállni. Mondjuk a holnap első beszerzése, Teal Swantól a Hajnali előtti árnyak pont ajándék volt, de a többit mind én zsákmányoltam.  Nagyon kíváncsi voltam a Gabo SFF zsebkönyveire , így rögtön az első kettőnek bizalmat is szavaztam. Alastair Reynoldstól a Lassú lövedékek még olvasásra vár, de Daryl Gregory-tól a Mind remekül megvagyunkot már sorra is kerítettem, azt kell mondjam, hogy jó választás volt kiadni. Az Agave Könyvektől is két könyv került hozzám, Brandon Hackett Xenója kötelező beszerzés volt, N. K. Jemisintől Az obeliszkkapuról már nem is beszélve. Utóbbit már olvasom, eddig ugyanaz a különleges hangulata van, mint az első résznek. Végül pedig csak nem tudtam ellenállni, ...

Október könyvei

Kép
Októberben aztán volt minden, kérem szépen, kaptunk hideget-meleget, tavaszias őszt és igazi didergős napokat is. A könyvkiadók is beindították szépen a gépezetet, ami szerintem igazán novemberben fog kicsúcsosodni. De addig is nézzük, mit is sikerült beszerezni októberben! Négy könyvvel lettem gazdagabb, szerintem ez pont jó mennyiség. A Már nincs veszítenivalód dedikált példány, sajnos nem tudtam augusztusban ott lenni, mikor a szerző Magyarországon járt, de egy kedves barátnőm aláíratta a könyvemet, ami csak most jutott el viszont hozzám októberben. A Gyülekező árnyak előrendelés volt, nekem bejött annyira az első rész, hogy adjak esélyt a másodiknak. A Fekete Tom balladája a Fumax kedvessége volt nekem, a Lady L .-t pedig a Könyvudvarban sikerült beszerezni.  Ami az olvasást illeti, októberben csak egy könyvet olvastam el, Neil Gaimantől a Coraline-t , azt viszont nagyon élveztem. Belekezdtem a Miért érdemes élni? -be is, de valahogy nem éreztem, hogy ez az én ...

Útinapló: Dél-Olaszország, avagy Nápoly és környékének meghódítása

Kép
Nem gondoltam volna, hogy lesz olyan évem, mikor háromszor is útra kelek  Olaszországba. 2017-ben ez mégis így alakult, és bevallom, egyáltalán nem bánom. Olaszországban minden megvan, ami számomra kell: szép tájak, csodás városok, tenger, kellemes klíma és isteni ételek. Ezt a dél-olasz utat már februárban megterveztük, meg is vettük a repjegyet, szóval ez nem olyan hirtelen felindulásból született ötlet volt, mint Milánó. Nagyon kíváncsi voltam, milyen is a híres-neves Nápoly, de már előre lelövöm a poént, hogy legkevésbé ez a város fogott meg azok közül, ahol jártunk. Nápoly Sorrento Mind az érkezésünkkor, mind a távozásunkkor ömlött az eső Nápolyban. Mondta az egyik olasz vendéglátónk, hogy egész nyáron nem láttak ennyi esőt, mint ami az első napunkon leesett. De szerencsések voltunk, ott tartózkodásunk java részében 27 fok körüli hőmérséklet volt és még a tengerben is tudunk fürödni. Nem bántam, hogy nem jutott ki a párás 34 fokból, amit Milánóban kaptunk meg ...

Szeptemberi beszerzések

Kép
Mikor ezt a posztot írom, este hét óra van és már sötét. Na ez az, amit eléggé kevéssé szeretek az őszben, még a hideget is jobban elviselem, mikor világos van. De hát ez a természet rendje, és legalább legálisan lehet már ilyenkor is magunkra húzni a takarót. De beszéljünk inkább a beszerzésekből, ugyanis annak köszönhetően, hogy volt, akikkel csak most sikerült találkozni, elég szép kis kupacom lett. Az ajándékok között volt két Neil Gaiman, a Coraline és a Tükör és füst, így már szépen alakul a gyűjteményem. Megkaptam még Emma Cline-tól A lányokat , ami érdekes és felkavaró olvasmánynak ígérkezik, és ha már lányok, A hóleány pont jó lesz a téli időszakra olvasmánynak. Robert Jackson Bennettől A lépcsők városával én eléggé jóban voltam, kíváncsi vagyok, A pengék városa mit tud nyújtani. Végül pedig két vízzel kapcsolatos című regényt is kaptam, az egyik A tenger , a másik pedig A varázslat tava . Magamnak egyetlen könyvet vettem, ez pedig Joanne Harris-től A St. Oswald fiú...

Augusztusi zsákmányolás

Kép
Az augusztus jött, aztán el is ment. Legalábbis én úgy érzem, nagyon gyorsan elment a hónap, most csodálkozom rá, hogy már itt kopogtat az ősz, elkezdődik a diákoknak a suli, és lassan vége a könyvkiadásban is az uborkaszezonnak. Ebben a hónapban megint nem vittem túlzásba a könyvbeszerzést, összesen kettő darab vándorolt hozzám. A Don Giovanni szülinapi ajándék volt, a New York 2140 pedig előrendelés. Az előbbit már el is olvastam, tetszett Baricco átirata és az illusztrációk is jól sikerültek. A New York pedig az őszi tervben van benne. Augusztusban először befejeztem Harper Lee-től a Ne bántsátok a feketerigót, ami sokkal jobban tetszett, mint vártam volna, és a vége igazán meglepett. Utána Nicola Yoontól a Minden, minden került sorra, a film és a története miatt kezdte el birizgálni a fantáziámat. Igazából hamar elolvasható, és nem is volt rossz, de aki olvasott már hasonló betegeskedő lányról szóló YA könyveket, annak túl sok újdonságot ez a könyv nem tud adni.  ...

Júliusi zárás

Kép
Július 31-e van, és megint csak csodálkozom, hogy hova is tűnt el ez a hónap? Mintha még csak most lett volna a Könyvhét, közben már lassan két hónap eltelt. Ebben a hónapban a kiadók is nyaralni mentek, így nem is volt különösebben olyan megjelenés, amire lecsaptam volna. Egyedül egy Korfu útikönyvet vettem 750 Ft-ért, ugyanis a Móricz Zsigmond körtéren a Kossuth Kiadó könyvesboltjában végkiárusítást tartottak és mindent 70%-kal olcsóbban adtak már a legvégén. Sajnos más olyan könyv, amire vágytam volna, nem volt már, de ennek az egynek is örülök. Annak kevésbé, hogy újabb könyvesbolt zár be, bár állítólag fog másik a helyén nyitni. Ebben a hónapban leginkább az jellemezte az olvasásaimat, hogy sok mindenbe belekezdtem, de csak egy könyvet fejeztem be. Veres Attilától az Odakint sötétebb nagyon magával ragadott, szerencsére én azok közé tartozok, akiknek  bejött a cellofoidák története. Belekezdtem Michael Cunnighamtől Az órákba , ami tetszik, de annyira nyomasz...

Útinapló: Milánó és a Comói-tó

Kép
Vannak utazások, amiket hosszan tervez az ember, és vannak, amelyek spontán születnek meg. A milánói utam az utóbbi kategóriába tartozik. Májusban támad fel bennem a vágy, hogy valahova külföldre is el kéne utazni a nyáron, akár csak pár napra. Milánó és Prága járt a fejemben, végül az előbbihez sikerült két útitársat is találnom, ráadásul kiegészítettük a tervet a Comói-tóval is. Úgy fest, utazás szempontjából az idei év Olaszországról szól. A csodálatos római út után igazán kíváncsi voltam, mi vár rám Milánóban. Előre lelövöm a poént: a két város közel sem ugyanolyan, Milánó azért jóval modernebb, nagyvárosiasabb, de nekem ugyanúgy átjött az az igazi olasz hangulat, amit én szeretek. Szerda kora reggel szállt fel a repülőnk és szombat délután jöttünk vissza. A szerdai és a pénteki napot töltöttük Milánóban, a csütörtöki nap pedig a Comói-tóé volt. Szombat délelőtt inkább már pihentünk, kellemesen megreggeliztünk a szállásunk imádni való teraszán, aztán már indultunk is a rep...

Júniusi könyvkupac

Kép
Remélem senki nem gondolta, hogy a Könyvhét hónapjában majd egy nullás hónapot fogok produkálni, de azt kell mondjam, az előző évekhez képest meglepően visszafogott voltam. A hónap első beszerzése még egy olyan előrendelés volt, aminek elvileg a Könyvfesztiválra kellett volna érkeznie. A Jaffa Kiadó vette át Michael Cunningham köteteinek kiadását, és amellett, hogy kiadtak tőle egy magyarul még eddig meg nem jelent regényt, Az órák is új kiadást kapott. Már régóta érdekelnek a szerző könyvei, főleg Amadea "hibájából", szóval itt volt a kiváló alkalom, hogy elkezdjem vele az ismerkedést. Aztán jött a Könyvhét, amire idén meglepően visszafogott listával készültem és még onnan se vettem meg mindent. Az Odakint sötétebb és A sötét oldal biztos pont volt, utóbbit már elolvastam és nem bántam meg, hogy az olvasmányaim közé került, bár kedvenc nem lett. Fodor Ákos verseskötetére is rákívántam, még a Könyvhét alatt el is olvastam, kár, hogy nem alkothat már nekünk...

Olvasással gondozni a belső kertet

Rendhagyó módon most ez interjú kerül fel a blogba, amelyet bár nem én készítettem, egy számomra kedves ember beszél az olvasáshoz és magyartanításhoz való viszonyáról. Mindig izgalmas látni, hogy életnek (és pályának) induló fiatalok hogyan vélekednek arról a területről, amelyet hivatásuknak választottak. Ebben az interjúban Sirák Richárd, az ELTE hallgatója osztja meg tapasztalatait és meglátásait az irodalomról, a magyartanítás problémájáról és jövőbeli nagy kérdéseiről. Mesélnél magadról egy kicsit? Milyen szakon tanulsz és mikor fogalmazódott meg benned először, hogy tanár leszel? Az ELTE magyar-történelem szakán tanulok, idén ősszel kezdem az ötödik évemet. Őszintén szólva, már általános iskola alsó tagozatában értek olyan meghatározó pozitív élmények, amelyek efelé löktek, de határozottan inkább csak felsőben dőlt el. Az igazat megvallva, tartósan soha nem szerettem volna semmi mást csinálni. Volt egy-két kitérő gondolat (pl. újságírás, táncművészet), de aztán mindi...

Májusi zsákmányok

Kép
Furcsa egy hónap volt ez a május. Egyszerre tűnt hosszúnak és rövidnek, jónak és rossznak... Az biztos, hogy nem ez volt a legkönyvesebb hónapom. Ami a beszerzéseket illeti, a Könyvfesztivál után mindenképp visszafogottságot terveztem, főleg, hogy itt liheg a Könyvhét a nyakunkban. Végül mindössze két könyv került hozzám. Az egyik Az év legjobb science fiction és fantasy novellái 2017, aminek mindenképp a polcomon a helye, még ha a tavalyi összeállítást sem olvastam még. De ami késik, ugyebár. A másik pedig A szolgálólány meséjének új kiadása, amit szintén kötelezőnek éreztem. A régi kiadást már el is adtam, ő volt az első tagja a nagy könyvszelekciónak, amit a következő hónapokban tervezek végigvinni. Olvasás szempontjából gyalázatos volt a hónapom. Jeff Vandermeertől a Borne-t még május elején befejeztem, utána viszont hiába tetszett Nicole Krauss-tól A szerelem története , nagyon lassan haladtam vele egyéb okok miatt. Egyszerűen nem ment az olvasás, arra meg már r...