Rozsdás és rozsdamentes fém kellékek - faliképként

Hulladék deszkadarabok, különféle, szemétből kiguberált ócskaságok adják a gerincét legújabb munkadarabjaimnak.

A vasalótalpas kép alja valóban működik, akasztóként használható.


























Szódáspatron, cipőkanál, bajonettzár jól megfér egymás mellett...

A punk fazon (Billy Idol) kicsit fancsali képet vág, pedig igazán elégedett lehetne!
Ilyen vörösréz háló nem kerül mindenki fejére... :-)

fűasztal, régi konyhai asztalból

Itt kezdődött... Amikor még nem tudtam, hogy nem az lesz belőle, amiért vateráztam.
Mert valamit szerettem volna csinálni belőle; egy teljesen mást, mint asztalka...

Vásárlás után, otthon kivettem a kocsi csomagtartójából, kitettem a kocsi mögé és ott felejtettem. Ami csupán azért lett problémás, mert másnap reggel iskolába rohanva a 3 gyerekkel, hajtottam őket, hogy gyerünk már, gyerünk már, szállj be, induljunk és hogy rajtam ne múljon, egy bő gázt nyomva elindultam.
Azaz első körben rátolattam a féltve megszerzett portékára.
Azonnal rájöttem ám, hogy mi reccsent... Bakker, vörös fejjel kiszálltam a kocsiból és azt hittem, felrobbanok a méregtől.



Aztán délutánra már kezdett tisztulni a felhő a fejemben.
Oké, nem az lesz belőle, amit szerettél volna, hiszen ahhoz már kissé megroggyant, de lesz belőle fűasztal.

Megerősítettem a megrongálódott illesztéseket és felépítettem rá régi deszkákból egy keretet.
Szép meggypirosra festettem...














Kibéleltem erős nylonnal...

Gondoskodtam a megfelelő vízelvezetésről, kilyuggattam a betétet ...

Mehetett bele a jó kis trágyázott föld, gazdagon meghintettem fűmaggal ...

Kicsit féltem, hogy kiszedegetik a galambok a fűmagot,
ezért letakartam ...












A tűző napon gyantafolyás is megjelent az egyik deszka repedésén ...

... és végre kikelt a friss fű.
Nincs más hátra, mint időnként lenyírni és gyönyörködni ebben a rendhagyó kertecskében.
A deszkán a megkristályosodott gyantafolyás látható, semmi hiba nincs ám rajta :-)

fán termő saláta, vagy bokor, vagy zöld rózsa :-)

Egy korábban, még az első gyermekem kisgyermekkora idején készült munkámat mutatom éppen.

Valójában nem tudom, hogy ez micsoda, de találtam egy esztergált fadarabot, olyan fa függönyrúd fazonút, aminek lyukas volt a vége és ezt álmodtam bele.

Akkoriban, amikor jött az ötlet, a kicsi gyermekemnek éppen picike, fa állatkészlet volt a kedvenc társasága és azokhoz ez a méret dukált zöld környezetként. Elbújhattak mögé a kecskék a farkas elől, lehetett róla legelni, meg mittomén...

Kissé meghalványultak az emlékeim a készítését tekintve, de leírom azt, ahogy ma csinálnám.

A filc kör mérete kb 11 cm legyen.
Egy ehhez hasonló (kicsit gömbölyűbbre vágott) 10 szirmú virágminta adja a sablont.
Két eltérő színű réteget egymásra teszünk; nem baj, ha nem pont egymáson fekszenek a szirmok. A virág közepét nem szabad kivágni, mert annak a segítségével fogjuk beletolni az alap közepébe.
A fa kocka lesz a következő tétel, egy kb 1.5 cm-es lyukkal a közepén.

15 mm-es, fához való fúrószár szerszámüzletben darabra kapható, általános készlet nem tartalmazza.

Ha a fa kocka sarkait kissé megcsiszoltuk esetleg le is festettük, játékbiztossá tettük, akkor egy kis pötty, mondjuk Palmatex ragasztóval összenyomjuk a két filcréteget, ragasztót nyomunk a lyukba is (nem tele, mert akkor kinyomja magából a felesleget, amikor belekerül a filc) és egy ceruzavéggel belenyomjuk (jó, inkább beleerőltetjük) a virág közepét, amit itt most nevezzünk torzsának.



Gyorsan megvalósítható természetes játék, házilag készített játék, olcsó játék (ha a fúrószárat nem pont ehhez kell venni).
Aztán, ha mondjuk rózsának megfelelő színből készítjük el, netán többféle színben vagy egyforma színben csak több darabban, színátmenetes megoldással, akkor lakásdekoráció is lehet belőle.

Lego, hajcsat és más kincsek gazdag tárháza... Mi az?

Hát a használt porzsák. :-)

Igen, én is hallottam a nylonharisnya porszívócső végére kötözéséről, meg a nagyon modern porszívók filteres megoldásáról.
De nálunk is általános takarításként működik a porszívózás, nyilván más felszívnivaló is van, mint láthatatlan porszemcsék a nylonharisnyán keresztül. Meg aztán nincs szükségem a kiválóan működő,
jó minőségű, megbízható márkájú, de filter (lego-csapda) nélküli porszívó helyett egy másikra.

Így én maradok a hagyományos, guberálós megoldásnál, amikor nem kívánok kidobni apró játékalkatrészeket, leszakadt és elveszett különleges ruhagombokat, kincset érő hajcsatokat,
ezt-azt-amazt. :-)

Készítettem régebben, más célra egy szúnyogháló anyagú szitát, amire manapság szitaként már nincs szükségem.

S mit ad Isten, pont jó a kukára.

Innentől pedig már biztos mindenki tudja, hogy miként mentem a drága legóalkatrészeket.





Nem azt mondom, hogy tiszta munka, de néhai nagyapám aranymondása szerint "a víz mindent levisz, csak a bűnt nem", így nem csinálok nagy ügyet a dologból. Végez más mocskos munkát is az ember, alkalmanként ez az 5 perc is belefér. :-)

A szűrőtálcába beleöntöm a porzsák tartalmát,
a felszálló por elől lelépek, aztán visszamerészkedek, újra megrázogatom a szitát, újra távozom a por elől aztán egy fadarabbal belekavargatom a kukába azt,
ami belehullik a szúnyogháló résein.
A végén az összeállt porcicákat kidobom és marad a tárgyi szemét.

Így megy minálunk; és ez persze csak én dolgom lehet... :-D

régi fa dobozokból nyitott szekrényke lett

Ezek a különböző helyen lomtalanított régi, fa dobozok testvérré fogadták egymást.
Egy helységbe kerülnek, ezért egyforma külsőt kaptak.



Azt bizton állíthatom, hogy undorító darab volt mindkettő, mikor kikaptam a szeméthalomból.
Ezek a régi állapotot bemutató fotók már magasnyomású mosóberendezés-kezelés után készültek.






Nem állt széndékomban sokat változtatni rajtuk,
hiszen számomra az csak emeli a fényüket,
hogy pontatlan tákolmányok... :-)

Ezért csak lecsiszoltam róluk a "szőröket", megerősítettem az oldalakat ott, ahol megkívánták azt.






Külsejüket csónaklakkal kezeltem le, érettebb színt kaptak tőle.

Belül hófehér festék fedi őket,
de úgy, hogy megmaradjon a patina;
a mélyedésekbe nem nyomkodtam bele az ecsetet.
Hogy süssön róluk az ódonság...






Végül is alig hasonlítanak...

A nagy doboz iszonyat régi, többet látott darab;
ezért sokkal sötétebb színű lett ugyanazon lakktól;
függetlenül attól, hogy mindkettő ugyanazon fából, fenyőből készült.


A méretük is más. De így, egymáshoz igazítva, mégis imádom őket...









Maradhatnak pőrén is, de dohatok rá csipkeszegélyt, terítőt is. Mindig úgy, ahogy kedvem tartja...

fa ceruzatartó, a romantika jegyében...

Adott volt egy hulladék fa, amit eltettem,
hiszen pont ez ne lenne jó valamire? :-)

És most jött el az ő ideje.











Tisztába tettem, csiszológéppel megtakarítottam.














A bejelölt helyeken kifúrtam és a lyukakat dörzsárral kitisztogattam.

Nem akartam sok ceruzát beleerőszakolni, mert gondolni kell
a könnyű hozzáférésre is; ezért a 15 x 5 centis felületre
csak 4 kicsi és egy nagyobb lyuk került.

4 normál méretű íróeszköz megy a kicsi lyukakba és egy olló
vagy vastagabb filctoll, jelölőfilc a nagyba.

Szerintem ennyi pont elég egy könyvtárosként dolgozó asszonyka asztalára. :-)





Először lefestettem sötét színű festékkel, száradás után kapott egy réteg fehéret (vízbázisú zománc volt itthon, tökéletesen megfelel a célnak...).

Amikor az is megszáradt, akkor kézileg, egy darabka csiszolópapírral visszakoptattam a felső festékréteget.

Szerettem volna, hogy az oldalakon egy kicsit "karcosabb" legyen a látvány, ezért durvább, 80-as csiszolópapírt használtam.


Keresgéltem rizspapírra, meg dekupázspapírra nyomott, megérintő mintákat, de végül dekor szalvétában találtam meg a többféle elvárásnak megfelelő adottságot; így romantikus rózsák kerültek rá.
Pontosan a minta mellett haladtam, mert nekem nem tetszik,
ha munkaspórolásból csak köröket meg amorf körvonalakat nyisszantanak ki az alkotók és úgy kerül fel az alapra.

Nettó mintát óhajtottam rádekupázsolni, ezért egy kis többletmunkát is vállaltam.

Lelki szemeim előtt láttam még hozzá egy kis spárga kiegészítést, ezért kissé megrafináltam...
A ceruzatartó éleit kifúrtam és a lyukakon keresztül körbefuttattam rajta a natúr zsinórt, a végére pedig egy kis bozontot csomóztam.

Régi, házilag készített fa ruhaszárító állványt csinosítottam

Egy bontásra ítélt házikó utolsó kincse ez a lábakon álló ruhaszárító volt.
Nem volt kérdés, magamévá nyilvánítom...

Mert végül is azért hívtak, hogy vigyem,
amit hasznosnak gondolok.
Mivel más már nemigen volt az üres épületben,
így ebben az árva, rám váró jószágban láttam meg
a hasznot. :-)







Itthon letakarítottam a portól, sártól;
két darabra bontottam és mivel csiszolni nem is kellett, csak lefestettem csónaklakkal.

A színe gyönyörű lett!
A fakóvá öregedett, egykori teregető állványt a sárgás-barnás-vöröses, kültéri, időjárásálló lakk megtöltötte élettel.


A szakadozott szárítózsinórokat kicseréltem és egyesével fűztem be a szembeálló lyukakba.

Mert eredetileg egy zsinór volt végigfűzve benne, irányt váltva a végeken;
én viszont azt nagyon utálom, mikor a zsinegek elcsúsznak a teher alatt és nem egyforma feszesre nyílik ki a teregetőhely (pszichés ...)



Jó döntés volt elhozni; boldogan használom,
mikor a nagyobbik szárító kevésnek bizonyul,
vagy a fix teregetőhelyre éppen nem süt oda a Nap.

ballagás piros, pöttyös batyuval

Ha rajtam múlna, nem biztos,
hogy tarisznyát kapnának a ballagó diákok...

De egyrészt nem rajtam múlik, másrészt a nebulók sem biztos, hogy nyitottak lennének egy "világgámenős" batyura. :-)









Viszont úgy tűnik, hogy a tavalyi ötletem,
az akkor általunk ballagtatott osztály tarisznyábavalója megnyerte a tetszést,
mert az idén ballagó fiataloknak is hozzá kellett lássak.








Az iskola kertjéből szedett kavics -mellyel töltve van-, jelképesen utal az életben előforduló apróbb nehézségekre, illetve egyben a gyökerekre való emlékeztető is ...









Idén apró pöttyös batyuk készültek; a tavalyiak itt nézhetők meg

Régi filmszalag tartó doboz régi doboza - konyhai kukává változott... :-))

Szóval, amint lomtalanításkor az egykori tulajdonosától megtudtam, ez egy olyan rétegelt lemez hordó, amiben régen
fém dobozos filmszalagot tároltak.
Mert erre való volt.

Én viszont félig homokkal telve, koszosan szerettem bele.
És mivel akkoriban konyhai kukacsere szükségeltetett,
azonnal tudtam, mi lesz belőle.
Méretét tekintve kiválóan alkalmas, pont az a méret,
ami 3 gyerekkel és egy férjjel nekem való.
A 60 literes szemetes zsákot pont neki találták ki...





Magasnyomású mosóval kitisztítottam,
kicsiszoltam a gipsz-szerű lerakódásokat.










Az elején egy kicsit vacilláltam, mert sérült darabról van szó,
de aztán megráztam magam és mivel a szerelem vak, magammal hoztam.

A kuka (most már ez a szerepe) alsó része kissé repedt, de mivel mindenki tudja a családban, hogy csinálós vagyok, ezért nem fognak meglepődni egy ilyen felújított akármin sem.
Meg nem oszt, nem szoroz, nagyon erős doboz, és csak esztétikai hiba.
Kamasz kora miatt iszonyatosan kritikus gyerekem szerint "nem gáz, olyan, mintha egy fém kuka be lenne horpadva".

Jaaaaa??? Ha szerinte nem gáz, akkor felújítom. Mert neki mostanában minden gáz... :-)


Ezüst színű kalapácslakk festést kapott, a fém szorítógyűrűk is ezüst-kezelésen estek át, de az alátét rétegelt lemez csíkok fehérben pompáznak.

Mustársárga pöttyök díszelegnek rajta, szintenként különböző sűrűségben; amihez nekem odakívánkozott még valami...










A harmónia nekem azzal lett teljes, hogy szintén mustársárga ripsz szalag fogja körbe az alsó és középső szint gyűrűjét.

A belsejét kifestettem, de azt hiszem, hogy a biztonság kedvéért varrok bele vízhatlan ponyva anyagból egy kivehető bélést, hogy ha valami kifolyik a szemetes zsákból, akkor könnyen tisztítható legyen a belseje.
Mert azért ez csak fából készült és nem szeretném, ha valami bűzt mégis magába szívna valamilyen repedésen.

Ja, és teszek alá egy görgős fa tálcát, mert nem szekrényben lesz, hanem mindig oda rúgom, ahol kell...

A fedele pedig egy nagy pléh fedő, amit üzemi konyhából kaptam...