A Corvina Kiadó sorozatának egyik darabja ez a rövidke kis könyv tele érzelemmel, vívódással, "mi lenne, ha?" kérdésekkel. Amit talán mindenki, de én mindenképpen felteszek magamnak. Most már, hogy családom van, egyre kevésbé, de azért persze, hogy megfordul a fejemben, hogy ha pár éve másképp döntök, ha más hivatást választok, ha más külsővel születek, hogy alakult volna az életem?

A novellák főhőse, a szegény tanítónő, Anna is ezekkel a gondolatokkal, álmokkal(?)  kacérkodik. Vajon miért ezt az életet éli? Tényleg csak ennyi jutott neki? Aztán végül mindig (tényleg mindig?) kiderül, hogy az a legjobb, amiben vagyunk, csak értékelnünk kéne, meglátni benne a jót. Közhelyes vagyok? A könyv is az? És ki nem az? Csak próbáljuk álarcok mögé bújtatni, másként megfogalmazni, de akkor is ezek a közhelyek irányítják az életünket. Sokszor mondták már nekem, hogy az a bajom, hogy túl sokat gondolkodok, túlagyalok mindent, máskor meg pont az ellenkezője. Anna is rágódik, és folyamatosan megkapja a környezetétől is, hogy Miért ott tart, ahol?, Miért olyan, amilyen?, Miért nincs, aminek lennie kéne?

Négyféle életet álmodik meg magának, egy gyönyörű topmodell, egy nagy tudású orvos, egy példás családanya és egy feltörekvő, eredményes menedzser életét. Egyik sem tökéletes, mindegyikben van hiba,  de irigylésre méltó momentumok is. Jelleme mindenhol azonos, csak a körülmények, helyszínek, családi állapot más. De mégis Anna az. Kiderül vajon, hogy más bőrében jobb-e?

Van-e tanulsága a könyvnek? Ó, nekem rengeteg! Számít-e a környezetünk véleménye? Nem kéne, de persze, hogy számít. Úgy kell elfogadni magunkat, ahogy vagyunk? Naná, de persze, hogy nem megy. De mégis jó, hogy más is gondolkodik ilyeneken, és őszintén papírra veti. Jó volt együtt érezni Annával, aztán megnyugodni, hogy minden rendben van úgy, ahogy van.

1956. októberében járunk, a vitatott forradalom-, ill. ellenforradalom idején. Gordon Zsigmond nagyon nehéz helyzet előtt áll, fogadott lányát kell azonosítania a hullaházban. Bár az azonosítás után megkönnyebbül, hiszen nem az a lány feküdt az asztalon, viszont az iratait megtalálták a halott lánynál.

Bécsben járunk, fogadott lánya viszont Budapesten kéne, hogy legyen. Hol van Emma és milyen módon kerültek máshoz, más országba, ilyen körülmények között az iratai? A helyzet előállt, Gordon ismét a kalamajka kellős közepében találja magát.

A gond az, hogy szinte semmi nyom, illetve az az egy világossá válik, hogy vissza kell térnie Budapestre, ahonnan mások menekülnének, és ahonnan csak hírfoszlányok jutnak ki Nyugatra, hogy valami készül, de senki nem tud semmi biztosat.

Otthon velejéig romlott bűnözőkkel találja szemben magát, ami számára nem nagy újdonság, megspékelve az országban izzó politikai helyzettel. A pesti alvilágban ismét folyamatosan az életét kockáztatja, de a tét nagy, meg kell tudnia, hol van Emma, egyáltalán él-e még!?

Eddig csak egy Kondor könyvet olvastam, a Budapest romokban-t, de szinte már mindegyik a polcon várakozik. Bár nagyjából önmagukban is olvashatóak a regények, mégis a hiányát érzem annak, hogy nem sorrendben olvastam el a sorozat köteteit. Voltak kérdéseim. Miért magázza Krisztinát? Hogyan vált Emma a nevelt lányukká stb. De ez az én hiányosságom, amit feltétlenül pótolni fogok. Mindenesetre klassz, hogy van egy jó kis krimiírónk itt Magyarországon.

Amúgy miért "november" a címe?

Asztalos Andrea viszonylag nyugalmas életet él anyjával Magyarországon. Szerelmese a természetnek, legfőbb vágya, hogy a Hortobágyon kutathassa az élővilágot. Az iskolában is jeleskedik dolgozataival, kutatási eredményeivel. A család nem teljes, ami a lány mindennapjaira is kihat. Nagyon hiányzik az apja, aki lezüllött, nem igazán keresi vele a kapcsolatot, ráadásként rögtön a legelején, lumpen élete miatt gyilkosság áldozatává is válik.

Anya és lánya eddig is nehéz körülmények között él, ezek után még inkább. Keresik a kiutat, folyamatosan küzdenek a depresszióval, az anyagi gondokkal. Úgy tűnik beállít a "szerencse" Tamás személyében, aki az anyát feleségül kéri Canadába. Andreának ez többszörös törést jelent, mivel eleve utálja a anyja új pasiját, másrészt esze ágában sincs itt hagyni Magyarországot. Itt van a jövője, itt van a Hortobágy, itt van minden, amihez igazán kötődik. De hát az anyjához is szoros szállal kapcsolódik, úgyhogy vele tart.

Kint kezdődnek csak az igazi problémák. Problémák az anyja kapcsolatában, a saját maga kapcsolataiban, a pénzzel, minden egyébbel. Hogy hogy oldják meg, egyáltalán meg tudják-e oldani, ahhoz nem is tudom mit javasoljak? Olvassátok el? Nem merem ezt mondani!

Nem, nem és nem! Végigkínlódtam, de mind a tíz körmöm az arcomat szántotta közben. Számomra szinte semmiféle értéket nem hordozott ez a könyv. Még szórakoztató kategóriában sem ment el nálam. Úgy érzem, az írónő saját kislányos álmodozásait egy kezdetleges formában odavetette a papírra.

A legelején történt gyilkosságot nem értettem. Eléggé nagy jelentőségű esemény volt ahhoz, hogy annyival le is legyen zárva. Engem például érdekelt volna vagy inkább ott se lett volna...

Az volt az érzésem, mintha egy általános iskola felső tagozatos nebulójának az igencsak gyengécske, talán közepes olvasónaplóját olvastam volna. Az hagyján, hogy már az első oldaltól kezdve nagyon zavart az I/3, de ez persze egyéni gond, el tudom képzelni, hogy ez senki mást nem zavar! Szóval nem ezen múlott.

Nem is szaporítom a szót, igazából nem érdemes. Rövidre zárva, nagyon nem tetszett ez a könyv!

"Elvtársak, nagyon sokat kell dolgoznunk, hogy oda jussunk, ahol most vagyunk!"


286 oldal

Szégyen, nem szégyen, eddig nem hallottam Kondor Vilmosról, pedig nagyon jó kritikákat kaptak eddigi könyvei. Szerencsére most összetalálkoztunk, és úgy néz ki, jóbarátok is maradunk.

Igazán nem szeretem a háborús történeteket, ezt már többször ki is fejtettem, de ebben a köntösben, amit a szerző "ráhúzott", nagyon is fogyasztható, sőt élvezhető volt. Számomra inkább a dokumentumgyűjteményként tálalt film, illetve könyv a megszokottabb, így egyrészt ismeretlen, másrészt fura, de mindenképp nagyon megfelelőnek találtam a krimi műfaját ebben a témában.

Gordon Zsigmond újságíró szemtanúja lesz az 1946. júniusában történt drasztikus merényletnek, mely felderítésére a rendőrség a Vörös Hadsereg segítségével nagyerejű nyomozást indít el.

Gordon újságírói vénájának engedelmeskedve szintén követi a nyomokat, bár úgy tűnik, egy lépéssel mindig le van maradva. Bátorságot, egészséget, nem is egyszer életet nem kímélve Budapest legmélyebb alvilági életének levegőjébe is beleszippant, miközben letartóztatások sora követi egymást a városban. A szálak egyre bonyolultabb módon kuszálódnak össze, illetve ágaznak egyre inkább szerte széjjel.

Budapest szó szerint romokban, élelemhez csak nagy küzdelmek, illetve furfang árán lehet hozzájutni. A bűnözés a tetőfokára hág, így egyik esetből szinte következik a másik. Hatalmas alvilági pénzek tűnnek el szőrén szálán. Gordon nem is sejti, hogy egyetlen emberhez kell eljutnia, aki az egész gépezetet irányítja. Mindeközben az Ő élete is számtalanszor veszélybe kerül, saját életkörülményei sem a legmegfelelőbbek, azzal is kezdeni kéne valamit.

Emellett hátborzongató bepillantást kapunk az Andrássy út 60. szám alatt folyó "életbe", a kommunista rendőrség munkájába, módszereibe.

Az enyhe, fanyar humor nagyon jót tett a történetnek, valahogy könnyebben emészthetőbbé vált tőle az adott politikai, történelmi háttér.

Gordon Zsigmond egy szerethető, pozitív figura. Néhol picit ellaposodott a történet, a figyelmemet valahogy életben kellett tartani, de nem volt vészes. Most hirtelenjében nem is tudnék jó magyar krimiírót mondani, úgyhogy emiatt is nagyon örülök. Szerettem a könyvet, és az előzőeket is keresni fogom!

4,5/5

Agave Kiadó, 2011

Ízek, színek, hangulatok, emlékek... Ezek sokfélesége mindenképp előjött legbelülről. Olyanok, amikről azt hittem, már rég elvesztek, elhalványultak. Ismét lementem régi, Tömő utcai társasházunk pincéjébe, ahol szenet rakosgattam kupacba, újból elvittek a szüleim a Szigony utcai étterembe a hatalmas akváriumban lévő halakat csodálni, közben a gyönyörűen kikeményített, apró virágokkal kihímzett kisruhámban "kölcsönadtak" a személyzetnek, hogy a konyhában is megmutassák a csodákat. Aztán persze Csöpi néniék is elkunyeráltak szintén nyolcadik kerületi lakásukba, ahol kedvemre pakolászhattam vitrines szekrényükben a rém ronda kerámiafigurákat.

És akkor Vas megyei "kirándulásomat" nem is említettem, ahol nagymamám kamrájába rendszeresen beosontunk unokatestvéreimmel és a házi készítésű finomságot dézsmáltuk, málnaszörpöt szürcsöltünk. És amikor nagybátyám jött haza a tsz-ből, nem kevés unokatestvér kíséretében megrohamoztuk a csatos táskáját a frissen sült kifliért, és rohantunk hátra a pajtába elmajszolni a széna tetején... És hogy mik rejtőztek ezek mögött? Kit érdekelt akkor?

Persze nem az én élményeimről szól a könyv, természetesen. De olyan hatással volt rám, hogy nem csak a megírott történetben éltem, hanem az én saját, gyermekkori élményeim is felsejlettek folyamatosan. Jók is, rosszak is. Párhuzamosan zajlottak az események. A külvilágból mit sem vettem én észre a könyv olvasása közben. Vajon önismeretet elősegítő ez a könyv? Nem tudom, de nagyon sokat foglalkoztat azóta is. Nem tudom elfelejteni, nem tudom félretenni.

Folyamatosan Vámos Miklós könyvei jutottak eszembe. Szintén nagy kedvenc. Ő is kegyetlen őszinteséggel tudja kimondani, amit más nem mer, amiket más csak évekig hordoz magában szégyenteljesen. Én nem tudom, hogy Grecsó Krisztián mennyit merített a saját életéből. Gyanúsan sok hasonlóságot, párhuzamot vettem észre a saját életrajzában, de erre utaló "nyomot" nem találtam. De ha ezek saját élmények, saját megélt múlt, akkor le a kalappal! Mi előtt? Hát mindenképpen a bátorság előtt!

Fontos-e a történet? Kinek hogy? Nekem annyira nem, a részletekhez képest persze. Nem akarom ledegradálni a történetet még véletlenül sem, mert nagyon is érdekelt, hogy a Juszti mamát körülvevő népes családdal mi történik, hogyan dolgozzák fel a tragédiákat, hogyan élnek egymás mellett. De az egész iromány annyira finom, érzékeny módon van megírva, hogy az sokkal többet jelentett számomra.

Mindenkinek van múltja. Kinek ilyen, kinek olyan. De abban talán egyetértünk, hogy mindenhol vannak homályos foltok, olyanok, amit kitörölnénk, elfelejtenénk, mégsem lehet! Vajon fontos, hogy előássuk őket, meg kell vajon birkóznunk velük? Egyáltalán meg tudunk velük birkózni? Vagy jobb a szőnyeg alá seperni őket!? Nem tudom! A könyv olvasása után azt gondolom, hogy sokkal jobb felszínre hozni őket. A fene tudja, de legalább gondolkodik az ember. Az sem semmi, sőt!

"De szerencsére azt megtanultam, hogy üres ember, aki mellett nem fér el a múltja" (Grecsó Krisztián)

Hűha!!! Ez aztán nagyon jól esett a lelkemnek! Rég éreztem ekkora megelégedést egy könyv elolvasása után.

Kortársaim, ismerőseim körében - nem igazán érthető okokból - azt tapasztalom, hogy nagyon el van hanyagolva, feledve a klasszikus magyar irodalom. Ez a hiányosság az én életemben is jelen van. Nem is értem, hogy miért!? Az biztos, hogy ezentúl másként lesz.

Mikszáth valami olyan fondorlatossággal, profizmussal rakja egymás mellé a szavakat, mondatokat, hogy csak győzzük nyomon követni a történéseket, és törölgetni arcunkról a könnyeket a nevetéstől. Merthogy nem csak írni tud nagyon-nagyon jól, de humorból sem szűkölködnek sorai, anekdotái ott ütnek, ahol kell.

Milyen szép is az élet, hiszen Buttler János Sárospatakról Bornócra igyekezvén megpillantja élete szerelmét, Piroskát. Minden a rendes kerékvágásban halad, annak rendje és módja szerint megkéri a leány kezét, aki igent is mond, megtörténik az eljegyzés.

Na itt jön a bibi, mivel Dőry báró lányának, Máriának nem kívánt terhességét valahogy el kell tusolni. A lány apja jó nagy ármánykodással, fondorlattal csapdába ejti Buttler Jánost, akit erőnek erejével belevisznek egy kényszerházasságra. Természetesen a gróf családja mindent elkövet a házasság érvénytelenítése érdekében, perre viszik a dolgot. Magával az egyházzal állnak szemben, óriási, évekig tartó küzdelem kezdődik. Az egyházzal, a klérussal vívott csata felemészti Buttler idegrendszerét, de szerelmüket nem tudja elpusztítani! Mindvégig reménykednek, hogy vágyuk egymás iránt beteljesedhet, de közben csak telnek az évek...

Mikszáth 1900-ban írta ezt a művét. Sok helyütt megvádolták egyházellenességgel. Van benne valami... Bár, ha valóban igaz történeten alapul (amit maga Mikszáth állít), akkor még érthető is.

Mindenképp el kell vonatkoztatni a több, mint száz éves kulturális, történelmi, politikai változásoktól, de a humora, írásmódja egy lábon is megállja a helyét mind a mai napig.

Tényleg csak áradozni tudok erről a könyvről. Örülök és megtiszteltetés, hogy "összetalálkozhattam" az íróval! Már be is gyűjtöttem szűk családi körömből jó pár Mikszáth kötetet a folytatáshoz.

Az alábbi helyen pedig több idézet is található a könyvből, azoknak már az újraolvasása is nagy örömet szerez nekem! Szeretem Mikszáthot!!!

Nagyon élveztem a könyvet. Megszerettem a Czeisler családot és az évtizedeken át hozzájuk csapódó különböző szereplőket is. Nagyjából egy évszázadon átívelő, nagyon érdekes történelmi korrajzzal átitatott családregényt olvashattam.

A történet középpontjában Auguszta áll, aki hosszú éveken át próbálja egyben tartani a hatalmas családot, küzdve hittel, bánattal, szeretettel.

Annak ellenére, hogy egy korábbi posztomban pont a háborús történetektől való megcsömörlésem miatt fakadtam ki, most ez mégsem okozott gondot, pedig átitatja többek között a II. világháború, az 56-os forradalom is a regényt, amelyek nem kímélték a család tagjait sem, főként hogy egy zsidó családról van szó. Ortodoxnak nem nevezhetőek, azért mégis a zsidóság gyökere mélyen ott rejtőzik kezdetekben mindegyikük lelkében, mindennapjaiban. Fontos számukra, főként az idősebb generációnak a jeles ünnepekről megemlékezni, Széder estét kihagyni nagy vétek. Innentől kezdve nálam majdhogynem garantált volt a siker...

Egyben visszaemlékezés a könyv egy jó pár generációval későbbi leszármazottól, Auguszta dédunokájától, akinek a vallás már nem jelent szinte semmit, a hagyományok réges-régen tovaszálltak. Maradt a depresszió, a kilátástalanság. Tulajdonában vannak feljegyzések, emléktárgyak, amelyek talán közelebb vihetik felmenőihez. Segít, ha visszamegy a múltba? Tudnak neki az ősei jó tanácsokat adni? Számít honnan jött? Mindez kiderül (vagy talán mégsem) a könyv olvasása után.

Az 1800-as évek végére, 1900-as évek elejére, Mezőkövesdre nyúlik vissza a történet kezdete. Mezőkövesd mindvégig nagy hangsúlyt kap a történetben, hiszen ez a család bázisa, ide megy férjhez Pollner Auguszta. Nagyon sokáig innen "irányítja" családját, ide születnek meg gyermekei, szám szerint hat. Mindegyik más-más egyéniséggel, így más-más problémával vág neki az életnek.

A család a háborús viszonyok következtében, az új lehetőségek reményében szerteszét szóródik a világban, Mezőkövesden már írmagja sincs a hajdani zsidó családnak. Hogy ott éltek e nemzetség lakói, már csak a lezárt zsidó temető bizonyítja.

Szerintem nagyon jól voltak ábrázolva a karakterek, mindegyiket "személyesen" megismertem, aggódtam értük, szerettem őket, drukkoltam nekik, velük éltem. Hihetetlen gazdag, színes háttérrel rendelkező család sok-sok évébe pillanthattam bele.

Én nagyon bírtam az öreglányt, annak ellenére, hogy a vele való együttélést nem biztos, hogy nagyon preferáltam volna. Szegényt néhol már karosszékestül, ordebálás közepette tették fel a platóra továbbköltöztetés céljából, de szinte már úgy tűnt, mindenkit túlél. Az egész család mozgatórugója volt.

És mi az, ami elveszett? A hit, a hagyomány mindenképpen, de a családi köteléket, szeretetet, összetartást sem találtam már meg a regény végén az emberek életében, még akkor is, ha ez néha nagyon nehéz teherként helyezkedett el a vállukon.

Hirtelenjében kell írnom a könyvről, hiszen annyiféle érzelmet, gondolatot váltott ki belőlem. Korántsem biztos, hogy mindet vissza tudom adni ezen a poszton keresztül. Sírok, szorongok, nevetek, drukkolok! És ezeknek még számtalan árnyalata, ami át-, meg átfut rajtam még az olvasás után is. Nagy valószínűséggel ez még nem is fog véget érni egy jó darabig.

Igaz történetet olvastam Zariffa Saada pár évéről, 8 éves korától körülbelül 17 éves koráig. Ebből a röpke 255 oldalból következtethetünk az előzményekre és élete további szakaszaira is.

Olyan érzésem volt, mintha egy kis kincsesládikát tartottam volna a kezemben, egy mesekönyvet, pedig a legtöbb esetben korántsem volt megnyugtató, vidám a történet.

A helyszín a Líbia-beli Tripoli. A múlt század közepén járunk, ahol egy gettóban élő, a mindennapi megélhetésért küzdő, 8 gyermekes zsidó család életébe pillanthatunk bele. Ennek a családnak a tagja Zariffa, a 8 éves, fantasztikus tálentumokkal megáldott kislány. Mindenki életébe fényt visz, szeretnek a közelében lenni, Ő is szereti az embereket. Még az sem zavarja, hogy mindenütt "bolondok" veszik körül.

Az, hogy ki a bolond, a történet egyértelművé teszi, hogy sokszor a társadalom mondja ki, de nem biztos, hogy ez a valóságban is így van. Legyen szó a szörnyű tragédián átesett Mabrukról, vagy az önjelölt anyáról, Alexisról. Mindkét személlyel egymás hiányosságait kívánják pótolni. De mindenkinek szüksége van a másikra.

A II. világháború következményei itt is eléri őket, a nyugodt élet megvalósítása már csak emiatt sem lehetséges. Zariffa nehezen dolgozza fel a pogromok emlékét, élményét. Fiatal korához képest jóval érettebben gondolkodik, de így sem könnyű megemésztenie a látottakat.

Ez a kislány küzd a gyermek-, illetve felnőttkor között tátongó szakadék szélén. Identitása kialakulóban, bár korántsem nevezném határozatlan, jellemtelen egyénnek, sőt! Nemcsak barátságára szomjaznak az emberek, hiszen egy nap újdonsült munkahelyének, a Profumeria ajtaján belép álmai hercege, akinek szintén nem közömbös a lány kisugárzása.

Zariffa párkapcsolat terén nem igazán rendelkezik jó mintával, hiszen szülei, illetve a környezetében élő zsidó házaspárok igen konzervatív módon "élik" meg ezt az állapotot. Szüleit még egymást megcsókolni sem látta, nem tudja, mi illő, mely érzelem helyénvaló!? Azonban szívének nem tud parancsolni, menthetetlenül beleszeret a sem társadalmilag, sem korban hozzá nem illő férfiba, aki szintén viszonozza a lány érzéseit. Hihetetlenül tiszta, gyönyörű, sallangoktól mentes szerelem bontakozok ki köztük.

Hogy szerelmük be tud-e teljesedni, hogy Zariffa szerelméért elkövetett tettének milyen következményei lesznek, hogy ezt megtudja az olvasó, mindenképp ajánlom elolvasni a könyvet! Meg amúgy is, mert nagyon jó kis könyv ez!

Véletlenül cseréltem ezt a könyvet, de most már biztos vagyok benne, hogy jönni akart hozzám! És milyen jó, hogy rátaláltam! Állítólag ennél a könyvnél A Sorel-ház még jobb is! Izgatottan várom.

Kicsit félve nyúltam ehhez a könyvhöz. Mostanában valahogy sorozatban kifogtam a kiadó (számomra) gyengébb könyveit. Végül is, a többihez képest egész kellemesen csalódtam.

Kathleen viszonylag fiatal korában Párizsba kerül nagynénjéhez, és ott (természetesen) szülei tudta nélkül bevonják a társasági életbe, pénzért szórakoztat férfiakat. Na nem kell annyira rosszra gondolni, bár nekem először egyből AZ jutott eszembe. Azért így sem az erkölcs megtestesült példaképe.

A lánynak valószínűleg anyjával és testvérével való rossz viszonyából adódóan rettentő természete van. Nyilván a párizsi létforma sem teszi alázatossá... Gőgös, rosszindulatú, kényes, beképzelt, és még sorolhatnám.

Hosszú évek után visszatér családjához Georgiába. Rövidre tervezi maradását, hiszen minél hamarabb szeretne visszakerülni a fényűzés városába. Az élet viszont közbeszól.

A család birtokának szomszédságában vendégeskedik egy házaspár. Annak férfitagját szemeli ki magának következő "áldozatként", aki - hogy ne legyen túl egyszerű a helyzet - családos. Kathleen semmiféle behálózási csapdától, fondorlattól nem riad vissza, így elég rendesen összegabalyodnak az érzelmi szálak. Kapcsolatukba közbeszól a háború, Észak és Dél viadala, és ne feledkezzünk meg a feleségről, gyermekekről is.

A történelmi háttér viszonylagos ábrázolása nekem nagyon tetszett, többet is olvastam volna róla, de persze itt most nem ez volt a lényeg.

Bár a végét happy end-nek szánta az írónő, nekem szörnyű volt a boldogság árát figyelembe véve. Soha nem szeretnék ilyen áron szerelmi összefonódást! Számomra eléggé nyomasztó volt a rettentő sok különleges rosszindulat a könyvben, de hát persze ez nyilván így volt érdekes, kerek történet.

Azt semmiképpen sem szeretem, ha a számba rágják a történetet. Szeretem, ha a szerző hagy annyi szabadságot, hogy a képzeletem elkezdjen dolgozni. Ebben a regényben elég sok volt az ismétlés, magyarázás. Volt olyan mondat, ami lehet, hogy nem pont ugyanabban a formában, de rengetegszer megismétlődött. Ez picit zavart. Én körülbelül a harmadára csökkentettem volna a könyv mennyiségét...

Mindenesetre próbálkozni fogok még az írónő munkáival!

Gyönyörű szép történet az életről, annak szeretetéről, vidámságról, állatokról, barátságról, illatokról, érzésekről, szerelemről.

Felméri Kázmér egy igazi, szeretetreméltó csibész lókötő! Bár ezt a jelzőt ő kikéri magának. Felméri a jég hátán is megél, illetve éldegél. De a lényeg, hogy mindig vidáman, az élet napos oldaláról szemléli az eseményeket, amelyek egyébként a legtöbb esetben nem nevezhetők túl vidámnak.

Az Ő életének egy jó pár évét követhetjük nyomon a kétkötetes műnek ebben az első részében.

Nem mondom, hogy egyébként a mindennapokban szimpatikus lenne ez a figura. Gondolok itt a "nagy" munkaszeretetére, "megbízhatóságára" stb. De ez olyan kedves, életrevaló humorral van elénk tálalva, hogy haragudni nem lehet rá, csakis szeretni.

Egyéb sűrű elfoglaltságaim miatt nagyon lassan tudtam haladni a könyvvel, de amint leültem mellé, azonnal a sorok között éltem. Hihetetlen világba varázsolt el a szerző.

Kézzel tapinthatóan éreztem az erdő, fűrészpor illatát, a gomba ízét a számban, hallottam a malomkerékről lecsorduló víz hangját. Nem is beszélve, mennyire megcsodáltam volna élőben az állatkáival (a malac, a fürj, a nyuszt, Kati-a kecske, a csíz, a rigó) való rém aranyos kis párbeszédeit, részt vettem volna azok gondozásában is szívesen.

"A malac nekem szólt, Katalinnak szénát tettem félre a padláson, a nyusztnak gyümölcsöket, a fürjnek magokat, a rigónak meg lisztférgeket tenyésztettem nagyban, mert erősen fogyasztotta őket."

Magasról tesz a pléhpofákra, ezt nyíltan vállalja és ki is nyilatkoztatja. Ebből természetesen sok baja is származik, de mindezek után is fütyül a gondokra. Amolyan Füttyös Gyuri! Imádtam!

"A fapofák szerint az élet szörnyű nagy dolog, tisztelni kell. Lábujjhegyen kell járni benne, mint a templomban. Vannak igék, amiket lesütött fejjel illik fogadni, és szent kötelességek, amiket csak iszonyú fapofával lehet teljesíteni. A fapofa úgy hozzátartozik a nagy ceremóniához, mint kutyához a bolha. Sok ilyen kötelességtudó fapofa vert a fenekemre, mert elfelejtettem lekushadni rozzant igéik előtt, és mert szabályellenesen elvakkantottam magam unalmas ceremóniáik alatt. Sokszor neveztek ki léha pimasznak, mert kibontottam igéik és fogalmaik üres hasát, mint kíváncsi kölykök a pléhkatonájukat. A felbontott hasak kongottak a tartalmatlanságtól, a fapofák elfelejtettek nekik enni adni."

Nehezen rágtam át magam a könyvön. Nem vagyok hozzászokva a szép, míves magyar íráshoz. Ez pedig gyönyörűen megírt könyv, tele történelemmel. Ez utóbbival is hadilábon állok, úgyhogy ez is lassította a könyv olvasását. Sokszor úgy éreztem, hogy a nyelvezetre való koncentrálás, annak megértése elvette a figyelmemet a történetről. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a könnyű nyelvezetű könyvekhez vagyok szokva. De ez persze az értékből nem vont le. Ez az én hiányosságom!

A sibói bölény maga gróf Wesselényi Miklós. A név nem véletlen. Erdélyért vívott kemény küzdelme van sorokba öntve. A magyarság küzd az európai szellem ellen. Wesselényi ezekben a vészterhes időkben az eszméiért végletekig kitart, ami II. József császárnak nincs ínyére. A küzdelem viszonylag plátói, mert a személyes találkozásra nem kerül sor, így tényleg eszmeharcról beszélhetünk.

Végigvonul a történeten Cserey Heléna (Wesselényi felesége) és Nemes Zsuzsa harca a férfiért. Cserey a tiszta, feddhetetlen, jólelkű asszony, Nemes pedig az a nő, aki a céljaiért szinte bármire képes, márpedig Wesselényi megszerzése a céljai között szerepel. Számomra elképesztő volt a feleség kitartása minden helyzetben férje mellett.

Nem mondom, hogy mindennap hasonló olvasmányra vágyom a fent leírtak miatt, de gyakrabban be fogok iktatni hasonló kaliberű könyveket.

A főszereplő egy fiatal idegenvezető lány, aki többek között Görögországba kalauzol turistákat. Egy gondtalanul töltött napon bekopogtat hozzá a görög hatóság, és minden indok nélkül letartóztatják.

Hónapokig magyarázat, tájékoztatás nélkül marad. Annyit sikerül megtudnia, hogy valószínűleg apja üzleti partnerével történt szerződésbeli félreértés miatt verték rá a balhét.

A történet lényege igazából abban áll, miként éli meg a lány az igazságtalanul történő meghurcolás napjait?

Régóta írással szeretett volna foglalkozni, így adódik az alkalom, hogy megfigyelje a bentlakók életét, barátságokat kössön, tanulmányozzon.

Sok személyes kérdésem volt a történettel kapcsolatban. Először is, egyszerűen hihetetlen, hogy ilyen a XX. században megtörténhet. Ez persze nyilván nem jelenti azt, hogy nem történhetett meg. Több szereplő, akikre egy pillanatra fényt vetített a szerző, azonnal vissza is vonultak az árnyékba, eltűntek. Pedig kíváncsi lettem volna rájuk a későbbiekben. Kissé idillikusnak tűnt számomra a bent töltött napok légköre, pedig próbálja ecsetelni a borzalmakat. Valahogy nem sikerült egyáltalán belehelyezkednem a történetbe.

Mindig nehezebben mondok véleményt, amikor személyes történetet vet papírra valaki, hiszen számára ez nyilván szinte létkérdés, a legbensőbb titkait, élményeit, borzalmait osztja meg velünk. De muszáj, ha már egyszer belevágtam.

Kissé vontatott volt számomra a történet, urambocsá' erőltetett. Nagyon sok felesleges mondatot, kifejezést találtam benne. Egy picivel több humort is elviseltem volna. Ettől függetlenül érződik az írás szeretete, magát az írónőt is kedveltem mindvégig. Hiszen ez vele történt meg, saját élmény!

A borító nagyon tetszik!