Már a borító is hűen tükrözi azt az izgalmat, amit a könyv mindvégig magában rejtett. Aki csak egy részt is végignézett anno a Twin Peaks sorozatból, annak végképp nem kell több győzködés, hogy szüksége van erre a könyvre. Hasonlóan sejtelmes, földi dolgokkal sokszor nem magyarázható történetről van szó. És mondom ezt én, aki annyira azért nem túl nagy sci-fi rajongó.

Will West akár egy szokványos tinédzser srác is lehetne, de rögtön a legelején kiderül, hogy nem az. Ő maga arra törekszik, hogy minél átlagosabbnak, minél szürkébb diáknak tűnjün, de minden igyekezete ellenére messze kimagasló eredményt produkál egy országos teszt megírásakor. Erre felfigyelnek egy elit iskola képviselői, akik azonnal olyan ajánlatot tesznek neki, ami Will számára több szempontból sem utasítható vissza. Elsősorban az élete védelmében muszáj elfogadnia az ajánlatot, hiszen ebben az iskolában úgy tűnik, hogy biztonságban lesz.

Mi elől menekül a fiú? Ő maga sem tudja biztosan. Az biztos, hogy a fekete autós, napszemüveges férfiak mindig a nyomában vannak, otthonukat is elfoglalták, szülei tekintete mögül pedig ismeretlenek tekintenek vissza rá. Menekülése, az  iskolába való beilleszkedése közben Will egyre több természetfeletti képességére eszmél rá, közben az is kiderül, hogy talán nem véletlenül került ebbe az iskolába sem. Társai mind nagyon különlegesek, csak kérdés, hogy ezeket a karizmákat egymás ellen vagy egymással összefogva tudják megfelelően használni.

Frost gondoskodik róla, hogy végig bizonytalannak érezzük magunkat a cselekmény előrehaladását illetően. Egyszerre több vasat tart a tűzben, a szálak hol összegabalyodnak, hol picit engednek a szorításon, de a kérdések bennünk nemhogy csökkennének, sőt...

A fiúnak eleinte az egyetlen segítsége az apjától származó rövid üzenetek, amik amennyire tömörek, annyira hasznossá válnak számára. A diákcsapat számára is egyre több a misztikum, de vajon segíthet-e, ha megtudják, miről szól a Paladin próféciája?

A könyv egy trilógia első része, amelyre már a filmes jogok is eladásra kerültek. Azt gondolom, érdemes várni a folytatásra.

A nem túl távoli jövőben játszódó történet rendesen megkavarta a lelkemet, gondolataimat. Egyértelmű volt, hogy Andri Snaer Magnason fantáziájával az égvilágon semmi gond nincs. :-) De azért félelmetes, ahogy ezeket papírra vetette, elképesztő, abszurd történetté formázta. A Nagy Testvér, azaz LoveStar figyelő tekintete elől nem nagyon van menekvés, ezt egyébként is régóta érezzük már. Az is sejthető, hogy a világ alakulása, fejlődése olyan irányokat fog venni, amiket ma még elképzelni sem tudunk. Illetve van, aki tud. :-)

Bár több ismerősöm, aki olvasta, inkább a humoros oldalát ragadta meg, és kétségtelen, hogy nem szűkölködik abban sem, rám nyomasztó hatással volt az egész, nyilván főként az idegensége, személytelensége miatt. A személyesség elenyésző mértékben egy szerelmes párnál jelentkezik, ott még némi csírája fellelhető az EMBERnek. Mert ebben a vezeték nélküli világban sokszor volt olyan érzésem, hogy minden csak gép, automatika. És ha ebből indulunk ki, miért ne lehetne, hogy megvalósuljon? De azért ne!!!

Szóval ebben a nem messzi jövőben mindennek a központjában a marketing és a technológia áll, minden pillanatra pontosan ki van számítva, meg van tervezve, a tévedés kizárt. A LoveStar egy Izlandon működő multi, amelyet a szintén azonos nevű személy(?) hozott létre, mindent átreformálva, kiirtva a fentebb említett személyességet, mindenféle emberi érzelmet, azok által irányított szociális, kommunikációs viselkedésformát. Nagyobb "leányvállalatai" is működnek ennek a gigacégnek, úgymint a távoli szigeten működő inLOVE, ahol meg lehet találni az "igaz szerelmet". Aki pedig a halálra készül, várja őt a LoveDeath, ahol már nyoma sincs a hagyományos temetkezésnek, egyenesen kirepítik őket az űrbe, utolsó útjukon még megcsodálhatják őket a hozzátartozók, mint hullócsillagok.

A szerelem sem úgy működik már, mint régen, hanem az embereket kikalkulálják egymásnak. Beleszólás, tévedés nincs, hiszen minden tudományosan kiszámítva, megtervezve működik. És ha valaki kételkedne, megkérdezheti a mindent tudó MEGBÁNÁS-t, mi lett volna, ha... A válasz minden esetben halál, katasztrófa. Szóval mindenki jól jár, ha aláveti magát a rendszernek.

Két szálon futnak az események. Az egyik LoveStar szemszögéből mutatja be a helyzetet, másfelől Indrii és Sigríur szemével is beletekinthetünk az eseményekbe, akik már-már krimibe illően fellázadnak a rendszer ellen. Hiszen annak ellenére, hogy nem egymásnak kalkulálták ki őket, váltig hisznek szerelmükben, nem hajlandóak alávetni magukat az elkerülhetetlennek.

Sokszor gondolkodtam már, hogy hová tart, mivé lesz a világ. Az biztos, hogy nem jó irányba, és a kisujjunkat sem mozdítjuk, hogy ez változzon. A könyv jól van megírva, nagyon jól. Mindenképpen jó, ha az emberek elgondolkodnak a jelenen és az abból következő jövőn is. Engem viszont meg is rémisztett ez a hihetetlen ötletgazdag lehetőség, eshetőség. Nem az én világom. Nem szeretem a disztópikus műveket sem könyvben, sem filmben. Szóval nem a könyv hibája, csak valószínűleg nem nekem íródott, és egy kicsit még emésztgetnem kell.

Eric Sanderson egy nap emlékezetkiesésre ébred. Fogalma sincs, hogy ki is ő valójában, teljes személyiségét elvesztette. Egyik kiindulópontja első Eric Sanderson, azaz önmaga korábbi üzenetei, melyek utasításokat, útmutatásokat tartalmaznak.

De ott van Dr. Randle, a terapeuta is, aki látszólag szintén segíteni szeretne. Kire hallgasson? Kinek az útmutatásait kövesse, hogy megtalálja újra önmagát.

Vagy inkább Dr. Odorus nyomába kéne eredni, akihez csak gondolat-, fogalomtöredékek vezetnek?

A történetben végigizgulhatjuk menekülését, csatáját a ludoviciátorral, a kézzelfoghatatlan gondolathallal. Ez a lény falta fel mindenestül a személyiségét, gondolatait, emlékeit, fogalmait. Visszaszerezhető a régi élete? Hiszen az ellenség semmivel sem veszélytelenebb egy igazi cápánál.

Szerelmi szálat is nyomon követhetünk a könyvben. A társ, a segítő a fiatal lány, Cserkész, aki talán az első Eric életéből való lánnyal azonos???

Szívesen megnézném a már készülőben lévő filmet.

Bár nem az én műfajom, jobban szeretem a földhöz ragadtabb történeteket, Ettől függetlenül magával ragadott, sodródtam vele. Együtt izgultam Eric-kel, hogy időben beállítsa a diktafonokat a ludoviciátor ellen. A fülszövegben szereplő pszichothriller meghatározást kicsit túlzásnak tartom.