Jön, jön, jöttök? Hóemberfabrikálás a Pagonyban

Mi délután a nyakunkba vesszük a várost...

Egy kis Mesebeszéd a Sárkányos Gyerekkönyvtárban

Biztosan sokan ismeritek a Sárkányos Gyerekkönyvtárat a Kálvin téri Szabó Ervin Könyvtárban. Tegnap a Babázó programsorat részeként oda vártak egy beszélgetésre, könyvekről, mesékről, amyaságról, az ünnepről, az ünnepi készülődésről. Mivel minden anyunak a kezeügyében volt egy-két karonülő, csúszó-mászó gyermek, megígértem, hogy jegyzetelek majd számukra, amit itt elolvashatnak, linkekkel, címekkel, képekkel. Ezt olvashatjátok ebben a bejegyzésben. Talán mindenki talál benne valami érdekeset, hasznosat.

Így szólt a meghívó:
Babázó: (Programsorozat 3 év alatti babák számára) Mesés karácsony: Anyaság mesékbe öltve. Készüljünk az ünnepekre kívül és belül, ötletek és ajándéktippek

Akkor kezdjük azzal, ami miatt elsősorban ott voltam:

Anyaság, mesékbe öltve Októberben kezdtem el ezt a programot, egy angyalföldi játszóházban. Sok-sok előzmánye van, pl. a Kör-Kötő-Kör, amelyt Wekerlén indítottam két évvel ezelőtt. Ez a program találkozó helyet, közös tevékenységet kínál főleg kisgyermekes anyáknak, de nagyon sokféle asszony megfordult már itt is. 


Hoztam két téli mesét, amit végül - időhiány miatt - nem tudtam elmesélni, csak a Két testvér című mesét, ameylben valóban két testvérről hallhattunk, akik két szomszédos dombon laknak... A téli mesék: A szelek ura és Jégország királya lett volna. Olvassátok, meséljétek... Elhangzottak még höcögtetők. Házi feladat megkeresni Varró Dani könyvében az "...ez a cuki frizurám..." testtudat építő verset.

Mesegyűjtemények kisebbeknek, fiúknak, lányoknak


Beszélgettünk a népmesékről, azok terápiás lehetőségeiről (Boldizsár Ildikó: Meseterápia, mesék a gyógyításban és a mindennnapokban) és beszélgettünk kortárs karácsonyi gyerekkönyvekről, kiadókról, blogokról. Ezeket szeretném most alább felsorolni:


Naphegy kiadó, Meseutca - ahol a mesék laknak, Anno mesebolt
Pagony
Csodaceruza, Nyitott mappa - könyvesbolt, könykölcsönző is, Csodaceruza Gyerekkönyklub
Két Egér Könyvesbolt

Könyvmutatványosok

Remek adventi könyvajánlatok találhatók a Meseutcában, csoki helyett.

És végezetül a mi családunk kedvenc karácsonyi könyvei:

Pettsom karácsonya
A kobold karácsonyi titka
Lesz nemulass, Findusz
Mikulásexpress
A Mikulás otthona, Korvatunturi
Mauri Kunnas könyvei, pl. A Mikulás
Sámuel szentestéje
Téli Böngésző
Az állatok karácsonya 
A mikulás és a kiscica
Olivia helps with Christmas
Karácsonyi ötletek
A hóember

Bátran kérdezzetek, írjatok, ha kimaradt volna valami fontos könyv, információ, link.

Szépséges ünnepi készülődést, nyugalmas, mesékkel teli ünnepet!

Mesélj nekem! - mesekönyvsorozat

Sorozatszerkesztő: Lúzsi Margó

Már ez a tény is elég lehet, hogy megvásároljuk, illetve bizalommmal fogadjuk a Manó Könyvek Kiadó
legújabb könyvsorozatát. Szalma Edit és a többiek gyönyörű köteteket teremtettek, amikor rajzaikkal kiszínezték a meséket.

Meghallgatható egy beszélgetés Lúzsi Margóval, ahol szívvel, szeretettel beszél a sorozat születéséről, de ebben a néhány percben valójában minden kérdésre választ kaphatunk, amelyekkel mesemondó, mesélő édesanyaként eddig valaha is szembesültünk.

Remek karácsonyi ajándék lehet, hiszen a teljes sorozat előrendelhető, és persze nem olcsó a 18 kötetből álló gyűjtemény.

A sziklavirág, benne: A fekete majom

Évek óta forgatjuk ezt a gyönyörű mesekönyvet, amelyet a Naphegy kiadó adott ki: A sziklavirág.

Szeretnék egy mesét ebből megmutatni, remélem hamarosan sikerül is... Ez A fekete majom története. Addig is csak annyit, hogy érdemes megszerezni, olvasni, lapozgatni.
Kiss Márta festőművész hietelenül gyönyörű illusztrávióival gazdagította a jávai népmeséket, amelyket ő maga fordított szép magyar nyelvre. Most Hangával (7,5) olvasgatjuk újra, s hihetetlen intenzitással elvenednek meg a történetek. Sokat segít ebben Hanga kettős tudata :-), szivacsként, csillogó szemmel fogadja be a meséket, öröm nézni... Nekem találta ezt a mesét, ami most nagyon a szívemhez szól...

...és megérkezett a mese maga, olvassátok, forgassátok a szívetekben!

A fekete majom

Volt valaha Jáva szigetének közepén egy virágzó birodalom, amelynek élén bölcs és igazságos uralkodó, Prabu Tapa Agung[1] állt: ő irányította országa ügyes-bajos dolgait.

A királynak volt hét lánya, mind gyönyörű, de köztük is a legkisebb, Purbasari volt a legszebb és legkedvesebb. Arca, mint a fénylő telihold, bőre, mint ragyogó, világos selyem, termete karcsú és kecses, mint a lengedező lótuszszár. Ám nem csak a külseje volt szép, a lelkéből is szépség áradt, mert melegszívű, adakozó és békés természetű volt. Nem csoda hát, hogy az egész nép a szívébe zárta a hercegnőt.

A legidősebb lány, Purbararang kapott már férjet, a birodalom egyik miniszterének fiát, Indrajayát. Úgy lett volna rendjén való, hogy az idősödő király legidősebb lányára hagyja az uralkodást. A hajlott korú király vágyott a visszavonulásra, ám mégsem vitte rá a lélek, hogy átnyújtsa a koronát Purbararangnak. A lány ugyanis dölyfös, büszke és hiú, mindemellett kegyetlenségre is hajlamos teremtés volt, Indrajaya pedig piperkőc módjára inkább törődött a saját öltözködésével és küllemével, mint az uralkodás gondjaival. Egyiküket sem áldotta meg az ég olyan adottságokkal, amelyeket egy jó uralkodó személye megkívánt volna.

Prabu Tapa Agung sokszor merengett gondterhelten, komoran. Hitvesét is beavatta rosszkedvének és tanácstalanságának okába, de nem találtak megoldást. Bizonytalanságát és nyugtalanságát látván az égi világban trónoló Sunan Ambu egyik éjjel megjelent a király álmában, és így szólt:

– Jó király, felejtsd el aggodalmad, itt az ideje, hogy megpihenj. Hagyd el a palotát, élj remeteként, ahogy szíved is kívánja. A koronát add át legkisebb lányodnak, Purbasarinak.

Reggel a király – lelkében az égi útmutatással – megkönnyebbülve ébredt. A kinyilatkoztatás egybecsengett azzal, amit maga is érzett a szíve mélyén, és ezek után már nem esett nehezére meghozni a döntést.

Összehívatta hát Prabu Tapa Agung mind a hét lányát, minisztereit, a birodalom nagyjait és hűséges tanácsadóit, így a vezírt, Batara Lengsert is. Hírül adta, hogy itt az ideje visszavonulásának. Elmesélte álmát, az égi kinyilatkoztatást, amely szerint Purbasari kapja meg a koronát, ő lesz az uralkodó.

A palotában mindenki örömmel fogadta ezt a hírt, Purbararangot és Indrajayát leszámítva. Látszólag ők is beleegyeztek a dologba, de szívük dühöt és féltékenységet rejtett, s még a nyál is keserű lett a szájukban. Titokban gonosz tervet kezdtek forralni, miképp lehetne a trónt visszaszerezni Purbasaritól.

Egy boszorkával fekete kenőcsöt főzettek varázserejű növényekből, s egy napon, miután Prabu Tapa Agung és hitvese elhagyta a palotát, Purbararang és Indrajaya Purbasari arcára és testére dörzsölte a kenőcsöt. A királylány feketévé vált, mint a sűrű, csillagtalan éjszaka, így senki sem sietett segítségére, amikor elűzték a palotából. Ki is hitte volna el, hogy ő Purbasari, a birodalom királynője. De ha volt is valaki, aki megsejtette, hogy a királynőt száműzték, nem volt bátorsága segíteni, mert tartott Purbararang kegyetlenségétől. Még Batara Lengser, a vezír sem akadályozta meg Purbararang tettét. Szótlanul követte a parancsot, és Purbasarit egy sűrű, sötét vadonba vezette. Ám amikor az erdőbe értek, a vezír kis kunyhót készített Purbasari számára, és szeretettel teli hangon így szólt:

– Fenség, légy türelemmel. Váljon ez a kunyhó elvonulásod színhelyéül, használd az alkalmat elmélyülésre és imádságra, hogy elnyerd az istenek kegyelmét és támogatását.

A vezír tanácsára enyhült Purbasari szomorúsága. Beletörődött, hogy remeteként fog élni.

– Kegyelmes úrnő, ne aggódj, Batara Lengser gyakran ellátogat majd ide, és hoz mindent, amire szükséged lesz – szólt a vezír.

Mialatt a földi világban az elűzött, elfeketített Purbasari saját belső csöndjébe merült a madárdaltól zengő erdőben, az Egek Királynője, Sunan Ambu azon aggódott, hogy fiának nyoma veszett. Már napok óta színét sem látta. Az Egek Királynője megkérte hát a tündéreket, hogy keressék meg fiát, Gurumindát. Szétrebbentek a tündérek a négy égtáj felé, bejárták az égi világ valamennyi szegletét, míg végül a Nagy Mennyei Kert közepén rátaláltak az ifjúra, aki komoran, magába roskadva üldögélt. Sunan Ambu színe elé rendelte a fiút, Guruminda azonban vonakodva jelent meg anyja előtt, s viselkedése is eltért a szokásostól. Szótlan volt, fejét lehajtotta, nem mert anyjára tekinteni, csak egy-egy lopott pillantással.

– Guruminda, min búsulsz? Meséld el anyádnak bánatod! – kérlelte Sunan Ambu lágyan, szeretettel, a fiú azonban szótlan maradt. Sunan Ambu bölcs asszony volt, sejtette, hogy mi nyomja fia szívét. – Tizenhét esztendős vagy már, fiam, biztos egy tündérlány ejtette rabul a szíved. Áruld el, ki az, s hozzá vezetlek!

Ám Guruminda továbbra is néma maradt. Sunan Ambu kitartó kérdezősködésére végül nagyon lassan és kényszeredetten megszólalt:

– Nem akarok én semmilyen tündérlánnyal megismerkedni, kivéve, ha annyira gyönyörű, mint anyám.

Meglepődött Sunan Ambu ezeken a szavakon, s mivel segíteni akart a fián, így válaszolt:

– Guruminda, az égi világban nincs más olyan lány, aki hasonlatos lenne anyádhoz. Ilyen lányt csak a földi világban találsz. Menj hát most az emberek közé, s keresd meg, akire vágysz. De nem mehetsz mostani alakodban, át kell változnod. Legyél hát langur!

Amint az istennő ezt kimondta, Gurumindából egyszeriben szőrös fekete majom lett. A fiú, miután felfogta, hogy mi történt, nagyon meglepődött és elszomorodott. Azt hitte, fenséges anyja büntetésképp varázsolta őt el, amiért szemtelen volt. Továbbra is szótlanul és fejét lehajtva ült anyja színe előtt.

– Menj most, gyermekem, az a lány vár rád, és szüksége van a segítségedre! – utasította Sunan Ambu.

Guruminda belátta, hogy nem kerülheti el a sorsát, és abban a reményben, hogy valóban talál olyan leányt, aki az anyjához hasonlatos, elhagyta az égi világot. Egyik felhőről a másikra ugrándozva jutott egyre lejjebb és lejjebb, egyre közelebb a földi világhoz, míg végül egy fa tetején találta magát. A fa sűrű vadonban állt, itt lelt új otthonra a majommá változtatott tündérherceg.

A fekete majom sok barátra tett szert az erdő állatai között, akik annyira megkedvelték a különös jövevényt, annyira tisztelték erejét és természetfeletti képességeit, hogy vezetőül fogadták.

Történt eközben a királyságban, hogy Purbararang nagy szertartásra készült. A szertartáshoz áldozati állatra volt szükség, ezért a királynő maga elé hívatta egy idős alattvalóját, és így szólt hozzá:

– Panyumpit, menj az erdőbe, és keríts egy állatot, akit feláldozhatunk. Ha délutánig nem jársz sikerrel, az áldozat te magad leszel!

Hej, búsult Panyumpit, nehéz szívvel indult a vadonba, és hogy, hogy nem, egész nap hiába keresett vadat, még mókust sem látott. A fekete majomtól az erdő összes vadállata tudta már előre, mire készülnek az emberek, így mindegyikük időben rejtekhelyet keresett magának. Panyumpit kifáradva és kétségbeesve ült le egy nagy fa tövébe. Egyszer csak elébe toppant a fekete majom. Az idős szolga rögtön elővette tőrét, és le akarta teríteni a közeledő állatot, de nagy csodálkozására a majom megszólalt:

– Rakd el a tőrödet, én sem bántalak téged. Miért búslakodsz itt az erdőben?

Meglepetéséből felocsúdva Panyumpit elmesélte, mi járatban van.

– Vigyél engem magaddal, öreg! – mondta a majom.

– De hát akkor feláldoznak… Pedig én már kezdtelek megkedvelni. Nem akarom, hogy kioltsák az életedet! – szólt bizonytalanul Panyumpit.

– Vigyél csak a palotába, ne aggódj, a többi az én dolgom! – szólította fel a majom ismét az öregembert.

Így is lett. Amikor a város főterére értek, a katonák elfogták és megkötözték a majmot. A tér közepén már minden előkészületet megtettek a szertartáshoz. A fehér ruhás, turbános főpap virágszirmokat szórt egy réztálba, illatos gyantát gyújtott és imádkozni kezdett. Egy katona éles késével a majom felé közeledett, hogy elvégezze véres kötelességét, ám a majom egyszer csak eltépte köteleit, és vad őrjöngésbe kezdett, romba döntve a szertartás helyszínét. A katonák rögtön fegyvert rántottak, de senki sem tudta megközelíteni a dühöngő állatot, aki féktelenül tombolt-rombolt. Nagy zavar támadt, a téren állók mind menekülni próbáltak. Purbararang húgai társaságában a palotából szemlélte az eseményeket. Megdöbbenését nyugtalanság váltotta fel, és dühösen utasította fegyvereseit, hogy öljék meg a majmot, de senki sem akadt, aki végre tudta volna hajtani parancsát. Végül ingerülten fordult a vezírhez:

– Uwak Batara Lengser, miért hallgatsz és álldogálsz tétlenül? Azonnal tégy valamit!

A vezír bölcs és erős ember volt, bár már eljárt felette az idő. Nyugodt léptekkel megközelítette a majmot, s úgy tűnt, a langur vele szemben nem ellenséges. A vezír kezet nyújtott neki, s a majom a lábához ült. A katonák rögtön el akarták fogni, de amint valaki más közelített hozzá, a majom ismét vad őrjöngésbe kezdett.

Purbararang ezt látva gonosz tervet kovácsolt. Arra gondolt, elviteti a vad majmot abba az erdőbe, ahol Purbasari kunyhója áll. Ha húga életét veszti a majom dühöngő karmai között, nyugodtan bitorolhatja a trónt, és senki sem kergetheti el. Így szólt a vezírhez:

– Uwak, vidd vissza ezt a majmot az erdőbe. Vidd oda, ahol Purbasari lakik. Majd ha megszelídült, feláldozzuk.

A vezír rögtön átlátta a királynő szándékát, mégis engedelmeskedett. Valami azt súgta neki, hogy a langur nem fogja bántani Purbasarit. Volt valami különös, megmagyarázhatatlan ebben a majomban.

Útnak is indultak az erdő felé. Amikor odaértek Purbasari kunyhója elé, a vezír illedelmesen beköszönt. A házikóból szurokfekete leány lépett ki, ám lelkének fénye úgy ragyogott át teste feketeségén, hogy a majomnak még a szája is tátva maradt a csodálkozástól.

Uwak Batara Lengser így fordult a langurhoz:

– Ő Purbasari hercegnő. Kedves és jószívű teremtés, vigyáznod kell rá. Megértetted?

– Igen – válaszolta emberi hangon a majom. Nem várt ilyen feleletet a bölcs öreg vezír, alaposan meg is lepődött, s így dünnyögött magában:

„Bárcsak az ég küldötte lennél, és ittléted mindenki javára válna…”

Miután a vezír elment, a fekete majom odarendelte a vadon állatait, és meghagyta, hogy hozzanak virágot és gyümölcsöt a hercegnőnek. Nem telt bele sok idő, s a házikó előtti gyékényt zamatos, érett gyümölcsök és illatozó virágszirmok borították. Volt ott mézédes mangó, friss ananász, szúrós durián, narancssárga papája és fiatal kókuszdió is, amelynek leve csodálatosan frissítő a déli melegben. Purbasari nagyon felvidult a sok finomság és a kedves állatok láttán. Örült, hogy nem kell többé magányosan töltenie a napjait, hisz nemcsak a majom vált játszótársává, hanem mindenféle állat sereglett össze a kunyhója környékén, mókusok, nyulak, őzek és színes énekesmadarak.

A fekete majom sokszor mélyedt magába és imádkozott. El is jöttek hozzá égi tündérpajtásai, és szolgálták őt. A kis erdei kunyhó mellett csodálatos fürdőhelyet építettek márványból, tíkfából és aranyból, a vizet hűs, tiszta forrás adta. A kis tavacskába a tündérkezek illatos virágokat szórtak, s a tündérlányok leheletfinom égi selyemből szivárványszínű ruhát varrtak a befeketített hercegnőnek.

Amikor Purbasari meglátta a fürdőhelyet, nagyon meglepődött.

– A fürdő és az öltözék égi ajándék, úrnő – szólt a langur.

– Te magad vagy nekem az égi ajándék! – válaszolt Purbasari. Ekkor a tündérek bekísérték a hercegnőt a fürdőbe, s lássatok csodát! Amint a forrás vize a bőréhez ért, rögtön lemosta róla a fekete varázslatot, s előtűnt Purbasari selymes, világos bőre, mely ragyogóbb volt, mint valaha. Purbasari annyira boldog volt, hogy nem győzött hálát adni az égieknek.

Amikor befejezte a fürdőzést, magára öltötte a mennyei öltözéket és a ragyogó ékszereket. Földi szem nem látott még ehhez foghatót! Purbasari a majom elé lépett és megkérdezte:

– Nézd csak, illik nekem ez a ruha?

– Még hogy illik! Purbasari hercegnő az Égi Anya, Sunan Ambu szakasztott földi mása, csak sokkal fiatalabb! Jobban illik ez a ruha fenségednek, mint a tündéreknek.

A fekete majom ujjongva ejtette ki ezeket a szavakat, és áldotta magában Sunan Ambu bölcsességét.

Furcsa hírek keltek szárnyra a városban, és Purbararang fülébe is eljutottak. Az emberek, akik fát vágni vagy gyümölcsöt szedni mentek az erdőbe, különös történeteket meséltek a virágoskertté változott vadonról, a fekete lányról, akinek kunyhója helyén palota épült, a varázslatos erejű forrásról és a nagy fekete majomról, amely az állatok vezetőjévé vált.

Purbararang sötét szívében méreg és düh gyülemlett. Azt gondolta, a nép titkon segít Purbasarinak. Fondorlatos terveket kezdett forgatni a fejében húga elveszejtéséről. Azt eszelte ki, hogy párbajra hívja testvérét. Úgy okoskodott, hogy a nép csak titkon mer segédkezni a hercegnőnek, a palotát, a kertet, a fürdőt is hosszú idő alatt, az éj leple alatt építették. Nyíltan senki sem vállalná, hogy Purbasari mellé álljon. Ha egy éjjel alatt kellene az erdőt szántófölddé változtatni, biztos vesztes maradna az ifjú hercegnő. Neki magának viszont nem jelentene gondot felszólítani a sereget, hogy végezzék el a munkát.

Nyomban el is küldte a vezírt, ezekkel a szavakkal:

– Batara Lengser, menj az erdőbe, és vidd el Purbasarinak az üzenetemet. Versenyre hívom: kerítsen ötszáz öl szántóföldet az erdő helyére. Mindennek egyetlen nap alatt, hajnal előtt kell elkészülnie, mert ha nem, fejét vétetem!

Amikor Purbasari meghallotta az üzenetet, sírva fakadt.

– Ha valóban az a sorsom, hogy fiatalon meg kell halnom, hát legyen. Azt fájlalom csak, hogy Purbararang ilyen gyűlölettel van irántam.

A fekete majom így nyugtatta a hercegnőt:

– Ne aggódj, úrnőm, az égiek nem feledkeznek meg arról, aki nem vétkezett!

Purbararang eközben nem tétovázott, összehívta seregét, és kiadta a parancsot, hogy irtsák ki az erdőt Purbasari lakhelye közelében, és egyengessék szántófölddé. Ha nem készül el a munka másnap hajnalig, valamennyi katonának fejét veteti. Dolgoztak hát az alattvalók minden erejükkel, százával égették a fáklyákat, hogy lássanak az éj sötétjében, de a sok fáklyakorom még sűrűbbé tette a sötétséget.

A langur megkérte Purbasarit, hogy pihenjen le palotájában, és ne aggódjon, hagyja rá a szántóföld dolgát. Amikor a hercegnő nyugovóra tért, a majom imában fordult Sunan Ambuhoz, és a segítségét kérte. Az Égi Anya egész tündérsereget küldött a földre, akik serényen elvégezték a kiszabott feladatot.

Másnap, amikor a nap felkelt, a palotából népes küldöttség indult az erdő felé. Purbararang díszes, faragott gyaloghintóban ült, férje pedig királyi öltözékben lovagolt mellette. Mindketten ragyogó aranykoronát viseltek, s ábrázatukra kemény vonásokat rajzolt a gőgös elégedettség. Színes ruhákat öltve csatlakoztak hozzájuk a királyság nemesei és az öt testvér is. Nem maradtak el a testőrök, az íjászok és a hóhér sem, aki már élezte pallosát, Purbararang ugyanis biztos volt a győzelmében.

Nagy meglepetés támadt azonban, amikor megpillantották a két szántóföldet, s az egyik közepén Batara Lengsert a fekete majommal.

A vezír csak ennyit mondott:

– Királynőm, íme Purbasari földje.

Purbararang azt sem tudta, hová legyen mérgében. Dúlt-fúlt magában, hogy így csúffá tették. Dölyfösségében újabb próbatételt rendelt el:

– Hát jó. De most mérjük össze Purbasarival szépségünket! Az itt jelenlévők lesznek a bírák, ti döntitek el, ki a szebb – kiáltotta. Purbararang persze azt hitte, húga még mindig szurtos fekete csúfság. Ám mindenkinek tátva maradt a szája a csodálkozástól, amikor ragyogó szépségű hajadon lépett eléjük tündöklő, szivárványszínű égi ruhában. Mindenki elámult, percekig szóhoz sem jutottak. Majd az egyik nemes így rebegett:

– Mintha Sunan Ambu jött volna le a földre…

Purbararang még mindig nem adta fel. Ismét felkiáltott:

– Gyerünk, Purbasari, mérjük össze hajunkat, kié a szebb és hosszabb!

Erre Purbararang kibontotta a kontyát, s fekete haja lábszára közepéig omlott. Purbasarit is noszogatta, hogy kövesse. A felszólításra aztán Purbasari is kibontotta a kontyát. Ragyogó, selymes fekete haja hullámzott a szélben, s mikor egy szolga összefogta a lebbenő hajtincseket, hát mindenki láthatta, hogy Purbasari haja bokáig ér.

Purbararangnak ez sem volt elég. Eszét vesztve követelte az újabb mérkőzést.

– A derekunk! Nézzétek, az övemen öt lyuk van még. Ha Purbasari felveszi az övet, és kevesebb marad öt lyuknál, le kell fejezni!

Azzal levette arannyal és ékszerekkel kirakott övét, és Purbasari elé dobta. Mit volt mit tenni, a hercegnő felvette az övet, amin nemhogy öt, de hét lyuk maradt.

Purbararang ordított féktelen dühében:

– Van még egy próbatétel, amit Purbasari biztos nem nyerhet meg. Hogy micsoda? – nézett kacagva a némán és döbbenten álló emberekre. – Kinek van csinosabb férje közülünk?! Nézzétek csak meg Indrajayát! Hát nem jóképű, délceg férfi? – Senki sem felelt. – Feleljetek, délceg?

– Igen, úrnő, délceg.

– Hangosabban!

– Délceeeg!

Purbararang mosolyogva nézett Purbasari és a majom felé.

– No, Purbasari, ki a te férjed vagy jegyesed? Csak nem ez a szőrös majom? – azzal eszelősen kacagni kezdett.

Mindenki némán állt. Purbasari végül közelebb lépett a majomhoz, és megszólalt:

– Tulajdonképp valóban te vagy a jegyesem – és megsimította a majom fejét.

Amint ezt kimondta, a fekete majom visszaváltozott eredeti alakjába, s ott állt Guruminda ragyogó szépségében, ereje teljében. Mindenki meglepődött és elcsodálkozott. Nem is volt kérdés, ki a győztes ismét. Guruminda megfogta Purbasari kezét, és így szólt a népes gyülekezethez:

– Purbasari jegyesének nevezett, hát kötelességem megvédeni és segíteni őt. Purbararang letaszította a trónról kedvesemet. Indrajaya, mint Purbararang hitvesét felszólítalak, hogy állj ki ellenem párbajra, harcoljunk meg az igazságért!

Indrajaya nem volt felkészülve a harcra, ezért térdre rogyott Guruminda előtt, az életéért és bocsánatért könyörgött. Purbararang is sírva kért bocsánatot húgától. A nép, a sereg s minden nemesember megkönnyebbült, örültek, hogy megszabadulnak az önkényes és kegyetlen trónbitorló királynőtől.

Purbasari és Guruminda bölcs, igazságos és jószívű uralkodókká váltak. Megkegyelmeztek Purbararangnak és Indrajayának, de azok attól kezdve csak sepregető szolgaként élhettek a palotában. A nép áldotta az uralkodók jóságát, s boldog békeidő köszöntött az országra.

---

[1] tapa agung – a tapa jelentése szent életű remete, az agung pedig nagyságosat, hatalmasat jelent

Látogassátok meg Kiss Márta gyönyörű honlapját!
Köszönöm a mese közlésének lehetőségét Mártának és Naphegy kiadónak. Remélem kedvet kaptok A szilkavirághoz...

Nem könyv

Kissé túlzó Varró Dániel zseniális fordítása, de a vers lényege nagyon-nagyon igaz.

  

Tanács a televíziózással kapcsolatban

 (Roald Dahl verse Varró Dániel fordításában)

Az a legfontosabb dolog
(A gyerekekre gondolok),
Hogy SOHA, SOHA nem szabad,
Hogy tévéműsort lássanak –
Sőt, legjobb, ha a bárgyú láda
Már be sem kerül a szobába.
Amerre csak jártunk, a tévét
A gyerekek szájtátva nézték.
Két-három óra meg se kottyan,
Csak néznek, míg a szemük kipottyan.
(Múltkor is láttunk egy helyen
Tíz szemgolyót a szőnyegen.)
Csak ülnek, néznek, néznek, ülnek,
Míg hipnózisba nem kerülnek,
S a sok szennytől, mit egyre néznek,
Olyanok lesznek, mint a részeg.
Ó, persze, tudjuk, csendbe vannak,
A falnak fejjel nem rohannak,
Nem kezdik egymást hasogatni,
Hagynak nyugodtan mosogatni,
Míg fő az étel, hűl a lekvár –
De azon eltűnődtetek már,
Hogy ez a rémséges doboz
Miféle dolgokat okoz?
ELSORVASZT MINDEN ÉRZETET!
MEGHAL BELÉ A KÉPZELET!
Az észt betömi, eldugítja!
A gyereket úgy elbutítja,
HOGY TÖBBÉ BIZTOSAN NEM ÉRT MEG
TÜNDÉRVILÁGOKAT, MESÉKET!
Az agya lágy lesz, mint a sajt!
FEJÉBEN DUDVA, GAZ KIHAJT!
NEM IS TUD MÁST, csak nézni majd!
„Na jó! – mondjátok majd. – Na jó!
De ha a televízió
Nincsen, mivel foglaljuk el
A drága gyermekünk, mivel?”
Ezt fogjuk akkor válaszolni:
Míg nem volt még e bamba holmi,
Míg e szörnyet fel nem találták,
Mit csináltak vajon a drágák?
Hát elfelejtettétek volna?
Ezt mondjuk lassan, szótagolva:
OL... VAS... TAK...! És OLVASTAK és
OLVASTAK, s még ez is kevés
Volt nekik, OLVASTAK tovább!
Fél napjuk olvasásból állt!
A polc könyvekkel volt tele,
A föld, az asztal is vele,
S az ágy mellett, a kisszobába
Még több könyv várt elolvasásra.
Sok szép mese, volt benne sárkány,
Volt indián, cet és királylány,
Kincses sziget, és messzi partok,
Hová sok csempész lopva tartott,
Kampó kezű, komor kalózok,
Egy elefánt, ki csak hallózott,
És rémes, éhes kannibálok,
Üstbe ki tudja mit dobálók...
Mily könyveken búsult-vidult, ó,
Az a sok régi-régi lurkó!
Hát kérve kérünk titeket,
A tévékészüléketek
Dobjátok el, s mi hely marad,
Oda tehettek polcokat,
A polcra végig könyveket,
Hadd ontsanak csak könnyeket,
Hadd rúgkapáljanak a kölkök,
A nyelvük hadd legyen csak öltött –
Ígérjük, nem kell félnetek,
Ha vártok egy vagy két hetet,
A drágalátos gyermekek
Egyszer csak rájönnek maguktól:
Egy könyvtől lennének nagyon jól.
S ha már olvasnak ők – juhéj!
Szívükben árad szét a kéj,
Érzékeik kiélesednek,
Nem értik majd, hogy mit szerettek
Az émelyítő, a silány,
Hülye, idétlen masinán.
S azok a drága gyermekek
Hálásak lesznek majd neked.

Lapozgatók a legkisebb "olvasóknak"

Évek óta őrizgetek a könyvespolcon négy vadonatúj könyvecskét. Annyira megszerettük ugyanis őket, hogy - bár az eredeti, rongyos-foltos példányaink is megvannak - egyszer egy leárazáson mindegyikből vettem még, hogy egyéves, kétéves szülinapokra másoknak is vihessünk belőle. Ezen a könyvsorozaton tapasztalták meg a gyerekeim legelőször, 1,5-2 évesen, a könyvlapozgatás örömét, ez volt az a négyes, amit bármikor szívesen forgattak, hallgattak, a pompás rajzok figuráit lerajzolták - sőt, az elsős fiam, éppen megtanulván olvasni a nyomtatott kisbetűket, életében először ezeken a könyveken tapasztalta meg, micsoda öröm halkan, magunkban, önállóan végigolvasni egy könyvet. Ezt az örömet az sem csökkentette, hogy a mondatokból egy oldalra csak egy jut, és az is nyúlfarknyi.
Satoshi Kitamura könyveiről van szó: Hápi maszatos, Morzsi szomjas, Marci éhes, és a legkedvencebb kedvenc, Cicus álmos. Na, ezen aztán számtalanszor számbavettük, hogy az a lila pufi zöldség a konyhában padlizsán, hogy a mosdó szélén van a szappan, meg efféle praktikus dolgokat, Hápi kalandjait olvasva meg zúgtunk, mint a viharos szél, esőcseppet játszottunk az ujjainkkal és jó nagyot toccsantunk a sárba.
Nekem ezek a könyvek a kicsi gyerekekkel eltöltött idő minden szépségét hordozzák.

Leon, a posztmodern küklopsz

Annie Groovie: Leon és a környezetvédelem

Csimota Könyvkiadó (fordította Lackfi János)

 

Minden zöld témájú, környezetvédelemmel, fogyasztói tudatossággal foglalkozó kiadvány hiánypótlónak számit ezen az – egyenlőre - igen  szűkös palettán, s helye van az idevágó Leon könyvnek is.  Vagány, lendületes, humoros – tele vizuális fejtörőkkel, poénokkal. Bátran kézbe veheti bármely korosztály, hiszen nem (csak) gyerekenek szól.

A kiadó szerint jó néhány felnőtt fennakad azon, ahogy Leon egy szemmel néz a világba, csakúgy mint barátai, a gyerekeket pedig ez egyáltalán nem zavarja, vagy nagyon is rendjén valónak gondolják… ez a kettősség áthatja és jól jellemzi az egész sorozat fogadtatását, amelynek egyenlőre két részét olvashatjuk magyarul. A francia nyelven, Kandában született történetek bevezetnek minket, illetve főleg az óvodás, kisiskolás korosztályt az élet rejtelmeibe. Eligazítanak a jómodor és a környezetvédelem világában, de a franciául tudók megtudhatják a tutit, már ami szólásmondásokat, a babonákat, hiedelmeket illeti, sőt egy újabb sorozatban Leon meghívja a gyerekeket egy-egy könnyed játékra a cirkusz, az élelmiszerek, a sportok, az állatok, a érzelmek és a szakmák világába.

Képregények, karikatúrák, reklámparódiák, találóskérdések töltik meg a könyveket, amelyekben, legalábbis a magyarul hozzáférhetőkben a szöveg és a kép laza szövedéket alkot, gyakran a képek, illusztrációk, képregények önálló életre kelnek. Különleges kalandnak ígérkezik, ha szülő és gyermek együtt olvassa  könyvet, s a kis írástudatlan „olvassa el” elsőnek a képregényt, a szülő vagy nagytestvér pedig ezután a szöveget. Hogy is hangozna ez pl. az 5. oldalon? Ha egy csap vízcseppeket lő a szemedbe, kapd el, vidd az állatkertbe és zárd egy ketrecbe. Vagy a 17. oldalon? Az égő csikket vedd ki a dohányos szájából és fordítva, a füstölő, parázsló végével dugd vissza a szájába…. Hm… És a 25. oldal? Ne kérj szatyrot a boltban, hanem a zsebedben hordott kenguru zsebébe pakolj és a hátán ülve utazz haza. Remek perceket szerezhetnek ezek a kissé zavaros gyerektörténetek, kérdés, hogy mi marad meg a gyermeki fejekben: a kenguruszatyor, vagy az hogy vigyünk a boltba magunkkal kosarat, vászonszatyrot.

Folytatás, befejezés a Prae.hu gyerek rovatában. Itt is van: ... a posztmodern küklopsz

Szerintetek?