Finy Petra Lámpalány meséi című kötete annyi méltatást és díjat kapott, hogy bele sem lapoztam igazán, csak gyorsan lekaptam a könyvtárban a polcról. Történetek rosszalvókról.. Történetek - kinek? Aki MÉG NEM rosszalvó - de majd lesz ezután- vagy aki egy bizonyos félelme (vagy más) miatt szintén rosszalvó: praktikus tanácsok, mi mindentől tudunk MÉG nem elaludni a saját félelmeinken kívül. Az első két történetet úgy olvastam el a lányomnak, hogy minden második mondatot átfogalmaztam - most már inkább előre olvasok, de lehet, csak magamnak maradok vele.
Már korábban is nagy dilemma volt számomra, hogy miért kell problémát generálni ott, ahol nincs? Kell-e egy 4-5 évesnek bemutatni, elmesélni, hogy vannak olyan gyerekek, akik félnek az imbolygó árnyaktól vagy a lengedező függönyöktől? Kell-e arról olvasnom neki, hogy a mese hőse hogyan hisztizik, mert nem akarja megenni az ételét vagy felvenni azt a ruhát, amit kiraknak elé? Hogy - ha szerencsére nincs a környezetében ilyen, és magától nem veti még fel a témát- van olyan gyerek, akinek elváltak, vagy meghaltak a szülei (lásd Ranschburg Jenő verseit pl. a Friss tintában)? Örülök, hogy egyelőre nekünk ezzel nincs gondunk, nem szeretnék ötleteket adni a gyerekemnek szorongáshoz vagy negatív viselkedésmintákhoz.
Egy ajánlóban Finy könyvéről azt lehet olvasni, problémamegoldó- én nem érzem annak, sőt. Példa: a kisfiú fél elaludni, mert imbolyognak az árnyak, felkapcsolja a Lámpalányt, aki azt a magyarázatot adja a meséjében, hogy a fák tornáznak éjjelente. Na most már jó? Akkor aludj. Hát, ha nekem valaki azt mondaná, hogy a fák éjjel kihúzzák a gyökereiket a földből, még nekem is rossz álmaim lennének, nemhogy egy gyereknek ( az illusztráció itt konkrétan ezt a nem túl jó érzést még alá is támasztja). Vagy: a királylány nem alszik a kíváncsiságtól; ugyan, mit csinálhatnak a szülei éjjel, míg ő alszik. (Jaj.. most tényleg?!!!) Egy bagoly elmagyarázza neki, hogy a felséges szülei ilyenkor célbadobóznak a koronájukkal és szürcsölve isszák a kakaót, sőt még fogat sem mosnak, mielőtt lefekszenek. Tök jó. A királylány erre megnyugszik, és elalszik. Életszerű reakció, nem? Az én gyerekeim, ha félhullák lennének is a fáradtságtól, akkor sem akarnának kimaradni egy ilyen mókából.
A történetek felépítése: Rufusz Rafael (aki négy és fél éves, de hatnak mondja magát.. hm..) nem tud elaludni (mindig más ok miatt), hívja a Lámpalányt, aki egy olyan rövid és összecsapott mesét mond, hogy én szégyellem magam miatta. A történetvezetés - a sztori rövidségének ellenére- egyáltalán nem koherens, erre-arra elkalandozik, néhol szinte szószátyár, megtűzdelve olyan "jópofa" szóviccekkel ("hallgass a józan palacknyi eszedre", "konfereciás tengeren túl"..), ami gyerekszájként valóban mulatságos lenne, de egy felnőtt tollából inkább kínos: mindig a gimnáziumi osztálybulikon "menő dumákkal" jófejkedni próbáló apukák jutnak erről eszembe- olyan nyelven próbálnak beszélni, ami tőlük már igazán messze áll. Mellesleg az a korosztály, akit a mesével megcéloz, még épp az eredeti kifejezésekkel ismerkedne, az meg már végképp vérciki, ha azt kell elmagyarázni a gyereknek, hogy csak viccelni próbált az írónéni.
Gyöngyösi Adrienn illusztrációi fantáziadúsak és részletgazdagok, bár a "retrós" vektorgrafika végképp nem a szívem csücske. A hagyományos illusztrációit sokkal jobban kedvelem, de nem emiatt nem fogjuk megvásárolni ezt a könyvet.
Persze, ez csak az én véleményem, szívesen meghallgatnám azét is, aki jónak találja ezt a mesét. :) Aki kíváncsi rá, itt lehet belelapozni. (Az első mese egy korábbi (?) verziója pedig itt található.)
