Babits Mihály: Jónás imája (elmondja: Latinovits Zoltán)

Radnóti Miklós: Csak csont és bőr és fájdalom

1.
Látjátok, annyi szenvedés után most
pihen e hűvös, barna test.
Csak csont és bőr és fájdalom.
S akár a megtépett, kidőlt fatörzs
évgyűrűit mutatja,
bevallja ő is gyötrött éveit.
Csak csont és bőr e test.
De most a nemzeté is
csak csont és bőr és fájdalom. Íme,
Balázs, kihez könyörgött, vedd karodba!
Ó, requiem aeternam dona ei... Domine!

2.
Szavak jöjjetek köré,
ti fájdalom tajtékai!
ti mind, a gyásztól tompa értelem
homályán bukdosó szavak,
maradjatok velem:
gyászold omló göröngy,
sírj rá a sírra most!
jöjj, könnyű testű fátyol
ó, takard be,

s akit már régen elhagyott a hang, -
gyászold meg őt, te konduló harang,
lebegő lélek és gömbölyű gyöngy,
s gyászolj megint
te csilla szó, te csillag,
te lassú pillantású szó, hold,
s ti többiek! ti mind!

3.
Tudtuk már rég, minden hiába, rák
marcangol és szemedben ott ragyog
egy messzi és örök dolgokból font világ,
s hogy oly időtlen vagy te, mint a csillagok.

Tudtuk, hogy meghalsz, tudtuk s mégis oly
árván maradtunk most a Művel itt.
Nagysága példa. És magasság.
És szédület. Szívet dobogtató.

4.
Ki nézi most tollat fogó kezünket,
ha betegen, fáradtan is, de mégis...
ki lesz az élő Mérték most nekünk?
Hogy összetörte már a fájdalom,
nézd, ezt a költeményt is.
Mit szólnál hozzá? - lám az eljövő
költőnek is, ki félve lép még
most már a Mű a mérték.

S nem érti árvaságunk,
ha bólintunk: halott már...
nem ismert téged, ágyadnál nem ült,
s nem ült az asztalodnál.

Nem tudja majd, mi fáj...
s nem kérdi és nem kérdik tőle sem, -
mint egymástól mi, - évek óta már,
mint jelszót, hogy: "ki járt kint nála?
Ki tudja mondd, hogy van Babits Mihály?"

5.
Halott keze nem fogja már a tollat,
béhunyt szeme nem lát több éjszakát.

Örök világosság, kibomló égi láng
röppen felé a földi füstön át.

(Babits Mihály emlékére)

Pilinszky János: Meghatározás

Féregnek lenni mit jelent?

Vágyakozni egy tekintetre,

egy olyan hosszú, nyílt szembesülésre,

ahogy csak Isten nézi önmagát,

erre vágyni, egyedül erre,

és ugyanakkor üveges szemekkel

belefuródni abba, ami nincs,

beszorúlva a semmi és

valamiféle utánzat közé.

Pilinszky János: Kérdés

Hol járunk már az éden fáitól!

Világunk büszke madarának

csőrében porladunk.

Hullám befagy,

lüktetés, csobogás eláll,

meghasadnak az evidenciák.

Akárhonnan,

érkezhet mondat

akárhonnan?

89 éve született Pilinszky János

Pilinszky János (Budapest, 1921. november 25. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb, katolikus érzésű magyar költője.

Pilinszky János: A mélypont ünnepélye

A mélypont ünnepélye

Az ólak véres melegében

ki mer olvasni?

És ki mer

a lemenő nap szálkamezejében,

az ég dagálya és

a föld apálya idején

útrakelni, akárhová?

Ki mer

csukott szemmel megállani

ama mélyponton,

ott, ahol

mindig akad egy utolsó legyintés,

háztető,

gyönyörű arc, vagy akár

egyetlen kéz, fejbólintás, kézmozdulat?

Ki tud

nyugodt szívvel belesimúlni

az álomba, mely túlcsap a gyerekkor

keservein s a tengert

marék vízként arcához emeli?

Csokonai Vitéz Mihály: A nagymélt. gróf Széchényi Ferenc Ő excellenciája nemzeti könyvtárjára

mely hozzám Kúlcsár úr által érkezett
Hol jártok, óh félistenek, óh nemes
Árnyékok, itten? Ki s mi hozott ugyan
E Hortobágy pusztái mellé,
E magyar Arkadiába, kérlek?

Ti új világot szórtok az én setét
Honnyomba s új fényt: érezem isteni
Ihlésteket; s lantot ragadván,
Hódolok ellene-állhatatlan

Súgáritoknak. Volt az arany világ,
Melyben az égnek sorsosi a szelíd
Emberhez is bészálltak. Így lett
A Filemon kalyibája templom.

Ti, halhatatlan lelkek! az érdemet
Megsokszorozván drága hazátokon,
Buzgányra termett markotokba
Pindusi tollat egyengetétek.

S most már az azur menny palotáiban,
A mennyköveknek hámorain feljűl,
Megistenített ajjakokkal
Vészitek a diadalmi nektárt.

Mégis magános nyugta-helyén, ihol,
Egy elfelejtett kis danolót s magyart
Meglátogattok: mint köszönjem
Isteni táborotok malasztját?

Kúlcsárom! itt vagy? tán te valál dicső
Félisteninknek jó kalaúzza, szólj?
Hogy hű barátságod fogadjam
S isteneinkre töményt bocsássak.

"Ne nékem intézd a köszönést, magyar!
Ne nékem intézz tárogatót, töményt:
A cenki óltárokra tartsad
Innepi tárogatód, töményed.

Tudod, hogy ott áll temploma a szelíd
Múzsáknak, ott van pitvara a fejér
Jótételeknek! ott adott helyt
Kalliopédnak ama nagy ember,

Ki nemzetünknek lantosit és jeles
Íróit a közfényre kiállatá.
Gőzburkok űlték szent neveknek
Érdemit a buta Léthe partján:

Széchényi csendes virtusa bétöré
Az ólom-éjnek százszeres ajtait,
És nemzetünk kertébe rakta
A siket Élizium babérit.

Most látogatják régi tudósaink,
Vagy elfogadják, hív unokáikat.
Hozzád is elkísértem őket
A kegyes életadó szavára."

Óh, gyáva lantom húrja, miért rebegsz?
Óh, mért nem onthatsz oly teli hangokat,
Amílyeken az égi szférák
Hármoniáznak az Isten-áldó

Mindennek öblén? Méoni trombiták,
Lezbószi lantok dörgik az emberek
Meggyilkolóit, s homlokoknak
Tiszteletére babért kötöznek.

Egy, tartományok pestise, milliom
Élőket öl meg; s imhol, az ő neve
Hérós: Ugyan neked mit adjunk,
Óh te, ki annyi halottat ismét

Életre hoztál? óh, te ki annyi sok
Élőknek édes gyámola, dísze vagy.
Nagy gróf! az élők s holtak együtt
Zengedezik kezeid csudáját.

Ní, a jövendők, ní, az utóvilág
Képes piaccát látom az éj alól
Felnyúlni, s a Széchényi névvel
Hallom az aeonokat susogni:

Gyémánt kopáccsal, nézd, uram, a komoly
Történeteknek termetes angyalát
Nézd, nézd, neved roppant betűkkel
Vágja be a Krapak oldalába.

Weöres Sándor: Arc poetica

Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.

Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:

bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?

Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat

s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.

Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged.

Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti:

vesd le nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet,

szolgálj a géniusznak, add néki emberséged,

mely pont és végtelenség: akkora, mint a többi.

Fogd el a lélek árján fénylő forró igéket:

táplálnak, melengetnek valahány világévet

s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak,

a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet,

társukként megölelnek és megint messze szállnak.

Voltaire: Vers a természeti törvényről

Büszkén tartózkodó hited példa – jegyében

légy irgalmas, nyugodt, légy bölcs és engedékeny,

Más álmát meg ne fojtsd, hogy elérd célodat:

A szelídség az út és tévút a harag.

Nyomorult napjaink sok gondja közt imígyen,

Testvérekként vagyunk, atyánk egyazon Isten.

Egymást segítsük is, viselni terheinket,

Vegyük észre, aki bajába belegörnyed.

Ellenségünk ezer gyötri, kegyetlen, éltünk,

Melyet elátkozunk s mégis oly drága nekünk.

Megtévesztett szívünk nem lel támaszt, vezért,

Vágyaitól elég, kíntól megfagy ezért,

Hát egyikünk sem élt könny – ismeretlenül.

A társaság ily – oly bűbája könyörül

Fájdalmainkon, ím, egynéhány pillanatra:

De a kór túl komoly, arra gyógyírt hogy adna!

Ah! ne mérgezzük azt, mi nyugtunk még maradt.

Látom sötét zugon a gályarabokat,

E láncolt bőszeket, ők is segítenek

Egymásnak, hogy a vas láncokkal küzdjenek.

Romhányi József: Szamárfül

Verebesdi

Egy szürke kis veréb boldogságban úszott,

mikor meghallotta, ma jobb, mint egy túzok.

Az állatok, mint a veréb,

erre-arra felfülelnek,

s ha az egész nem felel meg,

kicsipkedik az igazság nekik tetsző felét.

Vörösmarty Mihály: Jóslat

Ki mondja meg, mit ád az ég?

Harag, káromlás volt elég;

Gyülöltünk mint kuruc, tatár,

Bánkodtunk mint a puszta vár;

Ügyünk azért

Sikert nem ért.

Pedig neked virulnod kell, o hon,

Lelkünk kihalna hervadásodon.

Hát félre bú és gyűlölet!

Vagy bár gyülöljünk szellemet,

Azt, mely közöttünk lakozott,

És eggyé lenni nem hagyott:

E gyülölet

A szeretet.

Mert még neked virulnod kell, o hon,

Túl és innen sok késő századon.

A gyülöletnél jobb a tett,

Kezdjünk egy újabb életet.

Legyen minden magyar utód

Különb ember, mint apja volt.

Ily áldozat

Mindig szabad.

Mert még neked virulnod kell, o hon,

Vagy szégyen rögzik minden fiadon.

Mi tilt jobbakká válnotok?

Ha eddig pazaroltatok,

S idő, ész, pénz elszóratott

Megvenni a gyalázatot:

Elég az ok

Javulnotok.

Mert még neked virúlnod kell, o hon,

Bár bűneink felhőznek arcodon.

A verseny nyilt, a nemzet él,

Ha egy jobb tagja sem henyél,

Jut ember és kéz, munka, vér;

Mi volna az, mit el nem ér?

S legyen dicsőbb,

Ki tettre főbb.

Mert még neked virulnod kell, o hon,

Ragyogva hírben büszkén, szabadon.

Itt még e föld, mély sírjaiból

Az elhúnyt ősök lelke szól.

Munkát reá s szabad kezet:

Dicső kert lesz a sír felett,

Zöldelni fog

Bérc és homok.

Mert még neked virulnod kell, o hon,

Miért volnál az éggel oly rokon?

Mit a müvészet, tudomány

Csodásat, üdvöst hagy nyomán,

Adjuk meg e hazának azt

A hervadatlan szép tavaszt.

Mult és jövő

Igy egybe nő.

Mert még neked virulnod kell, o hon,

Fölül időn és minden sorsokon.

Vagy nincs erőnk? Az nem lehet:

Ártunk egymásnak eleget.

Lesz költő, szónok és vezér,

És tudomány, mely eget ér;

De tisztelet

A gúny helyett!

Mert még neked virulnod kell, o hon,

A szellemek kincsével gazdagon.

Fut, fárad a sok idegen.

Miért? hogy tápja meglegyen,

S mi tőlük várjuk a csodát

Fölékesítni e hazát?

E jog nekünk

Szent örökünk.

És még neked virulnod kell, o hon,

Vérünknek lángja ég oltárodon.

Kié e hon, ha nem miénk?

Ha érte mindent megtevénk,

Ha tiszta kézzel áldozánk,

S lettünk, mi eddig nem valánk:

Nincs hatalom,

Mely visszanyom.

És még neked virulnod kell, o hon,

Mert isten, ember virraszt pártodon.

1847 eleje

155 éve halt meg Vörösmarty Mihály

Vörösmarty Mihály (Kápolnásnyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

A csalogányhoz

Csattogj tavasznak édes éneklője,

Csattogd el az epedő szerelem dalát,

Mig elborultan jár a völgyek ifja

Riadva zengő berkeid körűl.

Csattogj, s zavard el csüggedő szivéből

A veszteség s veszés érzelmeit;

Zengj változatlanúl gyötrő bajának

Búszenderítő nyájas éneket.

Ah zengni fogsz te még több tél után is;

De hallgatód már akkor nem leszen:

Egekre csattogsz hathatós daloddal;

De nem hat a sír mélyéhez szavad:

A völgyek ifja nem hall téged ott.

Börzsöny, 1822

Zrínyi Miklós: Feszületre

1. Sirtál már eleget lám Ariannáért,

Fogyattad könyvedet csak egy Violáért,

Csak meg nem változtál, mint Biblis, semmiért,

Édes Musám, füért és rothandó eszközért.

2. Hidd ki most magadbul könyvedet nagy okért,

Árrassz cataractát szemedbül méltóért;

Azért, ki körösztfán függött büneidért,

Az ki Istened volt, megholt váltságodért.

3. Hogy nézhetsz emberre, ember teremtője?

Igy téged megcsufolt ő hitetlensége,

Annyi sok vett jókért, mint tenger fövenye,

Mint latrot, mint tolvajt, feszite körösztre.

4. Onnan is mutattad, igaz juhász voltál,

Veszett nyájod után magasrul vigyáztál,

Atyádnak vétkekért sokat imádkoztál,

És elfelejtkezni vétkünkrül akartál.

5. Virágzott tested is halálos sebektül,

Ázott az szemed is igen bőv könyvektül,

Szájad megkeserűlt az mérges ecettül,

Bajt vittál, harcoltál halállal vitézül.

6. Vitézek Istene, te függsz az körösztfán,

Ki győzedelmes vagy, s ezer sereged van.

Hun karod, fegyvered, hun vitézséged van?

Hun van angyali kar, hun istenséged van?

7. Hej, mert te ezeket mind fottig letetted,

Égi hatalmadat, nagy istenségedet;

Az emberi testet magadra fölvetted,

Azért hogy hullathasd érettünk véredet.

8. Azért hogy poklokban, láttad, merültünk volt.

Azért hogy mi lölkünk örökségre megholt,

Szállottál le égbül, az hun lakásod volt,

Függöttél körösztfán, az kin tested megholt.

9. O te nagy Jehova, kegyelem forrása,

Kegyelmes Eloim nagy Istennek fia,

Seregek Istene, zsidóknak királyja,

Alfa és Omega, és jók bizodalma!

10. Látod, mi érdemünk, mint küvön hangyanyom,

Sok bününk peniglen, mint levél az fákon,

Mint örvény tengeren, és fövény az parton,

És mennyi madár jár levegőben szárnyon.

11. De mind ezeknél is nagyobb te kegyelmed,

Annak vége nincsen, s azért bizunk benned.

Mi hasznod féreggel neked törvényközned,

Hatalmot mutatnod, és ránk fegyverkezned?

12. Száraz polyva ellen, az kit szél elhordoz,

Mutatod erődet, ha ránk haragot hozsz,

Nem illik az harag, Uram, irgalmadhoz,

Nagyobb dücsőséget bennek kegyelem hoz.

13. Uram, nem miértünk, sem mi érdemünkért,

Hanem kegyelmezz meg magad irgalmáért;

Ne legyen heában, hogy fiad ontott vért

Körösztfán miértünk, az mi váltságunkért.

Gyurkovics Tibor : Hála

A hitet másoktól szereztem

mint égig érő ablakot

akik látták magukat bennem

azoknak én csillag vagyok

én viszont nekik köszönhettem

az egész égboltozatot.

2 éve halt meg Gyurkovics Tibor

Gyurkovics Tibor (Budapest, 1931. december 18. – Budapest, 2008. november 16.) Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, pszichológus.

Álmom álmodnak megfelel
Álmom álmodnak megfelel
és ez a baj, és ez a jel
hogy összevissza simulunk
és álmodunk, és álmodunk

Már elhagynálak mint a víz
is elhagyja partjait
de érzi hogy a víz felett
álmaik összecsengenek

És bonganak a kék időn
az asztalon a terítőn
rohamlik minden mint a hang
belénk szalad a nagyharang

mi szétfeszít és egyesít
hogy fölemel és leszakít
és benned zeng és bong a jel
„álmod álmomnak megfelel”

Makám zenekar - Ősz

Sík Sándor: Az ősz dalol

Síró fuvalmak

Zörgőn kavarnak

Hűs éjszakára

Port az avarnak

Hantja alól.

Halovány árnyak

Zokogni járnak

Ravatalára

Az ifjú nyárnak.

Az ősz dalol.

Sápadtra sárgul

S a szürke ágrul

A lomb lezördül

S egy volt világrul

Mesét mesél.

Bús esti pírba

Bámulok sírva

S a könny úgy gördül

Szemembül, mint a

Halott levél.

Mert minden sír ma.

Holt szegfű szirma,

Halott szerelmek,

S mely dalaimra

Borul, a dér.

És sír a fény is,

A nap szemén is

Könny könnyre dermed

És sírok én is.

Mert minden él,

És minden elmegy.

Áprily Lajos: Ősz

Most már a barna, dérütötte rónán

mulandóságról mond mesét a csend.

Most már szobádba halkan elvonulhatsz

s hallgathatod az álmodó Chopint.

Most már a kályhatűz víg ritmusára

merenghetsz szálló életed dalán,

míg bús ködökből búcsút int az erdő,

mint egy vöröshajú tündérleány.

Radnóti Miklós: November

Megjött a fagy, siklik a ház falán,

a holtak foga koccan. Hallani.

S zizegnek fönn a száraz, barna fán

vadmirtuszok kis ősz bozontjai.

Egy kuvik jóslatát hullatja rám;

félek? Nem is félek talán.

219 éve született Katona József

Katona József: A Természethez

Melly szép vagy te, Természet!
szép Anyja a belőled serkedező cseppeknek.
Esméri kellemed minden minden alakságodban,
mégse lát.
Nem lát a szerencsés Kor,
mert a szerencse kedves kellemi közt eltéveszt,
a kellem vakitja léted kellemi látásátol
víd szemét:
A sújtott szerencsétlen
megnéz, megesmer, érez is; de nem örvend (nem lát).
Ah, hogy teremtni tudsz csak sziveket: orvossává
lenni nem!!!