3. születésnap és óvodakezdés

Óvóda

Anyaként egy könnycseppet elmorzsolva konstatáltam, hogy gyermekünk 3 éves nagyfiú lett, aki alighogy megünnepelhette e jeles alkalmat, másnap máris megkezdte pályafutását óvodásként. Párommal pont azt beszéltük, hogy nem is olyan régen még a pólyában pislogott a kórházban, ma pedig itthon ülök a telefonon, hogy hívnak e az oviból. Bár, ha eddig nem kerestek, már nem is fognak. Tudom, hogy jól érzi magát bent! Mi pedig büszkék vagyunk rá.

Reggel, mikor elindultunk és kérdezte, hogy hova megyünk, megértette, hogy oviba, de hogy mi is az pontosan, még nem tudta. Igazából én sem. Sőt, még most sem. Eldöntötte, hogy neki muszáj felvennie a sapkáját. Aztán elsétáltunk, bementünk, elfoglaltuk a "szekrényben" a fenyőfa jelölésű helyet - meglepő módon a neve is ki volt írva a jel mellé - átvette a nadrágját és a cipőjét, majd becsoszogtunk a csoportszobába. Nincs sok gyerek 1 csoportban, két óvónénivel találkoztunk, a törpék már játszottak. Szépen köszöntünk, ahogy illik. Az óvónénink azt is tudta, hogy Gotfrid tegnap töltötte a 3-at (így ő a legfiatalabb). Vegyes csoportok vannak, így vannak gyerekek, akik már ismerik egymást. Kicsit kellett noszogatnom, hogy menjen játszani, mert kissé azért meg volt illetődve, de azért csak leült 2 fiú mellé. Végülis óvónéni úgy döntött, hogy el lesz a gyermek, anya hazamehet nyugodtan. Elmagyaráztuk neki, hogy ő most itt marad, én pedig ebéd után (1 órakor) érte megyek. Elköszöntem tőle, kint még összerendeztem a zsákját - a jelek már postán vannak, remélem holnap legkésőbb ideérnek, addig abba a pár dologba egy gyors rögtönzött bénafenyőt véstem. Én meg nem merek most még menni sehová - habár lenne dolgom - mert mi van ha hívnak telefonon, és én nem tudok rohanni. Szóval rengeteg szabadidőm lett délután1-ig, de egyszerűen nem tudok magammal mit kezdeni azon kívül, hogy végre tudtam írni egy blogbejegyzést, beraktam egy mosást, és takarítok. Mert mégiscsak ott van bennem a 'mi van ha...'. Persze a fiammal ezt nem érzékeltettem, tudom, hogy nem szabad. Abban is biztos vagyok, hogy most már annyi ideje bent van, hogy dumál össze-vissza, udvarol, játszik, és eszébe sem jutok. Ha még az udvarra is kimennek, akkor pláne kánaán, mert van az ovinak 2 csúszdája is, ami az én törpémnek az igazi kedvenc. Én itt izgulok, aztán délután meg alig tudom majd hazahozni. :)

A szülinapról

Még szerencse, hogy időrendben haladok... :)

Ez volt az első igazi szülinapja, amire vélhetően emlékezni is fog már. Napok óta kerestem egy normális játékbuszt neki, mert tudom, hogy ez egy nagy szerelem. Eredetileg plüss spongyabobot szerettünk volna, de mindegyik annyira gagyi, hogy letettünk róla. Most még azon gondolkozom, hogy karácsonyra (többek között) beszerzek neki egy spongyás törölközőt. De ez még odébb van. azért azt megsúgom, hogy kulturált buszt találni sem egyszerű... Ami jó, az egy vagyon, ami olcsó, az nagyon pici. Majd mikor már feladtam, eszembe jutott az Auchan, ott mindig nagyon jó játékok vannak. Összesen 1 db volt olyan, ami méretben, árban is megfelelő volt. Illetve saccra, mert persze, hogy nem volt kiírva az ára. Abból indultam ki, hogy a kisebb mennyibe kerül, gondoltam 1000-1500 forinttal lehet drágább ez. Mint kiderült, tévedtem, olcsóbb volt. Jóval! Meg is lepődtem a pénztárnál állva, a blokkot lesve, mert el sem akartam hinni, hogy csak ennyi! Mivel egy másik áruházban egy ehhez nagyon hasonlító példány több, mint 3x ennyibe került. Nem mintha a fiam születésnapján szeretnék spórolni, de azért az ember megnézi az árát annak amit vesz. Aztán ahogy sétálgattam tovább a játékok között, találtam egy fürdőkádba való kacsát. Ilyet is már rég keresek, de eddig csak olyat találtam, ami csomagban volt 4-5 db. Annyival meg mit kezdjek? Maximum elosztogattam volna a családtagok között, de kétlem, hogy bárki is erre vágyna. A kacsa maga egyébként orvoskacsa, ugyanis ezek beöltöztetett (ruhát festettek rá) állatkák. Este egyébként a fiatalúr megtartotta az úszáspróbát, és jelentem, a tollas jószág átment rajta.

A tortáját már egy hete megrendeltem a sarki cukrászdában, és - természetesen - ebben is hatalmas nagy szerencsém volt, ugyanis 31-én voltak utoljára nyitva, mert nem jött be nekik a hely. Csokitortát szerettünk volna, és tényleg nagyon finom volt, de annyira tömény, hogy a 12 szeletes változat 2/3-a még fogyasztásra vár. Tényleg elég lett volna a 8 szeletes, de az eladó lány rábeszélt a nagyobbra. Vettem rá számgyertyát és tűzijátékot is, a gyermek pedig végtelenül boldog volt, nagyon tetszett neki. 2-re mentem érte, előtte szépen becsomagoltam az ajándékokat és gondosan elrejtettem egy szatyorban a ruháim között.

Én kis kertem #10.

Az időjárás kissé megtépázta, az egyik paradicsomot többször feldöntötte (a szél), egy másikat pedig tőben kettétört, így ismét kénytelen voltam átültetni őket. Ha a szél a balkonládában kikarózva is tovább gyilkolja őket, akkor feladom. A kettétört növényke gyökerét hagytam a cserepében, szárát pedig újraültettem, hátha magához tér. Úgyis szeret gyökeret növeszteni, volt is vele problémám bőven. A maradék madármályvát (ő valamiért nagyon utál itt lenni) beültettem a paradicsomok közé - ami, utólag bevallom, nem volt egy szuper ötlet, de most már mindegy. Viszont az aloe vera kipusztíthatatlan, és köszöni szépen, nagyon jól érzi magát a gangon.

Boldogságkocka #2.

Mivel kellett kis cipő a gyermeknek, ezért ellátogattam a Decathlonba, ami az én egyik kedvenc boltom. Igaz, utálom, hogy utána 24 órán keresztül mást sem csinálok, csak kezet mosok, mert az ottani árukon ülő finom porréteget egyszerűen nem bírom elviselni. Mikor ott dolgoztam, nap végére szó szerint fekete volt a kezem. A vásárlók többsége észre sem veszi, de én erre finnyás vagyok. Szóval cipőt vettem, amit reklámoznak most. Persze egymagam mentem, így sikerült nagyobbat vennem, de nem gond, majd belenő a lába. Inkább legyen nagyobb, mint kisebb, én vissza nem viszem. És ha már ott jártam, magamnak is vételeztem egy gyaloglócipőt, amivel szemeztem már egyszer, de akkor mégsem hoztam haza. Most viszont leküzdöttem az orrán lévő nem tetsző réteget, és most már észre sem veszem. Illetve szerettem volna egy hátizsákot is, így rövidebb-hosszabb tanakodás után leemeltem egy pirosat. Feketét nem szerettem volna, mert nem tudom miért. Az már van annyi, mint a franc. Plusz, volt bennem egy érzés, ami azt mondta, hogy kell valami más. A másik egy grafitszürke volt, ami ugyan tetszett, de mégis nagyon közel volt a feketéhez. A rózsaszín viszont már túl... rózsaszín volt az én ízlésemnek, és ha már veszek valami funkcionális tárgyat, akkor azt használni is szeretném. Úgy döntöttem, kipróbálom a pirosat... és mire kifizettem, beleszerettem. Voltam utána nem sokkal még egyszer Decathlonban, de leküzdöttem a késztetést, hogy magamra még több pénzt szórjak el. Viszont a fiamnak vettem egy másik óvodai benti cipőt, amit tornacipőként emlegetett a leírás.

Aztán persze, mivel iskolakezdés van, így tele van minden írószerekkel és füzetekkel, ami elég nagy gond, azt tekintve, hogy mániákus tol és füzetfelvásárló vagyok. Idén viszonylag könnyedebben megúsztam a dolgot, mivel az ovisra fókuszáltam, de így is gazdagodtam 5 db füzettel és 3 db tollal. Még jó, hogy holnap nekem is kezdődik a tanév, így van mire fogni a dolgot.

Egyéb

A lakásfelújítás haladgat. A fürdőszoba már félkész, a falak megvannak (festve), már csak a csempének kell kifehérednie (csempefesték), kell vennünk egy új szennyeskosarat és egy keskeny, magas szekrényt. Ha ezek megvannak, akkor legalább már egy helyiség teljesen készen van.

Helyzetjelentés

Sajnos az utóbbi időben (te jó ég, pontosan egy hónapja írtam utoljára...) történt egy s más, ami miatt nem tudtam bejegyzést közzétenni. Megpróbálom nagy vonalakban, viszonylag kevés konkrétummal megfogalmazni a dolgot, plusz a végére tartogatok egy-két infót a szokásos publikációkból is. Micsoda megfogalmazás. :)

Ez történt eddig

Van nekem - mint sok mindenki másnak is általában - egy családom. Ami furcsaság ebben, hogy valamiért törvényszerűvé vált, hogy holott sosem beszélnek egymással, de ha az anyai ággal békére lelek, akkor az apaival veszek össze, és viszont. És ez nagyon szomorú. Ellenben már kezdek hozzászokni. Most is valami hasonló történt.

A lakás, amiben lakunk (gyermek, párom és én) anyukám tulajdona, aki viszont sok-sok éve külföldön él. Ebből adódóan már többször keletkezett konfliktus az évek során ilyen-olyan (sokszor mondvacsinált) okokból. Most mi voltunk a hibásak, ezt elismertük, de amint probléma adódott (nagyjából 2 hete), azonnal megtettük a szükséges lépéseket. Ezt megelőzte egy telefon a szóbeli vizsgáim után, de még a bizonyítvány osztás előtt, mikor más vigyázott a gyermekre, egy telefon, amitől előbb infarktust, majd dührohamot, végül idegösszeomlást kaptam. Addig túráztattam magam rajta, hogy hisztérikusan rohantam a fiamért csőlátással. Ekkor vesztem össze nagyon az anyai ággal. Öröm az ürömben, hogy ezzel párhuzamosan visszakaptam anyukámat (még ha csak telefonon is). Aztán vele összefogva derítettünk fényt annak a bizonyos telefonnak valóságtartalmára, majd nyugtattam meg, hogy mindent kézben tartok, és nem lesz baj. Nem mondom, igen feszült egy hetem volt. Ezek nagyon nagy vonalak, és így leírva nem tűnik ijesztőnek, de mindketten teljesen kikészültünk, miközben a gyermek előtt nyugodtnak és békésnek mutattuk magunkat.

Érettségi #5.

Túl jutottam a szóbeli vizsgákon, és ugyan nem stresszeltem magam rajta, de jól esik, hogy vége. A középszintűek viszonylag jól sikerültek, összességében mégis csak egy 3-asra volt elég, ami miatt szomorú vagyok, mert ennél azért többet tudok. Igaz, se az elnök nem volt bent, se a tanárokat nem érdekelte a dolog, mert elhanyagolható mennyiségben jelentkeztünk tovább felsőoktatásba.

Megvolt a bizonyítványosztás is. Én a könnyeimmel küszködve, szomorúan, megtörten csináltam végig, mégis ott voltam és mindenkinek gratuláltam. Fontosnak tartottam, hogy ott legyek, és osztozzam a többiek örömében, még ha én magam nem is kaptam kék bizonyítványt. Aztán mikor rákérdeztek, hogy mi a gond, nem bírtam tovább, elsírtam magam és eljöttem.

E-cigi #3.

Ha jól számolok, kb. 6 hete nem gyújtottam rá egyetlen szál cigarettára sem. Ami nagyon meglepő, hogy már hányingerem van, mikor az utcán megérzem a cigifüst szagot. Sőt, annyira kitisztult a szervezetem, hogy mára szekrény rendbetételekor régen mosott ruhákon is érzem, úgyhogy most folyamatosan nagymosást tartok, hogy az összesből eltűnjön. Már abszolút nem kívánom a cigarettát! És büszke vagyok rá, hogy mikor feszült voltam és lemerült a készülék, nálam pedig nem volt töltő, és kínlódtam, mert mellettem sorban dohányoztak, és késztetésem volt, hogy kérjek egy szálat, akkor is sikeresen leküzdöttem magamban a dolgot, mert arra gondoltam, hogy úgysem bírnám elszívni, mert undorodom tőle.

Én kis kertem #7.

Most sajnos nem hoztam képet. Ennek egyszerű oka az, hogy nem készült. Tervben már igen, de az kevés ahhoz, hogy ide feltöltsem. Sajnos az erkélyről át kellett helyeznem a növénykéket a gangra, mert az előbbi nyugati tájolású, és egész nap kapták a meleget, amit nem bírtak, míg az utóbbi keleti, ahol jórészt csak a reggeli-délelőtti órákban süt a nap. Sajnos az állomány is megritkult, hiába öntöztem folyamatosan, mégis kiszáradtak. De még így is vannak paradicsom palánták, csak most meg nőni nem szeretnének. Ellenben a madármályva nagyon jól érzi magát! Igaz, közben túlesett egy csúnya gombásodáson, majd emiatt egy két napos gombairtó kúrán is, mégis már 2 db virág kibújt abból a sok bimbóból, amit alig 3 nap alatt ontott magából. Szerintem nőtt is kicsit. Az első virág picike és fehér volt, erőtlen és fehér, hamarosan le is esik, de nagyon boldoggá tett. A második pont ma bújt ki, ő már normál méretű, erős és rózsaszín. Neki is nagyon örültem. A jácint megmosolyogtatott, ugyanis a napokban véletlenül elém került egy kép tavalyról, amin látszik, hogy eredetileg sárga virágai voltak, míg idén rózsaszínek. Ő már készül a hidegre, bújik vissza a hagymájába.

Rend a lelke...

A fent vázolt történések is nagyban befolyásoltak abban, hogy kissé összeszedjem magam és a lakást, és rendszerezettebbé tegyem az életünket. Itt még nem írtam róla, de egy ideje felújítgatok, ám az utóbbi időszaknak köszönhetően egy kicsit gyorsabbra vettem a dolgot. Az előszobából már kevés hiányzik (külsőleg, ugyanis a beépített szekrények egy nagyobb projekt lesz majd), és a konyha is alakulgat. Közben a két szobába is belefogtunk, de azokat csak pici lépésekben. Kicsit fáj a szívem, hogy hamarosan külön szobában fog aludni a gyermek, de ez a természet rendje. Na jó, nagyon-nagyon rettegek tőle! Ő biztosan élvezni fogja, de nekem az elején szenvedés lesz, hogy nem tudok bármikor ránézni, nem hallom minden kis rezdülését, míg meg nem szokom. Ezáltal közeledik az az időpont is, mikor megkapja végre az első saját kis ágyacskáját, amin már nincsen rács. Szeptembertől meg már óvoda... Hjajj, de gyorsan megnő :'( Legszívesebben örökre megtartanám ilyen picinek, hogy mindig vigyázhassak rá. De elkalandoztam.

A felújításon kívül szelektálok is, és rendet rakok. Csak azt tartom meg, amire ténylegesen szükség van. Ezen a héten a ruhákon volt a hangsúly. Az első feladat a gyermek részleg volt. Nagy fába vágtam a fejszémet, ugyanis az összes ruháját kisöpörtem a szekrényéből és mind a szennyestartóban landolt, ahonnan folyamatosan a mosógép, majd a szárítókötél felé vándoroltak. Szépen kitöröltem, kifertőtlenítettem a szekrényt (csak a biztonság kedvéért), és lassan-lassan visszakerülgettek helyükre. Vettem bele nagyon jó vaníliás illatosító gyöngyöket is. Ami ruhák pedig már nem voltak jók, vagy kaptuk őket, de nagyon lányosak, azokat megkapta a helyi gyermekjóléti szolgálat - hisz mi is rengeteg mindent köszönhetünk nekik!

Ezek után gyorsan pihenésképpen rendbe szedtem a zoknis-fehérneműs fiókokat, ma pedig az összes többi textília következett. Úgy terveztem, hogy szépen sorban mindent megcsinálgatok majd napok alatt (először a felsők, aztán az alsók, aztán a minden más, majd végül a törülközők és az ágyneműk), de aztán olyan gyorsan haladtam, hogy délután 3-tól kezdve ma este 9-re végeztem is mindennel. Oké, egy zsáknyi ruhát kiszelektáltam magamtól is, de akkor is meglepő, hogy máris vége. A következő lépés az ún. home office lesz, vagyis az asztalok és az iratos szekrény. Az sem lesz egy kellemes dolog, előre rettegek tőle. :)

Wreck this journal

Megrendeltem bookline-ról a Nyírd ki ezt a naplót (eredeti címén Wreck this journal), majd izgatottan vártam a szállítást, és tegnap sikerült átvennem. Már ismerkedünk, néhány lapba bele is kezdtem, de még nem osztom meg, mert még nincs igazi látnivaló benne. Mindenesetre mindenkinek ajánlani tudom, mert nagyon izgalmas! Sőt, facebookon van is egy csoport, ahova egyre több izgalmas fénykép kerül fel a különböző naplótulajoktól. Én megpróbálom inkább a kreatívabb vonalat képviselni, mert már az nagyon rosszul esett a lelkemnek, hogy megtörtem a gerincet (ez az egyik feladat). Később erről is lesznek képek, mint ahogyan az új rendszerező noteszomról is, amiről eddig nem esett szó, de legközelebb megejtem (csak még ki kell találnom, hogy mit írjak).

Hamarosan jelentkezem és hozom a képeket is! ;)