...

Utólag is kellemes ünnepeket mindenkinek! :)

Keserdédes

Egyik szemem sír, másik előretekint állapotban lézengek.

Kaptam jó és rossz... nevezzük őket híreknek. Csak az egyszerűség kedvéért. Még egyelőre nem szeretném kifejteni őket, de elérkeztem oda, hogy valamit muszáj kiírnom magamból, mert kissé össze vagyok zavarodva. Illetve nem, nem is ez a jó szó...

Az történt, hogy kaptam bizonyos utolsó rúgásokat - pozitív értelemben - ahhoz, hogy megmerjek lépni egy olyan dolgot, amit már meg szeretnék jó ideje, de mindig volt bennem egy "de" vagy "csak". A héten viszont több emberrel is beszéltem, akik... köteleznek? Nem, ez sem igaz, de lényeg, hogy valamilyen szinten nyomást gyakorolnak rám. Aminek igazából örülök, mert nélkülük nem mertem volna eljutni magamban erre a pontra. A pontos végkifejletet még nem ismerem, két variáció lehetséges. Igazából mindkettőt szeretném és egyiket sem, úgyhogy ezt a döntést átruházom. Végülis így korrektebb is - részemről. Még így sem lesz egyszerű.

A napokban "csillagegyüttállás" volt az életemben - nem hiszek az ilyen dolgokban, de nem tudok rá jobb szót. Az egyik nap beszéltem egy emberrel, ekkor elgondolkoztam, majd a következő nap kiderült, hogy igazából van fény az alagút végén. Rá következő nap sikeres vizsgát tettem, majd ismét beszélgettem egy másik valakivel, aki megerősített, aztán egy harmadikkal is. Oké, ez így nagyon bonyolult és eléggé virágnyelv, ígérem, le fogom fordítani, amint eljött az ideje, de ez most kell a lelkemnek, ez az írás, mert készülök a nagy lépésre, ami nagyon nehéz lesz. Egyébként a készülésnek is oka van, nem gyávaság, hanem egyszerűen megint másvalakit helyezek a prioritás élére, nevezetesen a kisfiamat, és ez így van rendjén, mert neki ott bérelt helye van! És csak ez számít.

Egyébiránt, hogy büszkélkedhessek... Csütörtökön megszereztem az érettségi bizonyítványomat! :) Nem mertem leírni, míg a kezembe nem foghattam, és bár már találkoztunk, még mindig nem kerülhetett méltó helyére, a bizonyítványos részlegbe. Eddigi életem legszuperebb szóbeli vizsgáját hoztam össze úgy, hogy nem volt időm készülni rá! Csak kihúztam a tételt, leültem és ömlött belőlem a szó a papírra, majd mikor szólítottak, úgy adtam elő az egészet, mint ha ez lenne a legtermészetesebb és arról kellene előadást tartanom, hogy... na, most még erre sem tudok mit mondani. Úgy tudnám jellemezni a feleletemet, hogy még én magam is megdöbbentem a végén. Még két egyszerű kérdése volt a tanárnőnek, majd gratulált. Az segített nagyon sokat, hogy a legjobb csoportba voltam beosztva. Minden várakozóban síri csendben tördelték a kezeiket a vizsgázók, nálunk meg olyan jó hangulat volt, mintha csak úgy összeültünk volna kávézni egyet. Egyszer ránk is szóltak, hogy jó lenne halkabban nevetni. Emiatt aztán a maradék félsz is elpárolgott belőlem. A másik, pedig, hogy ugyan már nagyon szerettem volna ezt a bizonyítványt, de úgy voltam vele, hogy a tavaszi időszakban úgyis megyek még más tárgyból, mert miért ne, maximum majd akkor sikerül. Így viszont már csak plusz törzslapért kell majd mennem, és az sem kötelező. Meg esetleg százalékot javítani, ha szeretnék.

Hogy akkor mégis miért nincs itthon? Mert ezek a dilettánsok ismételten elrontottak egy adatot. Az egész vizsgán ez ment. Először a születési napomat, majd a nevemet, és a bizonyítványban ismételten a születési napomat. Ez van. Keddre kijavítják, de én kedden a törzslapommal fogok menni és leellenőrzöm, hogy a többi tárgyból jól írták e be az eredményt, mert már ebben sem vagyok biztos. Úgy egyébként az 59%-os írásbelimmel a végeredmény 70%-os - 4 es - biológia érettségit tettem, aminek úgy örülök, mint majom a farkának! :)

Fel is hívtam apukámat azon melegében, aki szintúgy boldog volt és örült, és mondta, hogy majd megünnepeljük, meg azt is, hogy ne a százalékokkal foglalkozzak. Persze mondtam neki, hogy ne ünnepeljünk, mert ennyi idősen már ideje volt, de le lettem szólva, hogy nem a kor számít, hanem hogy megvan.

Azért az elég lehangoló, mikor úgy mész, hogy bizonyítvány osztó, és hurrá, végre nekem is lesz, és végre a kezemben foghatom, és ünnepel a kicsi lelkem, mert itt van amiért annyi éven át küzdöttem, aztán megnézed, nem stimmel egy alap adat - ráadásul szerintem az általuk írt 3-ast simán átjavíthatták volna helyben 9-esre, de mindegy - és vissza kell adnod... A tied, de mégsem.

Már nem is bosszantom magam semmivel. Bármi is történik, zen leszek, nem foglalkozok vele. Előre kell tekinteni!

Az elmúlt ...

Mióta utoljára írtam ide, több hullámvölgyön is átevickéltem. Voltam nagyon kiegyensúlyozott, harmonikus, békés és nyugodt. Ilyenkor rendszerint elönt egy idilli érzés és szeretek élni. Kevésbé zavar a káosz és a kudarc, csak nézek előre, és tudom, hogy minden rendben lesz. Az utóbbi időszakban példa volt erre a lakásunk előszobája, amibe az egyik este párom felrakta a két elemmel működő karácsonyi mini izzósort, hogy jobban lássunk, ha este arra járunk. Lehet, hogy ő funkcionális fényt eszkábált, de mikor este arra jártam, egyszerűen csak jól esett a lelkemnek. De ez csak egy példa a sok közül, és csak azért ragadtam ki, mert egy apró dologról van szó, amit a legtöbb estben az ember észre sem vesz. Nekem mégis sokat jelentett.

Persze voltak hullámvölgyek is, kemény depresszióval, mikor már-már majdnem írtam egy bejegyzést arról, hogy se erőm, sem kedvem kimászni, azért, hogy aztán újra visszataszítsanak. Meg is van az adott irományom egy odt dokumentumban a gépen, de szerencsére pont nem úgy adódtak a dolgok, hogy feltehessem, és ennek nagyon örülök, mert ebben a blogban nem szeretnék túl sok negatívumot. Ide kikapcsolódni jövök, nem bosszankodni.

Kicsi fiam füle másnapra rendbe jött, azóta is jól van, a héten már ovizott is. Sőt, pénteken hazahozta az első saját kreálmányát, egy libát, aminek a csőrét és a lábát narancssárgára színezte, óvónéni körbe vágta és ráragasztotta egy hurkapálcára, nyakába pedig piros masnit kapott. Nem egy nagy alkotás, na, de én bizony elsírtam magam, mert mégiscsak ez a legelső kis "rajza", amit büszkén hozott magával, mikor meglátott a csoportszoba előtt. Itthon el is raktuk, megy majd be a mappába, ahol a kincseket őrizzük.

Egyébiránt nagyon sokat fejlődött a kis legény, jót tesz neki az ovi. Beszélni még mindig nem beszél, ellenben egyre bővül a szókincse, sokszor magam is meglepődöm miket tud. Tőmondatokat már sok esetben alkot, egy ideje pedig megjelent a birtokos eset (amolyan angolos formában - pl. anyáé toll). Dolgait mindig rendben tartja, elpakol maga után (ha nem vagyok elég gyors, utánam is). Tudja, minek hol a helye, tányért, poharat, evőeszközt a mosogatóba, ruhát a mosógépbe, szemetet a szemétbe viszi. Mikor hazajövünk, első dolga kabátot, cipőt, pulóvert, nadrágot levenni, utána megy csak be a szobába köszönni. A cipő kérdést már rábízhatom, előveszi, elrakja helyére. Enyémet is, mivel mindig velem együtt megy valamerre. Kabátot csak azért nem ő kezeli, mert nem éri fel. Macskákat a jelenléte nélkül nem etethetem, mert bármit csinál, megszakítja és rohan segíteni, amint a tálat meghallja. Még mindig szépen sétál, nem kell rászólni, hogy "ne rohangálj!", a közelemben, vagy mellettem vagy utánam 2 lépéssel halad. Őszintén örülök, hogy semmilyen nevelési elvet nem fogadtam meg annak idején kezdő anyaként, mert abszolút nem nőtt a fejünkre, kedves, szófogadó, nyugodt gyerek, akivel bármikor bárhová el lehet menni. Előfordul ugyan, hogy ráun a várakozásra, mint pl múltkor a postán (bár ez teljesen érthető, mivel 1,5 órán keresztül ácsorogtunk), de figyelni kell a jeleket. Persze akkor sem őrült meg, csak próbálta elfoglalni magát. Rászóltam, felfüggesztette, mindenki boldog volt.

Voltam érettségi írásbeli megtekintésen, éééés, nem számoltam rosszul, 59%-ot sikerült elérnem! :) Kicsit szomorú vagyok amiatt, hogy nem lett 60%, mert onnantól 4-es, de végülis ez teljesen mindegy, mivel a szóbeli még hátra van. Arra gondoltam, ha ezt is letudom, a májusi időszakban beszúrok még egy informatika érettségit is, hiszen eleve arra készültem, meg hát amúgy is vicc az egész, szóval miért ne. Az iskolában a titkárnő rágja a fülemet beiratkozás óta az ECDL-el is, lehet meg kellene azt is csinálnom, veszteni valóm nincsen. Csak most valahogy nincs kedvem kiadni pénzt az indulásra. Merthogy munka még mindig nincs. Miért is lenne... Elmentem oda, ahova a munkaügyi központ küldött, de közben már felvettek 3 próbaidőst az állásra. Persze a papírt még mindig nem vittem vissza, úgyhogy külön procedúra lesz az egész. Oké, beteg voltam (ja, egyébként már meggyógyultam végre, így két hónap után! :) ), de inkább a kedélyállapotom nem volt az igazi, csak hát ezt mégsem mondhatja az ember lánya indokként.

És hogy miért ilyenkor írok bejegyzést? Jogos kérdés :D Iszonyatosan fáradt vagyok! Ugyanis ma apukáméknál voltunk, mert volt megint nagy családi összejövetel (ezeket egyébként szeretem, mert nagyon bolond családom van, és ennyi időn keresztül folyamatosan nevetni...). Az apropó inkább annak szólt, hogy sok idő után végre kész lett a házuk, beköltöztek, és mivel mindenki kíváncsi volt, áttelepültünk hozzájuk. Hát... maga a ház... Tényleg szép, és tényleg szuper, hogy végre lett kertjük is, de... de nem ezt vártam! Olyan nagy készülődést, annyi energiát fektettek bele a dologba, hogy valami sokkal monumentálisabb elképzelés élt a fejemben. Ehhez képest egy sima egyszerű 3 szobás földszintes kis izé. Jó persze, a seggem a földhöz verném, ha megdobnának egy ilyennel, de akkor is. Valahogy... olyan furcsa érzés volt! Egyrészt - és talán ez zavart a legjobban - nincs új érzete. Nehéz ezt megmagyarázni, egyszerűen csak amint belépsz egy házba, ami lehet akár 80 éves is, akkor is, ha nemrég költöztek be, ott van egy bizonyos "új" érzés. Itt nem volt. És ugyan tényleg szépen megcsinálták, de hiányzott belőle az élet, nem volt otthonos, nem jött át belőle az, hogy igen, itt egy család lakik. És ez egy kicsit ellentmondásos az előző kijelentésemmel, és így nem is nagyon volt kedvem barangolni. Oké, nem is tudtam volna. A gyerekszobát láttam, ott töltött egy csomó időt a kisfiam. A szülők szobáját is, az van rögtön a bejárat mellett. A harmadikba nem néztem be, de amúgy se lett volna kedvem, mert fehérfényű izzó volt a lámpába, ami nekem nagyon nem jön be, rideggé teszi a helyszínt. A nappali aranyos, és jó helyen van, el tudom képzelni, hogy összeülnek este tévézni (jobb helyeken beszélgetni), majd 4-en 3 irányba lefeküdni. Ami nagyon tetszett, az a törölközőszárító, amit már sok helyen láttam, és imádom, hogy meleg törcsit vesz le róla az ember, az egyik legjobb találmány. Oké, meg kell hagyni, a fürdőszobát igényesen összerakták, de mint megtudtam, csak véletlenül. Szóval, jól éreztem magam, de hiányzott belőle valami.

Este 9 körül értünk haza az üres lakásba, saját nyomorunkba. Gotfrid már az autóban be-bealudt (ilyenkor mindig fuvarozzák a fenekünket), persze itthon még jó 2 órába telt, míg végre el is aludt. Remek volt. Gyorsan feltakarítottam - mert miért ne (meg amúgy is muszáj volt), és most rengeteg a szabadidőm, mert várom párom, aki idő közben, míg elvoltunk lelépett, és lassan érkeznie kellene, mert nem lesz busz amivel hazajöjjön. Én meg ilyen marha rendes vagyok, hogy megvárom.

Kép is lesz, csak most lusta vagyok. Meg megmozdulni sem nagyon merek, mert végre az összes macska fekszik, és semmi kedvem felverni őket, hogy aztán a nyakamba lihegjenek, mert ők ennének még. Úgyhogy majd legközelebb. Ellenben most rengeteg sokat írtam, van mit olvasni. Már ha lesz vállalkozó szellemű egyén, aki ezt mind végignyálazza.

Most ez van...

Mégiscsak itthon marad a gyermek. Reggel már furcsán ébredt, nem a tőle megszokott "jujj, de jó oviba megyünk" örömmel, aktivitással, hanem fáradtan, nyűgösen, összeesősen. Apával kissé össze is különböztünk, mert én gondoltam, hogy nem kéne ma mennie, de okos enged... szóval besétáltunk. Majd 10 óra körül jött a hívás, hogy menjek érte, mert nagyon sír és fájlalja a bal fülét. Még jó, hogy itthon szenvedtem (komolyan, olyan fájdalmaim voltak, hogy állni képtelen voltam). Elsiettem a kis betegért, de persze a háziorvosa reggel 8-tól 10-ig rendelt ma, úgyhogy az sztornó. Viszont a füle miatt legalább akkor a fülészetre menjünk el. Megjegyzem olyat sem szokott, hogy hazafelé "anya, vegyél fel!", ma pedig ez volt. Megpróbáltam, de sokáig nem tudtam vinni, mivel magamat is vonszoltam csak.

Itthon megnéztem az sztk honlapját. Nincs előjegyzés, nem kell beutaló, időpont nincs feltüntetve (ebből számomra az következik, hogy nyitvatartási időben lehet menni). Marha nagy mázlim, hogy a gyermekemért gyilkolni is képes vagyok, különben nagy utazás várt volna rám. A betegirányító, ahol be kell jelentkezni TAJ kártyával, közölte, hogy április óta előjegyzéses a fülészet. Hogy a francba lehet egy fülészet előjegyzéses??? - Jó napot, 2 hét múlva (jó esetben) fájni fog a fülem, szeretnék egy időpontot! - vagy ez csak számomra ilyen érthetetlen? Egy 5-10 percig beszélgetett a két hölgy az üveg mögött, hogy akkor mi legyen, mert azért a János Kórházba mégsem küldenének el, mivel a város másik felén van, ez meg itten egy 3 éves fülfájós gyermek. Megjegyzem, a 4 metrómegállóra lévő Heim Pál fel sem merült a hölgyekben, no de mindegy. Végülis feltelefonáltak, és kaptunk sorszámot, mert látták, hogy vörösödik a fejem és lassan gőz száll fel a füleimből, mint a rajzfilmekben. Az külön vicces, hogy mindez tortúra után kb. 10 percet kellett csak várnunk a bejutásra, ami számomra felfoghatatlan gyorsaság, mivel az előző látogatásunkkor (akkor ugyan nem volt előjegyzéses) cirka 3 órát várakoztunk. Kiderült, az történt, hogy összesen egyetlen egy darab orvos maradt a fülészeten, így a felnőtt és a gyermek fül-orr-gégészetet összevonták. Itt megint dobtam egy hátast. Egyetlen orvos... egy egész kerületre... és ő is szabira megy jövő héten. - természetesen nem az orvost hibáztatom!

Megleste az egész gyermeket, fülét, arcát, mindent. Nagyon korrekt volt! Tényleg, le a kalappal, még meg is ultrahangozták gyorsan a kis arcát. Megszületett a döntés, kezdődő középfül gyulladás. Mondta is a doki, hogy jogos volt a sírás. Bent persze nagyon jó gyerek volt, és ügyesebb, mint némelyik felnőtt. Szépen tartotta a fejét, nagyon nem is kellett a segítő asszisztens. Írtak fel 2 gyógyszert, és távoztunk. Jövő héten kontroll.

Összegezve jelenleg 2 féle orrcseppet használ (mindkettőt másra), 2 féle "kanalast", 1 db kataflam cseppet, és C-vitamint. És kalapot emelek előtte, mert mindezt szépen, illemtudóan, hiszti nélkül. Ezt sem tőlem örökölte... Vattát kell a fülébe dugnunk, ami ha kiesik, azonnal rohan, hogy rakjam vissza neki. Fürdésnél nagyon kell figyelnem, hogy a füle vízmentes maradjon. Ezzel azért még kissé hadilábon áll, hiszen nagyon nehezen szoktattam hozzá ahhoz, hogy a víz barát, nyugodtan belerakhatja a fejét, azóta élvezi, most meg hirtelen nem szabad, mert fájni fog a füle. Viszont a gyógyszerek gyorsan hatottak, mert este már nem fájlalta a fülét. Szóval mégis örülök neki, hogy jövőhéten őszi szünet, így igazából csak a pénteket hagyja ki, meg a mai nap nagyon nagy részét.

Hogy másról is írjak...

Érettségi

- avagy az az 1 bizonyos maradék tárgy, ami szükséges a kék bizonyítványhoz -

Talán szombat lehetett, mikor ráeszméltem, hogy szerdán írásbeli vizsgám van. Egyszóval, nem készültem, na. Még jó, hogy tavasszal igen! Szépen felöltöztem, ahogy azt illik. A portásnál kirakott papírról értesültem róla, hogy ugyan 4 csoportra lettünk osztva, de ez az írásos részt nem érinti, így összesen 3-an ültünk bent. Mivel nekem első emeletet mondta, így meglepődve tapasztaltam, hogy a másodikra kell mennem. De ez az intézmény már csak ilyen. Odaadtam a személyimet, akkor ők lepődtek meg, mert a saját papírjukon elírták a születési napomat. Ezt a papírt leküldték (szgépen kijavítani és újra kinyomtatni) egy emelettel lejjebb a titkárságra. Megkaptuk a lapokat, nekikezdtünk. Bejött egy titkárnő szerű hölgy, orrom alá dugott egy üres papírt, hogy írjam rá, hogy kérvényezem a tanulói jogviszonyom megszüntetését. Annyira megdöbbentem, hogy csak pislogtam rá, mint hal a szatyorban, majd megérdeklődtem, hogy mit is szeretne egészen pontosan és miért, de megállapodtunk abban, hogy felkeresem, amint végeztem. Pár percig még motoszkált az agyamban a kérdés, de bevettem a leszarom tablettát, és mivel egészségügyileg elég nyamvadt volna, csak gyorsan túl akartam esni a vizsgán és hazamenni pihenni. A 120 percet feladatsort végül 45 perc alatt kitöltöttem, gyorsan átszaladtam még egyszer az egészen, hogy maradt e kitöltetlen mező, majd beadtam VOLNA! Merthogy a "javításra" leküldött papír még nem érkezett vissza, így végülis nagy nehezen előkerítették az eredeti, hibás lapot. Eddigre már még egy vizsgázó végzett. Sikerült leadnom, megkerestem a hölgyet, aki úgy gondolta, nyugodtan megzavarhat vizsgázás közben. Addigra összeraktam magamban a dolgokat. Közöltem, hogy én nem fogom kérvényezni a megszüntetést, ha ki akarnak dobni azért, mert nem jártam be a gyakorlatra, mert 1. nem találtam meg épületen belül a helyszínt, mert a portás sem tudott értékelhető információval szolgálni, 2. a tanulmányi szerződést most, október végén óhajtják megíratni mindenkivel, akkor rakjanak ki ők. Mivel erre a válaszra nem számított, így gyorsan átpasszolt az osztályfőnökömnek, hogy kezdjen velem valamit. Az már csak itthon jutott eszembe, hogy ugyan nem szép dolog, de az én kezemben még mindig ott van az az ütőlap, hogy az iskola simán közokirat hamisítást követett el ellenem, és ezzel tulajdonképpen hátráltatott az érettségimben.

Ma felrakták az oktatási hivatal honlapjára a biológia írásbeli feladatlapját a javítókulccsal, és úgy számoltam, hogy kb 57%-ot szedtem össze. Ami, azt nézve, hogy most nem készültem előtte, nem rossz. az biztos, hogy szóbelire engednek, amire viszont felkészülök rendesen.

Éééés, ha ez az egész nem lenne elég...

Ma, a fülészetről hazaérve azzal fogadott a szomszédom, hogy az (ugyan nem használt, de hát mégiscsak a miénk) autó hátsó szélvédőjét valami intelligens fazon (véletlen sem ember) bezúzta. Láthatóan valamit keresett, pechjére üres az autó, mivel nem használjuk, és ez látszik is rajta. Azt nem tudom megmondani, hogy a fólia segített vagy rontott a dolgon, tény, hogy ahol beesett az üveg közepe, ott a fóliának köszönhetően lóg befelé az utastérbe. És ami meglepő, sem párom, sem én nem bosszankodtunk, mert már ott tartunk, hogy szarunk mindenre (már elnézést a kifejezésért). Egész egyszerűen már semmi sem tud felbosszantani. Egyikünket sem. Este lementem és nemes egyszerűséggel ráragasztottam egy 110l-es fekete kukazsákot. Ennyi. Bemehetnénk a rendőrségre feljelentést tenni ismeretlen tettes ellen, de minek. Kétlem, hogy a házból lett volna valaki, mert annál azért (talán) több eszük van. A mellettünk lévő kereskedő szarik rá, tőle kaptunk engedélyt a tárolásra. Már csak az lehet, hogy valami részeg suhanc jó mókának találta, vagy valaki kifigyelte, hogy ott áll már régóta, vagy bosszúból, mert nem adtuk el alkatrésznek, pedig annyian érdeklődtek. De inkább az első a valószínű, mivel a másik autót, ami szintén itt áll már régóta, és értékesebb is egy picivel, azt nem bántotta, mert 2 hellyel arrébb áll. Persze azért a nyakát tekerném ki, ha azt barmolja szét. Inkább szóljon, kinyitom, nézzen körül, mit érdekel, de nem élvezkedjen már ezen. Éppen elég baj, hogy a lakás beázik, most majd az autó is párásodik majd ezerrel. Hurrá!

Most így ennyi volt bennem. Majd jövök a megszokott pozitívumokkal is, de jelenleg kissé el vagyok keseredve. Nem csak ezek miatt. Az egész életünk kilátástalan. És most egy kicsit megtelt a hócipellőm. Egyedül az tartja bennem a lelket, hogy a fiamnak szüksége van az igazi anyjára, akivel jó időt tölteni, aki szereti, és odafigyel rá. Aki támogatja, és mindig mellette áll.

Betegek vagyunk... ismét :/

Ismét betegek vagyunk. Nem, ez nem új fertőzés, ez az a bizonyos bakteriális dolog, ami 1 hónapja keseríti az életem. Már-már úgy tűnt, végre meggyógyulok, aztán végül visszaerősödött. Tegnap délután az óvodában is azzal fogadtak, hogy jobb lenne, ha a gyermek inkább itthon lábadozna. Mivel ma vizsgázni megyek, és a gyermekorvos is pont akkor rendel, mikor én írni fogom az okosságokat, ezért majd holnap viszem (valószínűleg). Bár azt beszéltük, hogy jövőhéten úgyis itthon lesz, ezt a két (mával együtt 3) napot már bírják ki bent. Az orvos sem tud ennél többet tenni úgysem. Szóval most egy kicsit megtelt a hócipellőm, de mindegy. Majdcsak meggyógyulunk valamikor.

Tegnap egyébként megkaptuk a fényképrendelő lapot, már gondolkozunk, hogy miből mennyi kellene. Sajnos kissé látszik, hogy aznap - mikor fényképezték - már kezdődött a betegsége, de azért lettek jó képek. Ha megérkezik a normál méretű kép, felteszem ide.

Az Én kis kertem projekt a télre lezárult, a paradicsom nem vette jó néven a költözést, úgyhogy közös megegyezés alapján hagytam kiszáradni. Ebben nagy szerepet játszott, hogy a kapott vizet sem óhajtotta már meginni. Ellenben az az egy darab termés, amiről képet is raktam fel, gyorsan még beérett, hamarosan leszedem és megnézzük a belsejét.

Más most nagyon nincsen... Próbálok rendbe jönni. Ma pedig 2-re megyek írásbeli vizsgára.

A kutya

Most október 22-én volt a 3. év fordulója, hogy Lili kutyám majdnem 4 teljes év után elhunyt. Szomorú vagyok miatta, és minden évben gyertyát gyújtok emlékére. Nagyon hiányzik! Ő volt az én első igazi saját kutyám! Mikor 17 évesen elköltöztem, az első dolgom volt, hogy kutyát keressek magamnak, és szerencsére ebben az akkori párom is partner volt. Akkoriban önkéntesként segítettem egy menhelynek egy befogadónapon, és 2 kutyába egyből bele is szerettem, ám párom kikötése volt, hogy kistestű legyen, így döntöttünk a szálkás tacsi keverék mellett. Fel is vettem a kapcsolatot másnap az ideiglenesével, voltunk is nála pofaviziten, és megegyeztünk, hogy másnap megyünk érte, addig megkapja az oltásait és elbúcsúznak tőle. Majd indulás előtt 1 órával üzenetben visszalépett és hablatyolt valamit arról, miért gondolta meg magát. Valójában a lánya annyira megszerette a kutyust, hogy nem tudtak tőle megválni. Szomorú lettem, hiszen annyira beleéltük magunkat, hogy már be is vásároltunk neki, és tűkön ülve vártuk, hogy indulhassunk.

Összeköltözésünk előtt 1 hétre ideiglenesen befogadtunk egy foxi keveréket, akinek SOS szüksége volt egy szabad helyre valahol. Csakhogy, mint kiderült, ez a másfél éves kutyus soha életében nem volt egyedül hagyva egyetlen pillanatra sem, és ahogy dolgozni indultunk, elkezdte a vonyítást. A szomszédaim megfenyegettek, hogy feljelentenek, így a foximentés átvette. Hiányzott nekünk, mert megszerettük. Viszont ő adta meg a lökést, hogy a tacsis dolog miatt, mikor leültünk beszélgetni, eldöntöttük, nekünk foxi kell! Aztán decemberben született egy világvégi kis faluban egy alom, és mikor párom februárban a netet bújta, ráakadt. Hétvégén aztán el is mentünk érte, és estére foxigazdik lettünk. Egyfajta szülinapi ajándék volt Ő nekem.

9 hetesen

Megpróbáltuk a lehető legjobb körülményeket biztosítani a kis jószágnak. Kerestünk neki kutyabarátokat, akikkel 1 éven keresztül minden hétvégén találkoztunk. Már egészen pici korában vittük magunkkal kirándulni, világot látni, és persze kutyaiskolába. A sors fintora volt, hogy szegény túlságosan domináns volt, ezért 1,5 éves korára már a legnagyobb kutyának is nekiment volna, hiába iskolák és kiképzők sokasága. Itthon nem volt gond vele, ha hazahoztunk ideiglenesbe egy új kutyát, azzal nagyon jó viszonyban volt, és kint sem bántotta. Volt egy kis szerelme is, egy pit bull, akivel nagyjából 1 idősek voltak, és bármikor találkoztunk - sokszor jártunk össze - jót játszottak. Aztán az egyik télen, kaptam egy telefont, hogy egy jack russell az életéért küzd a kórházban, és a kedves gazdi ugyan kifizeti a műtét árát, de hazavinni már nem akarja, és jó lenne neki egy meleg otthon, Lili kapott egy tesót. Mert nem haboztunk elhozni a kis árvát, hatalmas sebbel az oldalán.

Mézi a russell és Lili

Aztán az akkori párommal szakítottunk, hazaköltözött, és vitte magával a kis russellt. Egy idő után úgy érzetem, szeretnék Lilinek egy új tesót, és a pit bullos barátnőm tenyésztőjénél pont születtek kék apróságok, így elmentem ismerkedésre, kiválasztásra, majd hazahoztam. 1,5 évig voltak jó tesók, Lilkó nagyon megszerette őt. Aztán a dolgok úgy alakultak, hogy az ő érdekében új gazdit kellett keresnek a kis kék pit bullnak. Jött helyette egy német juhászkutya. Majd egy tanítványom, egy mudi keverék is. Hogy ő mit hozott magával a szaporítótól vagy a menhelyről, azt nem tudom, de végül mindhárman meghaltak.

Abby, Lili és Czeno

Lili dominánságának köszönhetem azt is, hogy kitanultam a kutyakiképzés csínját-bínját, mivel egyik nagy kiképző és iskola sem tudott vele mit kezdeni. Én viszont nem adtam fel! És végül élete utolsó fél évét kiegyensúlyozottan (dominanciamentesen) töltötte.

Mikor 3 éve reggel megtaláltam élettelen testét, vigasztalhatatlanul sírtam, és valami meghalt bennem. Este eltemettük kis testét, és én azóta sem mentem arra a helyre, ahol ő nyugszik. Tudom, hogy beteges kutyus volt sajnos, amiben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy nem tenyésztőtől vettük, de mindig meggyógyult, mert azonnal orvoshoz rohantam vele. A legszomorúbb a dologban, hogy este még semmi baja nem volt, boldogan ugrált, semmi nem mutatott arra, hogy reggelre már nem lesz. Több orvost is kérdeztem, hogy mi lehetett, de egyik sem tudott válaszolni.

2 évig gyászoltam olyan szinten, hogy nem is akartam másik kutyát. Aztán mérhetetlen űr támadt bennem, mert mégiscsak hiányzott az életemből egy négylábú. Elkezdtem nézegetni a fajtákat a neten. Az biztos volt, hogy terriert nem szeretnék, mert jelenlegi életvitelemhez nem passzolna, nem tudnám 100%-ig kielégíteni az igényeit. Azt is tudtam, hogy inkább közepes termetűt szeretnék. Egy ideig motoszkált a fejemben, hogy schnauzert szeretnék, de mikor ráleltem a whippetre, elvetettem. Szerelem volt első látásra! Második lépésként tenyésztőket kezdtem keresni. Fontosnak tartom a tiszta vérvonalat, így ahol lehetett, megnéztem a törzskönyveket. Ekkor sokan kiestek, ami elszomorító. Majd végül találtam egy olyan tenyésztőt, akinek nem csak a kutyái voltak szimpatikusak, hanem maga a hölgy is! Biztos voltam / vagyok benne, hogy a jövőben tőle szeretnék kiskutyát. Innentől már csak 2 kérdés maradt: szín és nem. Tricolor foxim után, szeretnék egy bicolor fekete-fehér kutyát, mivel Liliben is ez volt a domináns, így ez valahogy adta magát. Több tapasztalatot végigolvasva végül meglett a nem is, kan kutyát szeretnék. Innentől a sorsra bíztam a dolgot! Ha ettől a tenyésztőtől, ennek a szukájától (ezt is kiválasztottam), születik egy alom, melyben lesz egy fekete-fehér kis whippet, akkor ő az enyém lesz! Ha nem, akkor még nem állok készen rá. Persze, ez így bután hangzik, de ez az én döntésem. A facebooknak köszönhetően napi szinten lesem a fejleményeket, hogy mi a helyzet kutyaügyben, de sajnos már egy éve nem jön össze neki a tervezett alom. Mondjuk most másik szukától szeretne, de úgy gondolom, nem adj fel, míg ez össze nem jön neki. Látok sok tenyésztőt, hogy mikor hol születik új alom, és találkoztam már fekete-fehér törpékkel is, és hiába tört össze a szívem, tartom magam az elhatározásomhoz.

Ő Tegár Kapitány Dominó, a titkos kis szerelmem, tőle szeretnék majd kiskutyát egyszer...

XX. bejegyzés! :)

Én magam is meglepődtem azon, hogy ez a 20. bejegyzésem! Hogy ez sok vagy kevés... döntse el mindenki maga. Részemről passzolom. :)

2 hete pénteken már éreztem, hogy valami nem egészen olyan, amilyennek lennie kellene, de gondoltam megint kaptunk az oviból valami lájtos vírust. Hétvégén már felkelni is képtelen voltam, mindenem fájt (szó szerint, még a hajam is, ez nem vicc). Én, aki csak a legvégső esetben vesz magához gyógyszert, most halomszám kapkodtam befele a paracetamolokat, orrcseppeket, köptetőket. Na meg persze a zsebkendőket. Voltak pillanataim, mikor azt hittem, megpusztulok, szóval tényleg nagyon nem voltam jól. Hétfőn reggel csörgött az óra, sokáig gondolkoztam azon, hogy felhívom az ovit, hogy nem megyünk, mert nem voltam benne biztos, hogy sikerül megtennem az utat oda-vissza. Aztán végülis erőt vettem magamon. Szerdán szóltak bent, hogy nagyon folyik az orra, csütörtökön pedig már a gyerek se ment sehová. Gondoltam a hétvégén csak kifekszi, hiszen hihetetlenül gyorsan gyógyul mindig. Hétfőn gyerekorvosnál voltunk, mert nem javult. A doki szerint ami benne bujkálhatott, eltűnt, és már csak allergiás. Kapott gyógyszert, ha látványosan javul, minden oké, ha nem, akkor nem az. Az utóbbi jött be, nem allergiás. 2 nap múlva kellett visszamennünk, akkor már az orvos is látta a orrában a váladékot, felírt antibiotikumos orrcseppet, és ha esetleg vasárnapra sincs változás, akkor antibiotikumos fürdőt. Ez utóbbit szerencsére nem kellett kiváltanunk, most hétfőn már ment oviba. Kicsit még köhécsel, de ez már semmi. Én ma már egészen jól vagyok, de kellett hozzá 2 és fél hét.

És ehhez az egész betegeskedéshez hozzá jön pluszban, hogy az egyik bölcsességfogam a rosszullétem talán 3. napján ripityára tört csak úgy, minden előjel nélkül. Természetesen betegen nem lehet fogorvoshoz menni, úgyhogy még mindig nem sikerült eljutnom. Ma meg már nem fáj, úgyhogy azt hiszem még pihentetem egy darabig.

Az egész történet előtt volt az oviban egyéni és csoportos fényképezés. Semmi hír róla... pedig nagyon kíváncsi lennék rá! :)

A héten voltam a munkaügyi központban is. Elég ciki volt, mikor várakozás közben jött rám a száraz köhögés, viszont hirtelen több helyem lett. Csak regisztrálni szerettem volna egyébként, de egyből megörült az ügyintéző, mert volt egy olyan munkalehetőségük, amihez az én szakmám szükséges, úgyhogy a héten megyek munkaügyben társalogni. Remélem sikerül megegyeznünk.

Helyzetjelentés

Még élünk, még létezünk! De nagyon fárasztóak a hétköznapok, mióta elkezdődött az óvoda. Meg az iskola. Elméletileg több időmnek kellene lennie így, hogy a gyermek 8-tól 5-ig az oviban tengődik, de (valószínűleg) pont ezért van kevesebb. Reggel 6-kor fel kell kelni, észhez kell térni, ruhát összekészíteni, kávézni, miegymás. Jobb esetben a ruha részét este elintézem, hogy reggel csak öltöztetni kelljen, de vannak még e téren hiányosságaim. 7-kor ébresztem a gyermeket, aki szerencsére annyira gyorsan felpörög, hogy elgondolkodtam, később is kelthetném. 8-ra már az oviban vagyunk egy röpke 20-30 perces séta után. Mire kilépek az intézményből, egyed 9... Hazajövök, kitakarítok, megiszok még két kávét, aztán kezdődhet a nap. És mindig van mit csinálni. Mire leteszem a fenekem egy picit, azon kapom magam, hogy fél 5 van és indulhatok a törpéért. Ha a műanyag motort is viszem magammal, akkor a visszaút még hosszabbra nyúlik. Általában 5-től fél 7 - 7-ig van egy kis időm szusszanni, aztán vacsi, pancsi, alvás. Ilyenkor még egyszer gyorsan kitakarítok, és ki is dőlök. Este 10-nél nem bírom tovább. Ellenben...

Az anyasétáltatás világbajnoka :)

Gotfrid nagyon szeret óvodába járni! Ha reggel azzal ébresztem, hogy menni kell oviba, azonnal kinyílnak a szemei. Már tudja, merre kell menni - ami egyébként nem nagy dolog, mert csak 2x kell kanyarodni - és vidáman sétálunk be. Az első héten még sírt, mikor haza akartam hozni, mostanra ez megszűnt. 2 fiú barátja már biztosan van, de tegnap reggel például két kislány veszett össze rajta (nem lehet elég korán kezdeni). Eddig probléma sem volt vele, egyedül azon ment a fejvakarás 1,5-2 hétig, hogy nem éri fel a vécét, mert kicsi, és hogyan orvosoljuk a dolgot. Pedzegették, hogy tanítsam meg állva pisilni, de ez az itthoni vécénél kissé nehézkesen megy. Főleg, mivel ebben nem igazán van gyakorlatom. De az elmúlt időszakban emiatt sem szóltak már. Kezdő ovis szülőknek jelzem, hogy a fehér színű cipő még a csoportszobában sem túl nyerő ötlet, minden pénteken jön velünk haza tisztításra.

Az is rutinunk lett a fiatal úrral, hogy szeptember 1-je óta minden reggel készítünk oviba menős fényképet. Ha meglesz az ehavi adag, lehet, hogy közzéteszem egy montageban. De ez még nem biztos.

Úgy egyébként minden szuper, megvagyunk. De sajnos megritkulnak a bejegyzéseim, mert egyszerűen nincs rá időm. Sokszor írni sincs miről, mert mire oda jutok, elfelejtem, hogy mit szerettem volna. Azért hoztam egy szokásos címkét is ;)

Én kis kertem #11.

A madármályvából csupán 1 db virágtalan tő élte túl a gondoskodásomat, őt még anno beültettem 2 paradicsom közé. Érdekes módon, ugyan nem növekszik, de nagyon jól érzi magát. Paradicsomból összesen 3 tő élt túl. Az is nagyon szépen legyökerezett, ami eltört tőben, ellenben a gyökér része nem érdekelt a továbbiakban, ő köszöni szépen, megunta. Mivel az időjárás kissé lehűlt, így az egész bagázst becipeltem a fürdőszobába telelni. Felraktam őket a helyükre, és szembesültem a problémával, hogy magasabbra nőtt, mint kellett volna. Az egyiknek le is tört a teteje, azt földbe dugtam, már ő is szépen legyökerezett és virágzik. Összesen 3 termés van, ebből 1 már egész nagy, a másik kettőből csak most kezd lenni valami. No de majd jövőre.

Tényleg, azt nem is írtam, hogy a fürdőszoba végre fehér :) De itt jól látszik! ;)

Az a kis izé (pár db levélke) a paradicsom mellett a madármályva maradéka

Az aloe vera viszont kifejezetten jól érzi magát a fürdőben idén is

Az aloe vera sem kicsi, de az összes paradicsom ilyen hatalmas nagyra nőtt

3. születésnap és óvodakezdés

Óvóda

Anyaként egy könnycseppet elmorzsolva konstatáltam, hogy gyermekünk 3 éves nagyfiú lett, aki alighogy megünnepelhette e jeles alkalmat, másnap máris megkezdte pályafutását óvodásként. Párommal pont azt beszéltük, hogy nem is olyan régen még a pólyában pislogott a kórházban, ma pedig itthon ülök a telefonon, hogy hívnak e az oviból. Bár, ha eddig nem kerestek, már nem is fognak. Tudom, hogy jól érzi magát bent! Mi pedig büszkék vagyunk rá.

Reggel, mikor elindultunk és kérdezte, hogy hova megyünk, megértette, hogy oviba, de hogy mi is az pontosan, még nem tudta. Igazából én sem. Sőt, még most sem. Eldöntötte, hogy neki muszáj felvennie a sapkáját. Aztán elsétáltunk, bementünk, elfoglaltuk a "szekrényben" a fenyőfa jelölésű helyet - meglepő módon a neve is ki volt írva a jel mellé - átvette a nadrágját és a cipőjét, majd becsoszogtunk a csoportszobába. Nincs sok gyerek 1 csoportban, két óvónénivel találkoztunk, a törpék már játszottak. Szépen köszöntünk, ahogy illik. Az óvónénink azt is tudta, hogy Gotfrid tegnap töltötte a 3-at (így ő a legfiatalabb). Vegyes csoportok vannak, így vannak gyerekek, akik már ismerik egymást. Kicsit kellett noszogatnom, hogy menjen játszani, mert kissé azért meg volt illetődve, de azért csak leült 2 fiú mellé. Végülis óvónéni úgy döntött, hogy el lesz a gyermek, anya hazamehet nyugodtan. Elmagyaráztuk neki, hogy ő most itt marad, én pedig ebéd után (1 órakor) érte megyek. Elköszöntem tőle, kint még összerendeztem a zsákját - a jelek már postán vannak, remélem holnap legkésőbb ideérnek, addig abba a pár dologba egy gyors rögtönzött bénafenyőt véstem. Én meg nem merek most még menni sehová - habár lenne dolgom - mert mi van ha hívnak telefonon, és én nem tudok rohanni. Szóval rengeteg szabadidőm lett délután1-ig, de egyszerűen nem tudok magammal mit kezdeni azon kívül, hogy végre tudtam írni egy blogbejegyzést, beraktam egy mosást, és takarítok. Mert mégiscsak ott van bennem a 'mi van ha...'. Persze a fiammal ezt nem érzékeltettem, tudom, hogy nem szabad. Abban is biztos vagyok, hogy most már annyi ideje bent van, hogy dumál össze-vissza, udvarol, játszik, és eszébe sem jutok. Ha még az udvarra is kimennek, akkor pláne kánaán, mert van az ovinak 2 csúszdája is, ami az én törpémnek az igazi kedvenc. Én itt izgulok, aztán délután meg alig tudom majd hazahozni. :)

A szülinapról

Még szerencse, hogy időrendben haladok... :)

Ez volt az első igazi szülinapja, amire vélhetően emlékezni is fog már. Napok óta kerestem egy normális játékbuszt neki, mert tudom, hogy ez egy nagy szerelem. Eredetileg plüss spongyabobot szerettünk volna, de mindegyik annyira gagyi, hogy letettünk róla. Most még azon gondolkozom, hogy karácsonyra (többek között) beszerzek neki egy spongyás törölközőt. De ez még odébb van. azért azt megsúgom, hogy kulturált buszt találni sem egyszerű... Ami jó, az egy vagyon, ami olcsó, az nagyon pici. Majd mikor már feladtam, eszembe jutott az Auchan, ott mindig nagyon jó játékok vannak. Összesen 1 db volt olyan, ami méretben, árban is megfelelő volt. Illetve saccra, mert persze, hogy nem volt kiírva az ára. Abból indultam ki, hogy a kisebb mennyibe kerül, gondoltam 1000-1500 forinttal lehet drágább ez. Mint kiderült, tévedtem, olcsóbb volt. Jóval! Meg is lepődtem a pénztárnál állva, a blokkot lesve, mert el sem akartam hinni, hogy csak ennyi! Mivel egy másik áruházban egy ehhez nagyon hasonlító példány több, mint 3x ennyibe került. Nem mintha a fiam születésnapján szeretnék spórolni, de azért az ember megnézi az árát annak amit vesz. Aztán ahogy sétálgattam tovább a játékok között, találtam egy fürdőkádba való kacsát. Ilyet is már rég keresek, de eddig csak olyat találtam, ami csomagban volt 4-5 db. Annyival meg mit kezdjek? Maximum elosztogattam volna a családtagok között, de kétlem, hogy bárki is erre vágyna. A kacsa maga egyébként orvoskacsa, ugyanis ezek beöltöztetett (ruhát festettek rá) állatkák. Este egyébként a fiatalúr megtartotta az úszáspróbát, és jelentem, a tollas jószág átment rajta.

A tortáját már egy hete megrendeltem a sarki cukrászdában, és - természetesen - ebben is hatalmas nagy szerencsém volt, ugyanis 31-én voltak utoljára nyitva, mert nem jött be nekik a hely. Csokitortát szerettünk volna, és tényleg nagyon finom volt, de annyira tömény, hogy a 12 szeletes változat 2/3-a még fogyasztásra vár. Tényleg elég lett volna a 8 szeletes, de az eladó lány rábeszélt a nagyobbra. Vettem rá számgyertyát és tűzijátékot is, a gyermek pedig végtelenül boldog volt, nagyon tetszett neki. 2-re mentem érte, előtte szépen becsomagoltam az ajándékokat és gondosan elrejtettem egy szatyorban a ruháim között.

Én kis kertem #10.

Az időjárás kissé megtépázta, az egyik paradicsomot többször feldöntötte (a szél), egy másikat pedig tőben kettétört, így ismét kénytelen voltam átültetni őket. Ha a szél a balkonládában kikarózva is tovább gyilkolja őket, akkor feladom. A kettétört növényke gyökerét hagytam a cserepében, szárát pedig újraültettem, hátha magához tér. Úgyis szeret gyökeret növeszteni, volt is vele problémám bőven. A maradék madármályvát (ő valamiért nagyon utál itt lenni) beültettem a paradicsomok közé - ami, utólag bevallom, nem volt egy szuper ötlet, de most már mindegy. Viszont az aloe vera kipusztíthatatlan, és köszöni szépen, nagyon jól érzi magát a gangon.

Boldogságkocka #2.

Mivel kellett kis cipő a gyermeknek, ezért ellátogattam a Decathlonba, ami az én egyik kedvenc boltom. Igaz, utálom, hogy utána 24 órán keresztül mást sem csinálok, csak kezet mosok, mert az ottani árukon ülő finom porréteget egyszerűen nem bírom elviselni. Mikor ott dolgoztam, nap végére szó szerint fekete volt a kezem. A vásárlók többsége észre sem veszi, de én erre finnyás vagyok. Szóval cipőt vettem, amit reklámoznak most. Persze egymagam mentem, így sikerült nagyobbat vennem, de nem gond, majd belenő a lába. Inkább legyen nagyobb, mint kisebb, én vissza nem viszem. És ha már ott jártam, magamnak is vételeztem egy gyaloglócipőt, amivel szemeztem már egyszer, de akkor mégsem hoztam haza. Most viszont leküzdöttem az orrán lévő nem tetsző réteget, és most már észre sem veszem. Illetve szerettem volna egy hátizsákot is, így rövidebb-hosszabb tanakodás után leemeltem egy pirosat. Feketét nem szerettem volna, mert nem tudom miért. Az már van annyi, mint a franc. Plusz, volt bennem egy érzés, ami azt mondta, hogy kell valami más. A másik egy grafitszürke volt, ami ugyan tetszett, de mégis nagyon közel volt a feketéhez. A rózsaszín viszont már túl... rózsaszín volt az én ízlésemnek, és ha már veszek valami funkcionális tárgyat, akkor azt használni is szeretném. Úgy döntöttem, kipróbálom a pirosat... és mire kifizettem, beleszerettem. Voltam utána nem sokkal még egyszer Decathlonban, de leküzdöttem a késztetést, hogy magamra még több pénzt szórjak el. Viszont a fiamnak vettem egy másik óvodai benti cipőt, amit tornacipőként emlegetett a leírás.

Aztán persze, mivel iskolakezdés van, így tele van minden írószerekkel és füzetekkel, ami elég nagy gond, azt tekintve, hogy mániákus tol és füzetfelvásárló vagyok. Idén viszonylag könnyedebben megúsztam a dolgot, mivel az ovisra fókuszáltam, de így is gazdagodtam 5 db füzettel és 3 db tollal. Még jó, hogy holnap nekem is kezdődik a tanév, így van mire fogni a dolgot.

Egyéb

A lakásfelújítás haladgat. A fürdőszoba már félkész, a falak megvannak (festve), már csak a csempének kell kifehérednie (csempefesték), kell vennünk egy új szennyeskosarat és egy keskeny, magas szekrényt. Ha ezek megvannak, akkor legalább már egy helyiség teljesen készen van.

Helyzetjelentés

Már szerettem volna írni, de egyszerűen sosem sikerült. Vagy időm nem volt, vagy zaklattak. A múltkori próbanap után voltam egy másik helyen hasonló próbálkozásra, az nálam verte ki a biztosítékot. Bent voltam 3 órát, próbáltam hasznos lenni, amit mondtak, azt megcsináltam, de amit nem ismertem, azt nem nagyon tudtam. A legtöbben folyamatosan segítettek, aranyosak voltak, bátorítottak, de a közvetlen felettes bunkó volt. Ráadásul nem is igazán arról volt szó, amit hirdettek. Mielőtt hazaküldtek megkérdezték, hogy érdekelne e egy fizetős próbanap... (???)

Viszont van pozitív is! Kisfiam ma beiratkozott az óvodába, elsején kezd. Fenyőfa lett a jele. Büszke vagyok rá, ilyen hatalmas nagyfiú. El sem hiszem. Még van egy hetünk, hogy összeszedjük magunkat addig. Illetve arra is, hogy a szülinapját megszervezzem. Ma őróla hoztam képeket.

A kedvenc játszóterünkön lévő vonat

kb. 2 méter magasan van :)

Elvizilovagolt