Magyarország kezdi elveszíteni nagyhatalmi szerepét a népművészetben. Ezt megakadályozandó kétnapos konferenciát tartottak a táncháztalálkozó keretein belül a hétvégén, ahol azt is megvitatták, hogyan lehet több kormányzati támogatást szerezni, és mivel lehet jobban felkelteni a média érdeklődését a hagyományápolás iránt.
Még hetekkel a megrendezés előtt is bizonytalan volt, hogy az 1982 óta minden évben a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megtartott Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár zökkenőmentesen lebonyolítható - a rendezvény ugyanis a korábbi évekkel ellentétben nem kapta meg kedvezményesen a Papp László Budapest Sportarénát.
A programokat szervező nyolcvan-száz ember, a közreműködőként részt vevő háromezer fellépő, táncos, zenész, művészeti iskolás, kézműves, vásározó és 15-20 ezres vendégsereg megnyugodhatott: volt táncháztalálkozó március 26-28. között.
A sportcsarnokot évente húsz napra kedvezményesen kell állami esemény céljára átadni, s eddig a táncháztalálkozó ilyen kiemelt rendezvénynek minősült. Ám idén hiába volt a pályázat - a kérelmet a sportért is felelős Önkormányzati Minisztérium elutasította (miközben a futsal-Eb selejtezőjére 11 napot is biztosított).
Nyolc szűk esztendő
A döntés nehéz helyzetbe hozta a szervezőket. Honnan teremtsenek elő az egyébként is nehéz helyzetben lévő népművészeti egyesületek bérleti díjra húszmillió forintot, s egyéb költségekre további hétmilliót?
Az önkormányzati tárca vezetője, amikor észlelte a bajt, személyes keretéből biztosított tízmilliót, de a szervezőknek így is sok álmatlan éjszakát okozott a többi pénz előteremtése. Még egy héttel a rendezvény előtt is várták a kulturális miniszter válaszát, hogy ő is hozzá tud-e járulni a költségekhez.
Ha nem, néhány vidéki táncegyüttes buszköltségét nem lesz miből kifizetni. "Élet-halál harcot vívunk, s ennek nem sok köze van a válsághoz" - ecseteli a helyzetet Berán István, a találkozót évtizedek óta szervező Táncház Egyesület ügyvezetője.
"Miközben most zajlik a táncház mint módszer felterjesztése az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára" - teszi hozzá, érzékeltetve az ellentmondást.
A néptáncosoknak nem ez az egyetlen sérelmük az elmúlt nyolc szűk esztendőből. Folyamatosan csökkennek a támogatások és a pályázati lehetőségek, s ha mégis van állami pénz, akkor az elszámolás iszonyú bürokráciával jár.
A művészeti iskolákban pedig olyan alacsony szintre vitték le az állami normatív hozzájárulást, hogy több intézmény kénytelen bezárni kapuit.
"Többen vagyunk, mint valaha"
A táncosok tapasztalata szerint a jelenlegi kulturális kormányzat a népi kultúrának ezt az elemét nem értékeli a helyén és nem támogatja megfelelően. Nem így van ez a szomszédos országokban. A Hagyományok Házának főigazgatója, Kelemen László szerint hozzánk képest irigylésre méltó a helyzet például Romániában.
Ott minden megyeszékhelyen van legalább egy félprofesszionális táncegyüttes, a táncosok fizetést kapnak a munkájukért. "Nagyon jól csinálják a románok, a nemzeti tudat és érzület építésére használják a táncokat és a dalokat" - fogalmaz.
Így az a furcsa helyzet áll elő, hogy Romániában több hivatásos magyar táncegyüttes működik, mint határainkon belül. Ott Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen is főállásban ápolják a táncosok a magyar hagyományokat, miközben idehaza csupán három társulatot illet meg ez a lehetőség: a Magyar Állami Népi Együttest, a Duna Művészegyüttest és a Honvéd Táncszínházat.
Mindemellett keleti szomszédunknál két-három tévécsatornán is 24 órában fut a román népi vagy népies zene. Szlovákiában is jobb a helyzet. "Néhány éve voltunk a vychodnai fesztiválon. A rossz idő ellenére tízezer néző jött el, s úgy ünnepeltek minket, mintha egy rockkoncerten lettünk volna.
A fesztivált egy kereskedelmi tévé élőben közvetítette" - meséli Demarcsek György, a Nyírség Táncegyüttes vezetője, a Magyar Táncművészeti Főiskola nyíregyházi kihelyezett képzésének vezetője.
Számára azért volt szokatlan ez, mert nálunk a kereskedelmi média nem vesz tudomást a folklór létezéséről, ezeken az adókon a népművészet - kevés kivétellel - csak az alpári és trágár humor szintjén jelenik meg.
De kit érdekel ma a magyar néptánc? Meglehetősen sok embert. Tavaly a XXVIII. táncháztalálkozó 17 ezer fizetős vendéget vonzott - noha a kormányzati politika és a média érdektelensége miatt nincs olyan státusa a rendezvénynek, mint a filmszemlének vagy a színházi találkozóknak.
"Sokszor eltemették már a táncházmozgalmat, pedig jóval többen vagyunk, mint valaha, jönnek az újabb és újabb nemzedékek" - mondja Kelemen László.
Kérésünkre Demarcsek György kiszámolja, hányan táncolnak Magyarországon: 50 ezer gyerek az alapfokú művészeti oktatási intézményekben, közel tízezren a felnőtt táncegyüttesekben, s ott vannak még a hagyományőrző együttesek, amelyek a saját településük szokásait őrzik - összesen mintegy százezer ember.
A népi kultúra iránti fokozott érdeklődést mutatja, hogy a Hagyományok Házában minden népművészeti vagy népi kézműves tanfolyamon túljelentkezés van - az elvonásokban toplistás intézményben csak pénzhiány miatt nem indítanak újabb akkreditált képzéseket.
Növekszik az a szülői réteg is, amely nem szakkörökre, hanem néptáncra szeretné beíratni gyerekeit. Ezért is sajnálatos, hogy a művészeti iskolák egy része a normatív támogatás csökkentése miatt kénytelen bezárni.
Ha nem érkezik meg a gyors segítség, valószínűleg ilyen sorsra jut a tatai Kenderke Alapfokú Művészeti Iskola is. Kun Katalin igazgató szerint nem lehet átvészelni a pénz ilyen mértékű csökkentését.
Pedig a táncoktatás a legösszetettebb képzési forma, fejleszti a tanulási képességeket, esztétikus mozgásra tanít, néprajzi ismereteket nyújt, zenei képességeket fejleszt, színpadjártasságra, színházi kultúrára okít, kultúrafogyasztókká neveli a gyermekeket.
"Dől mindenkiből a segélykiáltás. Kétségbe vagyunk esve. Még élő néptánchagyományunk van, meg kellene őrizni. A környező országokban szeretettel veszik körül azokat, akik a nemzeti kultúrájukat ápolják. Európa példaértékűnek tekinti a magyar művészetoktatást, amit itthon leépítenek, elsorvasztanak" - panaszolja Kun Katalin.
Nagyhatalmi szerepben
A népművészet háttérbe szorításával egyidejűleg a nemzetközi porondon is pozíciót veszít Magyarország - állítja Diószegi László koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke.
Népművészeti nagyhatalom volt Magyar ország, a táncházmozgalom kibontakozása óta különösen, de az utóbbi időben számos európai térség jobb programokkal jelentkezett, főként Skandinávia, a Baltikum, de néhány közép-európai ország is.
"A táncházmozgalom elképesztő újdonság volt. A kora középkortól a XX. századig fennmaradt paraszti kultúra eredményeit átültettük városi közegbe. Ezt addig sehol a világon nem sikerült megvalósítani, főleg nem Nyugat-Európában, ahol ez a kultúra a hagyományos életmód eltűnésével levéltári dokumentummá vált" - ecseteli Diószegi.
Ezért szerinte a táncház messze több volt, mint divat: jelentős filozófiai tartalmú értékmegőrző és értékteremtő mozgalom. Mára viszont Magyarország elherdálta helyzeti előnyét, mert Európa bizonyos régióiban jelentősebb eredményeket kezdenek elérni.
Ott ugyanis felismerték a népi kultúra közösségteremtő erejét, s szerepét a nemzeti identitás kialakulásában, ezért jóval több az állami támogatás, és a média érdeklődése is nagyobb.
Lesz-e támogatás?
A népi kultúra, a hagyományok ápolói, a népművészeti szövetségek úgy döntöttek, ezt nem nézik tétlenül. A Martin György Néptáncszövetség, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, a Táncház Egyesület, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza már tavaly ősszel létrehozták a Magyar Népművészeti Tanácsot (Manéta).
Ez a szervezet az MTA Néprajzi Kutatóintézetével nemzetközi konferenciát tartott a hétvégén a táncháztalálkozó keretein belül. Ilyen negyven éve nem volt Magyarországon. A tanácskozáson megvitatják a hagyományőrzéssel, a népi kultúra értékeinek védelmével kapcsolatos kérdéseket.
Több mint ötven felszólaló, köztük Halmos Béla, Sebő Ferenc, Borbély Jolán, Timár Sándor, és Sao Paolótól Melbourne-ön át Tokióig a világ számos pontját kapcsolták interneten keresztül, hogy az ottani magyar együttesek vezetői is megosszák gondolataikat az itteniekkel.
És miközben a táncháztalálkozó első napján a Hagyományok Házában, második napján az Aréna Vásárhelyi-termében a legkiválóbb szakemberek a néptánc, a népzene, a kézművesség, a népi építészet témakörében az adatokat vetették össze a valósággal és a jövő képpel, a 17-20 ezres vendégsereg benépesítette az egész sportcsarnokot.
A szervezés zsebbe vágó gondjairól megfeledkezve hajnalig rophatták a székit, a kalotaszegit, a szatmárit vagy a Galga mentit, miközben a határon innenről és túlról jövő zenészek hada húzta a talpalávalót. Mikor vasárnap este megszólalt a hagyományos zárószám, a Rákóczi-induló, ismét összeszorulhatott a szervezők gyomra: vajon lesz-e elegendő támogatás a következő, immár harmincadik találkozó megszervezésére.
FOLYTONOS MEGMÉRETTETÉS
Hogy milyen nagy néptáncos élet van Magyarországon, azt bizonyítja a számos hazai és nemzetközi seregszemle. Csak a Néptáncantológia című rendezvényből három van: az előző évi termést mutatják be felnőtt, ifjúsági és gyermekkategóriában is.
Néptáncfesztivált rendeznek például Nagykállóban, Szekszárdon, Szolnokon, Békéscsabán, Zalaegerszegen és Ajkán is. A magyarországi nemzetközi folklórfesztiválokon - így a nyíregyházin, a szegedin, a székesfehérvárin, a százhalombattain, a gyöngyösin, a tatain - hazai és külföldi együttesek is bemutatkoznak.
A hazai fesztiválokra pályázni kell, a nemzetközi eseményekre meghívással lehet bejutni. A külföldi együttesek leggyakrabban a folklórfesztiválok nemzetközi szervezetén, a CIOFF-on keresztül érkeznek Magyarországra.
Mindig túljelentkezés van, a szervezők tehát válogathatnak a fellépésre jelentkező külföldiek között. Ezek csak a legjelentősebb események - nincs olyan hétvége, hogy ne legyen jelentős, több száz táncost megmozgató rendezvény az országban.
- Halász Csilla/Heti Válasz -
A teljes cikk elolvasható
ITT!
