2015. január 30., péntek

Na igen...

Sajnálom Dávidot! Nem annyira sikerült neki a központi felvételi, ahogy várta  sőt rosszul sikerült.:-( Igaza van apjának, hogy a magyar, mehetett volna sokkal, de sokkal jobban. Ha....olvas. De nem. Így az egész szöveg értés, kifejező képesség, logikus megértés nem megy.:-( Hát én úgy vagyok, ez van, ezen már nem tudunk segíteni. Biztatom, hogy másnak is lett ilyen rossz, de sajnos, látja, vagyis nem sajnos...vannak akinek nagyon jól sikerült. Az osztályából többnek. Na most itt a kérdés? Hogy is írjuk meg a felvételi papírt? Hol van így esélye??? Basszus, de utálom ezt! És még jövőre is át kell élni, az meg nem lesz egyszerű, nagyon nem..
Érzi Dávid is, hogy most ez nem lett olyan jó..és lassan jönnek a szóbelik. Na az meg a rém álma. Nagyon nehezen nyílik meg, felénk is, nemhogy idegenek felé.:-(

Én tegnap olyan ideges voltam az angol doga miatt. De megírtam, rendes volt a tanár kijavította. 75 pontból 53-at sikerült elérnem. Voltak benne nehéz feladatok is, azt mondta a tanár, jó lett...és hogy örül neki, hát még én?:-))) Hogy hányas, azt nem tudjuk még, mert azt még nem osztályozta, majd jövőhéten.

Reggel pizsamában kellett volna szánkózni menni már, Csenge szerint.:-) Korán mentünk ki, most jöttünk haza, hogy élvezte...megzabálom! Még én is élveztem, hó angyal(pipa), hóember(pipa), szánkózás(pipa), hógolyózás (pipa), szánkót végkimerülésig húzni, gyorsabban, gyorsabban:-)(pipa), nem sárga hó evés(pipa):-DDDDD

Biggyesztés: gombás, kukoricás penne tészta.

2015. január 29., csütörtök

:-)

SIKERÜLT!  Köszönöm nektek((()))
És a hó is esik.:-)))

izgulok....

Tegnap rájöttem (végleg) ezeknek a szülőiknek semmi,de semmi haszna nincs! Tudtam ezt már, na de mégis, tegnap jöttem rá igazán. Persze kőkemény jelenléti ív..Inkább jobb lenne, személyesen beszélni a szülőnek a tanárral. Közvetlenebb. Mert így, csak annyi haszna volt, hogy láttam, volt olyan szülő, aki mindenáron bizonyítani akarta, bizony az ő gyereke a tökély, volt olyan aki csöndben volt, mert TUDTA, hogy az ő gyereke "tökély", és sokan voltunk mi, akik nagyot sóhajtva, néha nyögve, lapítottunk, a nem "tökély" gyerekünkön.Mert a téma, megoldhatatlan, most még, a rossz tanulmányi eredmény. Ez egy humán osztály, nem is tudom, miért akadnak azon ki, hogy nehezen veszik a matematika, kémi és fizika tantárgyakat. Ennyi volt, a végén odamentem az ofőhöz, pár szót váltottunk.

És ami miatt először rándult görcsbe a gyomrom ma, hogy Dávid, megy megnézni a központi felvételiét délután. Úgy izgulok...és már megkaptuk a felvételi lapot is...és átolvastam a felvételi tájékoztatót...és a pontok...és jaj...Nála a szóbeli lesz érdekes, nem egy kommunikatív gyermek.:-(

Ráadásul ma osztályozót írok angolból, ez lesz a 9.-es bizimben, csak kettes legyen...:-( Izgulok nagyon..
Mikor lesz már este?
Királylány szorosan rám tapadva.:-) Biggyesztünk; fasírtot, rizibizivel.:-)

Szorítsatok nekem fél öt felé, egy órát! Akkor írom az angolt. KÖSZI!<3 br="">

2015. január 28., szerda

Mától..

Na mától összebújás van, és sok nevetés..itthon tartom a Királylányt, nagyon nem bánta.:-) Remélem még nem késő...nagy járvány van az oviban, ilyet még nem is láttam.:-(

Úgyhogy ma együtt megyünk bevásárolni, és együtt tanulunk majd angolt, és együtt főzünk, és együtt...ja nem egyedül megyek szülőire. Nem nagy örömmel, de ez is hozzátartozik a szülői feladathoz. A nem éppen kellemes szülői feladathoz. Milyen érdekes, ovis szülőire még milyen lelkesen megy az ember, a gimibe meg már, legszívesebben nem menne...legalábbis én. De megyek, mert azért érdekel, hogy mi újság a suliban.

Nagyon nagy szürkeség van...kérem Holleanyót ide is rázza meg a paplanját, mert Csenge a szállingózó hóban tegnap, annyira lelkesen magyarázta mit fog csinálni majd a hóval; hó embert, hó angyalt, szánkózni is fog...de semmi hó!:-( Tél van nem???????


2015. január 27., kedd

hehe..egy anya fohásza...:-))))

Szállingózik a hó...

Ó, bárcsak egy óra alatt esne 40 cm, jó vizes hó!

Miért?

Mert akkor a rózsaszín, féltornacipőben menő kamaszának fázna és jól elázna a lába. (hihi)

Aki látja ma a lányomat, akárhol(remélem az iskolában), nem, nem én készítettem ki a cipőjét, és bizisten van új, bélelet bőrbakancsa neki!!!

filmek..

Egy csoport ment ma az oviba, hat óvónőből egy dolgozik, annak is hőemelkedése van.:-O Ma még vittem Csengét oviba, de holnaptól nem megy.

Ma szülői is lenne a fiúknak, Zsolti dolgozik, én suliban. Gondolják, biztos nem foglalkozunk a gyerekekkel...ez van. Mesiére viszont el szeretnék menni, mindenféleképpen.

Hétvégén lehuppantam kicsit a tévé elé. Van egy sorozat, (amerikai) de ott olyan humorosan kifigurázzák a kamasz család, hétköznapjait, néha hangosan vihogok.....nézzetek bele(nem tudom belinkelni.)Címe: A semmi közepén (családom és egyéb emberfajták)
(Részlet, youtube)
Vannak olyan jelenetek ami nálunk is mindennapos.. majd mikor magam alatt vagyok, felidézem..:-))))
Ha már film. péntekenként ki nézi az; Öltések közt az időt? EGYEDÜL nézem a kanapén, nincs reklám...nincs férfi, kamasz(ok), királylány mellettem....jó, na!!!:-))))

Mai biggyesztés: paradicsomos káposzta


2015. január 26., hétfő

Szülinap!




Jó volt a hétvége! Mindenkinek sikerült a kedvére tennem, remélem. A tortára  büszke vagyok, én a nagy kreatív anti talentum.:-)))


Héten írok angol osztályozó vizsgát, kicsit izgulok, de azt hiszem kettest csak összehozok belőle.
Valamit még akartam írni....mit is??? Nem jut eszembe, van ez így mostanában.:-)))

Eszembe jutott, hogy is felejthettem el. Anyukám, ma lenne 70 éves, és már 15 éve nincs közöttünk! 

2015. január 23., péntek

Mert véletlenek..

....azok, NINCSENEK! Én ebben hiszek.
Tegnap pont valami hasonlót "beszélgettünk" egyik kedves blogtársunkkal, délelőtt a fb-on. Majd mentem suliba és ott sokkal határozottabb véleményekkel találkoztam.
Tovább nem csigázok senkit, a vélemény, a kinti munka, kiköltözés más országba.
Ugye, most nyitva van a környezetünkben nagyjából a határ, legalábbis, ahova menne az ember mostanában. Ahova meg nem lehet, csak úgy átruccanni, pl. egyik osztálytársamék, Ausztráliába mennének, oda, most komoly, hogy meg kell csináltatni a fogsorodat, mielőtt odamehetnél? Gondolom, ha egy hétig mész nem annyira nézik, ha kiköltöznél, akkor...hát jó, Ausztráliába nem terveztem menni, amúgy, itthon is az a cél, nem, hogy ne legyünk már lukas foggal, na de mégis???Mi ez???
Na és jön ez a menni, maradni kérdés. Én, kb még olyan fél évvel ezelőttig határozottan állítottam, hogy butaság elmenni, hiszen magyarok vagyunk, ide születtünk, ez a kultúránk, itt vagyunk otthon. Ez a véleményem nem változott, hogy én nem fogok elmenni innen, az szinte egészen biztos, és nem csak az előbb említettért. De ha más megy? Pl. majd a gyerekem menne, mit szólnék hozzá? Semmit, picit talán irigykednék, milyen jó neki, világot lát. Félteném persze, meg rossz lenne, olyan távol, de megérteném. Ahogy ma is megértek mindenkit.
Amúgy is kép zavarban vagyunk, vagyok. Nyitva a határ az EU-ban, közben vannak országok, de az EU mindenhol ott van. Ez is egy történelem lesz. Talán majd pár év múlva, már határ sem lesz, néha ezt érzem most is. És majd a magyarság is csak florklór lesz. Egy kisebbség. Pedig kicsit visszamászunk a történelemben, mekkora hatalmunk volt, micsoda történelmünk van! Legyünk ezekre már büszkék!!! De a jövő nem ez. A jövő teljesen más. És nekünk néznünk kell azt is. És mivel kitalálták, hogy itthon éppen hogy 80000ft-ért csinálja ugyanazt a munkát, mint 100km-re, 200000-ért minimum, megyünk...mennek jogosan oda, ahol ennyiért is megcsinálhatja. Mert közben a kenyér itt drágább mint ott, minőségről ne is beszéljek. Politikáról nem beszélek, ezt csak egy családanya írja...

De azért, hogy mint egy kis méhkas keresik a helyüket, az emberek  a családok, az biztos!

2015. január 22., csütörtök

Jó így..

Tegnap voltam dolgozni. Csináltam már, nem szégyellem, takarítani voltam. Nagy ház, sok munka, de örültem, hogy valamit én is tettem az "asztalra". Hozzá kell tennem, azért nem érzem magam feleslegesnek itthon, mert mindennapi "otthonhoz" hozzáteszek. De azért nem szállok el magamtól, van ismerősöm, aki minden nap dolgozik, tanul mint én, és mellette három gyermeke van, és neki is mindennapi háztartás. (van ellenkezője is, de ez nem motiválja az embert)

Tegnap szülői volt, Csengének, hááát, mindegy. Én már nem zizegek ezen sem. Inkább izgulok Dávid, felvételi pontjai miatt, egy hetet várnom kell még. Olyan jó fej, annyira bizakodó..:-)Így én is! Félévik...khm..megkaptuk.Vagyis Dávid még nem, neki fontos ugye a felvételihez.

Biggyesztés: milánói, és sütök valami nasit mert vinnék a többieknek a suliba is.:-)
Legyen szép napotok! (nem baj, ha sötétség van)

2015. január 20., kedd

17 éve volt!

Pont kedd volt akkor is.
Pont ilyen szürkeség!
Én viszont  a világ legboldogabb embere lettem.
17 éve volt, mikor anya lettem!

2015. január 19., hétfő

Rézfán...

...fütyülő...meg minden elektromos dolgot, hozzáveszek. Ha nem lennének ezek a kütyük, mivel foglalnánk le magunkat, min idegeskednénk?????
Mosogatógép múlthét kedden nem akart tovább dolgozni. Tegnap észreveszem, este 10 órakor folyik valahol belőle a víz. Mondom, oké, majd ma reggel kimerem belőle. (visszafolyt a mosogatóból) Erre merem ma a büdös vizet belőle, gondoltam, jó vicc, bekapcsolom, éééééééééééés nem elindul a szivattyú!? Grrrr...persze utánna csak ereszt, ereszt...leszedem a csapról, majd megdöntöm, és megy most próba üzemmel...Még szerelő nem is hívott, hogy jönne..múlthét kedd óta. Garanciális a gép, legyek megértő...blabla..az vagyok, főleg, ha drága rozi mától ismét munkába áll...:-)
De most komolyan, kell nekünk ez a sok vacak? Csak tönkremegy, a kiskacsónk, mindig kéznél van nem?:-) Na jó, azért nagyon szeretem, sőt....de most nem éltem meg drámának a mosogatást.
Kérek minden technikai eszközünket, most jódarabig legyenek szívesek működni! PONT!!!!

Biggyesztés: húsleves, és mégvalami mellé...gondolkozom...gondolkozom...:-)

2015. január 18., vasárnap

Mert elvégre...

..Vasárnap van..
Reggel az ágyban a kávé..
Majd melegszendvics is..
Kelt tészta gyúrás..
Gőzölgő húsleves, mindenki az asztalnál..
Kinyitni a kétéves isteni szilva befőttet..
Legjobb gyógyír, régebbi családi fényképeket és videókat nézni..
Finom kávé..
Puha kakaós csiga..

és most, becsukjam e a szemem pár percre...vaaaaaaaaaaagy, filmet keressek????(vagy tanuljak??)

2015. január 16., péntek

még...

Nem örömködős poszt lesz. Aki már unja, csukja be az oldalt.

Hiányzik Anyukám, hiányzik a másfél éve itt hagyott lélekben gyermekem, hiányzik a gyermekkori barátnőm NAGYON!
Barátnőm, akivel órákig beszéltünk a "mindenről". Aki már a rezdülésemből tudta mi bajom van. Órák múlva, fájt a szám annyit beszélgettünk.
Hiányzik az a Mesi aki általános iskolában volt, szerény, mosolygós, lehetett rá számítani, a legfontosabb, hogy nyugodt és mindig hinni lehetett neki.
Nem szeretem azt ahova tart..még ha állandóan azzal nyugtatom magam, ez bizony az ő élete, neki kell megbirkóznia vele. Én csak tanácsot adhatnék...ha egyáltalán akarná, nem akarja. Mindegy is....pár év és úgyis eldől minden, merre halad majd.
És még csak most jön a java, vajon a fiúk is így lesznek? Hiszen holnap központit ír Dávid, kezdődik a felvételi, vajon őt is elvesztem majd a gimibe. Tudom, hogy el kell szakadniuk, meg ez egy folyamat....blablabla. de nem hiszem, hogy kibírom ezt lelkileg még egyszer.
Hiányzik anyukám...a keze, az ölelése..a szavai..

És azért, hogy egy kicsit jó is legyen. 4,4 lett a félévi átlagom. Egyedül angol hármas, matek négyes, biológia négyes, fizika négyes. Töri, föci, nyelvtan, irodalom, kémia ötös.:-)

Mai biggyesztés: borsóleves, túrós, kakaós lekváros palacsinta.
És most bekapcsolok, jó hangosra zenét, és takarítok. Délre, szerintem kitombolóm a nyűgömet..:-))))


2015. január 15., csütörtök

Remélem inkább így...

Nem hiszem, hogy egyedül vagyok ezzel, de engem ez nem mindig vigasztal. Persze, ha velem nem történne ez, akkor azt tanácsolnám bárkinek, hogy ne így nézze, sokakkal megtörténik, csak nem beszélnek róla. Szégyellik. Mert az embert megbélyegzik. Sokan olvasnak engem is. Aminek nagyon nagyon örülök, de tudom, van aki úgy gondol rám, na, az a kamasszal szenvedő, mindig mártír anya, úgy hívják, Anikó. Igaza van. Nem az a mese család, mézeskalács házikóban lakó, csak a tuti jót leíró ember vagyok, Én is követek el hibát ,nagyon sokat. Türelmetlen vagyok, hirtelen haragú, sokáig megbántott, nehezen engedő, jövőért aggódó, keveset mosolygó, néha határozatlan, most már álmaim feladó, középkorú nő lettem. Persze írhatnám csak a jót, hogy pl. milyen gyönyörű hóvirágot láttam reggel, mikor jöttem haza az oviból. És amúgy minden rendben, általában nyugodtan hajtom álomra a fejem, mert aznap is megcsináltam azt, amit úgy gondoltam aznap meg kell csinálnom. Alapvetően nyugodtabb vagyok, mint pár éve, mikor mindig kiabálva működtem, jelzem a kisebb gyerekes anyukáknak, higgyék el, mindenki így van akkor, majd mikor nagyobbak lesznek a gyerekek, inkább magunkba kiabálunk néha.
Tehát nem minden tökéletes. Van nagyon sok jó...én még mindig azt gondolom, több a jó, de van rossz is. Konkrétan nagyon fáj ha valaki dicsekszik jogosan a gyermekével, örülök is neki, azt hittem majd én is fogok. Mert körülöttem a hasonló korúak, nyelvizsgáznak, stb...nálunk meg. Hát én nem tudok mivel dicsekedni, ami meg van, azt nagyjából leírtam.
Persze, vannak négyen és van akiben nagyon bízok, de azt is tudom, még csak most jön a java....

Azért szeretném, ha nem arról jegyeznétek meg ami most van, jegyezzetek meg biggyesztésről, a kis naiváról aki azt hitte egyszer az Őrségben fog paradicsomot kötözni, és tyúkot etetni. És még arról, hogy mennyire szeret veletek beszélgetni, még ha csak itt, betűk formájában is!

2015. január 14., szerda

Nincs nagy baj...

Egy mondat az előzőhöz. Nem kell kihívni a gyám ügyet, sem a rendőrséget. Ez a dolog, vita hevében zajlott, megbánta tudom, vagykitudja...
De én sem ültem csak és szomorkodtam. Még várok, kering körülöttem, vagy megérti ez a viselkedés nem megengedett, vagy ...vagy nem tudom.

És sokkal könnyedebb téma.:-)

Ki meddig nyújtózkodik?  Gondolom kapásból azt vágja rá mindenki ameddig a takaró ér. Mindig???
Én igen, mindig! Mindenben így van.

Tegnap volt jó is, meg rossz is. Rossz az az, hogymármegint megunta a rozi a munkát, nem ereszti le a vizet. Mehet a kézi mosogatás. Garanciális még, de közölték, talán csak jövőhéten jönnek, talán:-(

Jó, hogy van egy kis munkám, kéthetente van csak, de van. Bár néha kétségbe esek, mikor arra gondolok, még a munka is, hiszen egy perc megállás nincs naponta. De kell, minden szempontból, sőt azt tervezem, kéne még egy-két hely ahova mehetnék. De próbálok aznapra koncentrálni.

Ma voltam a heti nagy bevásárláson, főztem csilis babot, most kicsit itt pihenek, aztán jön Zsolti, majd megyek Csengéért az oviba. Délután meg mosás, vasalás, kéne angolozni is. És MOSOGATNI!!!!!:-(

Ne aggódjatok, nincs nagy baj!:-)Szép délutánt!

2015. január 12., hétfő

új hét...

Fejlődő képes vagyok. mint anya, és szerintem mint feleség is.
Mint anya, még itt vagyok, pedig egy félévi jegy miatti dorgálás után, fejemhez vágták szó szerint a vágó deszkát, és bár a halálomat kívánták, még én pötyögök itt, nem a szellemem. Fáj, a lelkem, persze hogy fáj. Mikor valaki az vágja ezeket a fejedhez, akit úgy vártál, csodáltad, szerettem, szeretsz. Mert még ezek után is. Bár már mélyen van az érzés, mert gondolom, nem várja el senki tőlem, hogy a keblemre szorítsam ezek után. Nem lehet olyan helyzet az életben, hogy kimondjuk ezt... nem lehet akkora kamasz hormon túltengés, ami ezt megengedi. Büntetés mi legyen? Sarokba állítsam? Vegyem el tőle kedvenc játékát? Szoba fogság? Mondjam neki el, miért fáj? Nem érti komolyan???? Hát akkor hol  a csudában volt eddig? Nem itt velünk?  Próbálkozik, gratulálok, próbálkozzon. Viszont tudnia kell, vannak, a cselekedeteinek mindig következményei...mi már tudjuk, hogy vannak.

Joggal lehet kérdezni, miért vagyok fejlődő képes? Mert ezek után le merem írni ezt, úgy, hogy nem vagyok ideges, csak szomorú.

Meg amúgy is rájöttem, van az én életem, és van az övé, övék...nem egy és ugyanaz!

És mint feleség is fejlődő képes vagyok, mert azt is tudom, 20 év múlva is nagy szükség van egy ölelésre és egy mosolyra, ez mondjuk nem esik nehezemre.:-)))))

Ezek vannak, de nincs nagy baj, mert nem engedem, hogy megint elnyeljen egy sötét örvény. Nem, és punktum!

Biggyesztés: tojás leves, krumplis tészta.

2015. január 10., szombat

SZOMBAT

Fiúk a bányában dolgoznak, lányok meg itthon.:-)
Azért nekem mindig képzavar ez a a szombati munkanap, sulinap.
Szerintem ennek sok értelme nincs. És hogy vasárnap meg pihenni kellene ,egyértelmű!
 Fejem még mindig feszít.:-(
Mai biggyesztés : finom sokzöldséges húsleves és kakaós csiga

2015. január 9., péntek

PÉNTEK

" lélek akkor öregszik, ha már földön járnak a vágyai, szárnytalanul"
Igen ez így van! Én vágyam is így van....:-(

2015. január 8., csütörtök

CSÜTÖRTÖK

20 éve vezetek sacperkb, háztartást. Évek alatt, erősen élt bennem mindig az a rossz élmény, amikor gyermekkoromban a spejz mélyére dugtam az alumínium kuktát ha mosogatni kellett. Utáltam. És mi sűrűn használtuk. De valahogy mostanában néha vágytam rá. Főleg mikor sietek, tehát mindig.:-)Karácsony előtt megleptem magunkat egy jó naggyal. Azóta több mindent készítettem benne. A káposzta is ebben készült, készül most is.:-)
Nektek van kuktátok? És ti is mindig féltek, hogy felrobban???:-)))

2015. január 7., szerda

SZERDA

Tegnap úgy mentem a suliba délután, mintha a fogam húzták volna. Hangot is adtam ennek. Lépten nyomon. Majd jött az első óra, biosz. Dolgozatot adott ki lezárt félévre. Mikor a dogákat osztotta, csóválta a fejét a tanárnő, nem olyan jól sikerültek, mondta. Hát ez van, gondoltam. Majd odaadta nekem is, megdicsért 1 hibapontom lett. Nekem lett a legjobb(pirulós). Akkor már kezdtem érezni azt a bizonyos bizsergést, ami jó!:-) ebből 4-re zárt. Kémiából 5-re, és akkor jött a föci. Mumus mindenkinek, kiosztotta a tanár, 2 ötös lett, egyik az enyém:-))) és két ötöst zárt is le, egyil én
:-))) buktatott is, nem egy kegyelmezős tanár.
Jó, hát biztos gondolják a fiatalok, stréber 40-es, más dolga sincs mint tanulni
:-) mert nekük még élni kell az életüket. Én meg amúgy szeretek tanulni.
De azért megértek minden fiatalt. 24 évvel ezelőtt nekem is másképp forgott az agyam. 24 év!!!!!sok idő....akkor azt hittem örökké élni fogok. A 40-esek már naaaagyon öregek!:-)))

Biggyesztés: házi lecsó tarhonyával. Borsófözelék a finnyásaknak:-)

2015. január 6., kedd

Kedd

Laptop végleg elhalálozott de nem bírok a betűkkel írok, teloról. Ma úgy keltem nincs  kedvem semmihez, mármint ma is úgy keltem. Aztán rájöttem, a három hete tartó intenzív nátha zavar be. Mert oké csak nátha, de utálom már. Így megrázom magam és nem hagyom, hogy mindig ilyen rossz kedvem legyen. Bár egy hegynyi vasalni való van, mosolyogni fogok ma egész nap. Suli is van..
Biggyesztés: hűtő felélés. Pizza!:-)
Mosolyra fel!!!!:-) irány a vasaló..

2015. január 5., hétfő

HÉTFŐ

Ma mindenki elment a dolgozóba. Én EGYEDÜL itthon. Azt sem tudom mit csináljak. Semmit, ahhoz lenne kedvem.
...meg minden egyéb, na azt kell csinálnom. És még tanulni is kell.
Biggyesztés: tojásos nokedli.
Legyen szép napotok!

2015. január 3., szombat

biggyesztés..:-)

Sajnos a számítógép megint haldoklik.:-( Így nem tudom mikor tudok rendesen írni majd. Pedig a sulihoz is kellene most. Na mindegy, majd kézzel írok. Aztán beadom, úgy a beadandót.
Nem ma, ma pihenek félig meddig.
Biggyesztés: paprikás krumpli, és végre(Csenge szerint), palacsinta:-)