Történet: Adott egy lány, akit szülei rövid pórázon fognak, csak azt csinálhatja amit ők mondanak és még azt is kikötik milyen barátai legyenek. Ám egy nap (minden könyvben van egy ilyen fordulópont...unalmas~) úgy dönt hogy beszáll egy vadidegen autójába és innentől kezdve szinte öntudatlanul hagyja hogy madzagon rángassák. További életére is nagy hatással bír ez a kapcsolat, mert nem jött rá elég hamar milyen következményekkel bírnak tettei.
Ezt eddig úgy tartottam számon, mint egy nagyon romantikus regényt a fülszöveg alapján, de így utólag már nem tudom ennek mi volt a célja, és hogy mit akart közölni az emberekkel.
Egy szóval tökéletesen jellemezni tudom ezt itt: JELLEGTELEN. (igen, ordítottam) és hogy miért? Íme néhány érv:
- Már az elején egy rendkívül ellenszenves stílusban kezd el hablatyolni az író, ennek a semminek a kiadásáról, hogy ő ilyen-olyan fontos embereket ismert, és hogy mennyire nem volt elégedett az átdolgozott formájával forgatókönyvként. Ez csak arra volt jó, hogy összezavarja az olvasót (alias engem) és már azt sem lehet tudni, hogy ez, az a bizonyos átírt forgatókönyv, vagy az eredeti darab amihez hozzá se nyúltak.
Én megértem, hogy ez egy önéletrajzi 'regény', de nem feltétlenül csak hencegés formájában kellene leírni az életpályáját. Az is furcsa, hogy ismeretlen nevekkel dobálózik az író és ez nem éppen egy jó pont a külföldiekre nézve, akiknek halvány lila gőzük sincs kik ők.
- Ha megkérdeznék tőlem, hogy ebben volt-e bármilyen szinten is a szerelemről szó, azonnal rávágnám, hogy nem. A gond azzal a gazdag pacákkal kezdődött, aki egy fikarcnyi jelét sem mutatta, hogy lenne személyisége. Aztán folytatódott Lynn élete párjánál, akiről a végén több titka derül ki, mint előtte összesen. Ezek a férfi alakok enyhén szólva nem voltak meghatározóak, csak arra szolgáltak hogy ajnározzák a főszereplő csodálatosságát.
- El se tudom képzelni, hogy lehet egy ennyire kellemetlen személyiséget létrehozni, mint ez a Lynn. Örökkévalóan csak panaszkodott, duzzogott és mindenkinél jobbnak képzelte magát. Tömören, olyan volt mint egy hatttalmas sznob csemete. Később viszont már túlbecsüli érettségét, és olyan dolgokat tesz amikre nem tudom lehet-e egyáltalán valaki büszke.
- Az igazi gond mégiscsak az, hogy egyáltalán nem hasonlít egy regényre. Azt vettem észre, hogy még csak meg sem próbált úgy fogalmazni az író, hogy érdekes legyen. Csak tárgyilagosan tényeket közölt és ha hirtelen eszébe jutott valami amit kifelejtett korábbról, azt csak úgy beszúrta egy olyan rövid tőmondatba amilyet ritkán látni. Ilyenkor elgondolkodom, volt-e egyáltalán szerkesztője a könyvnek...
- A könyv végéhez közeledve teljesen más stílusban történnek a leírások, mintha megemberelte volna magát az alkotó, és próbált volna valami igazán ütős befejezést írni. A tragikus kimenetelhez viszont nem tudta jól átadni a szenvedést és az érzelmeket, és így kárba veszett minden igyekezet is.
Nem ajánlom senkinek, és csak az időt lehet pazarolni vele.
5/2
