WIPszerda: süss fel napos Cameo

A Kiss the frog fonalak igen izgalmasak: nemcsak szép színük miatt, nemcsak azért, mert a szálakba kis göbök vannak belefonva, hanem mert igazi szépségüket csak azután mutatják meg, miután vízbe mártottuk. Ekkor kinyílik az amúgy egyenletlen sodrású, girnyós, sprőd szál, testes lesz és puha. Szóval tényleg olyan, mint egy békaherceg a csók után.

A képen látható három szín volt itthon, egy kendőnél többre elég mennyiség, de kardigánhoz kevés. Kötöttem belőle tavaly egy Ambrózia sapit, most pedig elkapott a szokásos Cameo-láz. Paulina Popiolek Cameo shawl mintáját nem tudom elégszer dicsérni: nagyon egyszerű és végtelen számú variációs lehetőséget kínál. Lehet csíkozni úgy, ahogy a mintában szerepel, de igazából akár az egész is lehetne csíkos. Vagy ha az ember akarja, akkor többféle színnel is köthető. Vagy épp egyetlen színátmenetes fonallal. A szélcsipkét lehet egyszer ismételni vagy kétszer vagy akár az egész kendő is lehetne csupa szélcsipke. Lehet pikós leláncolással készíteni, ahogy a kotta mutatja, de sima leleáncolással is szép.

Most az anyahajó facebook csoport tagjainak segítségével arra a döntésre jutottam, hogy mindhárom színt bele fogom foglalni ebbe a kendőbe. Először egyszínű okker, aztán okker-mandarin csíkos rész, aztán mandarin-bordó, és végül majd kiderül, hogy a szélcsipke mandarin vagy bordó lesz-e.

Annyira szép ez a rusztikus fonal megkötve, hogy még azt se tudom eldönteni, a színe vagy a visszája tetszik-e jobban.

Ez a színe:

Ez pedig a visszája:

Szerintetek?

Kendő fűszerszínekben

Ez a kendő már ősz óta arra várt, hogy elvarrjam a szálvégeket, valamint arra is, hogy fotózzak hozzá gyönyörű színes őszi leveleket. Végül mindkettő elmaradt, és egészen el is feledkeztem volna róla, ha nem kapott volna el az influenza, és nem igényelnék valami nagyon meleget a nyakam köré. Mert fűteni nagyon tud ez a kendő, és nemcsak a színeivel. Mivel ezek a fonalak az egyik első rokkás fonás termékei, még elég testesre-vastagra sikerültek. A legvékonyabb részeken is 3,5-es tűs vastagságú, a legvastagabbon meg a 7-es se lenne túlzás. Izgalmasan rusztikus a végeredmény, fogom szeretni, az biztos.

A szélét többek tanácsára egyszerűen lustakötéssel kötöttem, ez a nagyon vastag kendő fura lett volna bármilyen csipkével. Kifejezetten elégedett vagyok vele, éljen a lustakötés! Kicsit talán az is látszik a képeket, hogy még az elvileg egyszínű méregzöld fonal sem mindenhol egyforma.

 Ez a csodálatos fűszerszínű egyveleg Hálókötő Anett által festett szöszökből készült. Annak is örülök, hogy hallgattam rá, és elsőre sprődebb gyapjakat választottam. Ezeket sokkal könnyebb fonni, mint a puhább merino gyapjút - ugyanakkor viselve ez is teljesen vállalható szerintem, nem szúr.

 Ezek pedig a szálelvarrás utáni maradékok. Ugye hogy bűn lenne kidobni? Már meg is jelent a szemem előtt egy medál, amihez ezeket a fonalvégeket fogom felhasználni.

Hordjatok vastag sálat és vigyázzatok magatokra, ez az influenza tényleg nem vicces.

Color Affection, ahogy én szeretem

Nem is tudom, hányszor szerepelt már ez a Color Affection minta alapján indult sál a WIPszerdában és azt meg végképp nem, hányszor írtam felül a terveimet. Csökkentettem a sorok számát, elhagytam a harmadik színt (elég vészes dolog háromszínű csíkos cuccot visszabontani, háromszor meggondolom ezután, hogy egyáltalán bevezetek-e három színt egy kötnivalóba), aztán mégis túl unalmasnak találtam két színnel. Ezen a ponton döntöttem úgy, hogy a sárga-lila csíkba beleteszek egy majd még egy sárga egyszínű blokkot. Izgalmas kísérletezés a rövid sorokkal, amit ezen a sálon tanultam meg. És lám, működött, nekem most jobban tetszik, mint az eredeti.
Az egyedüli furaság, hogy ez tényleg sál és nem kendő: nagyon hosszúkás, ha hosszabb lenne, már unnám tekergetni a nyakam köré és a legszélesebb részen se több, mint 30 centi. Jól be is neveztem a 15/2015-ös kihívásba sál kategóriába, ahol így már a kilencedik kategóriánál tartok, ha jól számoltam.
Legjobban egyébként a részletek közül az tetszik, ahogyan a színváltások kinéznek a sorok szélén:

Miután elkészült nyáron, annyira megörültem, hogy végre vége, hogy jól el is ástam a szekrény mélyébe. Most ezen a héten vettem fel először és fényképek is csak most készültek. Kicsit olyan ez, mint ahogy gyakorló nagyszülők szokták mesélni: amikor egy fárasztó hétvége után hazamennek az unokák, az első gondolat a megkönnyebbülés, hogy végre csend van, hiányozni csak később kezdenek.

WIPszerda: Exploration station

Mennyi kendő elég egy nőnek? Nekem tulajdonképpen egy szezonra bőven elég tíz darab, ha azok megfelelő színűek. De mit tegyek, sk holmit csak nem dobok ki, sőt, ha valami baja lesz, inkább javítom, toldozgatom, minthogy kidobnám. Ez lehet egyébként a megoldás az eldobáló társadalom problémájára: csináljon mindenki mindent magának, akkor kevesebb lesz a szemét. Az elmélet ott döcög, hogy sajnos az újabb sálak és kendők előállításában az cseppet sem akadályoz, hogy már elég sok van. Mert itt van például ez a remek minta Stephen Westtől, az Exploration station. Az elején például rövid sorokkal operál, ami a gyengém. Aztán később van benne mackókötés, meg mindenféle egyéb technika, amit mind nem ismerek, és egyetlen kendő megkötésével van esély megtanulni mindet egy csapásra. Hát nem elegendő ok ez arra, hogy kössek még egy kendőt, numero 37-eset a ruhásszekrényemben? Na ugye.

CA akart lenni, de nem komplett

Amikor a bloggert megkérdezi a barátnője, hogy mégis, milyen fonalas projekten dolgozol mostanában, az elég rossz bizonyítvány a bloggerre nézve. Hány hete is volt utoljára WIPszerda? Vagy egyáltalán, tartalmas horgolós-kötős bejegyzés? Így most azon melegében összeszedtem magam, és kipakoltam a leglátványosabb futó projektemet, a néhai Color Affectiont, ami már nem is tudom, hogy méltó-e még erre a névre.

A harmadik színt megszüntettem, visszabontottam, könyörtelenül kiszelektáltam, így maradt a lila meg a mustársárga. De hogy ne legyen annyira unalmasan sima csíkos, meg hogy a rövid soros megoldás is megmaradjon, kötöttem bele egy ék alakú sárga szakaszt, majd folytattam egy idő után a csíkossal.

Csak úgy kavarog a fejemben a rengeteg ötlet, hogy lehet a különböző egyszínű és csíkos részekkel játszani, rövid soros részeket a kendő másik oldaláról kezdeni, aztán valahogy rafinált pikós szegélyt kötni rá vagy csipkéset keresztbe. Persze még sosem kötöttem csipkeszegélyt keresztbe, de ez nem lehet akadály.

Ez a projekt is jön velem Kisnyalkára az alkotótáborba - ez lesz a beszélgetős kendőm, amire nem kell odafigyelni, viszont kiválóan lehet csevegni mellette. Magam sem tudom, mi sül ki még az egészből, annyi biztos, hogy a CA-hoz egyre kevésbé hasonlít majd. Mint aki komp akart lenni, de nem komp lett. Kisnyalka egyébként külön történet - ha igaz, még a jövő héten írok nagyratörő és teljesen irreális terveimről, hogyan akarok egyévnyi kreativitást egyetlen hétbe begyömöszölni. Én is komp akartam lenni, én is így jártam.

A megunhatatlan Cameo

 A Cameo nagyjából ugyanaz lett nekem kötött kendőben, mint a South Bay Shawlette horgoltban. Minden egyes elkészült darab után megfogadom, hogy akkor ez volt az utolsó, aztán észre sem veszem, és pár hét/ hónap múlva újra ott terem egy következő a tűimen. Ahány fonal, ahány színkombináció, annyiféle kendő: lehet rusztikus, lehet bohém, vagy ahogy ez a mostani: előkelő, finom, nőies. Mondanom sem kell, hogy nem magamnak lesz, én nagyon szeretem másokon az ilyen visszafogott stílust, de valahogy hordani nem tudom.

Többektől hallottam, hogy nem jön be nekik a Cameo, valahogy túl nagy, az alakja olyan fura, egy elnyújtott aszimmetrikus háromszög, nem is sál, nem is kendő. Én úgy oldom meg ezt a kérdést, hogy nem kötöm végig a leírás szerint az összes sort, hanem jóval kevesebb egyszínű sor után elkezdem a csíkozást. A csíkos sorból is kevesebbet kötök a megadottnál és a szélcsipkéből is. Így pont akkora lesz a szárnyfesztávolsága, amekkora egy ideális kendőé, csak nem lóg le annyira hátulra. Aki hozzám hasonlóan sálként szereti hordani a kendőket, annak ezt a módszert ajánlom.

A sötétebb fonal Zazálea általá festett gyapjú (szerintem tolnai, bár nem tudom biztosan), a szürkéslila Drops Baby Alpaka Silk.

WIPszerda: Cameo kézzel festett fonalból

A tavalyi három után igazából nem akartam egy negyedik Cameo-t kötni, de mit tegyünk, ha úgy adódott. A kis gombóc kézzel festett fonalat egy kedves Rokon fonalkészletében találtam, és mert neki nem volt ihlete elkészíteni, átvállaltam, hogy kezdek vele valamit. Kis gondolkozási idő után beugrott, hogy a Cameo tökéletesen alkalmas lenne az adott mennyiség maradék nélküli felhasználásához, plusz lehetne kombinálni ezzel a halványlilás Drops Alpaka Silkkel, amit már ezer éve ki akartam próbálni. Hát mi ez, ha nem a csillagok szerencsés együttállása? Úgyhogy most ezen dolgozom, és azt hiszem, a Cameo ezzel nyertes lesz a "kendő, amelyet ugyanannyiszor kötöttem meg ajándékba, mint magamnak" kategóriában.
Ha Zazi felismeri a gombolyagot, az nem a véletlen műve, bár azt nem tudom, hogy ő követte-e el a festést vagy csak egy fogaskerék volt a fonaltovábbadási gépezetben.

WIPszerda: Color Affection

Új év - régi projektek. Ismét összegyűlt néhány izgalmasabb félkész projekt, így felelevenítem a WIPszerda kissé elhanyagolt hagyományát.
A Color Affection szerintem a korelnök a jelenlegi csapatban, már arra sem emlékszem, mikor kezdtem bele. Gondolatban egész biztos, hogy minimum 2 éve, csak hát megtalálni a megfelelő színeket nem egyszerű. Ez a mostani viszont már végleges, harmadszorra csak sikerült megállapodni saját magammal. 

Amint látszik, már beléptem az igazán izgalmas harmadik szekcióba, ahol a rövidített sorok is vannak. Nem vagyok benne biztos, hogy már ezen a télen használni is fogom, kivéve, ha még áprilisban is mínuszok lesznek, de ezt azért nem kívánom magunknak.
A minta itt található, a fonalak pedig Lana Grossa és Regia zoknifonalak.

Ready shawl

A Ready névre hallgató kendő egy háromrészes sorozat első darabja, amelyet ha szépen, lelkiismeretesen végigköt az ember, akkor beletanul a csipkekötésbe. Amikor elkezdtem - valamikor nyáron -, úgy voltam vele, hogy szerintem én az első szinten ugyan már túl vagyok, de ez a kendő tetszett legjobban a három közül, szóval nem tanulási célzattal álltam neki. És mert ilyen magabiztos voltam, rögtön az első soroknál elígértem ajándékba egy volt gimis osztálytársamnak.

A kendő testével nem is volt gond, minden ment rendben, ha nem is gyorsan. Aztán amikor átváltottam volna a szélmintához, ami egyébként technikailag nem egy nagy kihívás és alig különbözik a kendőtesttől, akkor homokszem került a gépezetbe. Valahol elfelejtettem egy szemet szaporítani? Nem vettem észre, pedig többször is ellenőriztem mindent. De valami történhetett, mert a szélcsipke első sorából hiányzott egy szem - mármint nem a mintából, hanem az én kendőmből. Forró dróton konzultáltam Muzsival, hogy akkor most mit tegyek, és megegyeztünk abban, hogy nem értjük, mi a helyzet és tanácsot adott, hogy hogyan folytassam, hogy jó legyen. Folytattam is, de akkor már eléggé izgultam, hogy egy kezdőknek való kendő kifog rajtam. Mondjuk volt már ilyen máskor is, hogy csupa simából meg ráhajtásból álló mintába beletört a bicskám, mert egész egyszerűen nem tudok tizenkettőig számolni, állandóan elkalandozom közben és ilyesmi. Közben megkötöttem pár jóval bonyolultabb kendőt gond nélkül, úgyhogy szerintem teljes joggal vártam el magamtól, hogy ugyanebbe az utcába még egyszer ne menjek be, de hát ez nem ilyen egyszerű. Sok szünet, egy csipkesor visszakötése és aztán egy újabb nekifutás után sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez a szélcsipke éppen azon az egy elvesztett szemen bukott el, amit hiába csempésztem bele a következő sorba. Ha nem lett volna az ígéretem, ezen a ponton lebontottam volna az egész kendőt, de tudtam, hogy nem lenne lelki erőm újrakötni, úgyhogy csak az utolsó két sort bontottam vissza. A szemszám továbbra sem stimmelt, úgyhogy elbúcsúztam a szélcsipkétől és kötöttem egy minden szemben szaporítós sort, hogy mégis legyen valami lezárása az egésznek, majd leláncoltam a szemeket. Így a szél csak egy pici, tényleg jelzésszerű fodor, ami nem rossz éppen, csak hát nem az eredeti szélcsipke.

Úgyhogy a siker íze valahogy elmaradt, bármennyire tetszett a kész kendő, van ez a keményfejű elégedetlenség, hogy hát én nem ezt akartam.Na jó, mostanra megbékéltem és már tudom úgy nézni, hogy nem az előtörténete miatt sajnálkozom.
Még júliusban kezdtem, augusztusra akartam elkészülni vele, aztán csak húzódott-húzódott, s pont mire elkészült, annyira besötétedett az idő, hogy hetekig képtelen voltam fotózni. Most van fotó, holnap pedig megy a pakk a postára, hogy a brüsszeli szürkeségbe vigyen egy kis színfoltot. Ha nem lenne annyira közhelyes, most azt mondanám, minden jó, ha jó a vége.

Őszi Cameo kendő

Az évszakhoz illően Zauberball Herbstsonne, azaz Őszi napfény művésznévre hallgató fonalból készült a 2014-es év utolsó Cameo kendője. Gyönyörű, ahogy alakulnak a finom színátmenetek. Egyetlen gombóc fonalból plusz néhány grammnyi kék gyapjúból hatalmas kendő kerekedett ki, a hosszabb oldalán kb. 2 méteres. Idén háromszor kötöttem meg,  ezzel a Cameo azt hiszem belépett az egy év alatt legtöbbször elkészített minta kategória második helyére, közvetlenül az SBS után.

Zauberball Crazy kendő

Régi álmom volt, hogy kombináljam a kötést és a horgolást. Az ilyen vegyes technikával készült ruhadarabok eddig elérhetetlennek tűntek, pedig sokkal jobban tetszettek, mint a csak kötöttek vagy csak horgoltak. A sima kötést egyszerűen szeretem nézni, megnyugtat a sok V egymás mellett, viselni pedig a rugalmassága miatt szeretem. A horgolt csipke meg olyan a sima kötésnek, mint az ételnek a fűszer. Na jó, olyan pulcsi is van a fejemben, amiben több a "fűszer", mint az "étel" - úgyhogy a hasonlat mégsem teljesen találó. A lényeg a keveredés!

 Egy majdnem teljes gombóc Crazy Zauberball várt lassan egy éve a horgolós kosaramban, hogy végre rátaláljanak a molyok. Próbáltam sapkát horgolni belőle, de valahogy nem tetszett. Mindenféle próbákat csináltam, mindegyiket visszabontottam. Végül egy teljesen egyszerű háromszögkendőt kötöttem, s a szegélyére az All shawl (Doris Chan) szegélycsipkéjét horgoltam.

Jól látszik a képeken, hogy a horgolt csipke színe a kendő különböző pontjain különböző, nem hiába az az őrült a fonal nevében.  

Kb. 10 dekányi fonalból egy Do méretű vállkendő lett. Női kendőnek vállat épp hogy csak takaró XS, 128/134-es méretre viszont normál, hátközépig ér. Bár a felső, egyenes szél valahogy blokkolás után sem lett egyenes, azért megtartjuk. Do úgyis inkább sálként fogja hordani, tökéletesen illik a türkiz kabátjához. Most már csak bedobom a költői kérdést: mikor merek belekezdeni egy sapka kötésébe? Talán arra még elegendő lenne a maradék.

A nyár kalandja: Fairy Meadows kendő

Nem akarom megszámolni, hányszor futottam neki a kötéstanulásnak. Az eredmény egész mostanáig elkeserítő volt. Ha ment is, csak döcögve és azt végképp nem értettem, hogy képesek mások szeretni a kötést. Az első kivétel talán a Citron kendő volt, bár annak a mintája nem nagy kihívás és még így is vagy fél évig ültem rajta. Július óta viszont minden más. Úgy kezdődött az egész, hogy Kutas-Keresztes Ági még a minta írása közben mutatott fotókat a készülő kendőről. Annyira megörültem, hogy végre egy kendő, ami elég egyszerűnek látszik ahhoz, hogy az első csipkekendőm legyen - látszólag simákból és fordítottakból állt, néha egy-egy lyukmintával. Akkor persze még nem látszott a szélcsipke...

A tesztre végül jelentkeztem is, meg nem is, de igazából nem. (Azaz annyit írtam, hogy milyen jó is volna, de ugye a szélcsipke miatt nem merek belevágni.) Aztán a lányok a tesztelő csoportból rábeszéltek, hogy igen, csináljam, menni fog. A dologban csak annyi volt a hiba, hogy vagy 10 napig nem léptem be a teszt rav-os fórumába, úgyhogy erről a rábeszélésről nem tudtam, a teszt pedig már futott. Így nagyjából egy hetes késéssel tudtam meg, hogy igen, mégis megkötöm ezt a kendőt, mégpedig határidőre,  két hét alatt. Utólag azt mondom, jó, hogy nem tudtam, mibe vágok, mert kis kezdő kötőnek egy ekkora kendő jócskán több idő lenne kényelmesen készítve. De ha már ugrottam, már kitartottam, vagy mondjuk inkább így: kitartottunk családilag. Július 16. után ugyanis lehúztam otthon a redőnyt: munka után kötöttem, amennyit tudtam, esetleg némi vacsorát adtam a családnak, de azt se mindig én, aztán fektetés után még mindig kötöttem úgy általában éjfélig, aztán amikor két napig szabin voltam, akkor egész nap kötöttem. Kötöttem szünet nélkül, kivéve, amikor bontottam. Azóta azt is tudom, hogy a bontás is külön művészet, azt is tanítani kéne, mint a sísuliban az elesést. Ezúton jelzem, örömmel vennék különórát csipkekötés bontásából, mert a dolog bár megy valahogy, de inkább rosszul, mint jól.

A képek alapján azt hihetné a gyanútlan olvasó, hogy hibátlanul megoldottam a feladatot. Sajnos ez csak részben igaz. A kendő időre elkészült és meglehetősen hasonlít az eredetire. Van azért a kendőtestben egy hiba és a csipkeszegélyben is egy olyan, ami miatt minden picit eltolódott. De a végén, amikor a bontással egy hibát javítottam és két újat csináltam, már tényleg csak a túlélésre mentem. Persze a hibák, amik miatt akkor kötés közben falra másztam, a kész kendőn egyáltalán nem tűnnek fel. Az csak libeg a szélben és puha és könnyű és egyszerűen gyönyörű. A következő alkalommal meg majd már tökéletesen sikerül, ebben biztos vagyok.

Azért még a paraméterekről is néhány szó:
A minta a Fairy Meadows Kutas-Keresztes Ágitól, a fonal Schoppel, Zauberball 100, Blaukraut bleibt Blaukraut színben. 3,5-ös tűt használtam, így a végső méret olyan nagy lett, hogy a csipke alja a derekamig ér. A minta annyira aprólékos és mindenre kiterjedő, hogy tényleg viszonylag kis kötéstudással is követhető, a különleges öltésekhez pedig oktatóvideókat is tartalmaz. 

A blog, ami olyan, mint egy gyerek

Lágyszívű apa: Miért nevezted gyerekmegőrzőnek a gyerekprogramot? Most Do totál meg van sértődve. Amúgy nem is csodálom, ez a gyerekmegőrző szó olyan degradáló.
Szívtelen anya: Most komolyan, nem tök mindegy, hogy gyerekmegőrző vagy gyerekprogram? Meg amúgy is, tavaly ő könyörgött, hogy jöjjünk ide idén is, mert annyira jó a gyerekmegőrzés. És nem emlékszel, hogy extra azért jöttünk ide horror áron, hogy le tudjuk adni őket és egy évben egyszer ketten el tudjunk menni végre kirándulni felnőtt tempóban?


Fél órával később:


Bűntudatos anya: Jaj, rémes, és mi van, ha rosszul érzik magukat nélkülünk? És milyen jó lenne, ha ők is látnák ezt a gyönyörű tájat, el kellett volna hozni őket is!
Realista apa: Nyugi, már rég el is feledkeztek rólunk. Meg amúgy is, ha ők is jönnek, még kb. 500 métert mentünk volna eddig, már felzabálták volna a motivációs smartiest és vissza akarnának fordulni.

Valahogy így van ez a bloggal is. Ha nincs kis szünet, ha az estéimet változatlanul a blogírással töltöm, akkor sosem vágok bele egy tesztkötésbe és nem készül egy fantasztikus kötött kendő. Mit "egy"! Az első kötött csipkekendő életemben! Az első, aminél igazán kellett mintát olvasni, számolgatni, ahol csak a szemek jelmagyarázata több, mint fél oldal! Nagy lépés ez nekem - még ha az emberiséget hidegen is hagyja. Szóval kedves blogom és kedves blogolvasók, tudjátok, hogy nagyon sokat gondolok rátok és már-már bűntudat mardos, hogy ilyen sokáig egyedül hagylak titeket, de higgyétek el, hamarosan jövök és aztán nagyon sokáig nem akarok majd egyedül lenni. És persze hozok magammal egy kötött kendőt is. Mit egyet! Életem első kötött csipkekendőjét! Annyit máris elárulok róla, hogy a tervezővel már találkozhattatok itt.

Citron kendő

A márciusi UFO-takarítási hadművelet részben sikerrel járt, elkészült a Citron kendő. A fonalat még rém régen a Dawandán vettem - annyira rég, hogy akkor még a pink volt Do kedvenc színe. Azóta persze átnyergelt a türkizre, így egészen feledésbe is merült, hogy valamit lehetne kezdeni ezzel a nemtürkiz fonallal. Eközben persze menetrendszerűen megjelentek a molyok, és úgy voltam vele, ha már fonalfalás, akkor faljak én, ne ők.

A Citron egyébként nem úgy volt UFO (unfinished object - mondom azok kedvéért, akiket a google az UFO keresőszóval hozott ide), hogy ezer éve félkész állapotban hevert valahol, hanem úgy, hogy minden esélye megvolt arra, hogy így heverjen. Mert a kötés nekem valahogy mindig nehezemre esett, valahogy képtelen voltam elhinni, hogy valóban nő, terebélyesedik sorról sorra. A horgoláshoz képest annyira lassan halad, hogy tényleg nagyon kell hinni abban, hogy valamikor vége is lesz. Az én napi adagom kötésből 1000 szem, plusz-mínusz 100. De egészen az utolsó szakaszig, a fodros szegélyig szabályosan erőszakot kellett alkalmaznom magammal szemben, hogy elővegyem. Aztán a fodornál valahogy elkapott a lendület, és szinte sajnáltam, hogy máris le kell láncolni. S persze máris azon töröm a fejem, mi legyen a következő kötésem. Van még ebből a fonalból majdnem 20 deka - az ötleteket előre is nagyon köszönöm.

A leláncoláshoz egy ráhajtásos módszert választottam az idevágó irodalom alapos áttanulmányozása után. A Cast on Bind off című könyvet egyébként így elsőre nagyon megszerettem, mert rengeteg szemfelszedési és leláncolási módot mutat meg képpel lépésről-lépésre, mindezt úgy, hogy még én is megértettem, pedig tényleg abszolút kezdő vagyok. És ami a legjobb: minden módszernél azt is leírja, milyen kötésekhez, milyen ruhadarabhoz célszerű használni.