Március elején érkezik a mi kicsi lányunk. Nagyon boldogok vagyunk és egyre izgatottabban várjuk a tavaszt. Nap mint nap, akad valami babás teendőm és a mi kicsikénk is folyamatosan jelzi rugdosásával a pocakomban, hogy hamarosan találkozunk. Nagyon boldog vagyok, de néha felhős a kék ég a fejemben.
A legnagyobb elkeseredettségemet és bosszúságomat az okozza, hogy több mint 6 hónapos terhesként, nagy pocakkal egyetlen egyszer sem akadt olyan ember, aki a tömegközlekedésben átadta volna nekem a helyet, pedig sokat utazom metrón, villamoson (orvoshoz, kismama tornára, szülés előtti felkészítőre stb.- néha úgy érzem állandóan úton vagyok).
Először arra fogtam, hogy pici a pocakom, aztán arra, hogy kabát van rajtam, biztos nem veszik észre. Ma nőgyógyásznál voltam és hazafelé eléggé fáradt voltam már, így mindent bevetettem, levettem a kabátomat is, hogy látszódjon az állapotom.
Szerintetek, érdekelt bárkit is?
Senki nem vette észre magát, szerencsére a Jó Isten mindig velem van, így kb. 3 megálló után volt leszálló és le tudtam ülni.
Nem is tudom miben reménykedtem a korábbi tapasztalataim alapján. Én mindig átadtam a helyet az időseknek, kisgyerekeseknek, várandósoknak. 15 éve élek Budapesten, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor kelt fel egy fiatal srác, vagy lány, uram bocsá ereje teljében levő férfi, hogy segítsen azon aki rászorul. Volt arra is példa, hogy felálltam, mivel egy bottal közlekedő idős néninek át akartam adni a helyet a buszon, szegény lassú volt és egy kedves 40-es férfi odavetette magát az ülésre, bár nem vagyok egy veszekedős típus, de felment bennem a pumpa és határozottan rákiabáltam, hogy azonnal álljon fel, mert a néninek akarom átadni a helyet. Nem volt hajlandó felkelni, és egy kedves "utastárs" sem akadt, aki kiállt volna mellettem. Így a nénikével álldogáltunk tovább.
A kevés esetben, amit láttam (mármint, hogy helyet ad át valaki) mindig 40-es nők adták át a helyet.
Elkeserítő.
Én vidéki lány vagyok, középiskolásként naponta kétszer 25 km-t utaztam, tömve volt a busz, de alap volt, hogy az időseknek átadjuk a helyet, mégis voltak gavalléros öregurak, akik felajánlották, hogy átadják a helyüket a fiatal nőknek is, mert az illem szerint a férfi ezzel megtiszteli a hölgyet, még ha fiatalka is.
Azt hiszem itt soha nem hallottak róla. Ahhoz már túl lassú vagyok és a pocakomat is féltem, hogy tolakodjak, meg nem is az én stílusom. Ma elgondolkodtam azon, hogy mi lesz mondjuk februárban, ha már szinte hetente kell dokihoz menni, vagy CTG-re és hasonlók. Jobb nem belegondolni.
Valahogy elő kell csalogatnom magamból az anyatigrist! Jobb lesz ha összeszedem magam és felállítok valakit, ha már nem bírok állni.
Meg van a véleményem az emberekről!
Persze akinek nem inge...
Nektek milyen tapasztalataitok vannak?
Inkább befejezem a dühöngést.. Jót tett, hogy kiírtam magamból.
A következő bejegyzés már recept lesz:)
Kedves Kispiros,
VálaszTörlésannak idején mikor a terhességem utolsó harmadában jártam, ilyesmi velem is előfordult, hogy nem adták át a helyet nagy has ide vagy oda. Szerencsére csak nényhán olyan alkalom volt mikor jól esett volna leülnöm. Ha nem volt önként jelentkező a buszon akkor bizony megkértem valakit, hogy egy kis időre cseréljünk amíg kifújom magam, aztán vissza adom a helyét. Ez működött.
KItartás márciusig és gratulálok a babához!:-)
Köszönöm! Jó ötlet ez a helycserés dolog!
VálaszTörlésSzomorú, hogy ez van, hogy ilyen a mai világban az embertársak java :(
VálaszTörlésSzomorú, de a felnőttek tehetnek arról, ha a gyerekeiket erre nem tanítják meg! Sajnos én is ezt tapasztalom itt, a fővárosban. 50 évesen én adom át a helyem a tőlem alig idősebbnek, mert a fiatalok nem adják meg a tiszteletet. De ha kismamát látok és magam is állok éppen, megkérem valamelyik fiatal nemzedéket képviselőt az ülőhelye átadására. Többnyire működik a dolog :)
VálaszTörlésMúlt héten csoda történt, egy 70 év feletti nénike akarta átadni nekem a helyet a metrón. Csak egy megállót utaztam és az életkora miatt sem fogadtam el a kedvességét.De legalább egyszer valaki felajánlotta :(
VálaszTörlésEzen én sem tudok továbbmenni szó nélkül. Igaza van Vicuskának, ma már gyereknevelésre sincs idő. A fiatalok nem hajlandóak mások javára lemondani saját kényelmükről.
VálaszTörlésNéhány saját tapasztalat: Fiammal évekig ingáztunk logopédushoz. Pici Lányomat is magammal kellett hurcolnom. Hazafele a busz tele volt iskolásokkal, akik lelökték magukat egyik ülésre, másikra a táskájukat, s közben lazán cseverésztek. Én álltam a két gyerkőccel, na meg az idősek is. S mit mondtak erre? A nyugdíjas ingyen utazik, ők vettek jegyet, kijár nekik az ülőhely.
Kedvencem: ezúttal egyedül, busz tömve, én ülök ablak mellett, mellettem egy nem idős pasi. Idős nénike bottal felszáll, senki nem mozdul. Felállok, pasi engem kienged, nénit be, s visszaül.
Lassan március...remélem, jól átvészelted a sok vizsgálatra való utazást!